Petőfi Népe, 1966. augusztus (21. évfolyam, 181-205. szám)

1966-08-20 / 197. szám

196Ä. augusztus 20, szombat

S. oldal

Parkettagyártás - világszínvonalon

sonló küldetéssel — bejárta már a fél világot.

— Nem nehéz ezt irányítani.

H. Körte és egyik tanítványa.

Á mozaikparketta fényesre csiszolt kis fanyelveit kézzel összeillesztgetni, látszólag nem nehéz munka — a laikus szemében szinte játéknak tűnik. De próbálja csak meg valaki órákon, heteken, hónapokon át mindig ugyanazt csinálni. Mégpedig gyorsan és pontosan, ahogy a norma megköveteli.

Legutóbb, amikor itt jártam ■ Kecskeméti Parkettagyárban, még ezt a végesincs kirakós- dit „játszották” a szalag melIFJÚSÁG

A kalauz legényember, jóképű és huncut tekintetű. Érthető, hogy lány utasokra kerekebbre tágul a szeme, ugyanakkor előttük megállva bátortalanabb, mint az asszonyoknál vagy idősebb kartársnőknél. Míg amazokkal könnyen lezajlik egy-két mondatos tréfálózás, a lányoknak még a hivatalos szöveget is alig hallhatóan rebegi.

— Kérem.szabad a jegyeket?

Azok meg ősi ravaszkodással használják ki gyámoltalanságát. Azért se figyelnek oda, ha a jegyet kellene nyújtani.

Végül persze minden megy a maga rendjén, csak a kis kalauz pirul, sápad. Különös ellentéteként pajkos nézésének. Most azonban ahhoz a ragyogó fekete hajúhoz ér a kalauzfiú, akinek a láttán egyenesen meg szokott némul- ni. Még arra sincs hangja, hogy a jegyet kérje, csak nyújtja a kezét. Tartja engedelmesen, míg a szikrázó szemű hajadon rém komolyan, kegyesen méltóztatik odapillantani. A kézre. Csak utána a gazdájára. Miután úgy tesz, mintha észbekapna, körülményesen átadja a munkásjegyet.

A fiú mostmár fel nem pillantana egy vak lóért. Vizsgálja roppant figyelemmel a jegyet. Fogja egyik sarkát, ellenőrzi elöl, hátul, majd bámulatos bátorságra kapva rekedten érdeklődik.

— Visszafelé tetszik utazni?

— Igen.

— Köszönöm — adja át megrezzenő ujjakkal a fiú az igazolványt. A lány elkapja, visszaemeli a kalauz elé, és kuncogva tartja a szeméhez.

— Azért nem tetszett rajta eligazodni, mert fejjel lefelé tetszett megtekinteni...

Milyen kegyetlenek tudnak lenni a nők!

m

lett dolgozó asszonyok. Most, mintha kihalt volna a csarnok. Eltűnt a hosszú szalag, helyére egy almazöld gép került. Nem nagy az egész, de közelebb húzódva meggyőződhetek róla. hogy könnyedén helyettesít akár több tucat gyakorlott munkást is.

•

A nyugatnémet Schröder cég készítette ezt a lanellagyártó és összerakó gépsort. Parkettáért vásárolta a kecskeméti üzem, így valamivel több mint kétmillió forintba került. A szó legszorosabb értelmébe véve „megéri a pénzét”, hiszen, óránként 80—100 négyzetméter parketta kerül le a két összerakó automatáról és emberre itt alig van szükség.

Jóformán csak az irányítás a feladata Muzsik Zoltánnénak. Sándor Józsefnénak. Gazsi La- josnénak és még néhány társuknak. A többiek ■— körülbelül húszán — feleslegessé váltak a műhelyben, más munkaterületet jelölt ki számukra a vezetőség.

