Petőfi Népe, 1966. április (21. évfolyam, 77-101. szám)
1966-04-10 / 85. szám
Bozsó János: Csónakok a Dunán. A KÖLTÉSZET NAPJA 1966. ÁPRILIS 11. Harmadístben rendezzük meg az idén a Költészet Napját, melynek időpontja — április 11-e — József Attila születésnapja is egyben. Az egyezés nem véletlen; felfoghatjuk jelképes értelemlben is, hiszen hatvanegy esztendővel ezelőtt nemcsak a világirodalom majdani kimagasló lírikusa látta meg a napvilágot, hanem nagyszerű életműve a magyar szocialista költészet első, s mindmáig legnagyobb teljesítménye is. A halála óta élteit több mint negyedszázad alatt nemzedékek nevelkedtek versein, s költészete lenyűgöző hatásának igen nagy része volt abban, hogy széles olvasórétegek fordultak az elmúlt években az élő magyar líra felé. Hogy országos figyelem és érdeklődés kíséri költőink munkásságát, s eljutottunk a hajdan nem is álmodott lehetőséghez: országos ünneplést szentelhetünk a költészetnek. Alig van az élő világirodalomban példa, mely hasonló lehetne a miénkhez. Nagy nemzeti irodalmakon belül a líra — a kiadások példányszámait tekintve.— messze mögötte marad a' regénynek például, s élő lírikusok művei hazánkénál többszörös lélekszámú országokban alig fogynak ezerezer ötszáz példányban. Igaz, hétévszázados nagy költészetünk történelmi és társadalmi funkciót töltött be, s nemcsak kísérője, hanem jelentős tényezője volt a nemzeti haladásnak. Balassi* ’Zrínyi, Vörösmarty, Petőfi, Ady, József Attila (s mily bőséges listát sorolhatnánk még nagy nevekből) politikai történelemnek is kimagasló alakja. Hatásuk a nemzeti tudat formálásában, a mindenkori leghaladóbb világnézet népbe plántálásában szinte fölmérhetetlen. Ezzel is magyarázhatjuk a költészet megkülönböztetett helyzetét hazánkban, mégha az iskolán kívüli, tehát az általános olvasói népszerűségének ideje lassan is jött el. De eljött! Épp az utóbbi néhány évben lehetünk tanúi az örvendetes fejlődésnek, a hirtelen népszerűségnek, mely elsősorban is a verseskötetefc példányszámána-k megtízszere- ződésében mutatkozott meg. Külön öröm, hogy az érdeklődés, a megkülönböztetett figyelem épp a mosit alakuló, vajúdó, új szocialista lírát, s vele élő költőinket tisztelte meg. Talán ez se véletlen, hiszen a legintimebb irodalmi műfajt, mint amilyen a vers, általában az értők, az érdeklődője özűkebb rétegét* JjjjSÄ aar gyóbb olvasótömegek csak a legjobb értelemben közérdekű, társadalmi indíttatású és problematikájú tartalmáért keresik és olvassák. Az élet, a társadalom, a mindennapok kérdéseire várnak választ, küzdelmekhez keresnek társat. Líránkban — úgy érzik — ezt találják meg egyre jobban, és a mai rrv.gyar verset ez az olvasói bizalom már önmagában is szépen rangsorolja, vagyis ez már magában is valami szépnek, igaznak az elismerése és pért- fogolása egyben. A múltban — a két háború között például jelentős, sőt nagy költői életművek maradtak épp azért hatástalanok, mert nem juthattak el az olvasóikhoz. Hogy mennyire nem a közönségben, hanem az ország akkori társadalmi helyzetében volt a hiba, mutatja az, hogy napjainkban ezek az életművek ugyancsak a széles olvasói érdeklődés középpontjába kerültek. Mondhatnánk, velük indult el a fölvirágzás. Tóth Árpád, Juhász Gyula ösz- szegyűjtött költeményeit négyöt évvel ezelőtt egyszerre har- minc-negyvenezer példányban kapkodták él. Aztán Szabó Lőrinc két kiadása fogyott el nagy példányszámban heteik alatt. Nem is szólva József Attila úgyszólván csak csillagászati számokkal kifejezhető egyre újabb kiadásairól. Napjainkban eljutottunk odáig, hogy viszonylag még fiatal alkotók kötetei is tíz-tizenkétezer példányban elfogynak és újabb kiadásukat sürgeti az érdeklődés. Ezért öröm a Költészet Napja mindazoknak, akik hazánk szellemi életének emelkedését figyelhetik közelebbről is, elsősorban új szocialista irodalmunk fejlődését. Nagy irodalom csak nagy olvasóközönséggel nevelkedhet. Örök igazság ez, s bízvást mondhatjuk, ami a magyar líra jövőjét illeti, nem kell félnünk — értő, szerető, széles olvasótábor bábáskodik máris mellette. Az a sok tízes tízezer