Petőfi Népe, 1966. július (21. évfolyam, 154-180. szám)

1966-07-12 / 163. szám

r f. oldal 1966. július 12, kedd Védelem Északon és Délen Megsemmisítettek egy Skynawkot és négy helikoptert „Lámpavasra Lyndonnal!" SAIGON. CMTI) Az AFP jelentése szerint az Egyesült Államok légierejének és hadiflottájának repülőgépei vasárnap 88 bevetésben tá­madták a Vietnami Demok­ratikus Köztársaság terüle­tét. A bombatámadások többsége hidak, utak, kom­pok. gépkocsioszlopok, vasútvonalak, különféle raktárak és légelhá­rító ütegek ellen irányult. VNA-jelentés szerint, hétfőn, Ngne An tartományban sértet­ték meg az USA vadászbombá­zói a VDK légiterét. A francia hírszolgálat a sai- goni amerikai parancsnokság szóvivőjére hivatkozva beszá­mol arról is, hogy a repülőgé­pek olajtartályokat bombáztak Son La. Vinh és Dong Hói tér­ségében, a fővárostól 200, 250, illetve 60 kilométernyire. Az amerikai szóvivő elismer­te, hogy az észak-vietnami lég­védelem hétfőn a délelőtti órák­ban megsemmisített egy Sky- hawk típusú haditengerészeti repülőgépet Vinh közelében. A szóvivő nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy a gépet lég­elhárító rakétával lőtték le. Ugyancsak az AFP közli, hogy alig 24 óra leforgása alatt az amerikaiak négy heli­koptert vesztettek Dél-Viet­namban. Tizenhárom katona — négy amerikai és kilenc vietnami — meghalt. Hétfőn reggel a Me­kong deltájában fekvő Ca Mau helységtől 30 kilométernyire délre a dél-vietnami szabadság- harcosok gyorstüzelő kézi fegy­verekkel lelőttek egy helikop­tert. A 13 amerikai, illetve dél­vietnami katona ekkor vesztet­Bcsloldali PÁRIZS (MTI) Az Egyesült Szocialista Párt politikai bizottsága vasárnap egyhangúan állást foglalt amel­lett, hogy a parlamenti válasz­tások második fordulójában a baloldali pártok valamennyi választási kerületben egy kö­zös jelöltet támogassanak. A PSU, a Francia KP-hez hason­lóan kizárja az együttműködés lehetőségét a baloldal és Leca- nuet „centrumnak”1 álcázott reakciós csoportja között. A PSU vezetői Mitterrand-nal folytatott megbeszélések után úgy határoztak, hogy nem csatla­koznak a volt köztársasági el­nökjelölt által vezetett demok­rata-szocialista federációhoz. te életét. Az említett másik há­rom helikoptert úgy érte el végzete, hogy az egyik műszaki hiba miatt kényszerleszállást hajtott végre a Chu Lai légitá­maszpont közelében, s eközben a leszállás fedezésére a hely­színre érkező két másik heli­koptert a partizánok össztüze üzemképtelenné tette. Mint a Reuter jelenti, a Guam szigetén állomásozó B—52-s lé­gierődök hétfőn ismét nagysza­bású bombatámadást hajtottak végre Dél-Vietnam területén. A támadás célja feltételezett par­tizán-állások megsemmisítése volt. Az AFP jelentése szerint va­sárnap este több száz fiatal tün­tetett Nápolyban az amerikai konzulátus épülete előtt az Egyesült Államok barbár észak­vietnami légiháborúja ellen. A tüntetők elégették egy rongybabát, amely Johnson elnököt ábrázolta, A rendőrség szétoszlatta a tün­tetést. Karachiban hétfőn már má­sodik napja tartott a baloldali Pakisztán pártok híveinek tün­tetése az Egyesült Államok viet­nami politikája ellen. Vasárnap ötszáz diák vonult fel a város utcáin. Feliratos táblákat tar­tottak a magasba, amelyeken ilyen jelszavak voltak olvasha­tók: „Amerikaiak takarodjatok Vietnamból!” „Éljen Ho Si Minh!” Menetközben ütemesen kiáltották: „Lámpavasra Lyn­don Johnsonnal!’’ Mongólia nemzeti ünnepe Magyar államférfiak üdvözlő táviratai A népi forradalom 45. évfordulója alkalmából hétfőn ünnep­ség volt Ulánbátorban. Délelőtt kilenc órakor a központi emel* vényen megjelentek a Mongol Népi Forradalmi Párt és a Mon­gol Népköztársaság kormányának vezetői, élükön Cedenballal, a Központi Bizottság első titkárával és a minisztertanács elnöké­vel. Részt vettek az ünnepségen az országba érkezett külföldi delegációk is. Zs. Lhagvaszuren vezérezredes honvédelmi minisz­ter mondott ünnepi beszédet, majd megkezdődött a mongol né­pi hadsereg egységeinek szemléje. Csaknem két óra hosszat tartott a dolgozók ünnepi felvonu­lása. * * * Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bi­zottságának első titkára, Dobi István, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, Kállai Gyula, a forradalmi munkás­paraszt kormány elnöke, Jumzsagijn Cedenbal elvtársnak, a Mongol Népi Forradalmi Párt Központi Bizottsága első titkárá­nak, a Mongol Népköztársaság Minisztertanácsa elnökének Zsamsza- rangin Szambu elvtársnak, a Mongol Népköztársaság Nagy Népi Hurálja Elnöksége elnökének a Mongol Népköztársaság nemzeti ünnepe alkalmából üdvözlő táviratot küldött a Magyar Szocialis­ta Munkáspárt Központi Bizottsága, az Elnöki Tanács, a kor­mány és a maguk nevében. Péter János külügyminiszter az évforduló alkalmával távirat­ban üdvözölte Mangalin Dugerszurent, a Mongol Népköztársa­ság külügyminiszterét, a SZOT Katonai tanácskozás Honoluluban Ami egy választási eredményben van Elnöksége a Mongol Szakszer­vezetek Központi Tanácsának küldött üdvözlő táviratot. KISZIVÁRGOTT ér­tesülések szerint a há­ború újabb kiterjeszté­séről volt szó McNa­EGY NAP A KÜLPOLITIKÁBAH MEGLEPETÉST kel­tett Bonnban az Észak- Rajna-vesztfáliai vá­lasztásokon aratott szo­mara és Sharp tengernagy honolului tanácsko- ciáldemokrata győzelem — jelenti az MTI tudósí­zásán. Az amerikai katonai vezetők tanácskozá- tója. Egyben rámutat arfa, hogy nem csupán sán az AP szerint megvitatták Hanoi és Haiphong gazdaságpolitikai háttere van az eredmények- térségének bombázát, Sharp felvázolta a háború nek. Igaz, a Ruhr-vidéken nagyfokú elégedet- kilátásait. Ezzel kapcsolatban Visnyevszkij, a lenség támadt a kormány gazdaságpolitikája Pravda washingtoni tudósítója, a lap hétfői szá- miatt, az acélipari pangás, a szénbányászati vál- mában emlékeztet arra, hogy a dél-vietnami ál- ság miatt. Az ellenzéki SPD népszerűségének lamfő a minap megpendítette, hogy „nem lehe- másik oka azonban a szónokcsereakció-terv. So- tetlen az Észak-Vietnam elleni szárazföldi tárna- kan abban a reményben adták szavazatukat a dás”. Ismeretes, hogy a Pentagonban némely tá- szociáldemokratákra, hogy az SPD rugalmasabb bornak hasonlóképpen emellett ágál. Az ameri- magatartást sürgessen a két német állam között, kai bombatámadások Északon és Délen is folyta- megnövekedett politikai súlyát erre használja tódnak, de az elhárítás is erőteljes. A háború majd. Hatása: először is leszűkül az Erhard-kor- napjaiban — mint a VDK sajtója írja — nagy- mány többsége a szövetségi tanácsban, a bonni ra értékelik a szocialista országok támogatását, parlament felsőházában, mely a tartományok annak hathatós megnyilvánulását a bukaresti képviselőiből áll, mégpedig az eredmények alap­nyilatkozatban. A Szovjetunió és a szocialista országok VDK-nak nyújtott eddigi támogatása teszi