Petőfi Népe, 1966. július (21. évfolyam, 154-180. szám)

1966-07-31 / 180. szám

s~ged‘eM,ogató Bátorkiállítás - ahol vásárolni is lehet A szabadtéri játékok idején A meghívást szívesen továb- váltják a hitelleveleket. Ugyan- Szeged az idén minden eddigi- bitjük olvasóinkhoz, mivel csak a helyszínen rendelhető nél változatosabb kísérő prog- nemcsak országos, de megyei meg a bútorok hazaszállítása, rammal várja vendégeit. Töb- gond is, hogy a bútorboltok a kiállítást — a nagykereske­bek között nagy érdeklődésre nem' rendelkeznek megfelelő delmi vállalat, a Belkereskedel- tarthat számot az a kiállítás, nagyságú eladó, bemutató tér- nn Kutató Intézet irányítása amelynek megrendezéséről e rel, s így a vásárlók rendszerint mellett — piackutatásra is fel­héten kaptunk hírt a Bútorér- egy-egy helyen csak az árukész- használja, ez pedig a következő tékesítő Nagykereskedelmi Vál- let kis hányadát látják. így, évek bútorellátása szempontjá- lalat megbízottjától, dr. Metz amíg megfelelő nagyságú bútor- bői lesz majd jelentős, — mon- Isvántól. áruházak nem lesznek csak a dotta vendégünk, s ezen túl is — Auguszus 10-től 20-ig mostani, szegedihez hasonló szó esett néhány érdekességről. Szegeden, a Marx tér 14. szám nagyszabású kiállítás adhat ké- Többek között arról, hogy ille­alatti Vasútforgalmi Techni- pet a teljes bútorválasztékról, s tékesck között már folynak a kumban mintegy megfelelő segítséget is a vásár- tárgyalások a „dobozos búto­ezer négyzetméter alapte- laSEz3Zutóbbi nemcsak közvetett r°k” gyártásáról‘ ruletu kiállításon mutat- értelemben igaZ) hanem szó sze­rint is. Dr. Metz István ugyanis tájékoztatójában közölte: — A szegedi bútorkiállitá- son vásárolni is lehet, amelyet a vásárló otthon szerel s nem csak készpénzzel OTP össze, s amelyet a boltok által kát, korszerű műanyag lerne- hitellevélre is. A helyszínen továbbított megrendelésre a zeléssel készült konyhabúto- OTP-kirendeltség működik, gyártó vállalat közvetlenül ház- rokat és az úgynevezett apró- melynek munkatársai — kíván- boz szállít. A másik érdekesség: bútorok sok-sok változatát — Ságra — telefonon kérnek infor- a legutóbb elhangzott tájékoz- mondotta, amikor a kiállításra mációt az illetékes OTP kiren- tatók alapján sokakat érdekel, szóló meghívás továbbítására deltségtől a vidéki vásárlók hí- hogy mikor jelennek meg bú­kérte fel szerkesztőségünket. telképességéről, kiállítják, be- torboltjainkban a képes árjegy­zékek? Erre is választ kaptunk: Az első, huszonnégy lapos ké­pes árjegyzék még ez évben megjelenik, bővített, teljesebb kiadásával pedig — amely már lényegesen megkönnyíti a vá­sárlást — a jövő év első negye­dében találkozhatunk üzleteink­ben. E. T5. Gyógyszer és divat Élénkítők után altató — Kávéval púpozott tabletták A felnőttnek gyógyszer, a gyermeknek méreg juk be az országban jelen­leg kereskedelmi forga­lomba levő valamennyi bútortípust, közöttük húsz bel- és külföldi lakószobát, kárpitosgarnitúrá­Gondosan betartott gyártás­technológiai fegyelem mel­lett ugyanis dobozban tárolt és szállított bútorokat lehet­ne forgalomba hozni, Szülőknek nevelésről Rossz-e a gyerek ? ÉGETNI való kölykök. — pa­naszkodik két eleven kisfiára fiatalasszony barátnőm. S hogy panasza nem egészen