Petőfi Népe, 1966. május (21. évfolyam, 102-127. szám)
1966-05-08 / 108. szám
4 ,JHújiui dal Májusi fényben fürdik az erdő, májusi réten enyhe a szellő- Nézd csak e sok-sok májusi képet: zöldszemü lombok kedve feléled. Üt visz a hegyre telve virággal szól csivitelve hetyke madárdal. Jó a nagy égen fölfelé nézni, dús fű ölében elheverészni. Édes az illat hársfa tövében, földanya ringat mint a mesében. Ébred az élet zöldarany ágon, májusi ének zeng a világon. Röppen a labda, hangos a tájék, víg dali-dalra zajlik a játék. Májusi tájon tűz-szinű rózsák — májusi álom? Nem! A valóság! Lovászi Márton Vietnami látomás Eiv.ra.zit- p amactsokka.1 mázolva a trópusi ég félelem és gyűlölet bambuszok között lángol a vidék ötéves gyerek jön elő fején kúpos háncs-kalap felette héják keringenek béötvenkettesek más madarat tán nem is látott félelem és gyűlölet acél süvölt tobzódó lángok Anyját bomba tépte szét apja puskát fogott alagűtat ás gépekre céloz itt már nincs kegyelem itt már csak a jenki védtelen mind többen lesznek az anyák mind többen lesznek az apák a gyerek jenki-gépekre céloz kezében bambusz-löveg csatornák között érik a rizs s a szívben a gyűlölet Hatvani Dániel Hálám hordozói Amit megtaláltam, már nem hagyhatom el soha, A friss tej jó ízével szétáradó reggeleket, a madárfüttyből épült lomb-boltozatú palotákat, gyermekkoromat, a kenyér-kaszáló áhitatot. amikor hátamba izzadt a Nap és tőrömet lázasra verte a kalász, első csodálkozásomat, vérem térdreborulását, a félénk ájulást testem testvérének egyszerű csodája előtt, a szorongást, hogy mindez nem sokáig tart, a döbbenetét hogy nem tartott soká, a város gyár-katedrálisait, a köznapi buzgólkodást az izmok imaházában, az elégtételt, amit csak a munka adhat, az első munkást aki szerszámaimat idomítva öcosévé fogadott, a szilárd szavakat, a nyugtalanságot, kíváncsiságom hetedhét- országát, aztán újra a szerelmet, a szemek kitakaródzását, a szerelmet; szikrázó nyári dél kútra-hasaló szomjúságát, a szerelmet: téli éjszakák kályhát-Ölelő didergését, egyedüli bátorságomat, hogy boldog akarok lenni — Mindig találok valamit, amit nem hagyhatok el soha. Egy embert, aki csak rámnéz és megy tovább, de visz magával, egy virágot, amit nem tépek le, csak rámosolygok, de van hozzá közöm; mindig találok egy szót. egy jóbarátot, egy percet, egy mozdulatot, bogy elhigyjemt hálával tartozom holnapi életemért. Ténagy Sándor Szocialista iskola - korszerű iskola Az MSZMP Bács-Kiskun megyei Végrehajtó Bizottsága és a Bács-Kiskun megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága két hónapja együttes ülésen tárgyalta meg megyénk közoktatásán; Jí helyzetét és a további feladatokat. Az ülés határozatai, de egyéb körülmények is arra ösztönöznek, hogy a jövőben fokozottabban és elmélyültebben foglalkozzunk a közoktatás kérdéseivel. Hozzá keli járulnunk az is- S kólában folyó oktató-nevelő j munka hatékonyságának növelé- ; séhez, másrészt segítenünk az iskolában folyó munkára irányítani az egész társadalom figyelmét. Ennek az írásnak is egyik célja az, hogy a lap hasábjain elindítson egy sorozatot, melyben pedagógusok és iskolán kívüli dolgozók remélhetően jelentős számban fejtik majd ki a cím mögött meghúzódó rendkívül széles skálájú téma részleteit. \ Mivel a téma nagyon sokoldalú, nem vállalkozhatunk valamennyi részterület átfogó tárgyalására. Csupán a neveléssel, sőt még annak is csak néhány vonatkozásával kívánunk foglalkozni. Minthogy egész társadalmunkban előtérbe került az ideológiai jellegű tevékenység fokozása, ezért az iskolákban is a legsürgősebb teendő a nevelőmunka javítása. Természetesen