Petőfi Népe, 1966. április (21. évfolyam, 77-101. szám)

1966-04-14 / 87. szám

1966. április 14, csütörtök

S. oldal

„Musica Hungarica"

Rigoletto, Hamleta liatigientczújdonságok között

Gazdag programmal kezdte az j

1966-os esztendőt a Magyar ! Hanglemezgyártó Vállalat. Az j év első negyedében elkészülő ; lemezújdonságok sok örömet j szerezhetnek a muzsika bará- | tainak, különösen a komolyzene híveinek.

Sopron város barokk-kori orgonája, amely a XVII. századból maradt lenn; ritka értékű zeneszerszám. Ilyen orgonára készültek a XVII—XVIII. század halhatatlan mestereinek muzsikái, közöttük Johann Sebastian Bach orgonaművei. Az új felvételen ezekből a művekből játszik néhányat stilhűen a soproni orgonán Lehotka Gábor.

A magyar zene története az I ázsiai zenétől Liszt Ferencig „Musica Hungarica” címen jelenik meg négy lemezen. A díszr doboz képekkel illusztrált füzetet is tartalmaz magyarázó szöveggel. A gazdag zenetörténeti anyag a magyar hanglemezgyártás első ilyen kiadványa, főleg kulturcentrumok — közületek, iskolák számára készült el március végén.

Az operabarátoknak Verdi Rigolettója jelenik meg áprilisban három lemezen, parádés szerep- j osztásban. A címszereplő: Melis I György, Mantua hercege: Ilos- falvy Róbert, Gilda: László j Margit, Maddalena: Barlay Zsu- j zsa. A Magyar Állami Operaház j zenekarát és kórusát Lamberto Gardelli vezényli.

Üj sorozatot indítanak Liszt Ferenc válogatott dalai első és második lemezének kiadásával. Eddig csak egyes Liszt-dalok kerültek hanglemezre, az új válogatás a maga nemében az első, négynyelvű kisérőfüzettel, a dalszövegek eredeti művészi fordításával. A 18 Liszt-dalt legkiválóbb dalénekeseink adják elő.

A vastaps-sorozat három új kislemeze egy-egy kiváló színművész nagy színpadi sikereiből rögzít részleteket. Básti Lajos a „Lear király” és az „Odipus király” egy-egy nagy hatású részletét mondja el, a másik lemez Gábor Miklós hangját örökíti meg a „Hamlet” egy jelenetében, a harmadik lemezen pedig Mezei Mária az „Ifjúság édes madara” és az „Oresteia” című színpadi drámákból ad elő egy- egy felejthetetlen részletet.

A Kossuth Kiadó gondozásában Búcsúsok címmel megjelent Nyá- rády Gábor könyve. Vallástörténeti tanulmány, ismeretterjesztő irodalom, pszichológiai regény? Egyik sem. Illetve ez is, meg az is. A gondolkodó ember higgadt visszapillantása, vallomása egy útról, amelyen maga is járt, a vallásos hitről, mely valaha érzelemvilágának nagy részét betöltötte. Ez a vallomás természeténél fogva nem lehel lírai. Ész-érveket szegez szembe a dogmákkal, történelmi tényeket a legendák, babonák labilis sokaságával. Vitázik, bizonyít, fia. úgy tetszik agitál, de nem a szó köznapi értelmében. A hatalmas tényanyag színes, párbeszédes alakban elevenedik meg, századok peregnek le szinte észrevétlenül. Közben kibontakozik egy világtalanul is látó ember finoman árnyalt karaktere, aki intellektuális szerénységgel húzódik háttérbe. Főszereplő a Mária kultusz Magyar- országa, jezsuita papjaival, búcsújáró helyeivel, szent kútjaival, véres könnyeket síró Mária képeivel és szobraival együtt. Évezredes hagyományok kerülnek a józan ész ítélőszéke elé, csodás jelenségek kulisszatitkairól hull le a függöny, de lelepleződik az ország függetlenségét kiárusító, a nép szabadságmozgalmait elnyomó hatalom is. Mindez a személyes élmény szug- gesztív hatása alapján.

Ki ez a vak bölcs?, aki ilyen sokat tud mondani, látóknak, és ködben járóknak egyaránt? Egy öreg történelemtanár? Ennél sokkal több. Mindazok, akik legyőzve a hagyományos nevelés maradványait, önmagukkal is megküzdve jutottak el korunk tudományos világnézetéig. így emelkedik tipikus hőssé a szinte személytelen elbeszélő. Egyéni tragédiája, hogy őt magát a régi környezet, a kiszolgáltatottság visszahúzza, de lélek- rajza ezzel csak tökéletesedik.

