Petőfi Népe, 1966. augusztus (21. évfolyam, 181-205. szám)

1966-08-20 / 197. szám

A kecskeméti nagyállo­máson bizonyára sokan olvas­ták már a tudakozó fülkével szemközti ajtón a névtáblát: „Kovács Antaíné vezetőmér­nök.” Jómagam is felfedeztem, láttam is az irodából kilépő szép barna szemű, határozott kiállású mérnökasszonyt. S tisztelettel ilyeneket gondoltam rá: Ezt nevezem! A vasútállo-' más bonyolult munkájában asszony áll ilyen fontos vezető poszton! Kell őt ismernem — született meg bennem az elha­tározás. Portréjának megrajzolásához az első vonást már a telefon- beszélgetés kínálta, mikor a randevú időpontját próbáltuk rögzíteni. — Jobb lenne holnap. Ma igyekeznék haza: vár a nagy­mosás. De holnap délután, mielőtt Halasra utaznék, szíve­sen várom ... Most itt ülök szemtől-szem- ben vele, a parányi irodában. — A főnök elvtárs éppen szabadságon van, s ilyenkor a feladatköröm a szokásosnál is szerteágazóbb. A személyzeti ügyektől kezdve egészen addig, van-e a MÉK áruja számára kocsi, minden az én „asztalom­hoz’“ tartozik — magyarázza természetes közvetlenséggel, mosolyogva. S az arcáról szin­te ez sugárzik: akkor érzem igazán jól magam, ha van mit tennem. És ahogyan tovább hallgatom, egyre inkább meg­győződésemmé válik: mivel dolga mindig bőségesen akad, a kiegyensúlyozottság, vidám­ság már igencsak az alapter­mészetévé vált. Műszaki fejlesztési felada­tok, a különböző beruházások, felújítások előkészítése, forga­lomszervezés, az állomás napi tervének összeállítása, ellenőr­zése, a három tartalékmozdony Gyerekek, f igyelem ! Gyümöics-bábszínliáz Az ősz gazdag mindenfelé gyü­mölcsben, s aki szeret habozni, báb­színházai játszani, némi kézügyes­séggel érdekes bábokat készíthet gyümölcsből. A bábkészítéshez legjobb a bodza­ág. Mossatok meg krumplit, tököt, uborkát, hagymát, retket, almát, zöldpaprikát. Ezekből készül a bá­bok feje, amit spárgával a bodza­ágak végére erősítünk. Persze, a gyümölcsök nem fejezik ki a báb­történet szereplőinek jellemét, csak ha arcot készítünk nekik. Azaz, pa­pírból kivágott szemet, szájat, orrot, és hajat kell tüskével, vagy, ha van, gombostűvel a gyümölcsökre tüzködni. Most pedig nézzétek a rajzokat: jVz alma kerek, mosolygós, tehát vidám bábot alakit. A körte — okos, tudálékos szere­pekre alkalmas. A hagyma lehet a gyáva, félszeg alak. A paprika persze erős és bátor a szerepeiben. A burgonya — mert jól díszíthető, nagyszerűen megfelel huligánnak. A retekből a mérges, durcás, ve­szekedős báb lehet. Az uborka pedig az elégedetlen, savanyúképü, rossz kedvű figurák megjelenítésére szolgál. okos hasznosítása, a rakodás szervezésével kapcsolatos fel­adatok, a versenymozgalom, az időnkénti utasszámlálások irá­nyítása, a nyomában az utas­áramlási térkép elkészítése. Ki győzné felsorolni mi minden tartozik még a vezetőmémök hatáskörébe. Kecskeméten és Halason a darukezelők oktatá­sa is az ő reszortja. Ezért uta­zik a ma esti gyorssal Halas­ra, ahol reggel nyolckor kez­di az előadást. — Közlekedési