eddig is folyt nevelés az iskolákban, nem is eredménytelenül. Mégis egyet kell érteni azokkal a különböző fórumokon, üléseken, vagy határozatokban levont következtetésekkel, melyek szerint az iskolai oktatás tárgyi feltételeinek egyre jobb kialakulását, az oktatómunka színvonalának és eredményességének állandó emelkedését nem követte a nevelőmunka ilyen arányú javulása. Egyszóval az oktatás és ne-l velés, annak ellenére hogy a* kettő elválaszthatatlan egymástól. nagyon gyakran nincs — szinkronban! Eltolódás, illetve lemaradás mutatkozik a nevelés rovására. Természetesen nem elégedhetünk meg az egyszerű megállapítással, hanem keresnünk kell az okokat, azokat a lehetőségeket és tennivalóidat, amelyek a lemaradás minél gyorsabb megszüntetésében segíthetnek. Társadalmunk állandó fejlődést, előrehaladást mutat. Az élet egyetlen területén sem lehet megállás, stagnálás. Természetes, hogy a fejlődést, a változásokat az iskolai nevelésnek is követnie kell. Társadalmunk legfontosabb célkitűzései — amelynek foglalata a szocializmus teljes felépítése — nyilván a nevelés legfontosabb tennivalóit is megszabják. Nincs valamiféle elvont, általános nevelés. A nevelés mindig konkrét körülmények között, konkrét célok érdekében folyik. Ebben a vonatkozásban a legtöbb bajt éppen a konkrét célok figyelmen kívül hagyása okozza. Holott nyilvánvaló, hogy a nevelés célját is a szocialista társadalom objektív szükségletei határozzák meg. láSJ1* • a szocialista iskolában a nevelés központi helyet foglal el. A vázolt körülmények és feladatok megvalósításának központi alakja pedig a pedagógus. Az iskolában folyó nevelőmunka hatékonysága elsősorban tőle függ, még akkor is, ha a tanulót a legkülönbözőbb pozitív és negatív hatások is érik más közegekből. Pedagógusaink egy része a nevelésben illetve a nevelteknél mu tatkozó hiányosságokat hajlamos teljes egészében az iskolán kívüli hatások számlájára írni, ahelyett, hogy saját munkájának gyengéit elemezné. Ez igen egyoldalú, szimplifikált és ha úgy tetszik, nagyon kényelmes megközelítése a dolognak. A felelősség teljes áthárítását jelenti. Kétségtelen, hogy léteznek ilyen negatív irányú iskolán kívüli tényezők. Ennek a puszta megállapításával azonban túl sokra nem megyünk. Inkább azt) kell keresni, milyen eszközökkel, milyen módszerekkel lehet az iskolai nevelés hatékonyságát növelni. (Arról már nem is beszélve, hogy nemcsak az Iskolán kívüli negatív hatások gyengítik a nevelés eredményességét, hanem ma már nem ritka a képlet olyan módosulása sem, hogy az iskolán kívüli világ — pl. család, vagy ifjúsági szervezet — pozitív hatásait gyengíti az iskola, vagy legalább is egyes pedagógusok rosszirányú befolyása. Tehát itt is bonyolult, többszörösen összetett jelenséggel állunk szemben.) Milyennek kell tehát lenni annak a pedagógusnak, aki eredményesen munkálkodhat a szocialista társadalom embereszményének megvalósításán? Mindenekelőtt magának is szocialista típusú embernek kell lennie. Azaz a rétermettségen és a megfelelő szakmai ismereteken túl (de azt is mondhatnánk, hogy elsősorban) mély meggyőződésen alapuló megalapozott dialektikus materialista világnézettel, a szocialista embert jellemző személyiségjegyekkel, erkölcsi arculattal kell rendelkeznie. Ma ezt még nem minden pedagógusról mondhatjuk el. S ez nem is természetellenes, hiszen a pedagógusok sem valami elszigetelt, hermetikusan elzárt közegben tevékenykednek, ők sem valamiféle „különleges emberek” hanem közöttük is megtalálhatók azok a jelenségek (pozitivek és negatívek egyaránt) amelyek egész társadalmunkat ebben az átmeneti szakaszban iellemzik. Nem