alapta­lan, arról magam is meggyő­ződtem. hiszen szülei társasá­gában sűrűn találkoztam az ötéves Gyurival és a kilenc éves Pityuval. „Egetnivalósá- guk” abból áll, hogy folytat­ják a hangos csatakiáltásokkal tarkított hancúrozást a vendé­gek jelenléte, és a szülői csi- títgatás ellenére is. Minden kérés nélkül, illetlenül beletúr­nak a süteményes vagy gyü­mölcsös tálba, szelebvrdisá- gukban leverik a tányért, fel­döntik a poharat, egyszóval neveletlenek. Pedig nevelik őket szóval és néha faka'ilállal is. Hol van hát a hiba? Az apa — saját szavaival élve — keményen fogja a fiú­kat. Egy-egy csínytevés, enge­detlenség vagy ügyetlenkedés büntetéseként alaposan elnad­rágolja csemetéjét, és mind­addig haragszik, míg a gyerek bűntudatosan elé járulva bo­csánatot nem kér. Ezután meg­ölelik, megcsókolják egymást és szent a béke. Csakhogy az apa nem elég következetes. Van amikor ugyanazt a hibát szó nélkül elnézi, amiért előző nap ve­réssel büntetett. Így azután a gyerekek a fenyítések ellenére sem tanulják meg, hogy tu­lajdonképpen mit szabad csi­nálniuk, mit nem. AZ ANYA mindenben osztja férje nevelési elveit. Munka­idő után mos, vasal, főz, taka­rít, és ilyenkor szívesebben veszi, ha gyerekei nem a szok­nyája körül ténferegnek, ha­nem az udvaron rohangász- nak. Mikor munkáját elvégzi, fáradt és kedvetlen. Türelmet­lenül lecsendesíti hát és gyor- . san ágybadugja a gyerekeket, \ maga pedig lepihen a tv előtt egy kis felüdülésre, kikapcso­lódásra vágyva. A szülőknek abban igazuk van, hogy a gyerekek nyugta­lanabbak az átlagosnál, de ab­ban nem, hogy rosszak. Mert az, hogy szaladgálnak, ugrán­doznak még nem a rosszaság jele. A mozgás, az örökös te­vékenység a gyermek életelc- me, s ezt szellemi, testi fejlő­désük is megköveteli. Ezért nem helyes korlátozni mozgás­vágyukat, inkább irányítással, ötletekkel kell segíteni őket abban, hogy fizikai energiájuk ne céltalan ugrabugrálásbán, hanem sportban, a felnőtt kör­nyezet számára is „elviselhető” játékban vezetődjék le. A NEVELETLENSÉG, a szü­lői figyelmeztetés hatástalan­sága sem gyökerezik csaján a gyerekek rosszaságában. Ahhoz tehát, hogy a gyerekek elő­nyükre változzanak, először a szülőknek kell finomítani ne­velési módszerükön. D. Zs. Régi kopott könyvek sárgu­ló lapjai egy ifjú lovag ka­landjairól mesélnek, akinek szíve választottja nem viszo­nozta szerelmét, ezért cselhez folyamodott. Ifjú lovagunk a bölcs alkimistához fordult sze­relmi bájitalért, s meg is kap­ta a mandragora nevű csoda­szert. A mandragora, a halot­tak koponyájából készített mú­miapor, a többi „gyógyszer” receptjeit már csak öreg, fosz­lott pergamentekercsek őrzik. A több mint 1200 évvel ez­előtt, az ezeregyéjszaka honá­ban megnyílt bagdadi gyógy­szertár óta nagy lépést tett a gyógyszerkészítés tudomá­nya. Ma nemcsak az évszáza­dokon át összegyűjtött tapasz­talatok felhasználásával, ha­nem tudományos kísérletek alapján készülnek a gyógy­szerek, és valóban az ember gyíftyítását szolgálják. A mo­dern eljárásokkal készített gyógyszerek hatékonyak és ál­landó hatásúak. Amióta az Andaxin, Hiber- nál, Tardyl, Frenolon és más nevű nyugtatószerekhez vi­szonylag könnyen hozzá lehet jutni, a gyógyszerszedés „di­vat” lett. Az e divatnak hó­doló nem gondol arra, hogy