Petőfi Népe, 1966. augusztus (21. évfolyam, 181-205. szám)

1966-08-27 / 202. szám

S. oldal 1M*. ansrns/tus irt, szombat öt nap múlva tanévnyitó A gimnázium kapujában A kecskeméti új gimnázium kapujában találkoztam Szösai- vel. Állt-állt, fején aranyszőke fonottkalács, kincset érő hajko­szorú és nézte az új iskolát. Szö&zi — azaz Révész Erzsé­bet — szeptembertől ide jár. Hallottam, hogy az utóbbi idő­ben gyakran leméri az utcát otthonról idáig és vissza. Is­merkedik a gimnáziummal. — Tetszik az iskola, Erzsiké? — Nagyon. Bár a másik is­kolám is szép volt. A Béke té­ri. Ott végeztem a nyolc álta­lánost. Annyira megszerettem azt is, hogy bizony sírtam, amikor utoljára mentünk fel a tanterembe. Igen, ez így szokott lenni. Ügy mondja, hogy az ember­nek nincs kétsége: biztos a dolgában. Aztán ahogy megyünk az ut­cán, egyszer csak megáll. — Holnap elmegyünk Miská­hoz apuval. Ez annyit jelent, hogy: kiska- tona bátyját holnap megláto­gatják Szolnokon. Miska ugyan­is most tölti az újoncidőt. — Viszek neki süteményt, azt nagyon szereti. Aztán elkomorodik tiszta szép arca. — Csak apu jobban lenne már... Igen, apu ... A Bamevál gép­— Szép ez az iskola. Csak hát mikor tudjuk meg, milyen belülről is? Csak jönne már az a szeptember 1! Abból az iskolából ebbe át­jönni rangot jelent, szellembe­li korosodást. Erzsiké azóta fonja koszorúba haját nagylá- nyosan, mióta onnan elbúcsú­zott. Nézzük egy darabig a szép új iskolát, amely hamarosan ki­tárja kapuit Szöszi és társai előtt. Ide költözik a Bányai Jú­lia Gimnázium. — Nem félsz a gimnázium­tól? Határozottan válaszol: — Nem, miért félnék? Ha az ember megteszi a kötelességét, baj nem lehet. Az általánosban is jó tanuló voltam, 4,1 volt a végeredményem, ,de tudom, hogy itt is leszek olyan vagy még jobb is. kocsivezetője apu, de nagyon nehéz neki. Évekkel ezelőtt megfázott, súlyos asztmát ka­pott és még mindig szenved. Gyakran találkozom Erzsikével. Kérdem: — Hová? — Hát a patikába. Apunak viszem a gyógyszert... Aztán ha apu jobban van, ha nem fullad annyira, Erzsiké arca ismét ra­gyog, úgy mint aranyhaja. Nemrégiben tudtam meg: csa­ládi vita folyt arról, hogy Szö­szi tanuljon-e tovább, vagy munkába menjen. Anyu az utóbbit ajánlotta, Apu és Mis­ka azonban a gimnáziumot. Mert Szöszi óvónéni szeretne lenni. Szépen szaval — az elő­adó szakkörben tavaly komoly sikerei voltak — szépen éne­kel és nagyon szereti a gyere­lállal is végződhet ez a kaland. Már a hajón történt jelenet visszaadta a bizalmát, s kez­dett hinni benne, hogy az ONI mindenben segít neki. Leszaladt vacsorázni, aztán vissza a szobájába. Elérkezett Campbell látogatá­sának az ideje. Kopogtattak, majd kivágódott az ajtó és nagy zajjal berontott a tengerészkapitány. Körülbelül olyan külsővel, amilyennek Bla­ke elképzelte magában, a saját­maga által kitalált régi cimbo­rát. — Helló, öreg Al!.. Hű, de megöregedtél! • • • Menj csak né­hány lépést, hadd nézzem a já­rásodról, meg tudnál-e még ma­radni a fedélzeten? Blake, mint egy jó színész, rögtönzött. Jól hátba vágta az ál-Campbellt, aztán megropog­tatta a csontjait, a kapitány fel­szisszent az egykori „robotem­ber” szorításától. — Hát, Jimmie, mégis látlak? — mondta jó hangosan, majd Campbellt a mikrofon közelébe vezette, s szótlanul rámutatott. Aztán kissé eltávolodtak onnan és Blake lehalkított hangon, mint amikor valami igen titkos dolgot beszélnek meg, ajánlatot tett Campbellnek: — Tudod, miért jöttem, öreg cimbora? — Ha megmondod .., — Hogy állsz pénz dolgában? — Hát tudod, hogy abból min­dig kevés még a sok is... De azért van egy kis pénzem... Kölcsönt akarsz? — Á. most nem... Most jól állók... Én akarok neked pénzt szerezni... Ugye, régóta ismer­jük egymást, jó cimbora vagy? — Az vagyok, Al tudod..; Mit akarsz ezzel? — ígérd meg, hogy amit most mondok, azt akkor sem fogod elárulni, ha nemet mondasz? — Attól függ, miről van szó. — Add a kezed, hogy akkor sem árulsz el... így ni; Nézd, Jimmie, én egy jó kis vállalko­zást tudnék alapítani, egész