nevetségessé azt a Washingtonban fellőtt „kövér kacsát”, hogy az Egyesült Államok a ján 11 szavazatról mindössze egyetlenre. Más­részt ebben a legfontosabb nyugatnémet tarto­mányban egy SPD-CSU koalíciós tartományi kormány megalakulása erősítheti azt az áramla­ta ■ , ... , ,, TI . , , tot, hogy országos szinten is hozzák létre a ké­Szovjetumot tájékoztatta a Hanoi es Haiphong reszténydemokrata-szociáldemokrata nagykoalí- elleni légitámadáspkróL ciőt. Míg a főtitkár képviselő „Cousins-héí“ az angol belpolitikában LONDON. (MTI) Az angol belpoliIrtában hét­főn .„Cousins-hét” kezdődött, amely csütörtökön a kormány ár- és bérpolitikai törvényja­vaslatának alsóházi vitájában éri el csúcspontját. Mint isme­retes, Frank Cousins volt kabi­netminiszter egy hete mondott le, tiltakozásul a kormány bér­politikája és szakszervezet-elle­nes törvényjavaslata ellen. Ezt követően az 1 400 000 taglétszá­mú szállítóipari szakszervezet megerősítette Cousins-t főtitká­ri tisztségében, amelyet a kor­mányba való belépése előtt töl­tött be. Az első összecsapásra Cousins alsóházi tagságának kérdésében kerül sor, miután a szállítóipari szakszervezet végrehajtó bizott­sága felkérte a volt kabinetmi­niszteri:, hogy mondjon le alsó­házi mandátumáról is. de amíg tagja az alsóháznak, a parla­mentben is lépjen fel a szak- szervezetek sztrájkjogait korlá­tozó törvényjavaslat ellen. Johnson és az „utca embere“ jóval szűkebb körben, a kongresz- sznsi választásokra készülő demok- rata-pártgépezet tagjai előtt szólal meg. A dolgoknak ez a része egyéb­ként érthető. Nincsenek érvei, ame­lyekkel megindokolhatná, miért je­lenti „amerikai életek megóvását” az, hogy csaknem 300 ezer amerikai katonát küldött a tengeren túlra, hogy 11 ezer kilométernyire hazá­Hanoi és Haiphong külvárosainak kent! majd a bizalmat az elnök és Johnson által elhatározott barbár a kormány vietnami politikája iránt, bombázására az amerikai közvéle- Az amerikai és egyes nyugati hír- mény észrevehető idegességgel reá- magyarázók azt írják ugyan, hogv gált. Az Egyesült Államok fő váró- a növekvő népszerűtlenség csak ___ ______________________ __ s ának politikai köreiben mind gyak- Johnson személyének és nem álta- jaktól harcoljanak egy sokat szén- rabban idézik a Gallup Intézet a da- Iában az USA vietnami politikájá- vedett, szabadságszerető nép ellen. egyszerű amerikaiak, bírálják John- mélyében ma is ugyanaz, aki Gold- ^ viláK^bort “ta csTk «y amc­sont akinek rtpsnxtoé# indexe « ^^VálS^Lt ^mf.Xne“ el ifyenfik^”: fem^eM mert "s52^tTnra volt előtt azért veszti el ^ia rohamos Tn££?’ <hiin«k n^hez -mu™5*2 leuigyeim, meri mm oia " _ vorihhi néoszerű.éeét. emlékű koreai háború fűződik. Az amerikai elnök, aki Ilyen rossz eywsaságga^‘ korábbi népszerűségét, v4lMBt4aÄk idí,1én „i,pnfPIe „eredményt” mutatott volna fel. mert az általa meghirdetett, az ame- A Gallup közvéleménykutatások rikai „szegénység elleni hadjárat” persze korántsem abszolút érvé- gyakorlatilag átadta helyét a viet- nyüek. Egyet azonban biztosan Je- namiak eUenl hadjáratnak. A „nagy leznek' az Egyesült Államok Józa- társadalomira vonatkozó ígéretek nabb lakosainak egyre kevésbé tét- ködgomolyábél végül csak az a mes­szik a Dél- és Észak-Vietnam népe lehetősen sivár realitás maradt, hogy ellen folytatott véres és könyörtelen az amerikai adófizető pénzéből száz­légi- és szárazföldi háború. Johnson