Petőfi Népe, 1966. június (21. évfolyam, 128-153. szám)
1966-06-26 / 150. szám
Ember és környezet A kecskeméti iparművészeti kiállítás ürügyén Az iparművészet akkor született, amikor az emberi kéz formálta anyag olyan eszközzé, tárggyá vált, amely a szűk használati cél szintjéről az esztétikai szférába emelkedett. És ez az ősi művészet korunkban mégis valami újat is rejt. Olyan új tartalmak hordozója lett, melyek évezredeken keresztül csak az anyagban, a műfajban szunnyadó lehetőségként éltek, teljes kibontakozásra várva. Magifck formálta környezetünk életünk tükre. Benne magunkat pillanthatjuk meg, szükségleteink, vágyaink, eszméink teljességében. Mindez valójában tudatossá is vált bennünk, s e felismerésből jelentős következtetéseket vonhatunk le. Immár évtizedek óta hangoztatott igazság, hogy korunkban a művészi alakítás igénye nem korlátozódhatok csupán az emberi kéz formálta tárgyakra, művekre, hogv ki kell terjeszkednie a közvetett formálás rendkívül széles birodalmára is, melyben a technika, az ipar, a gép pótolja, növeli, sokszorosítja testi alkatunkban hordott fizikai képességeinket. Sokan, nem is olyan régen még veszélyt láttak technikai fejlődésünkben, a művészet elsorvadását sejtették a gép uralmának láttán. Mintha most már tisztábban rajzolódnék ki előttünk modem környezetkultúránk jellege, helyesebben ítélnénk meg a technikai fejlődést, és ezzel az új tartalmi többlettel is, ami gazdagodást és nem elsorvadást jelent. Modem technikánk az emberi fejlődés büszke eredménye, ellene nem küzdeni kell, hanem eredményeit elfogadni, kiaknázva lehetőségeit, s így szolgálatunkba állítani. Teljes emberségünkkel, gyakorlati és spirituális eszmei igényünkkel egyaránt urai akarunk lenni tudásunk szülöttjének. Az iparművészet köre kibővült s a hagyományos elnevezéssel jelölt művészeti ág az ipari termékek művészetének tartományára is kiterjeszkedett. Ma már mind jobban érezzük, sőt tudjuk, hogy a technika nein a művészet elsorvasztója. hanem az esztétikum szélesebb uralmának megteremtője, életfunkcióink teljességének hiánytalan eszmei tükrözésével. De mindez, amit eddig elmondtam, könnyen félreértésre adhat okot. Hiszen itt ezen a kiállításom elsősorban egyedi alkotások szépségében gyönyörködhetünk, s az összegyűjtött anyag talán nem is dokumentálja teljes mértékben a fejlődésnek azt a tendenciáját amit az imént felvázoltam. Eléggé ismert tény. hogy ezen a területen még csak kezdő lépéseket tettünk meg. De vajon csök- kentheti-e ez a ténv az itt kiállított művek egyedi értékét? Vajon a modem kor esztétikai igényességének kiterjesztése az embert szolgáló dolgok tágabb körére Valami végletes eltolódást, polarizálódást jelent? Kizárását annak a művészeti területnek, ami ősidők óta kezünk gesztusaiból közvetlenül születik, ami küzdelmünket és győzelmünket az anyagon és farinán számunkra a legmagasabb művészi rangra emeibetS? Modern korunk eszmei-esztétikai igényeit helyesen kell értékelnünk. Teljes emberségünkből kibontott alkotó elveinkkel sohasem tolódhatunk el á végletekbe, nem polarizálhatunk. Ezért jogosan csakis a művészi formálás birodalmának kiterjesztéséről beszélhetünk. E kiterjesztésből is adódó szintézisről, komples itásról, melyek ugyan elcsépelt szavak, de bizonyára azért, mert mögöttük mélyebb igazságok rejlenek. Nem lehet sZó olyan területek önkényes kirekesztéséről, amelyek gyökerei természetes emberi magatartásunkból, adottságainkból sarjadtak. Legyünk büszkék egyedi jellegű iparművészeti alkotásainkra, hiszen ezek létjogosultsága töretlen, sőt hatáskörük is nőtt, térbe sugárzó szerepük a környezetben kiterjeszkedett. A modém esztétikai szemlélet komplexitásigénye nem a szűkén értelmezett gyakorlati funkció minden tárgyra kiterjeszkedő megvalósításában elégül ki, hanem abban az eszmei egységben, amelyben az emberi alkotó tevékenység minden lehetősége benne