Várkonyi Ilona

Lírája megrendítő emberi dokumentum

Tóth Árpád (1886 1928)

Az életre készülnek

A KECSKEMÉTI Bányai Júlia Gimnázium pedagógia és pszichológia szakköre hat éve működik.

— Öröm ezekkel a gyerekekkel foglalkozni — mondja Tornyai Jenő szakkörvezető — , különösen a lányok nagyon érdeklődőek.

Az idén mintegy nyolcvanon vesznek részt — három csoportban — a szakköri foglalkozásokon.

— Nemrégiben elmentünk az egyik óvódába — meséli Tóth Valéria —. megfigyeltük, hogyan viselkednek a' gyerekek, milyen az óvodai óramenet. Nagyon érdekes volt.

— Ellátogattunk a bíróságra is, mikor fiatalkorúak tárgyalása volt. Rengeteg élményt, tapasztalatot gyűjtöttünk. Nekem ez volt az egyik legizgalmasabb szakköri foglalkozás — meséli Szuda Erzsébet.

A SZAKKÖR tagjai közül sokan maguk is pedagógusok akarnak lenni, a többség azonban nem. ök vajon miért vesznek részt a foglalkozásokon?

— Sok mindenben segít nekünk az, amit itt tanulunk. !Ia nem is leszünk tanárok, mire kikerülünk az iskolából, értünk valamit a gyermeklélektanhoz, a gyerekneveléshez. Segít a pedagógia a KISZ-munkában és abban is,, hogy jó ! osztályközösséget alakítsunk ki magunknak. Egyébként pedig érdekes, hasznos szórakozásnak tartom — magyarázza Verebéig Kati.

— Üttörővezető vagyok — kapcsolódik a beszélgetésbe Udvari Etelka. Rendkívül sokat segít a munkában az. amit. a szakkörön hallok. Jól fel tudom használni.

A BESZÉLŐK 7 FS lassan az iskola befejezése utáni: időkre terelődik. Ki hol szeretne tanítani? Halljuk Szórád Borit;

— Azt hiszem, ha valaki igazán pedagógus szeretne lenni, mindegy hol tanít. A pedagógia hivatás. A tanyákon nagyobb, több feladat hárul a pedagógusra, mint a városban és ha mindezt sikerrel elvégzi, elégedett lehet önmagával — mondja elgondolkozva Bori, s a többiek buzgón helyeselnek.

K. Zs.

ÍVyolcvan esztendeje, 1886.

I április 14-én született

Tóth Árpád, a modem magyar költészet egyik legtisztább szavú, nagy műveltségű énekese.

Mindössze negyvenkét évet élt (akkor ragadta el a tüdőbaj), s amit szegénységgel és betegséggel küszködve ezalatt alkotott, annak legtöbbjét magáénak vallja irodalmunk. Érthető. hogy a szegénység és elhatalmasodó betegsége következtében eljegyezte magát a fájdalommal. A boldogságra hasztalan váró ember szomorúsága járja át költészetének tekintélyes részét. Első versétől haláláig úgyszólván egyetlen téma változatait írta: az ábrándok veszendőségét és mégis rendkívüli értékét öntötte versbe.

A fáradtság érzése talán egyetlen magyar költő életművét sem határozta meg oly jellemzően, mint az övét. ,,E furcsa, földi létre mivégre kelle lennem?” — kérdi egyik fiatalkori versében, s ez a szomorúság egyik alaphangja marad költészetének. Ezért is lesz számára az irodalom, a művészi szép nemcsak a rossz, sikertelen élet — a betegséggel és szegénységgel megvert sors — ellentéte, hanem ellenszere is. Fájdalmát, szomorúságát és olykor lemondó hangulatba ágyazott sóvárgásait tökéletes formába, költői ragyogásba foglalta. Bánatát így mintegy fölékesítette, s ezáltal elvi- seihetővé is tette.

Tóth Árpád élete a költészetben és a költészetért zajlott. Mégsem az öncélú mű- vészetimádás híve. Impresszionizmusából egyáltalán nem a l’art pourt l'art elve olvasható ki.

Fájdalmas hangjában az élethez való ragaszkodás is benne rejlik. A fáradt életről való lemondás jobbára csupán első kötetét (Hajnali szerenád, 1913.) itatja át. Később mind észrevehetőbben egvre több élményt fogad be a világból. Nemcsak a saját szenvedését figyeli, hanem a kor emberének gondjai is foglalkoztatják. Az elégikus merengés csendes szavú költőjének egyre több verse szól az emberi együttérzésről és részvétről. s a „vér és könny modern özönvizébe” vetett hasonló sorsúak iránti megértésről. Tóth Árpád lírája így válik az új magyar líra egyik legszebb, leg- megrendítőbb emberi dokumentumává.

