Petőfi Népe, 1966. július (21. évfolyam, 154-180. szám)
1966-07-16 / 167. szám
; 4. oldal Párbeszéd — Nem kell a szíved. Egy kicsit fanyar. — Én nem hiszem el. — Miért nem hiszed el? — Szeretnélek megtartani. — Koszi, köszi... Nem valamelyik néhai „bestseller" cinikus szakítást jelenetét idéztem. Mindössze a rádió negyedórás könnyűzenei műsorának számait rendeztem csokorba. Elhangzottak július 9-én 19.10- kor a Petófi-rádió hullámhosszán. A téma ez úttal — az éterben hevert... N A P T A B 19« e. július 16, szombat N évna p: Valter Napkelte: — A VALTER ónémet eredetű név, amelynek jelentése a „világ ura”. — KÉSZÜL a bugaci pusztamúzeum. A kiskunfélegyházi Kiskun Múzeum munkatársa, Gémes Balázs vezetésével folynak a munkálatok Bugacon a szabadtéri, tájjelegű állattartást bemutató múzeum elkészítésén. Szerződtették . a munkára Riczi István egykori pásztort, áld kitűnően ismeri az úgynevezett ridegállattartás körülményeit, épületeit. s tapasztalataival is segíti a múzeum kialakítását A tervek szerint augusztus végén már megnyithatják az új létesítményt az érdeklődők előtt. — Vágják a lent a megye több mint 5800 holdas lenteimő földjén. Az idén alacsonyabbak lesznek a terméshozamok. mert a tavaszi időjárás nem kedvezett az ipari növénynek Termesztése azonban az idén sem lesz ráfizetéses. A betakarítást ugyanis mindenütt gépesítették. ami csökkenti a munkaerőigényt és az önköltséget. —MEGHÍVTAK az augusztus 19-én és 20- án Keszthelyen sorra kerülő országos nemzetiségi néptánc fesztiválra a hercegszántói délszláv együttest, amely nagy sikerrel szerepelt legutóbb a Bajai Napok alkalmával. — Szabadulása után ismét bűntettet követett él Sándor János borotai lakos. Átment Kecel községbe, s ott Kecskés Pál lakásán fél liter bort vásárolt. Ivás közben észrevette, hogy a házigazda tárcája a földön hever, s távozáskor magához vette. Szerencsére nem tudta felhasználni az abban levő igazolványt és az ötezer forintos gépkocri-nyereménybe- tétkönyvet. mert a rendőrség lefülelt“ A kiskőrösi járásbíróság újabb egyesztendei szabadságvesztésre ítélte. SZOMBAT *4.50: Labdarúg-ó VB. Olaszország—Szovjetunió labdarűgó-móricíiEés. A szünetben: ltk kunok. — 18.30: Tv-újdouságok. — 18.45: Zenés műsor, w 19.20: Labdarúgó VB. — Anglia—Mexikó labdarúgó-mérkőzés. A szünetben: TV Híradó. — 21.10: Reklámok. — 21.15: A Gall kakas. — 21.45: Ionesco két egyíeivonúsosa: Baklövés és Kiadó lány. — 22.45: Hírek. — 23.00: Időszerű történetek. Sorozataim. — 23.35! Hírek, — Csaknem 700 ezer forint többletjövedelmet jelent a dunapa- taji Űj Élet Tsz-nék az olaj len mag-termesztés. A gondos művelés következtében ugyanis a tervezett öt mázsa helyett 8 mázsás átlagtermésre számítanak. — Megkezdték a jéggyártást a Kecskeméti MÉK hűtőházában. A saját termelésű jég lehetővé teszi a gyorsabb áruátfutást. Napi öt vagon jeget gyártanak. 