mérnök. A nők számára eléggé szokatlan pálya. Hogyan adta rá a fejét? — Kereskedelmi középiskolát végeztem, s utána tulajdonkép­pen közgazdaságtudományi egyetemre készültem. Közben felfedeztem a közlekedési mű­szaki egyetem pályázati felhí­vását és oda kértem a felvéte­lemet. Mert van nekem egy nagy születési hibám, borzasz­tóan szeretek utazni! Ez csá­bított — vallja vidáman. — Édesapám, aki pár éve ment nyugdíjba a várpalotai erőmű­től, így biztatott: Okosan vá­lasztottál kislányom, csak törd magad! Szép mesterséged lesz... Ami azt illeti, meg is kellett küzdeni a diplomáért. Legalább háromszor annyi erő­feszítéssel, mint a fiúknak. Az én évfolyamomon tizenöt lány indult, és mindössze négyen végeztünk 1958-ban. Ha meg az ember kikerül az egyetem­ről, így fogadják: „csak egy nő...” Általában így van, de a vasútnál meg különösen. Ta­pasztalatból mondom. De hát a férfiakkal egyenlő jogok azo­nos kötelességekkel is járnak, s rajtunk áll, hogy bizonyít­sunk! Kovács Antalné igyekezett bizonyítani. Hat éven át Kis­kunhalason, ahol üzem-mer- nökként tevékenykedett, s ahol férfias helytállása és szívós következetessége jóvoltából ha­mar feledtetni tudta a kollé­gákkal, hogy ő a „gyengébb” nemhez tartozik. Mert például nagyon hiányzott az állomáson egy tolató vonali mozdony? Kovácsné volt az, aki majd másfél éven át „ostromolta ’ érte az illetékes felsőbb szerve­ket. S amikor a környezeté­ben már senki nem bízott hoz­zá, ő mégis kijárta. Munka • 80 munka ... mun­ka, százféle összefüggésben. S a vezető-mémökasszony annyi szeretettel beszél róla, mintha egész életét csak ez tölthetné ki. Pedig ... — Ügy tudom, hogy két kis­gyereke van. — Igen. Eszterkém most ké­szül a második osztályba, Öcsi­ké pedig jövőre lesz iskolás. És van egy tündéri jó férjem. Még egyetemista korunkban kerültünk össze, s nagyon bol­dogan élünk. Párom az integ- ra-dominó biztosító berendezé­sének műszaki felügyelője. Most éppen szolgálati úton van. — Még egy szokvány-kérd és: felelősségteljes beosztása mel­lett hogyan győzi a második műszakot? — Nem tartozom az időmil­liomosok közé. de győzöm: ketten csináljuk, és minden otthoni munkát megosztunk. Napközben egy néni felügyel a gyerekekre, nagyon jól ne­veli őket, csak hálásak lehe­tünk neki. Estéink nagyon mozgalmasak, mikor együtt van a család, öcsike szenvedé­lyes mesehallgató. Hogy Esz- terkére is több idő jusson, „gépesítettük”, magnóra vettük a meséket. Így kisfiam önki- szolgáló a mesemondásban. S mit mondjak még? Sütni, főz­ni nagyon szeretek. Mióta asz- szony vagyok, rám sem ismer az édesanyám. Dehát ki ne tenné ezt szívesen olyan há­lás közönségnek mint az enyé­im?! Kovács Antalné portré­vázlatához tartozik még: időt szakít arra is, hogy a Vasuta­sok Szakszervezete megyei bi­zottságának közgazdasági al­bizottságát irányítsa, foglalko­zik a megye egész vasútháló­zata újítási, munkaverseny, bérügyi és munkásellátási fel­adataival. (Erre is jók a kiu­tazások! — jegyzi meg.) A Közlekedéstudományi Egyesü­letben