éle­temben gondtalanul élhetnék, ha most te segítenél nekem... Ha a kislány gimnazista lesz, a labdához azért nem kell hűt­lennek lennie. Lehet, hogy ke­vesebbszer pattog majd a pety- tyes játékszer, de néha csak előkerül akkor is... keket. így aztán — bár nagy anyagi áldozat — a családi ta­nács megszavazta a gimnáziu­mot. Nyáron dolgozott Szöszi, ta­karosán keresett a munkával. Most már izgatott, türelmetlen: mikor nyitják ki ennek az új, szép iskolának a kapuit a diá­kok előtt? Balogh József A képernyőn láttuk Hétköznapi történet INKÁBB ünnepi történetnek mondanám, mert az én nemze- déikem sohasem fogyhat ki az afölött érzett örömből, hogy nagy vállalkozásunk, amiben mindig hittünk ugyan, de amit annyi sok okunk volt félteni — nagy vállalkozásunk, a szocia­lista rend megteremtése ím si­került. Sikerült mostmár vég­érvényesen megnyugodva mond­hatjuk, még akkor is, ha a fel­építésének még nem jutottunk a végére. A győzelem vissza­vonhatatlan. elvitathatatlan, megmásíthatatlan. Számunkra ez a legfontosabb, ez a nagy él­mény, életünk értelme, nemze­dékünk elévülhetetlen tette. Hogy befejeaettebbnek hittük akkor, mikor nekifogtunk, hogy annyi sokat kell még ezután tenni, és hogy lesz elég dolguk még az utódoknak is? Hát igen. Nem esett jól lassan ráébred­ni, tudomásul venni és beletö­rődni. Nem tehettünk mást, minthogy újból és újból neki- gyűrköztünk. VIGASZTALÓDNI a még hiányzókért és erőt meríteni a további nekigyűrkózésekhez — erre valók az olyan művek, amelybe a múltat .segítenek ösz- szevetni a mával. Hajlamosak vagyunk rá, hogy elfelejtsük a múltat, hogy csak azt lássuk, amit akarunk, s többet követel­jünk, mint amit lehet. A fiata­Beváltandó ígéretek A társadalmi ösz- szefogás szép példá­járól értesültünk nemrégiben: Tisza- kécskén hozzákezd­tek egy 45 szemé­lyes általános isko­lai hétközi diákott­hon megvalósításá­hoz. Nem kell ma­gyarázni, milyen fontos intézmény ez. A tanyai iskolákból befelé igyekeznek a felsőtagozatos tanu­lók a községbe, ahol eredményesebb, és megalapozottabb a tanítás. Sajnos, egye­lőre csak a külterü­letiek egy töredékét tudja befogadni a most szervezés alatt álló intézmény. A régi művelődési ház épületét sze­melték ki, az egész átalakítás mintegy 80 ezer forintba ke­rül. A község négy termelőszövetkezete — tudván, hogy a saját dolgozóik gyermekeiről van szó — önként fel­ajánlotta a segítsé­get. A Tiszagyön- gye, a Szabadság és az Űj Elet 20—20 ezer forint kész­pénzt ígért meg. a Béke Tsz pedig ugyancsak 20 ezer forint értékű társa­dalmi munkát, fu­vart és építőanya­got. Így az átépítés költsége fedezve volna. Ha ... Igen, ha az ígé­retből mihamar va­lóság is lett volna. A községi tanács házilagos kőműves brigádjával rögtön el is kezdette az átépítést. A Perme­tezőgépgyár egyik szocialista brigádja vállalta a vízveze­ték és villanyszerelő munkákat. De a munka most, egy héttel a tanévkez­dés előtt megállt. Pénz nélkül ugyan­is nem lehet épít­kezni ... A tsz-ek segítő jó­szándéka felől sen­kinek nincs kétsé­ge, ezt már számos alkalommal tapasz­talták a községben. De; kétszer ad, aki gyorsan ad. Tudjuk jól, hogy a termelőszövetke­zetek vezetőinek ezer más gondja van. De ez a látszó­lag nem nagy do­log sem utolsóren­dű. Ha most — ké­sedelem nélkül — rendelkezésre bo­csátják a felaján­lott pénzbeli segít­séget, remény van rá, hogy szeptember 10-re át tudják adni a kollégiumot. Ad­dig a gyerekek a tanyai iskolákban tanulhatnak. B. J. labbak még inkább hajlamosak erre. hiszen ők maguk nem lát­ták azt a régit, csak tőlünk tud­nak róla. de nem ismerik. Ne­kik mesélni róla könyvben, fil­men, művészi alkotásban nem lehet eleget, és — hitelesen meggyőzően mesélni nagyon ne­héz. Ezért néztem és néztük na­gyon sokan vegyes érzésekkel a Televízió új vállalkozását, a Hétköznapi történet című há­romrészes tv-filmet. örültünk neki, mint újabb alkalomnak a visszapillantásra, a megtett út felidézésére, szívesen fogadtuk a művészi szándékot — iß őszin­tén sajnáltuk, hogy nem lett jobb az