70 éve,- 1896. július 16-án halt meg Edmond de Gon- court francia író. Munkásságát öccsével, Julesel közösen fejtette ki. Életművüket nehéz külön választani. tJjítók voltak: ok a naturalista irodalmi irányzat előkészítőd Működésük sokoldalú: zsurnalisztika, esszé, dráma, regény, történetírás. Első cselédlány-regényükkel iskolát kezdtek, nevezetes művük a XVUI. század francia története. Regényeik témáját szívesen vették az írók és művészek világából. Mondanivalóikat koruk erkölcstörténetébe ágyazták. Arra törekedtek, hogy az irodalmi nyelvet felszabadítsák az akadémiai szótár merev megkötöttséged alól. s tudatosan vakmerő, újszerű szórendet, ritka jelzőket, új szóalko- t ásókat használtak, ezáltal stílusukat egyénien gazdaggá- fejlesztették. Az öccsét túlélő Búmon d vagyonát irodalmi díj létesítésére hagyományozta A Goncourt Akadémia 1905-ban alakult meg. Azóta a neves irodalmárokból álló csoport évente ítéli oda — a Franciaországban legkomolyabb és irodalmi szempontból^ leg- érdemes prózád mű —* többnyire regény — szerzőjének. számukra. I-* , .Miniatürizálják’* » virágokat a Kertészeti. Kutató Intézetben, folyamatosan kipróbálják az Európában megjelenő csaknem valamennyi egynyári virágújdonságot. Az újdonságok között — most a kisebb virágú, alacsonyabb szárú, általában a kisebb termetű virágok kerülnek előtérbe. Ezek jobban illenek a modern lakásokba, a kis házikertekbe, sőt a közparkokba is, ahol most már inkább sok kisebb virágból képeznek nagyobb színes foltokat. — Péntekig a kecskeméti járás hét termelőszövetkezete fejezte be az aratást. Köztük az egyik legnagyobb, a tiszaikécskei Szabadság Tsz is pontot tett a nagy munka végére. A jövő hét elejére a járás közös gazdaságainak több mint a négyötöde elvégzi a gabonabetakarítást. A kombájnok egy részét máris a környező járások. megyék ga- benatábláin foglalkoztatják. Egyúttal munkába állnak a cséplők is. A jövő héten a járásban már mintegy 65 cséplőgép veri a szemet. GereMyés László: VERSEK MOZGÓKÉPRE A költő legújabb termését, az utolsó egykét év alkotásait foglalja magába a kötet. Versei időszerű társadalmi- politikai tartalmat is hordoznak. Az élet igenlése, az optimista, tudatos ember hite sugárzik a költő vallomásaiból. — Nyolcfajta őszibarack érleli gyümölcsét az Alföld legnagyobb zárt őszibarackosában, a Hosszúhegyi Állami Gazdaságban. A koraiak szedését már megkezdték, ennek egy részét Csehszlovákiába szállítják. összesen négyezer mázsa őszibarackot értékesítenek az idén. a helynevek tudománya A helynevek és személynevek tudománya, vagyis az „omomasztika” igen sok nyelvészt foglalkoztat. A napokban Londonban 3« ország, köztük a Szovjetunió* 170 jeles helynévtudósa gyűlt ősz- sze nemzetközi kongresz- szusra. hogy megvitassa a nyelvészetnek ebben az ágazatában felmerülő érdekes problémákat. Az ilyenfajta kutatások értékes felvilágosítást nyújthatnak történelmi, kul- túrhistóriai és általános nyelvészeti kérdésekben is. A lottó e heti nyerőszámai : 19,23,54, 56,61 — a MILLIÓ 800 ezer forint kártérítést fizetett ki az elmúlt félévben megyénk területén az Állami Biztosító. Az első félévben közel 13 ezer kárt rendeztek Bács-Kiskun megyében. Drágakövek a fürdőben Mexikóban érdekes új eljárását találtak drágakövek „előállítására”. A drágakő tartalmú ércet hat hónapon keresztül különleges vegyi oldatban fü- rösztik, a ez kioldja a meddőkőzetet. Az így nyert drágakövek különlegesen jó minőségűek. — ÜJ FORMÁBAN jelenik meg a Művészet kiskönyvtára című sorozat, amely 1950- ben indult és kötetei egy-egy magyar, vagy külföldi képzőművész életművét mutatták be. A sorozat iránti nagy érdeklődés késztette az Európa Kiadót a Művészet kiskönyvtára korszerűsítésére. — Egymillió forintot költenek az idén Baja utcai' villanyhálózatának korszerűsítésére. A Szabadság úton már megkezdték az ostornyeles világító oszlopok