Petőfi Népe, 1966. május (21. évfolyam, 102-127. szám)
1966-05-17 / 115. szám
S. oldal 1966. május 17, kedd Ky polgárháborút akar? Megszállta Da ]\angot !V (Folytatás az 1. oldalról.) vei, köztük Nhuan dandártábornokkal, akit nemrégen neveztek ki ennek a hadosztálynak a parancsnokává. Nhuan tábornok egy hétfőn kiadott nyilatkozatban, amelyet aláírt Lám tábornok. a Da Nangtól délre állomásozó 2. hadosztály parancsnoka is, felkelésre szólított fel a Thieu—Ky klikk ellen, s áznál vádolta, hogy a Da Nang-i katonai akcióval becsapta a népet, hogy polgárháborút robbantson ki. • Az 1. hadosztály katonái hétfőn ellenőrzésük, alá vették a hué-i repülőteret és leállították a vietnami légiforgalmi társaság kereskedelmi járatait. Mint mondották, a hadosztály meg akarja akadályozni azt, hogy Saigonból csapatokat szállítsanak Huéba. Megerősített állásokat és útakadályokat emeltek a Hűét Da Nanggal összekötő országúton is. A hűéi rádióban hétfőn felolvasták azt az üzenetet. amelyet Thich Tri Quang buddhista vezető Johnson elnökhöz. Cabot Lodge amerikai nagykövethez, Vietnam és a világ összes buddhistáihoz intézett, s amelyben felszólította az illetékeseket, azonnal lépjenek közbe, s akadályozzák meg, hogy a dél-vietnami kormány katonai erőt alkalmazzon a lakosság ellen. * Saigonban hétfőn reggel 50 OOO munkás sztrájkba lépett megbénítva a kikötőt, a város közlekedését és több textilgyárát. A munkások a sztrájkkal tiltakozásukat fejezik ki amiatt, hogy a kormány elnyomó intézkedéseket alkalmaz velük szemben és a rendőrség brutálisan lép fel ellenük. A sztrájk hatására a rendőrség szabadon bocsátott a letartóztatott 40 szak- szervezeti és diákvezető közül 35-öt. de a tárgyalások még folynak a szakszervezeteknek arról a követeléséről, hogy a kormány büntesse meg azokat a rendőröket, akik bántalmazták a Nam Hoa-i textilgyár sztrájkoló munkásnőit. Ma nyílik a Komszomol kongresszusa Kedden délelőtt a moszkvai Kreml kongresszusi palotáiéiban közel négyezer küldött részvételével megnyílik a Komszomol XV. kongresszusa. A kongresszusra több mint nyolcvan küLföldi küldöttség érkezett. Ott lesznek a szovjet űrhajósok, s a díszvendégek között Vorosilov és Bugyonnij. A magyar küldöttség Méhes Lajosnak, az MSZMP Központi Bizottsága tagjának, a KISZ Központi Bizottsága első titkárának vezetésével hétfőn elutazott. Szovjet—egyiptomi tárgyalások (eljes delegációval A Koszigin miniszterelnök vezette szovjet kormányküldöttség és Nasszer elnök meg kísérete vasárnap este Port-Saidból visz- szaérkezett Kairóba. A két küldöttség különvonaton tette meg az utat. Hétfő délelőtt ,a kairói Kub- beh-palotában ismét tárgyaló asztalhoz ült Nasszer elnök és Koszigin szovjet kormányfő. A megbeszélésen részt vett a teljes szovjet és egyiptomi deleKy egyik ejtőernyőse tüzelő állásban a rádióállomás mellett. (Telefoto — MTI Külföldi Képszolgálat.) Saigon keresztezie Washington terveit Tüntetők jelképes szavazása Fontolgatások a párizsi döntésről A LEG ERÉLYESEBB módon kell rávenni a Dél-Vietnamban egymással szembenálló csoporEGY NAP A KÜLPOLITIKÁBAN fentebb említett kongresszus résztvevői is, hogy az őszi választási kampányban csak olyan jegáció. (A legutóbbi megbeszélésen a Horreja jacht fedélzetén, Alexandria és Port-Said között, Nasszer elnök tartott expozét a nemzetközi helyzetről. A lapok több oldalas tudósításokban számolnak be arról a forró fogadtatásról, arról a szeretetteljes légkörről, amely Koszigin és Nasz- szer Port-Said-i látogatását is jellemezte. „Forradalmárok találkozója a hős várossal az újtípusú kapcsolatok ünnepe” — írta az Akhbar. A Horreja