A z 1919-ben írt Március, valamint Az új isten című versei már a forradalom hangulatát tükrözik. Az utóbbi, ódái hangú költeményben a győzelmes proletárforradalnjat ünnepli. A Tanácsköztársaság bukását követő verseiben nem tér vissza többé az új isten forradalmi pátosza, de az ellenforradalom világával mindig szembeszegül.

Költészetében finoman és átszűrtén megjelent a „lihegő és korcs Ma” elleni tiltakozás, mert az „Esz meleg sugarú mécsét a részegek leverték”, s a szép Tegnapot megfojtották. Ez a hang már nem az elemyedt Tóth Árpádé, aki lankadt vágyait pompázatosán szép versekben siratja, hanem a „modem özönvíz” ellen szót eme' > költőé. A hangulatokkal kárpótolt bánat megnemesedett lírájában, s a közös emberi gondok tiszta szavú énekévé emelkedett:

„Hidd, óh hidd: vár miránk egy szebb lét tiszta orma,

Amelyhez fölemeljük a sok bús földi dolgot,

Emberré lelkesülni és velünk lenni boldog,

S nincs Gazság, Bűn, s Iszony, mely onnan elsodorna ..

Tóth Árpád remeket alkotott a műfordításban is. A formai tökéletességet áhító költő éltető elemére talált a rokonvonású művek tolmácsolásában —. s amúgy is szívesen adta át magát az irodalmi és képzőművészeti alkotások ihlető hatásának.

Rabitstól egyszer baráti társaság azt kérdezte, melyik a legszebb magyar vers? A válasz szerint Shelley Nyugati szél című költeménye Tóth Árpád fordításában. A műfordítás — mint nemzedéke számára is — a költői munka szerves része volt: felszabadítás és pél- dátadás egyszerre. Baudelaire születésének 100. évfordulójára kiadott Romlás virágainak — melyet Babits Mihály és Szabó Lőrinc társaságában fordított — előszavában írta: „Hatott ránk, nem poézisa talán, hanem bátorsága és szigorúsága.” A magyar költészet számára Tóth Árpád nagy műgonddal készült műfordításai is új távlatokat, új lehetőségeket nyitottak meg.

B. M.

Zoli és a mecénásai

hí evesen tudják, hogy Bugac azoknak a községeknek a sorába tartozik, amelyeknek tanácsa eddig a legtöbb fiatalnak adott, a továbbtanulásra serkentő ösztöndíjat. Számuk már kilenc, s — no, tanácselnök elvtársak, állapítsák csak meg: az önök községében ilyen-e az arány?!

Bizonyos ideig azonban nem bővítik a bugaci ösztöndíjasok körét. Az ok: helyben nem mindegyiknek tudtak a képzettségének megfelelő munkaalkalmat teremteni. Amikor a tanács tagjai elhatározták ugyanis, hogy a maguk környezetéből nevelik ki, a község jövendő értelmiségét, a mezőgazdaságot illetően nagyobb szakemberszükségletre számítottak. Ez azonban még nem következett be (elegendő agronómussal rendelkező egy tsz van a községben, a parasztság többsége tszcs-kbe tömörült), ezért néhány ösztöndíjon tanult mező- gazdasági technikusnak egyelőre másutt kellett állást keresnie. Ez persze nem okozott nehézséget, de hát miért gondoskodjanak más községek számára szakemberről — a bugaci adófizetők terhére. (Egyébként pedagógust is taníttattak ösztöndíjon, akit helyben el tudtak helyezni.)

Az ösztöndíj ázás szándéka viszont nem lohadt le a tanács vb tagjaiban, nagyjából az eredeti együttes összeget biztosítják most is a tanulni akaró fiataloknak. Ám hogyan? Figyelemre méltó határozatot hoztak, amely szerint aki a középiskola elvégzése után Buga- con nem tud elhelyezkedni, de felsőfokú, vagy főiskolán, esetleg egyetemen folytatja tanulmányait, tovább is igényt tarthat a már magasabb összegű ösztöndíjra.

A tizenkilencedik évét tipró Kiss holtán, az egyik mezőőr Ha vállalta a továbbtanulást. s természetesen azt is, hogy legalább annyi ideig dolgozik majd a községben, ahány éven át ösztöndíjai kapott, illetve kap még.

