Petőfi Népe, 1966. augusztus (21. évfolyam, 181-205. szám)

1966-08-27 / 202. szám

4. «Mal 1966. augusztus Fl. szambái NAPTAB 1966. augusztus 27, szombat Névnap: Gebhárd Napkelte: 4 óra 55 perc. Napnyugta: 18 óra 35 perc. 1 4 — TIZENHAT szov­jet hegymászó Húsz- szein Zalihanovnák, a Szovjetunió érdemes edzőjének vezetésével először mászta meg a még névtelen 6118 mé­ter magas hegycsúcsot a Pamir-hegység dél­nyugati részén. 120 éve. 1846. augusztus 27-én, ötödfél hónappal tervezőjének, Vásárhelyi Pálnak hirtelen elhunyta után, a tisza-dob—tiszasze- derkényi átvágás munkái­nak megkezdésével az úgynevezett urkomi ma­ga slaton megindult a Ti­sza szabályozása. Előzőleg 1833—1844-ig Lányi Sámuel mérnök vezetésével fel­térképezték a Tiszát. A térképek alapján Széche­nyi István kezdeményezé­sére Vásárhelyi Pál gyor­san és szakértelemmel készítette el a több mint száz kanyarulat-átvágást javasoló terveiket. A Ti­sza és mellékfolyóinak áradásai abban az időben hatalmas anyagi károkat okoztak, emellett a ter­mőföldeket lemosták és szánttal an kisebb-nagyobb mocsarat, roppant náda­sakat hagytak hátra. Ezek fészkei voltak az ország­szerte elterjedt maláriá­nak, hideglelésnek. A nedves talajviszonyok mi­att pincét sem lehetett ásni. Ilyen körülmények között a Tiszavidék, te­hát az Alföld nagy része gazdaságilag fejlődéskép­telen volt. A víz miatt utakat sem lehetett épí­teni. A szabadságharc megakadályozta a mun­kálatok folytatását, azo­kat csak 1856 után kezd­ték újra és az első világ­háború előtti években fe­jeződtek be. A Tiszavölgy ármentesítői hatalmas munkát végeztek: a töl­tések hossza 3300 km, az árvíz ellen védett és le­csapolt terület 4 443 006 hold. — A SELYMES bá­ránybőrből készült kesztyűket kedvelik a legjobban a külföldi kesztyűpiacon. A Kecs­keméti Kesztyűs Ktsz tagjai a borjúvelur és az iramszarvas-bőrből készült gyártmányaik­nak mintegy 90 száza­lékát exportálják. Ed­dig 14 ezer párat to­vábbítottak a svájci, a holland, a belga és az angol megrendelőknek. — Ezerötszáz holdon fejezték be eddig me­gyénkben a kender aratását. A vászon alapanyagát — amely­nek színeződésén so­kat javított az augusz­tus eleji meleg — szin­te mindenütt gépekkel vágják. — A kiváló tenyész- tőmunka eredménye, hogy a Bajai Állami Gazdaság sertéste­nyésztő telepén egy­szeri fialásnál 9,1 a ko­cák átlagos szaporula­ta. A tenyésztelepen, ahol több mint 3700 kismalacot nevelnek, 21,5 kilogramm válasz­tósúlyt érnek el 70 nap alatt. — KÖZEL 15 VA­GON vöröshagymát ex­portálnak Bács-Kiskun megyéből augusztus vé­géig Angliába, Svédor­szágba és az NSZK-ba. Ezidáig az idén mint­egy 462 vagon hagy­mát szállítottak kül­földre. a megye mező gazdasági üzemeiből. Kecskeméti kulturális program TANYAI FILMKLUB Az egy gyilkosság kró­nikája című film este fél «-kor a Vörös Csillag Tsz-ben. A BALKAN CIRKUSZ előadása délután 3-kor és este 7-kor a Vásártéren. — Szeptember 1-től módosul a Moszkvai Rádió magyar nyelvű adásainak vételi lehe­tősége. 18 órától 18,30- ig a 31, 41 méteres hullámsávon kívül a 49 és a 194 méteres hullámsávon is vehető a műsor. A magyar idő szerint 21,30-tól 22 óráig tartó műsor a 41, 49, 194 méteres hul­lámsávon hallgatható. Útmúzeum Kiskörösön A kiskőrösi Tölgyszéki-féle ház udvarát — je­lenleg ez a ház a művelődési ház klubjainak ad otthont — parkosítják és ebben a parkban, va­lamint a Petőfi-ház előtti lezárt utcán útmúzeu- mot rendeznek be. Itt kapnak helyett azok. a régi közúti emlékek, berendezési tárgyak, jelzőtáblák, kilométerkövek stb., amelyek Lcyárdy Imre nyugdíjas útmester gyűjtéséből valók. A Tölgyszéki-házban egy szobát is berendez­nek, kiállítják a magyar közutak összegyűjtött okmányait, valamint az útak építésével és kar­bantartásával foglalkozó szakirodalmat. SZOMBAT 15.00: Üsző KB. — 18.25: Iüso (-ismertetés. — 18.30: 'v-újdonságok. — 18.45: 'enntartott idő. — 19.25: .’ vári iskola. — 19.40: trkiámok. —■ 19.54: Jó jszakát, gyerekek! — 0. 00: TV Híradó. — 20.30: elvevő képpel a világ kő­ül — 21.00: Prágai revü. z Intcrvízió műsora. — 2.15: Hajó a folyón. So­latium. — 23.05: Vizi­abda-közvetítés Utrecht­1, — 23.45: Hírek, — HAT BÉLYEG­BŐL álló különsoroza- tot adott ki az osztrák szövetségi posta. A bé­lyegeket az alpesi fló­ra motívumai díszítik; tervezője Carlos Rief el professzor. Országos Földműves- szövetkezeti Képi táncfesztivál Augusztus 27-én és 28-án rendezik Eszter­gomban a földműves­szövetkezeti kultúrcso- portok országos népi táncfesztiválját, ame­lyen 20 együttes lép színpadra. Bács-Kiskun megyét a Keceli Földműves- szövetkezet táncosai képviselik a találkozón. Műsorukat, a keceli duspárost, a szerem- lei párost és a szlovák polkát, Bábolnán és Kisbéren is bemutat­ják. — Három irodaház épült az idén a mély­kúti Alkotmány Tsz- ben, — egy a központ­ban és kettő az üzem­egységekben. Az utób­biakat régebbi épüle­tek felújításával és át­építésével alakították ki. Az építkezésre ösz- szesen 257 ezer forin­tot költöttek, s mind a központban, mind az üzemegységekben a szövetkezet házilagos építőbrigádja végezte a munkát. — A KISKÖRÖS1 MÁV Üttörő Fúvósze­nekara egy hetet töl. tött Lengyelországban a Kattovice-Glivicei Vagongyár vendége­ként. A kis muzsikuso­kat nagy szeretettel vették körül a lengye­lek. Most a lengyel gyár harminc tagú mű­vészeti csoportja jön viszontlátogatásra Kis­kőrösre. A vendégek a járási székhelyen kí­vül több községben is bemutatkoznak müso- rukkalf' — MA HAJNALBAN Esztergomba utazott a keceli földművesszövet­kezet népi tánccsoport­ja. A nyolc éve ala­kult, huszonhattagú együttes egyedül kép­viseli megyénket a földművesszövetkeze­tek idei, országos népi táncfesztiválján. A kecellek a fesztivál al­kalmából háromszor lépnek színpadra. 27- én, szombaton Bábol­nán, 28-án, vasárnap Esztergomban és Kis­béren mutatják be há­rom műsorszámukat: a keceli duspárost, a szeremlei párost és a szlovák polkát. Liszt-Bartók emlékkiállítás Liszt—Bartók emlék- kiállítást rendeznek — szeptember 27-től — a Magyar Nemzeti Mú­zeum dísztermében. — Az őszi munkák folyamatosságát példás kezdeményezéssel biz­tosítják a Kunfehértói Állami Gazdaságban. A szántó-vető és a szállításban részt vevő erő-, illetve munkagé­pek javítására éjszakai szervizt hoztak létre. R lottó e, heti nyerőszámai: 13, 19, 35, 37, 66 Az augusztus 29-én a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság szék­házában megtartandó nyilvános havi tárgy­nyer emény-sorsoláson a 31. lottó játékhét szelvényei vesznek részt. űttalálat a lottón A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság je­lentése szerint a 34. lottójátékhét szelvé­nyeinek értékelése köz­ben öttalálatos szel­vényt találtak. A sze­rencsés nyertes iker­szelvényével érte el te­litalálatát. Szelvényé- nek száma: 7 773 260. — Hetven vagon mé zet értékesítettek eddig a megye méhészei. Legtöbbet a kecskemé­ti szakcsoport tagjai adtaik él. Eddig össze­sen hét vagonnal, és még további egy va­gonnal adnak át a földművesszövetkezet­nek. Az idei „mézter­més” minősége is ki­fogástalan. Főleg az