Petőfi Népe, 1966. július (21. évfolyam, 154-180. szám)

1966-07-10 / 162. szám

tárgyalt a Megyei Oktatási Tanács A MEGYE! PÁRTBIZOTTSÁG IAPJA xxi. Evr., 162. sz. Ara 80 fillér I9SS, v A szakközépiskolák rendszeréről, az á j kecskeméti középiskoláról Világ proletárjai, egyesüljetek! Kitüntetések, sportvetélkedők, megyeszerte A XVI. vasutasnapot ünnepük a MÁV dolgozói Tegnap délelőtt Kecskeméten, a Megyei Tanács kultúrtermé­ben ülést tartott a Megyei Ok­tatási Tanács. Az ülésen részt vett Pozsgay Imre, a megyei, pártbizottság propaganda és mű­velődési osztály vezetője. Madarász László megyei ta­nács vb-elnökhelyettes megnyi­tó szavai után Tövis Ferenc művelődésügyi osztályvezető is­mertette az Országos Oktatási Tanács irányelveit az új szak­középiskola-rendszer bevezeté­séről. Az irányelvek ismertetése után Madarász elvtárs felkérte a jelenlevőket, hogy vizsgálják j meg munkaterületük igényeit az új oktatási rendszer iránt, s | dolgozzák ki javaslataikat 1 Ezután a kecskeméti középis­kolák helyzetéről tanácskoztak a résztvevők. Az új 16 tantermes gimnázium augusztusban elké­szül. Az Oktatási Tanács tagjai jóváhagyták azt a javaslatot, hogy az új iskolába költözzék át a Bányai Júlia Gimnázium, s az Üjkollégiumban felszabaduló tantermekben a Bányai Júlia Gimnázium eddigi szakközépis­kolai osztályai mellett kapjon helyet az Ókollégiumban műkö­dő közgazdasági technikum. An­nak a helyét pedig átadják az iparitanuló-intézetnek. Az elkép­zelések szerint 1968—69-ben, amikor megépül az új iparita- nuló-iskola, az Ókollégiumban a város közepén levő általános is­kolák napközi otthonát rende­zik majd be. Megyeszerte tegnap .délután emlékeztek meg a XVI. vasutas­napról a MÁV dolgozói. Ma ko­szorúzás és különböző sportve­feladat a következő években a szennyvíztisztító telep létreho­zása lesz. Említésre méltó, hogy ,— megfelelő tisztítás után — a környékben működő gazdaságok öntözésre használhatják majd a csatornából nyert vizet. Nem feledkezik meg a válla­lat a működési területén levő községekről sem: 1970-ig törpevízművel lát­ják el az összes helysége­ket. Idén Városföldön, Kunszálláson és Kubar ácson adják át a tör- pev ízművet. Kiskunfélegyházán és Tisza- kécskén a meglevő vízmű re­konstrukcióját hajtják végre. Félegyházán ezenkívül felújít­ják a fürdő kazánházát is. Most csak megemlítjük, de rövidesen visszatérünk erre a témára: kí­vánatos, hogy a jelenleg iroda­háznak használt fürdőszállodát mielőbb átadják az illetékes vállalatok az eredeti rendelte­tésének. Ha ez a közeljövőben megtörténik, akkor a vállalat újjávarázsolhatja az egész strandot és berendezheti a ré­gen hiányait fürdőszállót. Kultúra és közönség (6. oldal) cA szerelmes Uú/Jposatár (6—7. oldal) Gondolatok vasban (7. oldal) (lapozzunk, de óvatosan! («. oldalt télkedők szerepelnek az ünnepi programban. A kecskeméti vasútállomás kollektívája a MÁV-kultúrott- honban gyűlt össze szombat dél­után 5 órakor. Megjelent az ün­nepségen Gilicze István, a MÁV Szegedi Igazgatóságának a kép­viselője is. Szabics István, a pályafenn­tartás vezető mérnöke az MSZMP megyei Végrehajtó Bizottságá­nak a tagja méltatta a vasutas­nap jelentőségét, majd Lőrincz Antal állomásfőnök és Rédai Béla, a fűtőház vezetője nyúj­totta át a kitüntetéseket, jutal­makat az élenjáró dolgozóknak. A Kecskeméti Irodalmi Színpad műsorával folytatódott és közös vacsorával, szórakozással zárult az ünnepség. A mai napon az 1919-ben mártírhalált halt kecskeméti vasutasok emléktábláját koszo- rúzzák meg az állomás dolgo­zói, majd a labdarúgópályán, a Szombaton a városligeti Vaj- dahunyad várban befejeződött a négynapos országos borver­seny. A különböző kategóriák sze­rint odaítélt első díjak között a harmadik területi kategóriá­ban a Szőlészeti Kutató Inté­zet 1962. évi miklóstelepi tra­minije és a Magyar Állami Pin­cegazdaság badacsonyi üzem­egységének 1965-ös évjáratú vá- li rajnai rizlingje bizonyult a legjobbnak. Ebben a verseny­Szombaton páncélkocsik és géppuskával felfegyverzett ka­tonaság vette körül a djakar- kai egyetem épületét, ahol több ezer diák harmadik napja tün­tet Sukarno ellen. A diákok fő követelése: alakuljon új kor­mány a Sukarnót támogató po­litikusok nélkül. A hadsereg napilapja szomba­ti számában foglalkozik Sukar­no elnöknek az ideiglenes né­sakktáblák és a pingpongaszta­lok mellett