különleges emberek tehát, de különleges a helyzetük, ha a rájuk bízott legnemesebb „anyagot” vesszük figyelembe. Ezért a fentebb vázolt, a szocialista embert jellemző jegyek megléte, vágy azok megteremtése a pedagógusoknál sokkal fontosabb, mint az élet bármely más terültén dolgozóknál. Az, hogy a (növekvő nemzedék mennyire zndelkezik majd magasabbren- 'ű erkölcsiséggel, mindenekelőtt ■' pedagógus nevelőmunkájától "ügg. Márpedig* ez a felnövekvő í nemzedék minden korábbinál intenzívebben érdeklődik, kérdez és választ vár az őt foglalkoztató megannyi kérdésre. És ezt elsősorban tanítójától, tanárától várja. Választ kell adni, állást kell foglalni. Mindez roppant felelősség. Választ adni, állást foglalni többféleképpen lehet. (De semmiképpen sem lehet megkerülni a kérdéseket, vagy valamiféle légüres térben bűvészkedni. Mert nagyot téved, aki azt hiszi, hogy az nem állsáfoglalás. A strucpolitika is állásfoglalás, legfeljebb ostoba, átlátszó.) A pedagógus azonban a mi társadalmunkban csak egyértelmű válaszokat adhat, csak egyféleképpen foglalhat állást, mégpedig a következetesen materialista világnézet, a szocialista erkölcsi meggyőződés alapján. De egyértelmű válaszadáson nem sémákban való gondolkozást, hanem hangsúlyozottan világnézeti alapállást értünk. Amint említettük már, még nem minden pedagógus felel meg ezeknek a követelményeknek. Hiba volna azonban azt gondolni, hogy ez csak az idősebb pedagógusokra vonatkozik. Igaz ugyan, hogy közöttük több az ingadozó, vagy idealista világnézetű és ennek megváltoztatása sem könnyű dolog. De a nemzedékekre való felparcellázás nem szerencsés, és igazságtalan is. Mert a nemzedéki hovatartozástól függetlenül vannak jó, kevésbé jó és rossz nevelőmunkát végző pedagógusok. A fogyatékosságok a közép, de a legfiatalabb pedagógus generáció munkájában is megtalálhatók. A tanuló választ, állásfoglalást vár mindenekelőtt a tananyag kérdéseiben, de ezenkívül is számtalan egyéb kérdésben. Hisz nem könnyű eligazodni társadalmunk, de az egész világ gyorsan változó, bonyolult jelenségeiben még a felnőttnek sem, nemhogy a tanulóknak. Ennek alapvető feltétele a pedagógus szilárd materialista meggyőződése, a szó és a tett teljes egysége. Ellenkező esetben az eredmény, — legalábbis a pozitív vonatkozásban — elmarad. Tudjuk, ez nem csak pedagógusprobléma, de a pedagógusoknál sokkal erőteljesebben kell az efféle jelenségek ellen küzdeni. A pedagógus—tanuló viszonylatában, a nevelési folyamatban számtalan nevelési szituáció, mozzanat adódik. Nagyon fontos, hogy a pedagógus munkája mindig szuggesztív, meggyőző jellegű, állásfoglalása határozott legyen, ne pedig a lényeget elkenő, megkerülő. Ha például a tananyagról van szó, akkor azt a tanulók ne csupán felfogják, hanem értelmileg és érzelmileg egyaránt azonosuljanak vele. Mindez csak a pedagógus segítségével lehetséges. Nem kétséges, hogy maga a tananyag önmagában is nagy nevelő erő. Hozzájárul a tanulók világnézetének megalapozásához, gondolkozásuk fejlesztéséhez, a világ, a társadalom jelenségeinek jobb megértéséhez, pozitív erkölcsi tulajdonságok kialakulásához stb. Mindez azonban nem spontán módon történik. Lényegében a tananyagban ezek lehetőségként vannak meg, ahhoz, hogy a lehetőségekből valóság legven, a pedagógusnak nagyon sokat kell tennie. Némelyek a tantárgyakat felosztják világnézeti és nem világnézeti jellegűekre. Még nagyobb hiba az. amikor úgy vélik, hogy a világnézeti jellegűnek tartott tárgyak önmagukban, a nevelő aktív munkája nélkül is abszolút erejű világnézetet formáló tényezőként hatnak. Ez a felfogás hibás szemléletet