eredmény. ILLUSZTRÁCIÓT kaptunk a történelemkönyv fejezeteihez, de félünk és fájlaljuk, hogv aki nem élte át ezeket az időket, ar­ra a film nem lehetett semmi­féle hatással, mert. érthetően, semmiféle emléket nem idéz­hetett fel. Mester Margit története igaz történet. Az is lehet, hogy szó szerint így esett meg valakivel, hiszen az elmúlt negyedszázad során a nép egésze ezt az utat járta, ehhez hasonló sorsot élt Margit alakja, sorsa jelképpé nemesedett. A téglagyári mun­káslány a felszabadulás után leráz magáról minden régi nyű­göt és diadalmasan kezébe ve­szi a maga — és az ország — sorsának irányítását. Jönnek idők. amikor tisjta szándékai ellene fordulnak, s eljön a nagy próbatétel az ellenforradalom is, de a történelemben visszaút nincs. Margit győzelme, győzel­münk végleges. A JELKÉPED történet sajnos, jelkép maradt csupán. Szemes Marianne, az író és Zsurzs Éva, a rendező hiába mondott igazat, ha nem tudott átforrősítani, ha nem tudta emberileg hitelessé tenni az ábrázolt történeti kor­nak a benne élőkre' gyakorolt hatását. A zsúfoltság, másfél évtized száguldó eredményeinek minden igyekezet ellenére is hé­zagos felvonultatása nem tette ezt lehetővé. Mintha fényképet tartott volna elénk a film ifjú­korunkról: „Ö csakugyan, már szinte el is felejtettem! Hogy rohan az idő!...” De ha oda­mutatjuk a fiunknak, az csak elhúzza a száját: „Milyen fur­csa frizura, s milyen nevetséges nadrág!” Kár, ezért kár: hogy a jó szándék ellenére annyira ke­véssé sikerült a Hétköznapi tör­ténet. Pedig a szereplőkről is — a Mester Margitot alakító Be­rek Katiról, s a többiekről: Horváth Józsefről. Avar István­ról. Bitskey Tiborról. Bessenyei Ferencről — csupa jót mond­hatunk. M. L. És semmiség az egész, sohasem fognak rájönni... Campbell jó hangosan, dob­bantva is a lábával, felugrott a székről: — Miii? Csak nem akarsz ki­rabolni valakit?! — Ugyan, hová gondolsz, Jimmie... Tudod, hogy én még akkor sem csináltam ilyet, ami­kor teljesen meg voltam kop- pasztva ... Bevágott a világki­állításon az a meztelen fényké­pezés, amiről írtam neked, az hozott egy kis pénzt a konyhá­ra, de azért kezdő tőkének ke­vés egy jobbfajta vállalkozás­hoz ... — No, nyögd ki már. mit akarsz!... — Mondj el egy-két dolgot nekem... Mikor indultok a Pennsylvániával? És hová? — Micsoda?! Hát erről van szó?! Al, öreg Al, te komolyan gondolod ezt? — Jimmie... Itt mindjárt át­adnék neked ezer dollárt. . Az­tán minden esetben kaphatnál további ezretj.. Jól gondol* meg, Jimmie, nem kis pénz!... — Dehát kiknek kellene ez?-.. Nem, ezt nem lehet! — A megbízóimat nem mond­hatom meg... — Jó, ne is folytasd tovább... Megígértem, hogy nem adlak föl, de az ügy nem érdekel... viszont szégyelhetnéd ... — Ne bolondozz már, Jimmie! Gondolkodj egy kicsit! Apróság az egész, amit kérdezni akarok. Még vagy egy fél óra hosszáig tanakodtak, Campbell hangján egyre inkább érezni lehetett, hogy csökken a döbbeneté, de sehogy sem akart kötélnek állni. Kicsit megvető hangon mond­ta: — Nincs mit tárgyalnunk, öreg Al... Megyek .. . — Jimmie! Legalább gondol­kodj rajta...-— Majd gondolkodom ... És az ál-Campbell kirohant a szobából. — Jimmie! — kiáltott utána Blake. — Holnap este ugyan­itt... (Folytatása következik.) Egy Ara — egy forint Sikeres befejezés előtt áll a dolgozók gimnáziumának elő­készítő tanfolyama a kiskun­félegyházi művelődési házban. Ismeretes, hogy az új műve­lődésügyi rendelet értelmében a szakmunkásvizsgával rendelke­ző dolgozók különbözeti vizsga letétele után az esti és levelező gimnáziumot a második évfolya­mon kezdhetik meg. A kiskunfélegyházi városi művelődési ház a különbözeti vizsga előkészítésére szervezett tanfolyamot a nyáron, amelyen mintegy 30 szakmunkás kapott száz órában szakszerű oktatást magyarból, történelemből, mate­matikából, fizikából, kémiából, biológiából és földrajzból. Ha­sonló számban vettek részt az orosz nyelvi tanfolyamon is. A hallgatóknak egy óráért mindössze egy forintot kellett fizetniük. I

Next

/
Thumbnails
Contents