akácpergetés sikerült jól. Hires bábos Kecskeméten A megyeszékhelyre lá­togat vasárnap Kemény Henrik, a népművészet érdemes mestere, aki leg­utóbb nagy sikerrel sze­repelt a müncheni báb­játékos fesztiválon. Kemény Henrik egye­dülálló irányzatot képvisel a mai magyar bábjátszás­ban, művészete a régi vá­sári bábkomédiások fele­désbe merült hagyomá­nyait eleveníti fel. Műsorát délelőtt 10-kor a városi művelődési ház­ban, délután 3-kor a Vö­rös Csillag, 6-kor a Ma- t hi ász Tsz-ben mutatja be. A művelődési házban fellépés-e után dr. Öhídy Lehel, a Bábmúzeum igaz­gatója tart előadást a bábjáték történetéről, majd a Kecskeméti Gyer­mekszínház munkaközös­ségének tagjai beszélget­nek a művésszel. — ÉRDEKES HEGE­DŰT őriznek Szófiá­bban. Készítője — Ned- jalho Petkov asztalos —, 5040 gyufaszálból állította össze. 250 napi munkával. Űt zenekar a pályán A kecskeméti Szüret az Aranyhomokon zá­róünnepségén, amikor az ezer népi táncos pro­dukcióját a televízió is közvetíti, öt zenekar muzsikál a Széktói Stadionban. A lovasbe­mutatókat honvédzene­kar kíséri, a tánco­sok bevonulása alatt a kecskeméti népi zenekar muzsikál. A német né­pi táncosoknak a hajó­si zenekar, a délszláv táncosoknak a bajai já­rási pengetősök zene­kara, a kalocsai népi táncosoknak pedig a helybeli népi zenekar húzza a talpalávalct. — Figyelmetlenül vezet­te a szatymazl Homok­gyöngye Tsz tehergépko­csiját Ambrus Antal sze­gedi lakos és nekiütkö­zött Kecskeméten a Sze­gedi úti sorompónak. Az ütközés olyan nagymérvű volt. hogy mind a két sorompót kitörte. Szemé­lyi sérülés nem történt, de töbh mint 4500 forint anyagi kár keletkezett. A Kecskeméti Agro­meteorológiai Obszervató­rium jelenti: augusztus 25-én a középhőmérsék­let 14,8, (az 50 éves átlag 20,6), a legmagasabb hő­mérséklet 18,3 Celsius-fok. Augusztus 26-án a reggel ■2 órakor mért hőmérsék­let 14,7, a délután 1 óra­kor mért hőmérséklet 15,9, a legalacsonyabb hőmér­séklet 13,4 Celsius-fok. Csapadék 1,4 mm. Várható időjárás szombat estig: felhőát­vonulások. többfelé újaj>b esőkkel, zápo­rokkal. Időnként élénk, néhány helyen átmene­tileg erős északi szél. Az évszakhoz képest hűvös idő. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 17—22 fok között. Magyar segítség a törökországi földrengés áldozatainak A Magyar Vöröskereszt 250 ezer forint értékű segélyt küld a török Vörös Félhold útján a törökországi földrengés áldoza­tainak megsegítésére. A sátrak­ból, takarókból, ágyneműből, es gyógyszerekből összeállított kül­deményt a napokban indították útnak. (MTI) Az ezredik Diesel-mozdony A Ganz-Mávag Mozdony- VaJ gon- és Gépgyárában az ezredik! Diesel-mozdony elkészülte al­kalmából ünnepséget tartottaké Forgó Sándor, a Ganz-Mávag műszaki igazgatója ismertette a mazdonygyártás múltját, fejlő­dését. A csaknem százesztendős üzemben 1873-ban készült el az első gőzmozdony. Diesel-moz­donyt tíz éve készít az üzem. RENDŐRSÉGI KRÓNIKA Egy nap alatt három halálos áldozat, négy súlyos sérült a közutakon Egyetlen nap alatt három meg­döbbentő tragédia játszódott le a megye közútjain. A három emberéletet követelő közlekedé­si szerencsétlenségeket ismétel­ten az ittasság, a figyelmetlen­ség okozta. Figyelmetlen gyalogos Csütörtökön reggel Lajosrm- zse belterületén erősen ittas ál­lapotban akart áthaladni az 5-ös számú főútvonalon Cseh István 63 éves nyugdíjas, Lajosmizse, Dózsa György út 69. szám alatti lakos. Egy álló tehergépkocsi mögül körültekintés nélkül lé­pett az úttestre az idős ember, ám ekkor érkezett oda