mérik össze tudásu­kat. A XVI. vasutasnap alkalmá­ból Kiváló vasutas kitüntetés­ben részesült: Bodrogi Béla, a kelebiai, Dósai József, a kiskun­félegyházi, Putnoki István, a kecskeméti vasútállomás és Hor­váth József, a kiskunhalasi fű­tőház dolgozója. Az Érdemes vasutas kitünte­tést Várhegyi Ádám, a kiskun- halasi fűtőház, Mérő Gyula, Szá­lai III. Sándor, a kiskunhalasi állomás, Dobák István, a Kecs­keméti Pályafenntartási Főnök­ség, Barta László, Kovács An­tal, a kecskeméti állomás, Dob- sányi János, a bajai állomás, Ancsin János és Füleki István, a Kiskunhalasi Pályafenntartási Főnökség dolgozója kapta meg. Ezenkívül több száz MÁV-dol- gozónak nyújtották át a Kiváló vasutas-jelvényt és oklevelet, illetve az ezzel együtt-járó pénz­jutalmat. csoportban a termelőszövetkeze­ti borok közül a dömsödi Arany­kalász tavaly őszi szüretelésü rizling bora nyert első díjat. A szeptember 5—15 között ugyancsak Budapesten megren­dezésre kerülő nemzetközi bor­versenyre a csúcsbizottság dön­tése alapján 300 bor került be a „válogatottba” köztük 51 lo- kajhegyaljai bor. Ezenkívül négy konyak és 11 pezsgő kép­viseli a széles nemzetközi me­zőnyben a magyar színeket. pi tanácskozó gyűlésen elmon­dott beszédével. A lap sértő­nek találja Sukarno beszédé­nek azt a részét, amelyben ál­talános választásokat követel „az indonéz nép igazi érzelmei­nek megismerésére”. A tanács­kozó gyűlésnek 69 területi kép­viselője van az ország mind°n részéből. „Sértő kételkedni ab­ban, hogy döntésük nem a nép akaratéi; tükrözi’’ — írja a lap. Ötven kilométerrel bővítik Kecskemét Törpevizműveket adnak át VlZlIdlUZdUU. Korszerűsítik a strandokat Az Észak-Bács megyei Víz- és Csatornamű Vállalat ötéves terve Mielőtt az Észak-Bács megyei Víz- és Csatornamű Vállalat har­madik ötéves tervéről szólnánk, vegyük számba az elmúlt évek legjelentősebb beruházásait. A második ötéves terv idő­szakában 80 millió forintot köl­töttek a megyeszékhely vízellá­tásának, fürdőéletének fejlesz­tésére és szennyvízcsatorna há­lózatának építésére. A városel­látó vízművek napi kapacitása hétezer köbméterről huszon­egyezer köbméterre növeke­dett öt év alatt és körülbelül 30 kilométerrel bővült a vízhálózat. Több minit 6 kilometer hosszú szennyvíz- csatornát épített és adott át rendeltetésének a vállalat, és egy ideiglenes dprítő és átemelő telepet is üzembe helyezett. A széktói strand új medencé­vel gazdagodott és rövidesen megnyitják a vendégek előtt azt a 7 holdnyi parkosított területet, amelynek a földmunkáit szintén a második ötéves terv időszaká­ban végezte el a vállalat. Az el­mondottakon kívül megkezdték a fedett uszoda építését is. A harmadik ötéves terv idő­szakában még jelentősebb fela­datok várnak a „vizesekre". Működési területükön — azaz Kecskeméten és járásában, il­letve Kiskunfélegyházán — ösz- saesen mintegy 130 millió forint értékű víz-, csatorna- és für- döberuházást hajtanak vég­re. 1970-ig befejezik a széktói, 1-es számú vízműtelep teljes rekonstrukcióját. Az irodaház felépítése után ide költözik a Vállalat központja is az Arany János utcából. A kecskemétie'- bizonyára örömmel fogadják hírt: a rekonstrukció során v fcalanító berendezést is üzemű - helyeznek a telepen és ezután; • időszakonként sem ad sárgás színű vizet a csap. Továbbfej­lesztik a Csongrádi út melletti víznfűtelepet is és újabb három, 1500 köbméteres víztárolót épí­tenek. Az említett beruházások ered­ményeképpen napi 30—32 ezer köbméterre növekszik a városel­látó vízművek kapacitása. Ez azt jelenti, hogy — figyelembe véve a lakásépítési, iparfejlesz­tési programot — körülbelül 1980-ig nem lesz vízgondja a megyeszékhelynek. A város vízhálózata 50 kilo­méterrel bővül a terv időszaká­ban. Ebből idén 20 kilométer hosszú szakaszt adnak át a la­kosságnak. Jel halad a fedett uszoda építése. Átadására 1967. márciusában kerül sor. Készül a szóktól strand fejlesz­tési terve. Remélhetőleg a kö­vetkező öt évben felépül a 127 méter hosszú, nagyjából csepp alakú új medence és hozzálát­nak az új fürdőépület építésé­hez is. Tovább folytatják a szennyvíz csatornázást. A legjelentősebb Érdek és gondolkodás (2—3. oldjál) Tárgyalóteremből (4. oldal) Érettségi után az üzemben (4; oldal) Vasárnapi riport <3. oldal) Befejeződött az országos borverseny Páncélkocsik, katonaság az egyetem korül

Next

/
Thumbnails
Contents