Petőfi Népe, 1966. július (21. évfolyam, 154-180. szám)

1966-07-31 / 180. szám

íí. J

Weintráger Adolf: Aratás,

'JJ j házasok, mind a ketten dolgoznak, s üzemi konyhán étkeznek. Vasárnaponként a szülőknél vendégeskednek. Bármennyire is húzták-halasz- tották, egyszer mégis csak sor került az első önálló ebédre.

— Ne búsulj — vigasztalja lámpalázas feleségét a férj. — Megcsináljuk azt az ebédet segítség nélkül is. Mert mi kell mindehhez? Lelkesedés. Márpedig az van. Figyeld meg, elkápráztatjuk a nagymamát, olyan tüneményes izét... te, mit is főzünk akkor?

— Hát izé... Tudod, húst nem vettem. Ahhoz későn keltünk fel — borong a Öatalasz- szony.

— Nem kell pánikot kelteni — biztatja az edzettebb idegzetű férj. — Lehet vasárnapi ételt csinálni hús nélkül is. Mi van itthon?

— Maradt még a múlt hónapról hat tojás, van egy kis krumpli...

— Ne is folytasd... Anyukámtól tanultam, hogy kell tojáspörköltet készíteni. Hadd süssem én meg. Meglátod, megnyalod a szádat utána! — fo- gadkozik derűs optimizmussal a férj.

Az asszonyka alig leplezhető, kétkedő mosollyal szereli le a kezdeményezést.

— Nem... ne.., inkább én. A főzés asszonyi dolog.

Látszik, ellentámadásra összpontosít, nehogy a rámenős ifjú apa kiragadja kezéből a fakanalat összeráncolja homlokát majd ihletre kapva felujjong.

— Megvan, kitűnő! Rakott krumplit főzök. Te is szereted, én is... Most mindjárt kiszaladsz tej felért a piacra... Ml az, még harisnyát se húztál? Egy-kettő, köcsög a kézbe, pénz van nálad annyi, egyik lábad itt — a másik ott.

jfél óra múltán mindketten átszellemült arccal toporognak a kellékek körül.- M1

— Akkor pucolom a krumplit — ajánlkozik az ember.

— Csak ne szólj bele. Olyan laikus vagy — hárít a fiatal- asszony, és visszahúzza a majdnem átnyújtott kosarat. Ezt egészben kell megfőzni, aztán hámozni, s úgy karikára vágni. Nem figyeled, milyen, mikor az üzemi konyhán eszed?

— Azon ám kolbász is van! tromfol kárörvendően a férj,

de meg is bánja.

— Lassan forog az eszed, most mehetsz ismét a piacra — kapja az utasítást. — De ne csiricsáré kolbászt vegyél!

Ifjú férj rohan. A piac viEMLÉK

Bmlékezte>k-e még lányok merre van a malomárok?

Arra... mikor a szerelem termett még a kákatöven. ..

Milyen lány volt az a kényét» milyen falu volt Belényes? Lennék értük esztendeig szekérkerék Debrecenig. —

Mikor is volt akkor-nyáron a bődi birkaálláson? hogy valami eljövőben ottfelejtődött belőlem. —

Nyár volt akkor, ősz van mostan, megbújsz a rozsdapirosban, jómagam meg őszülőben, borvirágos őszidőben. —

Hajnal volt, hogy megérkezett mezítláb az emlékezet: úgy szökött át hozzám halvány szoknyádban a malomalján...

Ámde lassan esteledik, sötét felhő kerekedik. —

(Vagy csak kedvem fordult búra, dúdolósról szomorúra?)

Talpam alá csap a zápor: karikás lóg a villámról. — (Cserdíts, cserdíts égi bojtár!)

— Apád volt a vízimolnár...

Simonyi Imre

Miguel Angel Asturias:*

Hitvallás

a „Bolivar" című költeményből

Hiszek a szabadságban, Amerika anyánkban és fiában, Bolivárban,miurunkban.

Aki született Venezuelában, megkínoztatott a spanyol uralom alatt, vereséget szenvedett

és halálos kínokat állt ki Chimborazo hegyén, a szivárvánnyal alászálla poklokra, s kezével érintve az öröklétet üle istennek jobbjára.

Ne ítéljünk Bolivar fölött az ítélet napja előtt, mért hiszünk az emberek közösségében, kiknek a nép oszt úrvacsorát, mert csak a nép válthatja meg az embereket.

Pusztító, halálos harcot hirdetünk az elnyomók ellen, hiszünk a hősök feltámadásában

és azoknak örök életében, akik miként te, szabaditónk, nem halnak meg

és csukott szemmel is őrséget állnak.

