Petőfi Népe, 1966. július (21. évfolyam, 154-180. szám)

1966-07-17 / 168. szám

Péter János eszmecseréje Cromikóval Egymilliárd rubel hitelt íná 'l**mmm*15 niriíij a ntiin Indira Ghánái tárgyalásai Szaloniki tanulságai A kurd felkelés vége nyújt a SzoTjettmió Indiának A miniszterelnök-asszony vietnami kérdésről AZ ELMÜLT HÉT nemzetközi politikai ese­ményeinek sorában szá­munkra természetesen a magyar vonatkozású esemény az első: Péter Já­nosnak, a Magyar Népköztársaság külügyminisz­terének moszkvai látogatása. A külügyminiszter hivatalos látogatást tesz a szovjet fővárosban és mindenekelőtt tárgyalásokat folytat Gromiko szovjet külügyminiszterrel. A szocialista orszá­gok testvéri kapcsolatában rendszeresek az álla­mi és a pártvezetők személyes látogatásai és nyilvánvaló, hogy a magyar és a szovjet kül­ügyminiszter mostani megbeszélései tovább mé­lyítik és erősítik majd a két ország, a két nép. a két kormány és a két párt őszinte és testvéri barátságát. AZ EGÉSZ VILÁGSAJTÓ vezető helyen és igen nagy terjedelemben foglalkozik azokkal, a világpolitika aktuális kérdései szempontjából rendkívüli fontosságú határozatokkal, amelye­ket a „szocialista csúcsértekezlet” fogadott el Bukarestben. A vietnami amerikai agresszióval kapcsolatos nyilatkozatról a legilletékesebb, a vietnami nép véleményét a Hanoiban megjele­nő Nhan Dán így foglalja össze: „A nyilatko­zat a szocialista testvérországok hatalmas kol­lektív támogatása a vietnami nép számára.” A londoni Sunday Times a véleményazonosságot hangsúlyozza: „ A résztvevők egyhangúan meg­egyeztek Amerika vietnami politikájának elíté­lésében” — állapítja meg a lap. A NEMZETKÖZI feszültség enyhítésének le­hetséges lépéseiről egymást követően három országban is tárgyalásokat folytatott Indira Gandhi indiai miniszterelnök. Kairóban — az indiai—EAK közös közleményben — mindenek­előtt a más országok belügyeibe való be nem avatkozás és a békés egymás mellett élés poli­tikájának fontossága kapott erőteljes hangsúlyt. Jugoszláviában a kiadott közös sajtóközlemény­ben a békeszerető országok egybehangolt erőfe­szítésének szükségességéről van szó, az új, vi­lágméretű katasztrófa elkerülése céljából és a nemzetközi együttműködés és a békéért folyta­tott politikai tennivalók kérdése volt a tárgya EGY HÉT Á KÜLPOLITIKÁBAN azoknak a megbeszélé­seknek is, amelyeket In­dira Gandhi Koszigin mi- niszterelnökkel folytatott. AZ ELMÜLT vasárnapon véres események színhelye volt a görögországi Szaionlki. A kör­nyékbeli parasztéra berek és a város dolgozói­nak egy része tüntetett részben gazdasági kö­vetelésekkel, részben pedig a demokratikus sza­badságjogok védelmében. Az összecsapás fel­tárta, milyen súlyosak az ellentétek Görögor­szág népe és a jelenleg uralmon levő Sztefano- pulosz-kormány között. Az Egységes Demokrati­kus Baloldali Párt. az EDA megbízottai felke­resték a miniszterelnököt és követelték, mond­jon le a kormány és haladéktalanul írjanak ki új választásokat. Hasonló álláspontra helyez­kedett a Centrum Unió elnöke, Papandreu volt miniszterelnök is. A görög kormány a békés tüntetést és néhány más megmozdulást egyéb­ként ürügyként használ fel a demokratikus mozgalmak, több ifjúsági szervezet és minde­nekelőtt a kommunisták ellen. ÖT ESZTENDEIG TARTÓ tragikus és több tízezer ember életét követelő polgárháború vé­gére tett pontot az a megegyezés, amely az iraki kormány és a kurd felkelők vezetője Musztafa Barzani között létrejött. A másfél­milliós kurd nemzeti kisebbség a megállapodás­ban lényegében ednyeri mindazokat a jogokat, amelyekért öt esztendővel ezelőtt fegyvert fo­gott. A megállapodás szerint külön törvényben rögzítik a kurd nemzetiség elismerését, a kur- dok nemzeti jogait, az önkormányzatba való személyi bevonásukat, a kormányban valórész­vételüket és a számarányuknak megfelelő be­vonásukat a legkülönbözőbb iraki intézmények tevékenységébe. A megállapodás jelentőségét akkor értjük meg igazán, ha arra gondolunk, hogy a gazdag iraki olajvidék lakói kurdok, és hogy a jelenlegi iraki kormány elleni legutóbbi puccskísérletben résztvevő tisztek éppen azt hangoztatták: „El kell venni a kurdoktód az olajat.” A fegyvemyugvást a megállapodás alá­írása után egyszerre hozta nyilvánosságra az iraki kormány és a kurd felkelők parancsnok­sága. Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának főtitká­ra szombaton fogadta Indira Gandhi miniszterelnök-asszonyt. Brezsnyev és Indira Gandhi kö­zött őszinte, baráti beszélgetés folyt le. A beszélgetésen ott volt Gromiko szovjet és Szvarang Szingh indiai külügyminiszter. Indira Gandhi indiai minisz­terelnök a Szovjetunióban tett hivatalos látogatásának befejez­tével szombaton sajtóértekezle­tet tartott. Kijelentette, hogy a s_ 'vjet vezetőkkel őszinte és baráti lég­körben folytatott eszmecseréi értékesek és hasznosak voltak. Az újságírók kérdéseire vála­szolva megismételte a vietnami kérdés rendezésére vonatkozó javaslatait. Hangsúlyozta, hogy e rendezés legjobb alapját a genfi egyezmények alkotják. Az természetes — tette hozzá —, a hogy a kérdés rendezésére vo­natkozó javaslatoknak a közvet­lenül érdekelt fél, a Vietnami Demokratikus Köztársaság kor­mánya helyeslésével kell talál- kozniok. Azt hiszem, feltételként Eszak- Vietnam amerikai bombázásá­nak megszüntetése kell, hogy szerepeljen. Kijelentette, a Szovjetunió be­leegyezett, hogy egymilliárd ru­belig terjedő összeggel hitelek formájában segítse Indiát ne­gyedik ötéves tervének megva­lósításában. Befejezésül ismételten köszö­netét mondott a szívélyes ven­déglátásért. Megállapította, hogy a két ország között egyetértés áll fenn egész sor kérdésben. Szombaton véget ért Indira Gandhi hivatalos látogatása. A szovjet—indiai tárgyalásokról közös közleményt adtak ki. Az SZKP főtitkára fogadta MOSZKVA. (TASZSZ) Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának főtitká­ra szombaton fogadta Péter Já­nos magyar külügyminisztert, akivel szívélyes baráti beszél­Jánost getést folytatott. A beszélgeté­sen jelen volt Gromiko szovjet külügyminiszter, Iljicsev minisz­terelnök-helyettes, valamint — Szipka József hazánk moszkvai nagykövete. Keleti-tengeri országok a békéért ROSTOCK (TASZSZ) Rostockban befjeződött a ke- j leti-tengeri hét keretében ren- f dezétt kétnapos munkásértekez­let, amelyen a keleti-tengeri or­121 bevetés Északon Partizánok a „biztonságos övezetben I Brezsnyev-Rochet taJálkezé ii Waldeck Rochet, a francia 1 rok megváltoztathatatlanok és ff1 HANOI—SAIGON (MTI) A dél-vietnami szabadsághar­cosok Saigon közvetlen közelé­ben is nagymértékben fokozták tevékenységüket. Pénteken este a szabadsághar­cosok sikeres fegyvertényt haj­tottak végre — Saigontól 12 ki­lométernyire felrobbantottak egy igen fontos, nemrégiben épít ott közúti hidat. A hidat és a környező vidéket az amerikaiak ez ideig „bizton­ságos övezetnek” tartották, és az amerikai gépkocsikaravánok er­refelé védőkíséret nélkül halad­tak. A Dél-Vietnami Nemzeti Fel- szabadítási Front Központi Bi­zottságának elnöksége július 7-e és 9-e között kibővített rend­kívüli ülést tartott — jelenti Wilson Moszkvába érkezett Harold Wilson, Nagy-Britan- nia miniszterelnöke szombaton megérkezett. Moszkvába. Az an­gol kormányfő megtekinti a brit ipari kiállítást. Londonban nyílt titok, hogy a brit kiállításra hivatkozva Wilson meghívatta magát a szovjet fővárosba, miután Hanoi és Haiphong bombázásától való „elhatárolódásával” sem sike­rült leszerelnie belső pártellen. zekét, amely gyökeres szakítás: követel az Egyesült Államok „mindvégig hibás vietnami po­litikájával”. a VNA a felszabadítása hírügy­nökségre hivatkozva. Megvitatták, hogyan váltják valóra a front politikai irány­elveit, és körvonalazták a DNFF-nek az elkövetkező idő­szakra vonatkozó útmutatásait, politikáját. Saigont hivatalos bejelentés szerint az amerikai légierő és a hadiflotta repülőgépei pénteken összesen 121 bevetésben támadták a Vietnami Demokratikus Köztársaság területét. Az amerikai kalózrepülögépek egyetlen nap alatt ilyen sokszor még sohasem hatoltak be Észak- Vietnam légiterébe. Összecsapás történt SZALONIKI (AFP) A Papandreu-kormány királyi puccsal történt megbuktatásá­nak első évfordulóján az Egy­séges Demokratikus Baloldali Párt Szalonüri egyik színházá­ban gyűlést rendezett. A szín­házból távozó egyik több száz főnyi tüntető csoportot a rend­őrség megtámadta. Az összecsa­pásnál egy tüntető és egy rend­őrtiszt