Petőfi Népe, 1966. április (21. évfolyam, 77-101. szám)

1966-04-14 / 87. szám

A megyei sütőipar lövőié 1 * • Nagy gyárak helyett több kisüzéth • Huszonöt ellátási körzet • Változik a fogyasztók igénye is A megyei sütőipar távlati fej­lesztési tervének a kidolgozásá­nál. kezdetben vita folyt a me­gyei tanács, illetve az Élelmezés- ügyi Minisztérium Sütőipari Igazgatósága között. Az igazga­tóság a termelés fokozott kon­centrációját, a nagyobb üzemek létrehozását, illetve az ellátási körzetek számának a csökkenté­sét sürgette. A tanács viszont kitartott korábbi javaslata mel­lett. amelynek a lényegét rövi­den így foglalhatjuk össze: Az ötezer főnél nagyobb lé­lekszámú községek ellátá­sát nem „beszállítással”, hanem helyi termeléssel kell megoldani. A községek ás az ellátásukra kijelölt üzemek közötti távolság csak kivételes esetben halad­hatja meg a 15 kilométert. A tanács véleményét támaszt­ja alá, hogy a kenyér minősé­gét rontja a szállítás, a helyi termelés esetén biztonságosabb az ellátás és végül, de nem utolsósorban, a már meglevő pékségek rekonstrukciója jóval kisebb összeget emészt fel, mint nagyüzemek építése. Tavaly sikerült közös neve­zőre hozni a megyei tanács és a felügyeleti szerv álláspontját, a fejlesztés távlati tervében vé­gül is a helyi adottságoknak jobban ' megfelelő „sok kisüxe- met”-nézet érvényesült. Ezek után nézzük meg, mit irányoz elő a húszéves prog­ram. A fejlesztés költségét 163 és fél millió forintra ter­vezték, de előreláthatólag kisebb ösz- szeg felhasználásával is el tud­ják érni a kitűzött célokat, mert A buddhisták mára tüntetést hirdettek Ky „portáján” robbantottak a partizánok Cáfol a mintafalu Szalmabábúk Berkeleyben SAIGON. (MTI! Szerdán délelőtt még mindig hatalmas füstoszlopok szálltak magasba Tan Son Nhut repü­lőteréről Saigon központjától alig öt kilométerre. A tűzoltók­nak még nem sikerült elolta- niok a szabadságharcosok keddi aknavetó'tüze által felgyúj­tott három óriás üzemanyag- tartályt, egész éjszaka megfeszített erő­vel dolgoztak, hogy megakadá­lyozzák a lángok tovaterjedését és az újabb robbanásokat. A nyugati hírügynökségek szerda reggeli jelentéseiből ki­tűnik. hogy a saigoni repülőtér ellen intézett partizán támadás példátlan pusztítást okozott. Az aknavetőtűz következtében meghalt két amerikai és két vietnami, megsebesült 155 ame­rikai és 20 vietnami katona. Az óriás repülőtér területén 75 ak­na robbant. A partizánok célzá­sának pontosságát mi sem bi­zonyítja jobban, minthogy a lö­vedékek kizárólag a repülőtér katonai részén robbantak. A tá­maszpont e részét a támadás után lezárták, a nemzetközi és polgári forgalmat szüneteltetik. A nyugati hírügynökségek be­számolnak arról, hogy a tá­maszponton van Ky tábornok dél-vietnami miniszterelnök la­kása is: a tábornok a támadás perceiben otthon tartózkodott — egyes aknák házától alig né­hány száz méterre robbantak. A dél-vietnami miniszterel­nök a saigoni repülőtér el­len intézett aknavető-táma­dás idején azt hitte, hogy államcsíny történt. Házának kertjében éppen újság­írókkal beszélgetett ezen az es­tén. Helikoptere a bejárattól 30 méterre volt. Amikor a máso­dik aknavető lövedék is felrob­bant — hajnali fél egykor — azonnal felrakta feleségét és gyerekeit a helikopterre és a levegőbe emelkedett, hogy csa­ládjával együtt biztos helyre meneküljön. (Ky maga is pi­lóta.) Az amerikaiak azonnal meg­indították a vizsgálatot, hogy felderítsék, honnan Is jött a támadás. A katonai szakértők szerint az akcióban legfeljebb négy aknavető és 20—25 sza­badságharcos vett részt. Az ak­navetőket Phu Tho Hoa köz­ségben, a repülőtértől három, kilométerre rejtették el. Ez volt az a mimtafalu. amelyet dél­vietnami látogatása idején a pacifikálás példájaként mutat­tak meg Hubert Humphrey amerikai alelnöknek. Humphrey ebben a faluban jelentette ki, hogy a látot­tak optimizmussal töltik el. A dél-vietnami buddhista ve­zetők szerdán nagyszabású tün­tetést hirdettek meg csütörtök délutánra. A buddhista vezetők felhívták a lakosságot, békés fel­vonuláson követelje a kormány lemondását. Ky tábornok is ké­szül .a tüntetésre: nagyarányú katonai erőket és rohamrendőr­séget vont össze Saigonban. Kedden este több mint két­ezer főnyi tömeg tüntetett a ka­liforniai Berkeley városában az Egyesült Államok vietnami há­borúja ellen. A tüntetők — nem sokkal az­után. hogy Hűé városában a dél-vietnami diákok elégették Thieu és Ky tábornokok papír- masémásait — felakasztottak két szalmabábut, amelyek közül az egyik Johnson elnököt, a má­sik Humphrey alelnökö! isik; pezle. Több helyüti heves össze csapásra került sor. A rendőr­ség öt embert letartóztatott. ' j^vp7ir.hVáris számos lehetőség kínál- ~ '\07yk. az üzemek gazdaságosabb to^Z/yo^fx^pesztésére. A kunszentmiklósi, ''bácsalmási és a kiskőrösi sütöde bővítését például a Gabonafel­vásárló és Feldolgozó Vállalat­tól kapott épületek felhasználá­sával viszonylag olcsón hajtják végre. A terv szerint harminc üzem termel majd a jelenlegi hatvan­hárommal szemben és huszonöt ellátási körzetre osztják a me­gyét — a korábban említett szempontok figyelembevételével. A termelés mennyisége a mos­tani 200 tonnáról napi 250 ton­nára növekszik. Indokolja ezt az önellátók arányának csök­kenése, illetve a központi kész­letekből élők számának az emel­kedése és a népszaporulatból származó fogyasztásnövekedés. Az összes temielésen belül lé­nyegesen nagyobb arányban nö­vekszik a péksütemények ará­nya, mint a kenyéré. A kenye­rek közül pedig az úgynevezett ..finom fehér” iránti igény gyors emelkedésére számítanak a ter­vezők. Ez az igényeltolódás már évek óta megfigyelhető. A távlati programból a har­madik ötéves terv időszakában 30 millió forint értékű fejlesz­tési munka valósul meg. Töb­bek között a bácsalmási, tom­pái, lajosmizsei. kiskőrösi és a kunszentmiklósi üzem rekonst­rukcióját hajtják végre. Az említett pékségekben a terme­lés növekedése mellett lényege­sen javulnak a dolgozók mun­kakörülményei is. Minden nehe­zebb munkát gépesítenek, és messzemenően figyelembe veszik* a szociális követel­ményeket. Előreláthatólag a tervidőszak utolsó évében látnak hozzá a napi 25 tonna pékáru termelé­sére képes kecskeméti nagy­üzem építéséhez. A létesítmény helye még nincs pontosan meg­határozva, de valószínű, hogy a Gabonafelvásárló és Feldolgozó Vállalat Halasi úti tárháza mellé telepítik, mivel itt a ter­vek szerint malom is épül majd. Az üzem feleslegesssé teszi az elavult Klapka utcai pékséget, Kecskemétet és körzetét a már működő automata kenyérgyár és a létesítendő új üzem látja el pékáruval a jövőben. B. D. Az áprilisi napsütésben „érlelődnek” a glédában álló kohósa­lakblokkok. Bár az elmúlt hónapban majdnem 10 napig szünetelt a gyártás anyaghiány miatt, az előregyártó telep dolgozói megfe­szített munkával pótolták a lemaradást és így adósság nélkül zárják az első negyedévet. Még néhány másodperc, és bekerül a sorba az újszülött kohó­salakblokk. Havonta átlagosan 800—900 köbméter építőelemet gyártanak a korszerű gépekkel felszerelt telepen, ez a mennyiség körülbelül íélszáz lakás elkészítéséhez elegendő. (Pásztor Zoltán felvételei.) A kemizálás hatékonysága a mezőgazdaságban A megyei népi ellenőrző bi­zottság kezdeményezésére ez év február 15—március 15-ig a megyében átfogó vizsgálat folyt a műtrágyák és növényvédősze­rek felhasználásával kapcsolat­ban. Ennek célja az volt, hogy megállapítsák: mennyiben van­nak meg a kemizálás hatékony­ságának és további alkalmazásá­nak feltételei. Az összegyűjtött tapasztalato­kat szerdán az Izsáki Állami Gazdaságban értékelték a vizs­gálatban részt vevő munkabi­zottság tagjai. A megbeszélésen jelen volt dr. Páles Gyula, a Központi Népi Ellenőrző Bi­zottság elnökhelyettese is. Dr. Kocher Lászlónak, a megyei népi ellenőrző bizottság elnöké­nek megnyitója után a vizsgá­lat vezetője, dr. Maár András, a megyei tanács mezőgazdasági osztályvezetője rövid beszámo­lóban vázolta az összefoglaló jelentés megállapításait. Hangoztatta, hogy a mezőgaz­dasági termelés gazdaságosságát, hozamának növelését és minő­ségének javítását az általános agrotechnikai színvonalat figye­lembe véve a különböző kémiai anyagok, elsősorban a műtrá­gyák és növényvédőszerek meny- nyisége és hatékony felhaszná­lása határozza meg. A mező- gazdaság a harmadik ötéves Izsákon vitatták meg a NEB-vizsgálat tapasztalatait terv időszakában jóval több műtrágyát — a tervidőszak vé­gére a jelenleginek kétszeresét —, valamint több és nagyobb hatású növényvédőszert kap. A vizsgálat során az előző ötéves tervidőszakban felhasznált mű­trágyának és növényvédőszemek a hatásosságát tanulmányozták. Hét állami gazdaságot. 25 ter­melőszövetkezetet vizsgáltak meg alaposabban a téma kap­csán. A jelentés felett élénk vita alakult ki. Számos javaslat hangzott el. A munkaértekezlet tanulságait dr. Maál- András foglalta ös&ze. Világ proletárjai, egyesüljetek! XXI. ÉVIOLYAM. 87. SZÁM Ara 60 fillér 1966. ÁPRILIS 14. CSÜTÖRTÖK Havonta félszáz lakás Az első félévben 14 millió forint értékű vasbeton- és műkő­épületelemet, illetve kohósalakblokkot készít az ÉM Bács megyei Állami Építőipari Vállalat Kecskeméti Előregyártó telepe. Az anyag zömét, a megyeszékhelyen folyó építkezéseken (Barnevá!, ZIM, Széchenyi téri lakóház, leninvárosi iskola, stb.) használják fel, a többit, pedig átadják a Szolnok megyei testvérvállalatnak.

Next

/
Thumbnails
Contents