is odaadással segít, ha egy-egy rendezvény, kirándu­lás megszervezését bízzák rá; szakelőadóról gondoskodik, ha erre van szükség. A legújabb funkciójával pedig ezután is­merkedik, hiszen a közelmúlt­ban népi ülnökké választották a megyei bírósághoz. S mint­egy annak bizonyságául, hogy nemcsak munkából áll az élet, hozzáfűzi még: — Szórakozásnak megteszi egy-egy jó könyv, tévé is van a háznál és ötödik éve rend­szeresen megvesszük az Er­kel Színházba szóló vasutas­opera bérletet... íme, egy vezető beosztású, harminckét éves. mgi asszony. Perny Irén SERTÉSKARAJ BURGONYÁVAL. (Hozzávalók: 4 személyre: 40 deka sertéskaraj, egy fej vöröshagyma, 3 deci tejföl, 10 deka zsír, 1 kiló burgonya, só; paprika.) A sertéskarajt besózzuk és forró zsírban mindkét oldalát megpirít­juk. Ezalatt egy lábasban bőven hagymát pirítunk zsírban, majd paprikát teszünk rá Rakjuk bele a hússzeleteket, tegyünk rá apró kockákra vágott burgonyát, önt­sünk rá annyi vizet és tejfölt, hogy ellepje. Az egészet fedő alatt pá­roljuk, míg megpuhul. Tálaláskor A külföldön is elismert ki­váló _ reumatológussal, dr. Űe Chatel Andor egyetemi tanár­ral, a Fővárosi Gyógyfürdők igazgató-főorvosával beszélget­tünk a lakosság széles rétege­it érdeklő és érintő gyógyfür­dőkúrák hasznosságáról és he­lyes alkalmazásáról. — Országos viszonylatban az jellemző — mondotta az igaz­gató-főorvos —, hogy a ren­delőintézetek túlterheltek a fürdőjegyekért ostromló, fő­leg idősebb reumás betegekkel. Többségük nő. Jogosan merül fel a kérdés: vajon mindannyi­an rászorultak arra, hogy évente 15—20 gyógyfürdőt ve­gyenek, hiszen ez nem kis megterhelést jelent a betegbiz­tosító háztartásában. Gyakran szokták mondani, hogy a tényleges betegségen kívül sok a „képzelt” és a „képzett” beteg. A reumás kórképek esetén ezeknek a felismerése nem könnyű fel­adat. — A baj abból származik, ha ezek a „betegek” nagyon igénybeveszik a szakrendelés orvosainak az idejét, s így nem jut kellő idő a súlyosabb betegek vizsgálatára. A „kép­zelt” betegek sorába tartoznak a húst az edény közepére tesszük és burgonyával körítjük. TÖLTÖTT PARADICSOM. (Hozzá­valók: 8 darab paradicsom, 16 de­ka sült hús, 10 deka gomba. 2 da­rab tojás, 6 deka vaj, kevés vö­röshagyma, só és törött bors.) Személyenként 2 paradicsom. Az egyforma paradicsomokat félig ki­vájjuk, a magokat kinyomjuk, s kissé megsózva a következő tölte­lékkel töltjük meg: gombát, zöld­petrezselymet és a sertéssültet fi­nomra összevagdaljuk. Apróra vá­gott vöröshagymát vajban megpi­rítunk és a vagdalékkal együtt, kevés sóval, borssal megízesítjük, hozzákeverjük a két tojást Ezzel megtöltjük a paradicsomokat, re­szelt sajttal megszórjuk őket, s mindegyikre egy darabka vajat te­szünk, majd tűzálló tálba rakjuk, s megsütjük. PARADICSOMSALATA. Egy kiló szép érett almaparadicsomot szű­rőtálba teszünk, s forró vízbe márt­juk. Héjuktól megtisztítjuk, azután vékony szeletekre vágjuk. A fel­szeletelt paradicsomot tálra rakjuk és leöntjük ecetes cukros vízzel, melybe egy