milliókat költenek majd a vietnami eSÄ hJo°^oíUa^káJa népszerűin = “Ä ho^y a háború újabb kiterjesztése, vánosságot. Régebben szívesen állt ni magában az Egyesült Allamok- amélv világszerte a felháborodás vl- a tv kamerái és a rádió mikrofon- o*“ |iar« váltotta, ki, — tovább ősök- ja elé, mostanábsa azonban csak 1952-es választások idején ellenfele a koreai háború megállításának jel­szavával jutott he a Fehér Házba. A következő elnökválasztásig még két esztendő van hátra. Egyes ame­rikai politikusok azonban — az ada­tokat megtudva — már most így tették fel a kérdést: képes lesz-e Johnson a választási győzelemre 19€8-ban? Egy dolog azonban bizo­VL Gy. Bazzaz az EflK-ba látogat BAGDAD. (MTI) Bagdadban hétfőn reggel kö­zölték, hogy Bazzaz miniszter- elnök még júliusban az Egye­sült Arab Köztársaságba láto­gat. Az iraki miniszterelnök va­sárnap este érkezett vissza Tö­rökországból, ahol tárgyaláso­kat folytatott az iráni szenátus éppen ott tartózkodó elnökével is. A miniszterelnök közölte, hogy a török kormány és az iraki szenátus elnöke hozzá kí­ván járulni az Irak és Irán kö­zötti jó kapcsolatok megterem­téséhez. Karoldok egymás közt Wilson—Holt találkozóról és eszmecseréről ad hírt az AFP francia hírügynökség. Tudomásuk szerint a vietna­mi kérdés állott a hétfő dél­előtti megbeszélés középpont­jában. Az angol és az auszt­rál miniszterelnök, két hű Ha- roldja Washington háborújá­nak valóban közös ügyről, kö­zös gondról beszélt, és remél­hetőleg nem vesztegette a szót. Sajnos, közleményről nem ér­kezett jelentés, így csak fel­tételezhetjük, hogy a téma a Washingtonnak nyújtott-támo­gatásuk különböző formája volt. Mert amíg Wilson erköl­csiekben, Holt csapatokkal is beszáll. Nem tudjuk, vajon az ausztrál miniszterelnök akar­ta-e meggyőzni brit kollégáját ez ügyben a maga „eredmé­nyeiről”, vagy fordítva, Wilson akarta-e meggyőzni a Canber­rái vendéget az erkölcsi támo­gatás célszerűbb voltáról? (b. k.) Átszervezési bizottság BELGRAD (MTI) Július 15-én összeül a Ju­goszláv Kommunisták Szövet­ségének átszervezésére és to­vábbfejlesztésére létrehozott bi­zottság. Az ülést Mijalko To- dorovics, a JKSZ KB titkára, az átszervezési bizottság elnöke hívta össze. A JKSZ átszervezéséről és továbbfejlesztéséről szóló ja­vaslatot a központi bizottság 4. plénumán; hagyták jóvá a hónap elején. CDU-vereség Észak-Rajna-Vesztfáliában (Folytatás az 1. oldalról.) nak 90, a kereszténydemokra­táknak 96, és a szabad demok­ratáknak 14 képviselője foglalt helyet a tartományi parlament­ben. A tartományban eddig a ke­reszténydemokraták és a szabad demokraták koalíciója volt kor­mányon. A Reuter jelentése sze­rint Willy Brandt, a szociálde­mokraták elnöke kijelentette, hajlandó tárgyalásokat kezdeni egy észak-raj na-vesztfáliai koa­líciós kormány megalakításáról. A választási eredményt elem­ző kommentátorok azt hangoz­tatják. hogy az SPD előretöré­sét elsősorban a Ruhr-vidé­ken kialakult szociális elégedet­lenség, szénválság és a kezdődő acélipari pangás okozta, amely miatt nagyfokú létbizonytalan­ság vett erőt az embereken. So­kak szerint hozzájárultak az SPD győzelméhez külpolitikai megfontolások) is: az a növek­vő felismerési hogy a CDU po­litikája zsákutcába vezetett, és sokan most az SPD-től remélik, hogy új gondolatokkal és ak­ciókkal kiszabadítja majd az NSZK-t a külpolitikai 'elszige­telődésből.

Next

/
Thumbnails
Contents