Boldog Balázs fordítása.

♦Emigrációban élő, nemzetközi Lenin-békedíjjal kitüntetett, guatemalai költő.

s hány nap, mennyi óra, értelemmel, vagy ^nélkül..Bizony, néha „horgad a láng”, s „mint barlangos sötétség szakad le a magány kútja”. (Tanyára szakadtán.) Mi idézi elő a magányt, a szorongó érzést?

Leginkább a maradiság, az egyhelyben toporgás: a jóllakott gyomor. /Most igazságot böfögtet a bor/, /hát nincs tovább. Se szenvedély, se hit/ /se akarat. És semmi nem segít.”/ (Még mindig így.) Csak növeli indulatát a tanyavilágban még tapasztalható nyomor, a „mo- 6atlan csendélet”, a görbe hát, a „lepedőtlen és tollatlan homály”. (öt gyerekkel. Negyed- szerre, A fák, Görbe háton.)

Másutt oldódik a görcs, fölenged ez a szorongó érzés. Teret kap a derűsebb oldal, a jövő Ígérete és igézete (Kel a búza), az építkezés falat és kerítést és s,embert az emberhez hoz közel” (Építkezésen), s magával ragadja országunk egyre gyorsuló fejlődése (Részeg virágzás). Kétségtelen, a címadó vers a kötet legragyogóbb verse. Szánté bennünket is sodor a vas „hömpölygő folyama” az élet minden területére, rapszédikus szárnyalás ez. pedig a költői én a háttérben marad, Raffai kötetének ez sajátos vonása.

A költői szubjektum a Csillag indul ciklus kivételével eltűnik, legalábbis látszólag, helyét, az objektívnek tűnő leírás foglalja el. Éppen a közéleti problémáknál, amelyekre pedig publicisztikai gyorsasággal és szenvedéllyel reagál. Nem túlzás: szenvedéllyel is. Igaz, a versek állóképek: a falusi csend, táj, emberek, szokások rögzítése, de mégis több: művészi átírása. Am a tematikus egymás- utániság végülis mozgóképekké rakja össze e képkockákat, így bontakozik ki a költő által látott és megélt világ, a vidéki élet a maga ellentmondásosságában :a maradi, konzervatív, a régi szokásokhoz, a nyomorhoz tapadt, vagy csupán a gyomor megtöltéséig gondolkodó, vagy a magára hagyott ember rajza; de az új is, a látomást megélő, a „tisztító erőt” váró, a magabiztosan dolgozó ember Is megjelenik, sőt ez kapja a frissebb, derűsebb színeket. S éppen ez az ecsetkezelés, itt-ott közbeszúrva egy-egy szubjektív megnyilatkozási! mondat jelzi, hogy a költő látja így, ilyennek az életet. Tehát ez a leíró szándék lesz e versek művészi hitelesítője.

Kezdő költő betegsége, hogy néhol a képek túlzsúfoltak, néhol a költői én előtérbe állítása indokoltabb lett volna az ért. hetőség kedvéért, éppen olyan versekben, amelyeknek a költő kulcsfontosságot szánt (Tisztító eső. Beteg testtel, Negyedszerre). Akad még olyan vers is, ahol a mondanivaló súlyosabb formát kíván (Mindig vérrel. Számvetés, Lenne szavam.) Ez a köny- nyedebb, játékosabb forma a Csillag induló vers naivitásához illik, az éppen így hangulatos, kedves.

Vékonyka kötet, de a költői világ, amelyet elénk tár, gazdag világ. Rokonszenves és tehetséges költőé, aki a végtelenségre igyekszik figyelni, de amelyhez még hosszú az út. De hisz előtte vannak az évek, a tapasztalatokban gazdag évek, amelyek az igazság árnyalt világát is megfoghatóvá teszik. S mi aggódó, óvó szeretettel figyeljük megyénk költőjét, hogy a következő évek kötetei menynyit nyújtanak a biztató kezdet után.

Somogyi György

Nem dédelgette

Kemény volt bölcsője, kemény legényt is nevelt belőle.

Mese-kora

— ha volt —, rövid volt a mese,

óltető, rongylabda,

(s a határ) volt a szerelmese.

Kurta időn lengett villain a táska, süldő kamaszként már férfi útját járta.

S volt inség-ingovány térdig ért, hol övig.

Sok lyukra csinálták nadrágtartó ömt. •.

De ehetett, ihatott

— ha volt mit, — ha fukar gazdái hullattak ennie

s kárt nem tett benne nyári poshadt árkok dögletes vize.