szerelését. — Több mint 40 000ren szórakoztak a Bajai Napokon. Vendégek érkeztek Jugoszláviából és a környező megyékből is a „vízi város” érdekes ünnepségeire. A Bajai Napokat jövőre is megrendezik. — Elmulatta a lopott pénzt, majd feljelentette magát a rendőrségen Bognár Jenő délegyházai lakos, aki Soltvadkert, Felsőcsábor szőlősgazdáinál vállalt napszámos munkát. Az év tavaszán Csernák Mi- hálynál dolgozott és egy óvatlan pillanatban az asztalfiókból kiemelt 3600 forintot. Bognár már két ízben volt büntetve, felfüggesztett szabadság- vesztésre ítélve, a lopás ügyében azonban egyévi szabadságvesztésre ítélték, aminek végrehajtását elrendelték. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: július 14-én a középhőmérséklet 26, (az 50 éves átlag 22), a legmagasabb hőmérséklet 30.6 Celsius-fok. A napsütéses órák száma 14,5. 15-én a reggel 7 órakor mért hőmérséklet 20,S, a délután 1 órakor mért hőmérséklet 25,7, a legalacsonyabb hőmérséklet 15.6 Celsius-fok. Kifestették... íagyarámyú felújítási és bővítési munkálatok foly- k a Múzeumijain. Az építkezés harmadik e tart. Evenként majd félmilliót költenek rá. Ta- i az idén befejezik. Egy új kiállítási terem, a fo- már elkészülteik, viszont elrontottak festéssel v másik bemutatótermet. Noha festő végezte a má- As* nem értett a WaMkyd használatához, ennek vetkeztében nem a megfelelő matt, kellemes hátú falsain* kapta a terem, hanem körülbelül ni ami a fürdőszobákban célszerű. Fényes, sárgás- iszín. A múzeumigazgató már munka közben, szó- tette, hogy Így nem lesz megfelelő a te^em — a* 'SZER Vállai at munkása azonban rá sem neden- + akárcsak a munkavezető. Mintha dolgukat jól nézték volna, belakkozták a padlót is. Van más m a múzeumban folyó építkezésre. A válla- kőzpontja utána nézhetne, vajon készek-e valo- n az elvégzettnek jelentett munkák. Különben a w .,m átadás keíteíuetíeu Boeglepetóseltct hozhat 9b. kj 1966. JfiMus szombat Műszaki felsőoktatási intézményt szervesnek Az Elnöki Tanács ülése A Népköztársaság Elnöki Tanácsa pénteken ülést tartott Törvényerejű rendelettel kihirdette azt az egyezményt, amelyet a Magyar Népköztársaság kormánya és a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság kormánya kötött a tengeri úton, a Jugoszlávián át szállított, átmenő (tranzit) növényi küldemények növényegészsógügyi ellenőrzésének végrehajtásáról. Az Elnöki Tanács hatályon kívül helyezte a Győri Műszaki Egyetem létesítéséről szóló 1963. évi 5. sz. törvényerejű rendeletét. Az Elnöki Tanács honosítási és visszahonosítási, valamint a magyar állampolgársági kötelékből való elbocsátásra irányuló egyéni kérelmekben döntött, majd egyéb ügyeket tárgyalt. A Minisztertanács határozatot hozott arra, hogy Győrött a népgazdaság igényeinek megfelelő, a gyártás és üzemeltetés részegységeinek irányítására alkalmas szakemberek képzésére műszaki felsőoktatási intézményt kell szervezni. A határozat szerint az új oktatási intézmény típusára és a képzés szakirányára a művelődésügyi miniszter későbbi időpontban tesz előterjesztést. RENDŐRSÉGI KRÓNIKA Egy súlyos, két könnyű sérülés az országutakon A figyelmetlenség, az italozás állandóan visszatérő jelenség a közúti közlekedésben. Ezek az okok sajnos, újabb súlyos, és könnyű sérülésekhez vezetnek. Elütötte az autóbusz Kecskemét belterületén, a Városi mozi irányában közlekedett a 9-es Autóközlekedési