Mindössze két napja működik az új gép, akad tehát még dolga Muzsik Zoltánné irányítja bőven H. Körte úrnak, a Schrő- az automatát,

der cégtől érkezett munkavezetőnek. Az ő irányításával sze- minden gombnyomással műkö- relték fel az automatákat és óik — hárítja el a dicséretet az most segít elsajátítani a mun- egyik asszonyka, kafogásokat azoknak, akik majd *

irányítják az ügyes masinát. Pintér Gyula, az üzem főmér- — Nem volt nehéz dolgom, nőké végre elmondhatja, a hiszen a magyar munkások na- munka gépesítettségét tekint- gyon ügyesek. Ezt egyébként én ve már elérte a világszín- már régen tudtam, tapasztalatból vonalat a parkettagyár. Nem — mondja az őszhajú férfi: Az ő kétséges, hogy rövidesen a gyárt- szájából pedig különösen érté- Hiányainak a minőségéről is kikes a dicséret, hiszen — ha- jelenthetjük ugyanezt. B. D.

Hivatal és közérzet

DÉLELŐTT 10-kor a kis köz- ott a hangnem, mennyire lelkiség vb-titkára az íróasztalánál ül, s napilap olvasásával van elfoglalva, amikor az újságíró kopogtat.

— Akad-e sok munkájuk? — hangzik el a kérdés, s a fiatal tanácstitkár így szól:

— A munka a határban zajlik most. Ilyenkor nálunk csak elvétve jelenik meg egy-egy ügyfél.

Abban a pillanatban kopogtatnak. Bátortalanul, idős ember lép az irodába. ..Kéremszépen”- nel kezdi mondani jövetelének célját, ám a titkár kimérten közbevág:

— Várjon kint egy kicsit!

A bácsi az ajtóhoz hátrál. Az újságíró megjegyzi:

— Tessék csak nyugodtan intézni a bácsi dolgát... — Az öreg tömören előadja gondját, néhány mondatban megkapja rá a kielégítő választ, s máris hálálkodva távozik.

Az eset korántsem jellemző, de megtörtént. Vehetünk egy másik példát is. Például idézetet egy kecskeméti panaszos leveléből:

„Félfogadás kedden és pénteken 8-tól 12-ig — hirdeti a tábla a tanácsházán a munkaerőhivatal ajtaján. Július 26—án 9 óra körül kb. ötvenen várakoztunk türelmesen, hogy sorra kerüljünk. Kilenc előtt 5 perccel távozott az osztályvezető, kívülről bezárva munkatársát a hivatali szobába. Közben érkezett egy ismerős ügyfél, akinek odabentről a kiiárati ajtót nyitották ki. Mi várakoztunk. Pontosan fél 10-kor visszatért az osztályvezető. Még jó 10 perces eszmecsere odebenn, s 8 óra helyett háromnegyed 10-kor végre kinyílt az a jót — a csak alkalmatlankodni tudó — ügyfelek számára is!”

KÉT BESZÉDES Példa. Jól érzékelteti mindkettő, mennyire szoros a kapcsolat a hivatal és az odaforduló ügyfél közérzete között. Maradjunk azonban a panaszoslevélből vett idézetnél.

A sorok a hivatal — jogos érzékenységből fakadó — megítélését tükrözi. Hiszen az ügyesbajos dolgával, gondjával jelen esetben a munkaügyi osztályhoz forduló ember azt tartja a hivatalról: Azért van hogv a hatáskörébe tártozó ügyeket intézze. Méghozzá kultúráltan, türelemmel, közmegelégedésre. S ha mást tapasztal bosszankodik, rossz véleményt alkot. Nemcsak az egyes tanácsi dolgozóról, vagy a szakosztályról, hanem olykor — igazságtalan általánosítással — az egész tanácsi apparátusról is.

S máris a következtetésnél tartunk: Egyáltalán nem közömbös, milyen a hivatal munkaszervezése, szelleme, milyen

ismeretes, körültekintő az ügyintézés. Mert az említett valamennyi tényező így, vagy úgy kihat az elintéznivalójával betérő közérzetére. Növelheti vagy befolyásolhatja bizalmát a tanács és apparátusa iránt, befolyásolhatja hangulatát, munkakedvét rosszul és kedvezően is.

