Petőfi Népe, 1966. május (21. évfolyam, 102-127. szám)

1966-05-01 / 102. szám

Miután elléptem a vasúti pénztártól, éreztem, hogy valaki már hosszabb ideje figyel, kitartóan fikszíroz. Ahogy reá pillantottam, emlékezetemben nem sokáig kellett kutatnom, hogy felismerjem én is. Pontosan tudtam már, hol, mikor hozott bennünket össze a sors, s eszembe jutott róla az az eset is — a pisztollyal, meg az üveg pálinkával.

Egyszerre indultunk egymás üdvözlésére. Széles vállán ragyogott az alezredesi rendfokozat, s arcán a felfedezés és viszontlátás örömének halvány mosolya suhant át. Fegyelmezett mosoly, magas rangú katonához illő — de különben is: ilyen volt akkor is, régen, tizenhét évvel ezelőtt, amikor két hónapig egymás közelségében éltünk.

Amikor megállt előttem, tisztelgett, s csak azután ölelt meg. Jólesett katonás üdvözlése, mert elárulta vele: nem előnytelenül máradtam meg az emlékezetében.

— Olyan vagy, amilyen akkor is voltál — mondta, s kacsintott hozzá, de tudtam: kedves udvariassággal füllent. A szeme is elárulta ezt, ahogy esupán egy pillanatra rárebbent már ezüstösödé halántékomra.

— Mikor megy a vonatod? — kérdeztem.

— Negyven perc múlva.

— Az eriyém öt perccel később. Ha nincs ellene kifogásod, meghívlak egy kupica pálinkára. Jót tesz ebben a megveszekedett tavaszban.

— örömest veled tartok az étterembe, legalább nagyjából elmeséljük egymásnak a tizenhét év történetét, de ... én pálinkát nem iszom.

_ Te?! — hökkentem meg.

— Én. Undorodom tőle. Az eset óta ...

Amíg végül pohár sört várva szemben ültünk-.-egymással, az emlékezés szárnyán visszafele repültem tizenhét esztendőt. Akkoriban vezetője, voltam egyik tömegszervezetünk — a legközelebbi községtől nyolc kilométerre eső, hajdani vadász- kastélyban berendezett — kéthónapos iskolájának, amelyben az ország minden tájáról száz hallgató tanult. Iskolakezdés előtt két-három nappal mär elfoglaltam posztomat, hogy munkatársaimmal együtt elvégezzem a felkészülés utolsó simításait, s kötelességemnek megfelelően személyesen fogadjam az egyenként vagy csoportosan érkezőket.

Egyik nap délelőttjén erélyesen kopogtak emeleti irodám ajtaján. Az adminisztrációs iratokba mélyed ve gépiesen mondtam a „téssék”-et, s csak akkor pillantottam fel, amikor már becsúkódott az ajtó.

Magas, vállas, harminc év körüli szikár férfi állt előttem. Szúrós tekintetével végigmustrált, én őt hasonlóképpen, miközben átadta a „beutalóját ’. Belepillantva hirtelen elolvastam: bányász az újonnan érkezett. Röviden tájékoztattam, hogy melyik szobában fog lakni, és mit kell aznap tennie. Bólintott, rendben van.

— Azt az üveget azonban le kell adnia. |Két hónap múlva majd visszakapja — mutattam a kabátja zsebéből ágáló flas- kára. — Ügy hiszem szeszesital van benne. Az iskolában «em lehet tartani, s természetesen nem is lehet inni szeszt.

— Igen, pálinka van az üveg- . ben. Elnézést kérek, de nem ismertem az -itteni szabályt — és ideadta a literes üveget, amelynek tartalmából már hiányzott vagy két decinyi meny- nyiség. Közben a szeme sem rebbent.

— Valóban, ez a szabály — mondtam —, s ez alól senkinek sincs kivé:tel.

— Hiába, a rend, az rend. Anélkül semmire sem lehet jutni —, s már Indult is kifelé.

Melegséget éreztem a szívem táján, ahogy utána néztem ... Aztán szinte padlóba gyökerezett a lábam.

— Jöjjön vissza!

— Parancsára — állt feszesen.

— Azt a pisztolyt honnan vette? — mutattam a jobb kabátszárnya alól szíjtartón lecsüngő, jókora marokfegyverre.

— Kérem —, s belenyúlt az irattárcájába, átadta fegyverviselési engedélyét. Mivelhogy R-gárdista volt.

— Rendben van. A pisztolyt is át kell adnia. Itt őrzöm majd a fiókomban.

— Kérem, elvtárs — mondta tagoltan —, én megesküdtem rá, hogy ezt a fegyvert csak az életem árán adom ki a kezemből.

— Nagyon helyes. Csakhogy az iskolának is megvannak a maga törvényei. Itt senki nem viselhet fegyvert.

— Akkor én .. . akkor én inkább hazamegyek!

— Meggondolta, amit mondott? Beszéljünk őszintén. Nem az a két deci pálinka beszél magából, ami hiányzik az üvegből?