a mértéktelen tablettaszedés­nek milyen káros következ­ményei vannak! A nyugtatok — huzamos szedés esetén — a szervezetben felhalmozód­Amikor törik a haj hatnak és súlyos melléktüne­teket okozhatnak. Még az olyan „ártalmatlannak” tartott szer, mint a Belloid, vagy a Valeriána, sem veszélytelen. Sajnos, a szüljék egy része nem tudja, hogy a részére fel­írt nyugtatószer a gyermek számára, ha hozzájuthat, sú- lyes, esetleg halálos méreg le­het. Különöse^ a • színes és csokoládéízű tablettákat „ked­velik” a gyermekek. Ezért rendkívül fontos, hogy a szü­lők a gyógyszereket zárható fiókban tartsák! A gyógyszer a gyógyítást, a beteg embeij- egészségének, munkaképességének helyreállí­tását szolgálja. Ne hallgassunk arra, aki azzal dicsekszik, hogy a vitaminkészítmények­től fiatalabb lbtt, sőt úgy vé­li, hogy a hangja is ércesebb ben zeng. És ne kövessük: an­nak példáját, aki a felkelés után az élénkítő tablettákat feketekávéval öntözi meg, nap­közben aktivitása fokozása ér­dekében újabb izgatószereket, Centedrint, Pondexet használ, s azután csodálkozik, hogy este nem jön álom a szemé­re és altatószérekre szorul. Sokan a gyógyszer bevétele után türelmetlenül várják a gyors hatást, s ha az késik, más gyógyszerekkel próbálkoz­óik. Pedig a gyógyulást csak türelemmel és az orvosi uta­sítások szigorú betartásával lehet elérni! T. M. A száraz hajúak elsősorban arra törekedjenek, hogy sok „A”-vitamin tartalmú ételt fogyasszanak: ez elősegíti a haj növekedését. Mindennapi hajápolásunkat reggel fésülködéssel kezdjük. Ez nemcsak a haj rendbeho­zatalának és a frizura elké­szítésének ideje hanem a fej­bőr és a hajápolás egyik fon­tos szakasza is. A gondos fé­sülés szébontja az összecsomó­HETFO: lebbencsleves, rizse« le- cső, sárgadinnye. KEDD: Krumplileves, tökfőzelék, tükörtojás, őszibarack. SZERDA: Fejtett bableves, fánk barackízzel, görögdinnye. CSÜTÖRTÖK: Rizsleves, rakott tök, körte. PÉNTEK: Almaleves, paprikás­krumpli kolbásszal, uborkasaláta. SZOMBAT: Rácponty, dinnye. VASÁRNAP: Meggyleves, töltöttkacsa, petrezselymes rizs, ková­szos uborka, vajas pogácsa. RECEPTEK RAKOTT TÖK: Hozzávalók: 1—1 és fél kiló tök, 6-0 deka sertéshús, 10 deka zsír, egy fej vöröshagy­ma, törött bors, kis csomó kapor, 3 deci tejfel, 4 tojás, só. A megtisztított tököt ujjnyi vas­tag rudacskákra vágjuk és forrás­ban levő vízben 8—10 percig főz­zük, majd. szitán lecsurgatjuk. A hagymát 6 deka zsíron megpárol­juk és hozzátesszük a ledarált húshoz, megsózzuk és fűszerezzük, majd addig pároljuk, míg a le­vét el nem főtte. Ezután kizsírozott lábasba bele­rakjuk a leszűrt tök felét, erre ráterítjük a megpárolt darálthúst, majd a tetejére ismét tököt ra­kunk egyenletesen elsimítva. Tejfölt a felütött tojásokkal, só­val és finomra vágott kaporral elkeverve ráöntjük, sütőben szép pirosra sütjük. RACPONTY: Hozzávalók: Más­félkilós ponty, 4 deka füstölt sza­lonna, 1 deka pirospaprika, 1 fej vöröshagyma, 4 deka zsír, 3 da­rab zöldpaprika, paradicsom, 80 deka gülbaba krumpli, 3 deci tej­fel, 4 deka liszt. só. A pontyot megtisztítjuk, kibe­lezzük, majd a gerinc mellett ket­téhasítjuk. Az így kapott halfilé- ket két ujjnyi vastagságú dara­bokra adagoljuk. Minden darabot több helyen bevagdosunk. Füstölt szalonna