VAN AZONBAN az „éremnek” egy másik, kevésbé emlegetett oldala is. Értékeltessen ismét egy példa. A napokban — nem utolsósorban a tetemes belvízkárokkal kapcsolatosan — nagymértékben felszaporodott ügyforgalom miatt panaszkodtak a kecskeméti tanács vb műszaki osztályának dolgozói. „A tennivaló — mondották — szinte nem fér bele a napi munkaidőbe. És külön idegesítő, hogy a helyszíni tájékozdósát, ellenőrzést, felmérést, az intézkedésnek írásba foglalását, stb. a meglehetősen nagy számú fél fogadása mellett kell bonyolítani. Sokan könnyen odamondják nekünk, hogy: elvégre a hivatal a lakosságért, az emberekért van. Dehát mi is embe- berek vagyunk!...

Meggyőző érvelés. A megterhelés. s a hivatali ügyintézés nemegyszer bonyolult előírásai az ügyintéző közérzetére is kihatnak, idegességet, kapkodást szülnek. Ezek lecsapódásaként fordul elő a leggyakrabban az ügyintézés „selejtje”, és ad okot esetenként az ügyfél panaszára.

AZ ORSZÁGGYŰLÉS- legutóbbi ülésszakán az egyik képviselő szóvá tette: Az üzemek dolgozóinak muhkaide.ie egybeesik a hivatalok félfogadási idejével. Emiatt a termelőmunkáját szakítja félbe, akinek például a tanácsnál akad elintézni valója. Nem lehetne a hivatalok félfogadási ideiét rugalmasabban. a termelés érdekeit jobban szem előtt tartva meghatározni?

Bizonyára lehetne. Nemcsak a termelő munkában részt vevő tflabadulna meg ilv módon as eltávozáskérés kényelmetlenségétől, a munkából való kiesés anya»gi hátrányától. Hanem a hivatali dolgozó is összpontosí- tottabb figyelemmel végezhetné a munkakörével összefüggő adminisztratív feladatát, ha a munkaideje néhány óráját zavartalanul. kifejezetten ezzel tölthetné, meghatározott alkalmas időben pedig csak az ügyfelek rendelkezésére állna.

ALIGHANEM az ilyen jellegű hivatali munkaszervezés is jelentős hozzájárulás lehetne ahhoz, hogy mind kevesebb panasz hangozzék el az ügyfél és az ügyintéző részéről egyaránt.

P. I.

Halkuló kolompszó

Ö

reg már a halasi cigánykovács. Néhány hónappal ezelőtt töltötte be a hetvenet. Most ül az egy helyiségből álló putriban és egy nadrágot varr. Szemüveg nélkül fűzi a cérnát a tűbe és férfias, nagy öltésekkel halad a munka. Fiatal korában bejárta az egész országot, sőt a határokon túlra is elvitte a mestersége, a kalandvágy, de legfőképpen a szükség. Nem mindennapi szakma az övé. Utódja, folytatója nincs is a környéken, de az országban sem sokan értik e különleges „ipar” fortélyait, apáról fiúra maradt szabályait. Jakab László is az apjától tanulta, s alig haladta túl tizenharmadik évét. már önállóan kereste kenyerét. Most itt ül hetven évesen az ágy szélén és rendíthetetlen nyugalommal öltöget.

Mikor belépek görnyedt üléséből fölegyenesedik. Délceg, szép ember lehetett. Bronzbarna arcából most hófehéren világít atiborci bajusz, az alig kisebb szemöldökök és a még mindig dús haj. Élénken csillogó szeme örömmel telik meg. amikor visszaemlékezve egy történetbe kezd.