kis sót is teszünk. Te­tejére olajat csepegtetünk. PAPR1KASALATA. A magvátói megtisztított, szeletekre vágott pap­rikát sós vízzel leforrázzuk, majd leszűrjük, s hideg ecetes, cukros vízzel és sóval ízesítjük. Tálalás­kor egy kis étolajjal leöntjük. azok is, akidnek panaszai mö­gött pusztán lelki tényezők lappanganak, rosszul sikerült házasság, a munkahelyen fel­merült izgalom, társbérlet, anyagi nehézség stb. Ezekről a beteg maga sokszor nem be­szél orvosának, mert nincs rá idő, és azt gondolja, hogy or­vosa úgyserh tud segíteni raj­tuk. így kialakulhatnak olyan betegségek, melyeket nehéz or­vosolni, mert nem befolyásol­hatók gyógyszerekkel. — Gyakorta megtörténik, amikor a beteg kézhez kapja röntgenleletét, azt képzeli, hogy például a gerincen mu­tatkozó, korral járó elváltozá­sok, „meszasedések”. most már végképp megpecsételték sor­sát. Az igazság pedig az, hogy a röntgenképen látható elvál­tozások legtöbbször már évek óta fennállnak, anélkül, hogy panaszokat j okoztak volna. Va­lamilyen közbejött megfázás, túleröltetés, fertőzés, néha influenza váltja ki a fájdalma­kat. Ezek a reumás fájdalmak hosszú heteken át kínozhatják a beteget, minden kezelésnek ellenállva. Sokszor túl meleg fürdők, iszappakolások még súlyosbítják is, ha a beteg nem tartotta be az erre vonatkozó orvosi utasítást. Mert a gyógy­víz szintén olyan, mint az or­vosság: meg van a helyes adagja, és veszélyes túladagol­ni. — Sok idősebb férfi, aki egész életében gőzfürdők láto­gatója volt, nem akar tudo­mást venni arról, hogy a 60—70 fokos légkamra 60 év felett — a mindannyiunkban fellépő érelmeszesedés miatt —■ már komoly kárára lehet a szervezetnek. Nem égy esetben kell emiatt a fürdőorvosnak elsősegélyt nyújtania. Az idő­sebbeknek ugyanakkor a lan­gyos termálfürdő, zuhanyozás, masszírozás nagyon is hasz­nukra lehet. — , A masszázsnak is meg van az egyéni adagja. A „jó erős masszázs” —, ahogyan sok fürdőző kéri — nem mindig hasznos, sőt a beteg reumás izomzatra. főleg ideggyúlladás esetén káros lehet, fokozza a gyulladást. — A fürdőmesterek alapos kiképzést kapnak, de sokszor a beteg követeli tőlük a hely­telen kezelést. Ezért szükség van a gyógyfürdőkúrák orvosi ellenőrzésére. Erre azonban nem mindig kerülhet sor, mert a beteg jelentős része „saját szakáiéra” fürdik, régebbi ta­pasztalatai, vagy baráti taná­csok alapján. Éppen ezért azt ajánljuk: a gyógyfürdők igény- bevétele előtt mindenki for­duljon szakorvoshoz —, fejezte be nyilatkozatát dr. De Chatel Andor igazgató-főorvos. HÉTFŐ: Tarhonyaleves, leeső rlzs- zsel, sárgadinnye. __ KEDD: Krumplileves, sóskamártás V’ bundás zsemle, görögdinnye, H­SZERDA: Fejtett bableves, kúpos.- gg áskocka, őszibarack. táskorka, ------------------­C SÜTÖRTÖK: Karfiolleves, sertés- | karaj burgonyával, paradicsomsalá­ta. PÉNTEK: Rántotthal, szalma- - burgonyával, tartármártással. SZOMBAT: Töltöitparadicsom, körte. VASÁRNAP: Csirkeaprőlékleves, sült csirke rizzsel, paprikasalá­ta, almáslepény.

Next

/
Thumbnails
Contents