— Legyen nyugodt az elvtárs, nekem két deci pálinka meg sem kottyan. Tudom, mit beszélek — rágta meg a szót.

— Akkor nincs más hátra, valóban itthagyja az iskolát —, s visszaadtam neki a „beutalóját”, meg az üveg pálinkáját.

ÁB ablakból fajért tekintettem utána. Határozott léptekkel végigment az udvaron, majd a kapunál megállt, de egy pillanat, múlva még energi- kusabban nekivágott a dűlőút- nak. Kémény ember, gondoltam, a legjobb „anyag” a nevelésre. Nehezén, de a legszebbre „faragható”, akár a legnemesebb szobrászmatéria, a márvány.

Sajnálkozásom elől kétszeres figyelemmel mélyedtem a munkámba, amelyből egy óra múlva kopogtatás zökkentett ki.

A bányász állt ismét az ajtóban.

— Igaza van elvtárs. Ügy látszik, mégis csak fejembe szállt a pálinka. Az egyórás séta kiszellőztette belőlem. Rájöttem, hogy az iskola törvényei nem ellenkeznek a szocializmus törvényeivel — mondta, és az üveggel együtt átnyújtotta a pisztolyát is.

A következő napokon érthetően különösképpen figyeltem viselkedését, s vagy egy hét múlva, némi kedvetlenségeit fedeztem fel rajta. Mintha valami hiányzott volna neki. Ha azonban ennék okát tudakoltam, minduntalan azt felelte: nincs semmi baja, a szótlanság, zárkózottság a természetéhez tartozik.

Éjszakai magányos óráimban sem hagyott nyugodni magatartása. Próbál tant végiggondolni a sorsát, életét, szokásait, s arra a meggyőződésre jutottam, hogy hiányzik neki — az ital. Hiszen a bányászokról több szájból is hallottam, hogy rendszeresen isznak; kívánja, s meg is szokta szervezetük. Isznak, mert n^m gyerekjáték lemenni a föld gyomrába, a bizonytalan sötétségbe, s ott dolgozni hétnyolc órán át.

De hát mitevő legyek? Egy ember miatt nem boríthatom fel az iskola rendjét. Aztán mentőötletem támadt. S reggel megszólítottam.

— Megkérném valamire — kezdtem.

— Állok rendelkezésére.

— Az iskola mindenes alkalmazottja, aki déltájban a községbe kerékpározik a postáért, meglehetősen gyenge fizikumú.

— Hát, eléggé vékonydongá- jú legényke — ismerte el.

— Nem vállalná el helyette a postás szerepét? A kétórás ebédszünetből nem egészen égy órát venne igénybe a kerékpárút.

— Szívesen vállalom — csillant fel a szeme.

Délután már ő tette asztalomra a postát.

— Ivott? — ez volt az első kérdésem.

— Igen. Egy féldecit — válaszolta minden kertelés nélkül, néhány társával ellentétben, akik olyan kérdésekre, amelyek valamilyen csínytevé- süket firtatták, hímező-hámozó válaszokat szoktak adni.

— Váljék egészségére!

örültem, hogy sikerült megtalálnom „egyensúlyba hozásának” nyitját, s annak is, hogy ennyire őszinte.

A legjobb tanulók közt végezte el az iskolát...

IAhogy a sör mellett ültünk az Utasellátó éttermében, érdekelt: miért és hogyan szokott le a pálinkázásról?

— Amikor hordtam a leveleket, néhány napig tetszett a lehetőség, hogy bevehetem a napi féldecimet — mondta. — Egy különösen fárasztó délelőtti foglalkozás után azonban, amikor jólesett volna az ebéd utáni másfélórás pihenés, gondolkozni kezdtem. Hát ilyen rongyember vagyok én? Amíg a többiek pihennek, én azért kerekezek naponta 16 kilométert, hogy féldeci pálinkát ihassak? Mert rájöttem mindjárt, miért velem beszéltél a postás szerepének elvállalásáról... Ha más ok miatt kellett volna a leveleket hordanom, az más. De így? Két hét után már sohasem ittam. Több mint egy hónapig tehát '„ingyen” kerékpároztam. Nem tartottam illőnek lemondani önként vállalt postáskodásomról. S amíg gyúrtam a pedált, a poros földúton mintha a kerékpár lánca is ezt csikorogta volna: „Gyenge vagy... gyenge vagy.” Hát nem!... Nos, pajtás, én azóta nem iszom, csak sört, szörpöt, s nagynéha kevéske bort... Egyébként az j-kola után nemsokára tiszti tanfolyamra küldtek, s ott is gyakran eszembe jutott, de még most is eszembe jut néha tanulságos esetem...