— Itt, egy halasi kovácsnál dolgoztam akkor. Az illető megengedte, hogy használjam a műhelyét, mert még nagyon kezdő voltam. Jön egyszer egy atyafi, a baltáját hozta élezni. A kovács meg is csinálta. Másnap hozza vissza a koma, hogy nem jó. mert az egyik sarka bennemaradt a tuskóban. Na, mondok, adja ide, majd én elintézem. Szép vékonyra kovácsoltam az élét, megedzettem és kész. Érteni kell az edzés módját. Azt mondtam a gazdának, ha ötven csapás után egy karcolás lesz rajta, száz pengőt adok neki. Azóta se láttam.

It'S iben különbözik tulajdonképpen

iTJL a cigánykovács a többiektől? Nagyon sok a különbség. A cigánykovács finomabb, speciálisabb munkát végez. Sajátos szerszámokat készít — fúrókat, a teknővájóknál nélkülözhetetlen kapocskát stb. Jakab bácsi például csengőket, kisebb harangokat, üstöket, fazekakat is öntött. Mindez valóban komoly szaktudást igényel.

— Közel kilenc éve már, pontosabban. 1957-ben a MÁV-nak dolgoztunk az öcsémmel Szegeden. Fúrókat éleztünk, javítottunk. Mert ezekkel fúrták akkoriban a talpfákat és sok elromlott közülük. Egyszercsak kapjuk ám az üzenetet, hogy menjünk, mert nagyon

sok a munka, jól megfizetik, ha elvállaljuk. Már hogyne vállaltuk volna! Hetekig ott dolgoztunk és közel 500 fúrót javítottunk meg.

— Mit szeretett legjobban készíteni?

— A csengőket. Azt nagyon szerettem. Érdekes és szép munka volt. Akkoriban még nagy gulyák legelésztek Félegyháza, Halas, Bugac környékén és a pásztorok igen jól megfizették a szép hangú, messze hallatszó kolompokat, csengőket, amelyeket a vezérbika hordott a nyakában. Hát ilyeneket készítettem én. A formát a földben vágtuk ki, aztán megcsináltuk a „tüskét”. Következett az öntés. Nem emlékszem arra, hogy akár egyet is elrontottam volna.

Rágyújt egy Kossuth-ra, óvatosan feláll az ágy széléről és a sarokba megy. A fogasról rossz kabátok, nadrágok közül leakaszt egy furcsa szerkezetet. Ez volt a fújtató. Kipróbáljuk a sok szolgálatot tett egyszerű mechanizmust. A kovácstűz „tüdeje” ma is tökéletes. Az öreg mester melle szúr, tüdeje sípol.

A z ágy melletti kis asztalról fölvesz egy kis üveget. Apró. fehér tabletták zörögnek benne.

— Ebből naponta csak egyet szabad bevenni. Azt mondta a doktor úr, ha

kettőt lenyelek, akkor meghalok. A múlt héten kipróbáltam, gondoltam úgy is mindegy már nekem. És látja, most is_ itt vagyok. Nem könnyű dolog megválni az élettől — bölcsekedik szelíd mosollyal, majd visszaül az ágyra, forgatja a kopott nadrágot és újabb öltésekkel illeszti egyik darabot a másikhoz.

— Mi volt a legnehezebb munka a sok közül?

— Hát kérem a kapocskát nehéz volt

csinálni. A teknővájó cigányoknak kellett ez- Még miskolci, nyíregyházi mesterek is nálam rendelték meg. Ismeri ügye a kapocskát? Nagyon ki kellett homorítani, borotvaélesre reszelni és finoman edzeni.

'J' avaly dolgozott utoljára a mesterségben. A halasi múzeumnak a cigánykovácsok által használt és gyártott szerszámokat készítette el. Ezt megtudták a gyulai múzeumban és ők is rendeltek egy „készletet”. Laci bácsi azt is megcsinálta. A borotvaéles fúróki kapocskák, erős fogók, béklyók most a múzeumi termek hűvösében késztetik elismerésre a látogatókat. Az üvegszekrényekben kis cédula: Készítette Jakab László cigánykovács, Kiskunhalas.

g. a