jacht vasárnap délelőtt vetett horgonyt Portsaidban, a Szuezi-csatorna igazgatóságának épülete előtt. A tizenhat órás hajóút során a két államférfi hosszas tanácskozást tartott: a megbeszélések csak hajnali két órakor értek véget.) Hétfőn az Egyiptomban tartózkodó szovjet kormányküldöttség Alekszej Koszigin miniszterelnök vezetésével látogatást tett a kairói egyetemen. A vendégeket elkísérte Nasszer elnök és az Egyesült Arab Köztársaság több más vezetője. Koszigint, Nasszert és a szovjet küldöttség tagjait az egyetem diákjai meleg fogadtatásban részesítették. A nagyszámú diákhallgatóság előtt beszédet mondott Nasszer elnök. Koszigin szovjet kormányfő és Ali Szabni, az Arab Szocialista Unió főtitkára. Hétfőn Kairóban Gromiko szovjet külügyminiszter és Mahmud Riad, az Egyesült Arab Köztársaság külügyminisztere megbeszélést folytatott. mZEPmdőttség hazánkban A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának meghívására Alois Brautigam- nak, a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottsága tagjának vezetésével hétfőn pártmunkásküldöttség érkezett hazánkba. A laoszi királyi pár a Szovjetunióban Hétfőn Mószkvába érkezett Savang Vatthana Laosz királya és felesége, Si Savang hercegnő. A laoszi királyi pár a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnökségének meghívására üdülésre érkezett a Szovjetunióba. UJ-Zélaítd megtiltja Holyoake új-zélandi miniszter- elnök hétfőn sajtóértekezleten közölte, megtiltották francia hajóknak és repülőgépeknek — amelyek közreműködnek a francia nukleáris kísérletek előkészítésében —í hogy áthaladjanak új-zélandi felségterületen. Az új-zélanjdi kormány erről már hivatalosan is értesítette Franciaországét, rámutatván, hogy az 1963-ban aláírt atom- csendszerződéérbez híven Üj- Zéland nem segítheti elő a csendes-óceáni nukleáris kísérleteket. Kiáltvány a görög néphez A Centrum Unió 121 képviselője Papandreu pártvezérrel az élén kiáltvánnyal fordult a görög néphez. A kiáltvány aláírói aggodalrhukat fejezik ki Görögország jelenlegi politikai helyzete miat(t. elítélik a kormány bel- és külpolitikáját és hangsúlyozzák, hogy szabad parlamenti választásokat kell tartani. Az osztrák államszerződés aláírásának évfordulója Tizenegy évvel ezelőtt írták alá a Szovjetunió, Franciaország, az Egyesült Államok. Anglia és Ausztria képviselői a független és demokratikus Ausztria helyreállításáról szóló osztrák államszerződést. Ez a szerződés — írja vasárnapi számában a Pravda — nagy szerepet játszott és játszik az osztrák nép nemzeti érdekeinek biztosításában, az európai béke érdekeit szolgálja. A francia dolgozók ma sztrájkolnak PÁRIZS (MTI) Mintegy hétmillió francia dolgozó szünteti be kedden a munkát. Az állami alkalmazottak! bérkövetelő mozgalmához a ma- : gánipari dolgozók egy része is | csatlakozott. Más ipari üzemek: kényszerszünnapot tartanak mert a villamosművek nem j szolgáltatnak áramot. A sztrájk ! 24 órára megbénítja Franciaor- j szág életét. A vasúti, légi és a l helyi közlekedés is leáll. A Cannes-i filrrífesztivál műsorát is 24 órára felfüggesztették. A szakszervezetek 10 százalékos béremelést, 600 frankos minimális havi keresetet, munkaidőcsökkentést., új kollektív szerződéseket követelnek és azt kívánják, hogy a válsággal küzdő iparágakban tömegesen elbocsátott munkásokat kártalar nítsák. A matrózok jogosan követelnek Wilson rendkívüli intézkedésekről tárgyalt LONDON (MTI) Miniszterek, hajótulajdonosok és szakszervezeti megbízottak I többhetes eredménytelen tárgyalása után vasárnap éjfélkor sztrájkba léptek a brit kereskedelmi flotta tengerészei. A matrózok