Mecénásainak képviselőjével. Lázár György elvtárssal. a tanács végrehajtó bizottságának elnökével, éppen otthon, szülei és két testvére körében találjuk. Alkonyba hajlik már; édesapja a ház melletti szőlőparcellán, édesanyja az udvaron tevékenykedik; Pista öcs- cse, a félegybázi gimnázium elsőse a konyhában tanul, Lali, a helybeli általános iskola negyedikes diákja oedig amolyan „összekötő” sétákat tesz szülei és a bátyjai között. Van egy negyedik Kiss-gyermek is, Marika; ő a Kecskeméti Bányai Júlia Leánygimnázium másodikos tanulója, s az ottani kollégiumban lakik.

Kecskeméten jár iskolába Zoli is. a Mathiász János Felsőfokú Mezőgazda- sági Technikum gyümölcs- és .szőlőtermelési szakának első éves hallgatója. Volt egy kis szabad ideje, néhány röpke órára hazavonatozott hát.

Csöndes, szerény, kissé gyors beszédű fiatalember. Komolyságán, megfontol' szavain felfedezhető az iskola, a könyvek nevelő hatása.

— Te leszel a mi főagronómusunk — évődik vele a tanácselnök.

— Arra még nem gondoltam — válaszolja szermérmesen elpirulva.

Igen: ő most csak arra gondol, hogv minél nágyobb tudásra tegyen szert.

Tavaly végezte el Kalocsán a mezőgazdasági technikumot, jó rendűként kapta kézhez érettségi bizonyítványát. Akkor — négy éven át — havi 300 forint ösztöndíjat kapott a bugaci tanácstól, most, a két évig tartó tanulása idején 750 forint ez az összeg.

— Ebből urasan lehet diákoskodni — jegyzem meg.

— Valóban, nem pataaszkodhatom. Kétszázat fizetek a kollégiumi ellátásért. a megmaradt 550-ből megveszem a jegyzeteket és ruházkodom... És hetenként egyszer hazautazom a szüléimhez. Édesapámtól is sokat tanulok a háztáji szőlőjében.

— Sokat kell még neki tanulni — mondja az apa, a hányt-vetett sorsú, az élet nem egy iskoláját kijárt mezőőr.

— A felsőfokú technikumban miért a gyümölcs- és szőlőszakot választotta?

— Kalocsán a mezőgazdálkodás általános ismereteit sajátítottam el. S amikor a helyi tanács lehetővé tette, hogy továbbtanuljak, gondolkozni kezdtem. Milyen szakképzettségre lesz a leginkább szükség Bugacon? A Béke Tsz- ben nagyszabású telepítést végeztek, s a hatalmas ültetvény munkáinak az irányítása magasabb fokú képzettséget, igényel. Fantáziát látok abban, amit tanulok.

Zoli tehát mecénásai igényeihez, szü lőfaluja fejlődéséhez szabja érdeklődé sét. tudása bővítésének szándékát. Tgy akarja meghálálni a segítséget, az ösztöndíjat.

— Legkedvesebb tantárgyai?

— Mind a tíz szaktárgyat kedvelem de a kémiát és a talajtant szeretem a legjobban. Ugye. a kettő szorosan öszszefügg. És nagyon szeretem a matematikát is.

— Talajtani ismereteidet majd itt, Bugacon is bővítheted — lelkesíti fel a tanácselnök. — Dr. Egerszegi Sándor, a homoktalajok Kossuth-díjas kutatója gyakran eljön hozzánk kísérleteket coiy- tatni.

— Igen? — élénkül meg Zoli. — Tanultunk a professzor kísérleteiről.

— A matematikát általában nem szeretik a diákok — vetem közbe.

— Harminc közül egy kedveli — teszi hozzá matematikai pontossággal. — Pedig nem nehéz tantárgy. Hogy valaki kedveli-e, vagy sem, attól függ. hogyan sajátíttatták el vele az alapokat. Nekem szerencsém volt. Az általános iskolában Sinkó Sándor, a jelenlegi igazgató, a két utolsó évben pedig Bíró Balázsné szerettette meg velem a számtant, a matematikát.

Kiss Zoltán jövendő agronómus tehát kétféle indítékot is kapott a szülőfalujában. Szellemit és anyagit. S ez oly erővel hat rá, hogy nem elégszik meg a felsőfokú technikumi végzettséggel sem.

— Ha már dolgozom, a leve’sző tagozaton megszerzőn a kertészeti szakmérnöki képesítést Is.

Látszik rajta, menne már. Talán egy kislány várja valahol... Tévedek. Máris bizonyítja, hogy a tudását tovább szándékszik adni azoknak, akiknek köszönheti, hogy tanulhat. A mecénásainak. Tudniillik az egyik bugaci gimnazistához igyekszik, miután búcsút veszünk egymástól.

— Nem nagyon kedveli a matematikát. hát segítek neki — mondja a kötelességtudás csendes szavával.

Tarján István

Legendák, babonák — búcsújáróhelyek