rejlik. Tudjuk, hogy a modem művészet eleddig nem tapasztalt módon rendkívül szerteágazó, sokszor ellentétes irányú utakon keresi a célt. Ezek az utak sokszor már alig követhetők. A keresés azonban az akarat jele, sokszor elszánt küzdelmet tükröz és ez az élet len- dftője is. De a kömyezetfomálás művészetében, az építészetben, az iparművészetben a lengések sokkal kisebbek. E mérsékelt ingadozások a természetes fejlődés tengelyéhez jobban hozzá- símulnak, mint pl. a képzőművészet területén. Hiszen az élet törvényei szabnak határt a lengéseknek. A környezet életünk foglalata, s ellentmondásai fájóbbak, elviselhetetlenebbek, mint a művészet számos más ágában. Ezért talán jobban is megtapi nthatók azok az alapelvek, melyefe a modem környezetkultúra jellegét meghatározzák. Magunkból, helyesebben az eszményi modem ember magatartásából, a világhoz való viszonyából szinte önként adódnak a kömyezetformálás korszerű tendenciái. A tárgyakra, művekre önkényesen, mintegy kívülről rávetített forma helyett a dolgok belső lényegét, az anyag, a technológia, a szerkezet, a funkció törvényszerű ösz- szefüggéseát keressük, ezeket tekintjük a formálás alapvető elveinek. Ennek folyománya az anyagszerűség, sőt az anyagok szeretete. A matéria szava az esztétikai hatás egyik döntő tényezője. Az anyaghoz való viszonyunk szemléleti gyökereire azt hiszem nem kell részletesebben utalnom. De mindezek mögött a modem ember igazságigénye is rejlik, a mélyebb összefüggések feltárására irányuló törekvés. Tovább fűzve a gondolatot, magát a funkció fogalmát te komplexen értékeljük, gyakorlati és eszmei-esztétikai vonatkozásban egyaránt. Az esztétikai szálak pedig szerteágaznak, s a környezet minden elemét összefűzik, kompozícióvá szervezik. Kömyeze- j tünk tárgyai, elemei egymással í funkcionális és eszmei-esztétikai vonatkozásba kerülnek. Minden elem, tárgy egy-egy komponens, melynek eredője a környezet. így látjuk szobánkat, utcánkat, az egész várost, a legtágabb keretét életünknek. Hiszen a dolgokat nem elszigetelten. hanem összefüggéseikben kívánjuk megismerni, szellemileg birtokba venni. Ennek is szemléleti alapjai vannak. S ha ez még csak ritkán, töredékesen valósult is meg. az út, az irány tisztán áll előttünk. A tudatos belátás, felismerés azonban még nőm minden. Gátló konvencióktól megtisztított művészi szemléletté, önkéntelen, spontán magatartássá kell érlelődnie annak, amit a logika hideg fényénél megragadtunk. A művészi élmény tüze égeti bele lelkűnkbe, tudatunkba a szavak, a testetlen fogalmak mélyebb értelmét, tartalmát. S ez a kiállítás — ügy érzem — ezt a feladatot híven teljesíti is. Tűi az egyes alkotások értékén, szépségén, abból is megragadhatunk valamit, amit már komplex -értelemben is környezetkultúrának nevezhetünk. A társítás szépségét tapinthatjuk meg. azt a többletet, amit a modern szellemű környezetkultúra számunkra nyújt, s amit a rendezés is hozzáadott az egyes művek egyedi értékéhez. Az alkotások itt valóban együtt élnek, egymásra átsugároznak, az esztétikai viszonylatok szálaival kapcsolódva egymáshoz. Figyeljük tehát az anyagok, formák és színek e nagyszerű szimfóniáját. Szép alföldi városunkban most legjelesebb művészeink szívdobbanását halljuk a formák muzsikájában. Ez a kiállítás egyengető je annak az útnak, amelv a cél felé vezet, a harmóniák kiteljesedéséhez, midőn majd bízvást elmondhatjuk, hogy magunk alkotta környezetünk, egyéni boldogságunk zálogaként társadalmi létünk összhangját is tükrözi. DR. POGÁNY FRIGYES, az Iparművészeti Főiskola főigazgatója. PILLANATOK Renate Colombo olasz költő. Serravalle Sésia nevű észak- olaszországi kisvárosban él. Alapító tagja az Olasz Kulturális Akadémiának. Több mint tíz versgyűjteménye, s néhány tanulmánykötete is megjelent. Itt közölt verseit a Pillanatok című kötetéből válogattuk, amelyet tavaly az Aranykos-díjjal tüntettek ki. A