Meghatódva búcsúztam el tőle. És arra gondoltam: a pálinkát sutba hajította, de hogy a fegyverét csak az élete árán lehetne tőle elvenni, az biztos! ,

Tarján István

Észt' és szívet megnyerni

Csaknem kétezer propagandistát és 56 ezer hallgatót érint az elismerés. A megyei párt-végrehajtóbizottság április 18-i ülésén hozott határozat ugyanis leszögezi, hogy a pártoktatás eredményesen segítette az idén a Központi Bizottság ideológiai irányelveinek és a megyei feladatoknak széles körű ismertetését, megértetését. Az elismerést érdemlő eredményekben részik van mind a járási, városi, pártbizottságoknak, mind a vállalt kötelezettségüket becsülettel teljesítő propagán- distáknak és a szorgalmas, fegyelmezett hallgatóknak. Velük és általuk lehetett elérni a minden korábbit fetvl- múl6 sikereket az idei oktatási évben.

Miben fejeződtek ki az idei eredmények?

Egyrészt a létszám növekedésében. Soha annyian nem vettek részt a pártoktatásban, mint az idén. Ennél is fontosabb azonban az. hogy a figyelem középpontjába a tartalmi kérdések kerültek, s az ilyen irányú feladatok megvalósításához a helyi szervek igyekeztek mindenütt megteremteni a legjobb feltételeket. Ennek tudható be, hogy a pártoktatás eredményesen járult hozzá az alapvető és időszerű gazdaságpolitikai kérdések megértetéséhez. Ezáltal pedig része volt a termelési feladatok teljesítésében és túlteljesítésében.

Hasonlóképpen nagy szerepe volt a pártoktatásnak abban, hogy a lakosság széles rétegeiben sikerült tisztázni számos fontos nemzetközi kérdést, javult az emberek tájékoztatása és általában sikerült a helyes álláspontot kialakítani a közvéleményben.

A végrehajtó bizottság megállapította, hogy a legeredményesebben a bajai, a kecskeméti, a kiskunhalasi járási. valamint a'kiskunfélegyházi járási és városi bizottságok dolgoztak. Különösen fontos eredmény, hogy az induló létszámhoz képest alig csökkent a tanfolyamok, előadássorozatok hallgatóinak létszáma ebben az oktatási évben. Ez azt mutatja, hogy színvonalas volt a propagandisták oktató munkája, másrészt pedig sikerült megtalálni az oktatásban a célnak megfelelő szervezeti kereteket is.

A megyei végrehajtó bizottság határozata az eredmények elismerése ■ mellett körültekintően elemzi a pártoktatás fogyatékosságait és rámutat a leglényegesebb hibákra.

Ezek közül legelsősorban » nevelés gyengeségét kell említenünk. A pártoktatás ugyanis igen sok kérdést ismertetett, megértetett, de a propagandisták már sokkal kevesebbet törődtek az érzelmi ráhatással, ami pedig az elfogadtatásnak, a meggyőzésnek nélkülözhetetlen eleme. A határozat az okokat többek között abban látja, hogy a propagandisták egy része még ma sem hirdeti kellő bátorsággal, lelkesedéssel és egyértelműen a párt politikáját. Amellett még gyakori az elvont elméletieskedés: az előadók csak részismereteket adnak a hallgatóknák, az ösz- szefüggések világos feltárása nélkül.

Hosszú volna az új feladatok részletes felsorolása. Ami- azonban nyilvánvalóan a legfontosabb lesz a következő oktatási évben az a IX. kongresszus anyagának gondos, részletes tanulmányozása. Ez nagyszerű lehetőséget jelent majd a szocialista meggyőződés erősítésére, a párt politikájának elfogadtatására és a mozgósításra a feladatok megvalósításáért.

Hasonlóképpen a jövő pártoktatási évad feladata lesz az SZKP XXIII. kongresszusa anyagának ismertetése és megértetése. A XXXII. kongresszus elemzési módszerét követve nekünk is józanul, reálisan mérlegelnünk kell az eredményeket és nehézségeket. El kell oszlatnunk az illúziókat, amelyek a szocializmus teljes felépítésével kapcsolatban kialakultak. Világosan láttassuk, hogv a szocializmus teljes felépítése kemény munkát és komoly erőfeszítéseket követel. Eddig elért-eredményeink bizonyítják, hogy erőfeszítéseink nem voltak hiábavalóak. hiszen olyan sikereket értünk el az 'elmúlt 21 év alatt, amelyekre a hibák ellenére is méltán büszkék lehetünk. Bármekkorák i9 azonban n sikerek, magunknak kell elvégeznünk a munka hátralevő felét is. Ez pedig nem könnyű, nem megy akadályok és új, meg új gondok nélkül.

Még világosabban megért- tetni a marxizmus-leniniz- rrvus tanításait, a párt politikáját, szüntelenül készen állni arra. hogy marxista választ adjunk a ma kérdéseire —ez a pártoktatás fő feladata. Erre kell törekedni a következő évben is a pártoktatás valamennyi formáján, az eddiginél is jobb módszerekkel és eredményesebbe^. Csakis akkor mondhatjuk, hogy jól harcoltunk az.emberek eszének, szívének megnyeréséért. p jj

Bozteó János: Hazafelé.

PISZTOLY ÉS PÁLINKA