Vállalat autóbusza, amelyet Tóth László vezetett A mozihoz érve hirtelen egy,, gyemnek futott át az úttesten, ám az autóbusz vezetője a rövid távolság miatt hiába fékezett. Keskeny György tizenegyéves kisfiú szerencsére könnyebb sérüléssel úszta meg figyelmetlenségét. A balesetért a gyermeket és kísérőjét terheli a felelősség. Szabálytalan kanyarodás Kiskunfélegyháza belterületén közlekedett saját tulajdonát képező Simson gyártmányú segédmotoros kerékpárjával Szegedi János. A segédmotorkerék- pár vezetője figyelmen kivül hagyta az „Állj! Elsőbbségadás kötelező” táblát, s ígv kanyarodott ki a védett útvonalra. Kanyarodás közben még az úttest bal oldalára is áthajtott, s összeütközött a vele szembe érkező, a Városföldi Állami Gazdaság tulajdonát képező autóbusszal. A baleset következtében Szegedi Jánost súlyos, életveszélyes állapiéban szállították a kórházba. A szerencsétlenségért teljes egészében Szegedi Jánost terheli a felelősség. Felborult a személykocsi Tegnap hajnalban könnyen tragikussá válható baleset történt a Nyárlőrinc határába vezető úton. Bertus József, a kecskeméti Reszelőgyár csoportvezetője ittas állapotban közlekedett személygépkocsijával. Vezetés közben elaludt- ennek következtében letért az úttestről, az árokba futott, majd felborult. Bertus szerencsére csak köny- nyebben sérült meg, azonban a személygépkocsiban több mint ötezer forint kár keletkezett. Az ittas gépjárművezetőtől a jogosítványt azonnal bevonták. G. G. Szerkesztői üzenetek K. E.-né, Kecskemét: Ha 116111 feleltük el, hogy mi is voltunk fiatalok, úgy megértjük, hogy a gyerekeknek olykor mozgásra is szükségük van. „Egy olvasó” Páhi: Kár, hogy névtelenül ír. Szívesen vennénk, ha végre levetné az ,,inkognitót”! S még csak ennyit: könnyű dolog egy „ökölvívó-mérkőzpéöt”- a „páholyból” szemlélni. . . Ozv. Kecskés Imréné, Kalocsa: Az a véleményünk, hogy a gyerekek nem maradnak hálátlanok, ha csak kicsivel is több szeretettel közelítünk hozzájuk. Az esetleges Jogos ésarevéteíLeit pedig a neveld is szívesen fogadja. RCCtUYC XI. Éleslövészeten Krizsánt az ezredirodára hívatták. Az őr kísérte. Félóra múlva kipirultan érkezett viszr sza. — A szaktársak megkapták a levelemet. Zsóka is írt. Megpróbáltak a HM-ben elérni valamit. Irtó mérges az ezredes. Káromkodott, mint a jégeső. Azt mondta, hogy kiköttet, ha még egyszer leveleket merek kicsempészni valahova. Lebarnította az őrparancsnokot is, hogy gyenge az ellenőrzés. De azért annyit elértünk, hogy nem Szegedre, hanem Pestre visznek kihallgatásra. Talán megúszom. Ott jobban akadnak segítőtársak. Köszönök mindent a fiúknak. Add át nekik üdvözletemet. Holnap te már szabad ember leszel. Ezen aztán- mind a ketten ne- 1 vettünk. Hogy milyen viszonylagos dolog is ez a szabadság. — Valamire meg szeretnélek kérni, de csak úgy. ha vállalod. Nem szeretném, ha bajba keverednél miattam. — Ki vele* ha tudok, szívesen segítek — biztattam. A sapkája bélését kezdte felfejteni és egy lezárt borítékot vett elő onnan. — Csak néhány cím van benne, de nem szeretném, ha idegen kezekbe kerülne. Aczélnak kellene átadnod. Aezélról eddig nem beszéltünk Krizsán Palival. Nem is tudtam, hogy ismerik egymást. Most mégis természetesnek tűnt előttem. Nagyjából egyidős katonák. Meg valahogy a természetükben, gondolkodásmódjukban is volt valami hasonló. Csak Vendel egy kicsit higgadtabb*