verseket Faragó Magda fordította. SZEGÉNYSÉG Azúrkék egeket tart a tücsköktől nem, zavart csönd, szikkadt hegyipataltok, csupasz legelők fölé. HINTA Ide-oda röppen, . mint szerelmes madarak dala rejtett fészekből. Boldogság énekel ott a magasban ujjongva. És már a holnap: gazdag ígéret. szicíliai táj Fehérségben versenyez az ég napja emberek házaival. És a legvakítóbb, a tenger hullámveréssel tiltakozik. A DÉL EGY GYERMEKÉHEZ Vidékeden gyér volt a zöld, ritka széllel forró csalit között. Halszagot hordtál hajadban, és kémlelted az eget egy piciny felhőt kétségbeesbe keresőn. A tenger kékje nem lehetett tiéd, csak álmaid vánkosán. Kemény kecskesajtot rágcsáltál. Fehér falon feketéllett a káé bejárata. Emlékezetedben sincsen semmi fénylő: hosszú évek alatt apád hasztalan dobálta a holdlba remények hálóját. íífJÜtHitíHMéo C4M (Három éven át forgatta Afrikában Gualtiero Jacopetti olasz rendező „Isten veled, Afrika!” című, sok port felvert „dokumentum- filmjét”. A legkorszerűbb technikával készült felvételeket — amelyeken a vér, a borzalom, a zsoldosok erőszakja az uralkodó elem — a szenzációhajbáMsó profitéhség szülte. Ezzel szemben Jacopetti levelét — csupán az írói fantázia.,.) ¥tt vagyunk végre, ar>- ■gyali Cesa rínám, a fekete világ kellős közepén. És csak most jutok hozzá, hogy soraimmal felkeresselek. Ne lepődj meg, ha kissé rapszódikus, imitt-amott tán naiplószerű lesz ez az első levelem, de hátany- nyi mindenen megy itt keresztül az ember, s oly távol a civilizáció... öt hete, hogy a stábbal ideérkeztünk, Kongóba. Az út zavartalan Volt, s közben alkalmam nyílt összieismerkedni miszter Gordonnal, aki azóta is lelkesen egyengeti az utunkat ennek a különös földrésznek ezer buktatója közt... Gordon remek fickó, éppúgy bárja a piát, s éppúgy szereti és élvezi az életet, akárcsak jómagam. Már a legelső esti whissfcyzésraél a társalgóban elárulta, hogy nagyszerű Összeköttetésekkel rendelkezik az itteni vezéregyéniségekhez, s utam sikere miatt a fejein se fájjon. Hogy valóban nagy kutya, azt röviddel a megérkezés után már tapasztalhattam, amikor a vigyorgó, csokoládé-fejű potentátok úgy hajbókoltak előtte, mint nád a széliben... Az első napok: ismerkedés a helyzettel, a lehetőségekkel; beilleszkedés, tapogatózás... Aztán, nem is sokára a -jószerencse — no meg bizonyára Gordon gondoskodása is — összehozott egy isteni vagánnyal, Müller őrnaggyal. Jellemzés dióhéjban: a náciktól indult, s itt kötött ki végül, Kongóban, ahol az ő igazán nagystílű elképzelései méltó színteret kapnak. Bajtársai elismerő áhítattal, a feketék gyűlölködő rettegéssel emlegetik. Mióta itt ténykedik, egy harci egység parancsnokaként, a szürke, szimpla név — új, megkülönböztető, letörölhetetlen ra- gadvány-néwel egészült ki: Kongo-Müller,., Hogy mi mindent csinált már ez, hát : nem igaz!... Számára semn sem szent, semmi sem drág Szabad kezet kapott, persze, partizánvadászatot illetően, ezt a lehetőséget messzemenő« kamatoztatja is. Sok jó kock, köszönhetek neki már eddigi de mennyi lesz még! Pompás kooperáció, így tehát ügyür sikere biztos! JTgyébként tudom én, aC necitta tájékán mit pu inognak a nagymenők: Jacope tí dilettáns, Jacopetti ' konjul túra-lovag, Jacopetti impoten Hülyék! To jók a véleményükr Te ismersz, carina, tisztébe vagy vele, hogy az „Isten veit Afrikái” akkóra sláger les amilyet az utolsó évtizedbe senki sem produkált. Falni fej ják a nyugati világban mind« egyes kockáját mert az erősei jogának, a vérnek, a fehér fi felsőbbrendűségének olyan g gantikus apoteózisát alkotó, majd meg, amely párját ritkí ja a filmtörténetemben. S a se tévesszük szem elől, ho£ diadalútja nyomán — több ki; estélyid tesz, bambína; töt pastasedutta, több chianti < brandy kerül az asztalunkra, remélhetőleg rövidesen a kap előtt a Jaguárrál fékezhete majd te, am után annyira s< várogsz! A micdenoapc* Héra errefek