Ezerszarvú szörnye nagy, testes bajgknak

— szarvhegyre tűzte — s a Don partra dobta „honmentő bajnoknak”,

Kegyes halál-kanyar ép bőrrel őt, hagyta sütközni barakkok előtt...

Mellén

kiváló vájárjelvény s még innen az ötvenen birkózik a szilikózis vele, s az életet a halál tüdejének bíbor sejtjeibe fekete malterrel most falazza be ■ ■.

De — bölcs.

S a kedve?

Hibátlan pohár.

Nem borong és nem kunyerdl.

Megkopik a falazó kanál, míg lecsuklik s földre emyed a két

partizán „heccekben” edzett

kommunista váll.

Hegedűs Erzsébet

szont már elmúlt. Mire visszaér, fényesen gömbölyödnék egy tányéron a főtt tojások. A nagy kondorban fortyog a krumpli.

— Míg a többit elvégzem, vigyázhatnál a gyerekre — kap új feladatkört az apa. Mintha

meghallotta volna a háromhónapos baba, hüppogni kezd, majd szívhez szóló pityergésbe

csap át.

— Ügy- látom, máris akadt dolgod — néz hátra válla fölött a feleség, mialatt a vizet önti le a krumpliról. — Húzd át a kocsit a másik szobába. Vállalkozol rá, hogy tisztába tedd Csámbit? ... Két szemed a gyerek!

iazhogy! — dagadozik a férfi brusztja az előlegezett bizalomtól. Egy percen belül — vissza-visszalesve

— emelgeti Csimbit a kocsiból; Persze, ez nem megy olyan egyszerűen. Mikor felveszi a fiúcskát, hiába akarja a basára szerelt pelenkával kivenni a járműből. jön vele a gumipaplan, a flanelltakaró, a csörgő, de még a kispárna is. Amikor a párnát elvenné fél kezével, a kicsike feje hátrabicsaklik. Márpedig a csecsemőápolási alapkiképzésnél lelkére kötötték: gyereket mindig a tarkója, s feje, valamint a kis popija gyöngéd fogásával kell tartani. Tehát, gyorsan vissza a kéz a fej alá, a párna bosszantóan lengedez alul.

Kiizzad apuka, mire Csimbike az ágyra kerül. Ott már könnyű a dolga. Annál is inkább, mivel a kisfiú is bátorítóan mosolyog. Ficánkol hurkás lábacskáival, mintha mondaná: „Csavard már le a nedves pelenkát!” — Az a legfontosabb.

— Ne taníts engem, kisfiam

— adja a nagyot az apa, s diadalmasan lobogtatná a vizes, meleg holmit. De mintha parazsat ért volna, ijedten kapja vissza a kezét. Alig bír átdadogni a mamához.

— Anyuka, ez a gyermek, hogy is mondjam... nemcsak nedves... Mit csináljak?

— Na és, mit félsz tőle, nem harap!? — csitítja magától értetődően az asszonyka. Mire apuka lélegzetvisszafojtva lát munkához. Kezdetben mintha csalánba nyúikálna, aztán mindig vígabban. — Megtanuljuk ezt is, ugye kisfiam? Nem születik az ember egyszerre pelenkázó tehetségnek.

Ugrik a kredenchez tiszta pelenkáért. Megmutatja ő az anyukának, hogy nem kell annyit pepecselni. Pillanatok alatt meglesz az egész.

— Nono. azért rohanni se kell! — ugrik vissza fél útból. A kicsi hasa takaratlan maradt, réklije meg a szájára hajtódott. Megfázik, meg talál fulladni; Így ni, csak nyugalom.

Meggondoltan hozza a pelenkát. Magának mondja.

— Ezt így háromszögbe kétrét hajtjuk, s ráterítjük ... Bennem bízhatsz, kisfiam. Most jöjj rá a pelenkára. Lábacska szét, középső csücsök fel, jobb csücsök hasra, a bal ennek a tétjére, s kicsit alád. Most köréd a gumi, rékli ráhajtva, kész!

— Okvetlen puderozz!... Mit csináltok annyit? ..; Siess, most már, segíts hámozni! — sürgeti az asszonyka. A papa szégyenlősen kezdi újból kibontani Csimbikét. Még szerencse, hogy a gyerek olyan tapintatosan félre fordítja a fejét

ire evéshez látnak, a *** ‘ rakottkrumpli jó silóillata még a falakat is átjárja. De esznek farkasétvággyal. A férj behúzza nyakát, sandít az asszonyra, nem szól-e a pelen- kázásért. Nem, nem kifogásol, sőt engesztelőén jegyzi meg.

— Tudod, miért ízlik any- nyira az első ebéd?

— Mert félnégykor ritkán ebé- J delünk.

Tóth István