csíkokkal megtűzdeljük és besózzuk. Kizsírozott tepsibe rak­juk és 8—10 percig forró sütőbe sütjük. Közben a vöröshagymát finom­ra megvagdalj uk, üvegesre pirít­juk a zsírban, beletesszük a piros­paprikát, a darabokra vágott zöld­paprikát, paradicsomot és a ka­rikára vágott főtt burgonyát. Az egészet jól összekeverjük, megsózzuk és a halra helyezve arányosan elosztjuk. A tejfölt el­keverjük a liszttel, egy kevés víz­zel és egyenletesen meglocsoljuk vele a halat. Így együtt a sütőben szépen megpirítjuk úgy időzítve, hogy ne sokkal előbb készüljön el az étkezési idő előtt. VAJAS POGÁCSA: Hozzávalók: 22 deka liszt, 12 deka vaj, 2 deka élesztő, pici tej, 2 tojássárgája, két evőkanálnyi tejföl, kevés só. A 22 deka lisztet és a 12 deka vajat jól összemorzsoljuk. 2 deka élesztőt kevés tejben feloldunk és 2 tojás sárgájával, két evőkanál­nyi tejföllel és csipetnyi sóval el­nyújtjuk, majd igen apró pogá­csákra szaggatjuk. Bekenjük egy kevert tojással és aztán forró sü­tőben szép pirosra kisütjük. sodott, tupírozott hajat, sez- ! zel is biztosítja a haj terme- | szetes szellőzését. Este hajunkat keféljük ki, mert ezzel a napközben rára­kódott port és szennyeződést eltávolítjuk. A haj kefélése és fésülése a fejbőr vérkeringé­sét is élénkíti és jót tesz a haj növekedésének. A hajápolás célja a haj ter­mészetes fényének, simaságá­nak, vastagságának és sűrűsé­gének megóvása. A száraz fej­bőr és haj azzal a kelletmet- lenséggel is együtt jár, hogy a fejbőr hámlik és korpázik. A száraz, korpás fejbőr rendsze­rint viszket és ez meglehető­sen kellemetlen. A Birken­wasser használata gátolja a korpásodást, serkenti a haj­hagymák működését és erősíti a haj gyökereket. A száraz haj elveszti fényét, rugalmassága csökken, köny- nyen törik. Hajmosáskor ezért használjunk úgynevezett „krémpakolást”. Ilyen célra igen alkalmas a Wu—2 hajif- jító krém. Hajunkat mossuk meg folyékony samponnal és utána a fejbőrt és a hajat dörzsöljük be a krémmel, majd kössük be kendővel. A pakolást 30—4o perc után Wu —2 folyékony samponnal mossuk le. Díszpárnák A különböző díszítések, jól elhelyezett színfoltok adják meg a lakás bensőséges han­gulatát. Ilyení a látszólag ha­nyagul odadobott díszpárna is. Nem a bodros, tüllfodros, vagy giccses csendéleteket, s kiscicát ábrázoló párnákra gon­dolunk. Ezeket jogosan szám­űzték a jóízlésű otthonokból. A díszpárnának nem kell dí­szesnek lennie. A fodor, sőt legújabban még a keretező zsinór is elmarad róla. Több­nyire a rekamiéra, vagy a ka­rosszékbe helyezik. A hangu­latlámpa lábánál, más védett sarokban, a szőnyegre rakva, meghitt zugot alakíthatunk ki segítségével. Díszpárnáink könnyen elké- szíhetők: 2 db körülbelül 40 cm-es négyzet, vagy 35—45 cm anyag elég hozzá. Olcsó maradékból — akár régi ru­hák épen maradt részéből Is — készíthető!. Vigyázni csu­pán a színeit harmóniájára kell, s persze arra, hogy min­tás kelméből készített párnát sima huzatú kerevetre helyez­zünk. A tarka kretonnal kár­pitozott bútorra pedig mindig egyszínű párnát tegyünk. F. M. Egyszínű kárpiton jól mutat a huzat anyagából készített pár­na, melyet vastag, színes fonállal tarkítunk, A pamutszálat né­hány helyen öltjük csak le, hogy ne mozdulhasson el helyéről,

Next

/
Thumbnails
Contents