tükröz. Véleményünk szerint nincsenek világnézeti jellegű és nem világnézeti jellegű tantárgyak. Minden tantárgynak van világnézeti aspektusa, világnézeti jelentősége, légfeljebb vannak, akik nem veszik ezt 'igyelembe. Egyes tanárok az egész probléma megoldását a Világnézetünk alapjai című tantárgy bevezetéséről várják. Nos, egy ilyen tantárgy sokat segíthet, de távolról sem old meg mindent. Sőt, ha magára marad, és a világnézet megalapozásában nem zárkózik fel hozzá a többi tárgy, akkor ez az éles elkülönülés igen káros lesz. Nincs itt helyünk az életideál, az eszményképek, a példaképek kérdésével foglalkozni. Csupán azt a közismert tényt említenénk, hogy a tanulók példaképei között a nevelő mindig fontos helyet foglal el. Ez tehát újabb felelősséget jelent. Annak, hogy egy nevelő méltó példakép lehessen, számtalan feltétele van. Ezek közül csak egyet, az őszinteséget emelnénk ki. Ahhoz, hogy a tanulók őszinték legyenek a pedagógushoz, hogy bizalommal legyenek iránta, mindenekelőtt az keli, hogy ó maga is őszinte legyen, tisztelje növendékeit. Semmivel sem csökkenti a nevelő tekintélyét, ha a magas katedráról le—tud szállni a tanulóhoz és nemcsak mint tanító, vagy tanár, hanem mint idősebb, sok tapasztalattal rendelkező felnőtt bánik velük. Meggyőződésünk, hogy nevelőink többségénél ezzel nincs is baj. Említése mégsem feleslege... Mindenkinek világosan látnia kell, hogy a professzorosodni a mi számunkra hasznavehetetlen nevelési módszer. Főleg a középiskolában van sok hiba. Sok az olyan kérdés, ami válasz nélkül marad, vagy amit valami semmitmondó válasszal intéznek el. Különösen vonatkozik ez Bizonyos politikai, de talán még gyakrabban etikái kérdésekre Pedig válaszolni kell. Mégpedig nem valami régen penészedé, áprodott szemlélet alapján, hanem a szocialista pedagógia, a szocialista etika talaján áliva, teljes meggyőződéssel. Egy szkeptikus mosoly, egy „mit tudón én”, vagy egyetlen kérdésben tanúsított merev elzárkózás következtében egyszeriben oda a tekintély, és hatását veszti hosz- szú idő fáradságos munkája. Feltétlen érintenünk kell még az érzelmi tényezők jelentőségét. Ez gyakran elhanyagolódik, a pedagógusok nem mindig építenek az érzelmekre. Valahogy az érzelmi tényező Hamupipőke módjára vergődik az értelem és az akarat között és gyakran teljesen el is vész közöttük. Pedig elhanyagolása igen súlyos hiba. Aj érzelmi azonosulás megsokszorozza a cselekvő képességet, javítja a magatartást, gazdagabbá teszi az egész közösség életét. A tanulók részéről meg is van erre az igény, amint lépten-nyomon tapasztalhatunk. Ki ne ismerpé a csillogó szemű gyermeket, aki balső izgalmakkal telten, nagy örömmel készül a kisdobos, vagy úttörőavatásra, a KISZ-be való belépésre. Az esetek döntő többségében nem a tanuló hibája, hogy ez a lelkesedés, ez a nagyszerű érzelmi azonosulás a felnőtt társadalom egy részének, vagy egyes Nevelőknek közömbös, gyakran vállveregető és lekicsinylő magatartása következtében lassan megcsappan, elszürkül. Egyelőre talán ennyit. Félreértés ne essék, nem akarjuk kétségbe vonni megyénk közoktatásának eredményeit. Tudjuk, hogy pedagógusaink körében igen biztató a fejlődés. Hiba lenne azonban efeletti örömünkben elfeledkezni arról, hogy ennek ellenére is van még tennivaló. S mind között a legfontosabb a nevelőmunka javítása. Ha vázlatosan is, erre akartuk felhívni a figyelmet. Amit leírtunk nem kinyilatkoztatás, inkább afféle hangosan gondolkodás. Vitatkozzunk hát a felvetett vagy itt nem is érintett nevelési kérdéseken is, hogy ezzel is hozzájáruljunk közoktatásunk eredményességének további javításához. Gyóni Lajos