megsebesült. Kommunista Párt főtitkára pén teken Moszkvában az SZKP Központi Bizottságában találko­zott Leonyid Brezsnyev vei, az SZKP Központi Bizottsága fő­titkárával. A két párt vezetőjé­nek megbeszélésén részt vett Ponomarjov, a Központi Bizott­ság titkára. A megbeszélésen a Szovjet­unió Kommunista Pártja és a Francia Kommunista Párt ismét leszögezte az amerikai imperia­lizmus vietnami agressziójával kapcsolatos álláspontját. Mind a két párt határozottan elítélte az Egyesült Államok újabb VDK- ellenes agresszív akcióit, és tel­jes szolidaritásáról biztosította a hős Vietnamot. A felek meg­győződésüket fejezték ki, hogy az amerikai imperializmus ag­ressziója vereséget szenved Viet­namban. A Francia KP és az SZKP képviselői úgy vélik, hogy a kommunista és a munkáspártok előtt jelenleg nem áll halaszt­hatatlanabb feladat, mint az akcióegység megteremtése min­denekelőtt a harcoló vietnami nép támogatásában. Az európai helyzettel össze­függésben a felek leszögezték: a háború után kialakult hatá­Nyugat-Németországot nem sza­bad atomfegyverhez juttatni. A két párt vezetői kölcsönösen tá­jékoztatták egymást pártjaik te­vékenységéről. szagok, továbbá Norvégia és Izland munkásságának képvise­lői vettek részt. A záróülésen elfogadott közlemény határozot­tan elítéli az Egyesült Államok vietnami szennyes háborúját és a nyugatnémet agresszív körök e háborúhoz | nyújtott támogatá­sát. Az értekezlet felhívással fordult a keleti-tengeri orszá­gok, Norvégia ésv Izland mun­kásaihoz és szakszervezeteihez, fokozott egységben küzdjenek c körzet békéjének fenntartásáért, a demokráciáért és társadalmi haladásért. A Központi Statisztikai Hivatal jelentése (Folytatás az 1. oldalról.) Az élelmiszerárak emelkedé­séből adódó többletkiadásokat részben ellensúlyozta a ruházati cikkek árszínvonalának csök­kenése. Ruházati cikkek vásár­lására a lakosság kb. ugyan­annyit fordított, mint tavaly az első félévben, de ezért az ősz- szegért kb. 3—4 százalékkal több árut kapott. A vegyes iparcikkek forgalma 14 százalékkal volt nagyobb. Az áruhitel-forgalom kiszélesí­tése folytán elsősorban a tarlós fogyasztási cikkek vásárlása növekedett. 1966. első félévében majdnem kétszer annyi hűtő- szekrény, gáztűzhely és motor- kerékpár került forgalomba, mint egy évvel azelőtt. Lénye­Olasz sztrájk ROMA (AFP) Tizenháromezer olasz nyom­daipari dolgozó és telexkezelő szombatom reggel új, .24 órás or­szágos sztrájkot kezdett, ame­lyet minden szakszervezet támo­gat. Barzani nyilatkozata A kardok békét akarnak A bagdadi lapok közlése nyo­mán a Pravda szombati száma ismerteti Musztafa Barzaninak, a kurd nemzeti demokratikus mozgalom vezetőjének nyilatko­zatát a kurd kérdés békés ren­dezésére vonatkozó kormány- programmal kapcsolatban. Barzani kijelentette — írja a Pravda —, hogy utasítást adott híveinek, készüljenek fel az észak-iraki harcokban zsákmá­nyolt nehézfegyverek átadására, bocsássák szabadon a foglyokat, akadályozzanak meg minden összetűzést a kurd felkelő ala­kulatok és a kormányhatóságok között. A kurd vezető hangsúlyozta, hogy sohasem követelte és nem is fogja követelni, a kurd lakta területek Iraktól való különvá­lását; a kurdok békét akarnak. Megjegyezte, hogy a jelenlegi kormány valóban megértést ta­núsít a kurdok problémái iránt. gében a tavalyi szinten maradt a televxziós*vevőkészülékek és bútorok forgalma. Szolgáltatásokra 5 százalék­kal több pénzt fordított a lakos­ság, mint 1965. első felében. A betétállomány növekedése az év első felében 2,5 milliárd forint, volt. Az egészségügyi hely2et kedvezőbb volt, mint tavaly az első félévben, a táppénzes állo­mányban töltött napok szánra a múlt év hasonló időszakához képest 4 százalékkal csökkeni, Az 1965-66. tanévben az utolsó évfolyamot az általá- lános iskolákban 153 000-en, a középiskolákban 77 000-en. a fő­iskolákon, egyetemeken 18 000-en végezték el. A félév folyamán 2200 köny­vet adtak ki, 20 millió példány­ban. A kiadott könyvek pél­dányszáma valamivel JJfevesebb, mint 1965. első félévében volt. A televízió-előfizetők száma 1966. június 30-án 914 000 volt. Budapest. 1966. .július hó. KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL

Next

/
Thumbnails
Contents