versolvasó, aki nemcsak azzal fejezi ki szimpátiáját a líra iránt, hogy asztalára teszi a verseskönyveket, hanem «toú is, hogy országos ünnepséggel hívja föl rá azok figyelmét is, akik még elkerülték eddig a magyar líra kincsesházát. Simon Ist v án Örök veszélyben Örök veszélyben ért meg az életűn! mint viharoktól vert erdő recsegő ágain a gyümölcs. Ügy kell tovább haladnunk, mintha lábunk alatt nem selyemarcú rét, hanem egyetlen akna volna a föld. Egyetlen akna, melynek sistergő töltete a könny, a vér, a megsárgult koponyagömbök, az elporladt szenvedés, az évszázadok hordalékával belepett elődök, akik izzó szemgödreikkel ma is figyelnek és számon tartják lépéseinket. Mi vagyunk az a nemzedék, akiben az istennél jobban hittek. S ez a hit kötelez minket Kötelez, hogy szigorú óvatossággal tegyünk meg minden millimétert miként a gyökerek. Mi már megértünk a szabadságra, s értelmünk rugalmas fémszálaiból hidat verhetünk a kétség szakadéka felett. Küldetésünk a tiszta cselekvés nincs szükségünk a tétlen romantikára, vállunkat kövek, gerendák véresre sebzik ... Érte porainkra szálljon csak a hála. Amiért az elődök összeesküdtek, bujkáltak vállalva bitót és megkorbácsoltan máglyára léptek. i naponta felvett ruhánk az nekünk és nemcsak ígéret. i Úgy vesszük birtokunkba a tájat is, mint a föld miriád porszemét a zuhogó őszi eső, itt valamennyi virág, fa, fűszál akaratunkból hajt ki s a szívünkbe nő. Kötelez bennünket a küldetés, a barázdák mélyéről tekintetét ránk emelő sok ezernyi előd, hogy szigorú óvatossággal rakjuk a jövőbe iramló utat. mintha alattunk nem selyemarcú rét, de egyetlen akna volna a föld. GÁL SÁNDOR SZÜLŐFÖLD Eljönnek értem az akácok virággal, töviskoszorúval, a mezőn mézes illat serken: gyermekkorom, rég elhalkult dal. Mezítláb bandukol a porban vergődő huszonkilenc évem. Jó lenne hosszan üldögélni a csordákét mohos tövében. A hererendet felgyűjtötték és kisebb lett a torony gömbje. Este van, békák hegedűinek; itt kéne ledőlni a földre. Eljönnek értem az akácok, fehér virággal, ifjúsággal, csattogó, fénylő mennydörgéssel, töviskoszorúvá font ággal. HATVANI DÁNIEL Nagy Lászlót koszontjuk „Ma, a tűzveszélyes rakományokkal terhelt XX. században, szikár belső gondok es külhoni háborúk évadján, gépek és gam- nasugarak bűvöletében sem nélkülözhető a költészet! Szükség van a költő felelős szavára hűségről és reményről, szerelemről és fájdalomról, hogy sérült hitünket óvja, bűneinket, bajainkat bátran kimondja, s ha kell, a félelmet, tébolyt is kiénekelje. A költő élete vem gyerekjáték. Sorsát, élményeit ne irigyelje senki. Szeressük őt, s adózzunk tisztelettel emberi és művészi teljesítményének, hogy testi és lelki bajokat legyűrve, nemzet és társadalom megőrlő gondjai közt a magyar és európai költészet olyan fáját nevelte naggyá, amelynek gyökere romolhatatlan, ágai erősek és vaslombozata tiszta.” A Költészet Napjáti Buda Fe- renc szavaival üdvözölj ük Nagy László Kossuth-díjast. Gyakran vendégünk, szívesen jaj Kecskemétre, legutóbb a múlt év végén találkozhattunk vele a szabadegyetem irodalmi estjén. Mint kedves ismerőst is köszönt- jük kitüntetése alkalmából. DÉL Rám jöttek virágaid sebnek, égek szerelmem, millió fölösleg fogaddal utamat beültetted, csontig leeszed cipőmet, hiába kérlek, kínommal a delet felhúroztad s pengeted, akár a végzet, de én elérlek, erQm az elnemért szerelem, füstölhet a teljes világ velem, válhatnak talppá a térdek, de én elérlek, de hajad sebemre leszáll, bekötsz vele, fekszem selyembe s félve öldoz el a halál szerelmem, jaj szerelmem! NAGY LÁSZLÓ RÓZSA Az izzó magma és a hideg úr sugárzása között szökken virágba, bújik a porzó és borul a párta, aztán lehull s az időbe kövül. Áldatlan így él puszta gyönyörül. Méh, légy porozza, csimasz, tetű rágj; de őrzi fátyolka s katicabogárka, öntudatlan és rendületlenül. A lét törvénye és szeszélye szülte. De mégis, ő is nem emberi mű-e? Hány gyöngéd-késű kertész-nemzedék szemzette és ojtotta, óvta, nyeste, hogy belé is, mint a szoborba, versbe, belémentse menthetetlen szívét! SOMLYÖ GYÖRGY