Buda­pest felől a Földművelésügyi Mi­nisztérium személygépkocsija, amelyet Joós Gyula budapesti lakos vezetett. Miután a sze­mélygépkocsi vezetője féktávol­ságon belül észlelte a gyalogost, hiába fékezett. Cseh Istvánt el­ütötte. Az idős ember olyan sú­lyosan megsérült, hogy a kór­házba szállítás után rövid idő­vel meghalt. Motorkerékpár és vonat karambolja Foglalkozás körében elköve­tett gondatlan veszélyeztetés bűntette miatt a rendőrség el­járást indított Mftzán László bé­késcsabai lakos, egyetemi hall­gató ellen. A fiatalember mo­torkerékpárjával a Tiszakécskét és Lakitelket összekötő vasút­vonal egyik közúti keresztező­désében nem lassította jármü­ve sebességét, s ezért összeütkö­zött a Lakitelek felé közlekedő 7648. számú személyvonattal. Az ütközés következtében Mázán László és pótutasa, Botyanszky Endre súlyos sérüléseket szen­vedett. Az anyági kár meghat ladja a húszezer forintot. Elaludt a vezető Pénteken hajnalban egy óra 40 perckor Szeged felől Kis­kunfélegyháza félé haladt sze­mélygépkocsijával Ottmár Ce- nek csehszlovák állampolgár. Kiskunfélegyházi határában a feltételezések szerint a gépkocsi vezetője elaludt, s emiatt a jár­mű az úttest bal oldalán egy fá­nak ütközött. A szerencsétlen­ség következtében a gépkocsi vezetője és felesége azonnal meghalt. A szerencsétlenül járt csehszlovák házaspár 15 éves Barbara nevű lánya súlyos, és 5 éves Mihal nievű kisfia élet- veszélyes sérülést szenvedett. Tömegverekedés emberhaláilal A megyei rendőr-főkapitány­ság büntető eljárást indított, előzetes letartóztatás mellett, több emberen elkövetett ember­ölés és emberölés kísérlete miatt Homoki Szabó Pál 21 éves se­gédmunkás, Homoki Szabó La­jos 27 éves gépkezelő. Ács Jó­zsef 24 éves segédmunkás és Nagy Lajos 23 éves segédmun­kás. kecskeméti lakosok ellen. A négy fiatalember pénteken hajnalban Kecskeméten, a Nagy­kőrösi utcán, még ismeretlen okokból, szóváltásba keveredett Magyar Gábor 25 éves, Komá­romi Sándor 21 éves és Palin­csár Zoltán 21 éves kecskeméti lakosokkal. A szóváltás rövidé* sen verekedéssé fajult. Tettle- gesség közben Homoki Szabó Pál és testvére. Homoki Szabó Lajos, valamintj Ács József és Nagy Lajos zsebkést ragadott és Magyar Gábbrt szíven szúr­ták, aki a helyszínen meghalt: Komáromi Sándort és Palincsár Zoltánt is tőbbj késszúrás érte, ők életveszélye^ állapotban ke­rültek a megyei kórházba. A tömegverekedés okainak tisztázása ügyében tovább foly­tatódik a vizsgálat. wu&wagm S2AB>Ő lAsZLÖ KÍSRG 9. Némi várakozás után meg­szólalt a vonal túlsó végén egy hang: — Tessék ... Campbell:. i Blake jó hangosan, hogy a közelben ólálkodó japánok is hallják, felkiáltott: — Jimmie? Ö, vén medve, de rég láttalak!... Persze, én va­gyok ... A1..: Itt jártam ... Gondoltam, megkereslek ... Hal­lottam, hogy a Pennsylvánia itt tartózkodik... — Honnan tudod te, hogy mi itt vagyunk? — Hát a hajón, hallottam, amin jöttem ... Nincs itt titok... — Mit keresel Honoluluban? — Üzleti ügyek, öreg Jimmie. No, mikor találkozunk? — Este hétkor lejár a szol­gálatom, elmegyek hozzád... Jó? — Persze, hogy jó! Nyolcra várlak. Ideérsz addig? — Feltétlenül. — Várlak, Jimmie, helló..; Blake letette a telefont és kutatni kezdett a szobájában, s a telefonasztalka közelében ta­lálta meg, amit keresett: egy kis mikrofont.; De nem nyúlt hozzá. Dicsérte az eszét, bár világos volt előtte, hogy a ja­pánok felkészülnek a találkozó­ra. S most, mintha örült volna egy kissé a feladatnak. Eszébe sem jutott, hogy könnyen ha-

Next

/
Thumbnails
Contents