béremelést és munka- hétcsökkentést követelnek. A bérharcot irányító országos len- "rész szakszervezet 65 ezer tag- ia kétezerötszáz kereskedelmi hajón és óceánjárón teljesít szolgálatot. A súlyos helyzetre való tekintettel, Wilson miniszterelnök vasárnap este magához kérette Roy Jenkins ■ belügyminisztert. Jelentések szerint arról tanácskoztak, hogy szükség esetén milyen rendkívüli intézkedéseket léptessenek életbe. A Morning fetar, Nagy-Britan- nla Kommunista Pártjának köz- nonti lapja hétfői szerkesztőségi cikkében megállapítja, hogy a sztrájkolok követelései teljes mértékben indokoltak. lölteket támogatnak, akik a vietnami háború befejezéséért síkraszállnak. A washingtoni rendőrség óriási készültséget biztosított a tüntetés idejére. LEFOGLALJA Washingtont a NATO-prob- léma is. Jelenleg az angol kormány képviseletében George Thompson külügyminiszter-helyettes tárgyal az amerikai fővárosban, hogy a brüsszeli NATO-minisztertanácsi ülés előtt megszerezze az Egyesült Államok támogatását az atlanti paktum átszervezésére vonatkozó angol javaslathoz. Eszerint London lenne az új NATO-központ Párizs helyett, itt lenne a katonai bizottság és a NATO-tanács székhelye, míg az európai főhadiszállást Brüsszelbe telepítenék át. Amerikai kormányférfiak különböző álláspontot képviselnek: Mansfield szenátor például, az Európában állomásozó csapatok nagy részének visszavonását javasolja, míg Church demokratapárti szenátor de Gaulle— Johnson találkozót vél célravezetőnek a kérdés megoldásához. A párizsi „bomba" újabb vitákat robbantott ki a bonni kormánypárton belül is. A kereszténydemokrata vezetők egy része — Schrőderrel ellentétben — rugalmasabb taktikát követelnek a franciák irányában, különös tekintettel de Gaulle elnök küszöbön álló moszkvai útjára. Hétfőr e vita közben Adenauer volt kancellár is kijelentette, nem szabad olyan politikát követni, amellyel Francia- országot arra kényszerítenek, hogy kivonja csapatait az NSZK-ból. A Strauss vezette CSU is ragaszkodik a legszorosabb együttműködő': hez, vagyis a francia csapatok maradásához. tokát, hogy minden vérontás nélkül oldják meg nézeteltéréseiket — adta ki az utasítást Johnson elnök vasárnap este, a Da Nang-i események hírére összehívott tanácskozása után. Az elnök szóvivője útján közölte azt is, hogy a saigoni hatóságok nem értesítették harci terveikről az amerikai hadvezetést, a Ea Nang-i műveletben amerikaiak nem vettek részt. Washingtont szemmel láthatóan készületlenül érte Ky legújabb saját akciója — jelenti az MTT tudósítója, az USA fővárosából. Tartanak attól, hogy a saigoni rezsim támadása tovább mérgesítheti Dél-Vietnamban a belső helyzetet, és ezzel akadályozza az amerikai katonai tervek végrehajtását. Ky ezzel a támadással alighanem elveszítette belső — kompromisszumra hajló — csoportjának a hajlandóságát is —, hiszen a buddhisták is árulásnak tartják az akciót —, lévén előzetesen választási előkészületi taktikában azonos közel platformon a tábornokkal. MAS KELLEMETLENSÉG is érte Johnso- nékat a hét végén. Vasárnap valóságos tüntetőnapot rendeztek a békeharcosok. A józan nukleáris politikáért küzdő bizottság tiltakozókongresszusa vasárnap este tömegtüntetéssel fejeződött be, tízezernél többen vonultak a Fehér Ház elé, többségükben a középrétegek és a fiatalok képviselői, akik követelték a délkelet- ázsiai probléma békés megoldását. Maid, mintegy 15 ezer békeharcos a washingtoni emlékmű előtt tartott tiltakozó-nagygyűlést. Jelképes szavazó urnákba helyezték el tiltakozó szavazataikat, amelyeket el akarnak juttatni a törvényhozásnak. Előzőleg megállapodtak a