Petőfi Népe, 1966. március (21. évfolyam, 50-76. szám)
1966-03-25 / 71. szám
4. oldal 1966. március 25, péntek I naptar 19%. március 25, I péntek 1 Névnap: Irén Napkelte: 1 5 óra 3« pere. Napnyugta: 18 óra 93 perc. | — A GÖRÖG nyelvben ..eirane”: „béiké’’-t jelent és óppemúgy, mint a német ,.Friede” a Frigyes névnek, ez pedig az Iréné személynév megalkotására adott okot, éspedig eredeti alakjában „e”-végződéssel. Magyarban Is így volt használatos, 1830-ban Kisfaludy Károly Is így nevezi drámája hősét. A modem magyar nyelvben a név végéről teljesen eltűnt a múlt században még oly otthonos „e”- betű. — Wr. Perényi Imre építésügyi miniszter- helyettes tegnap Kecskeméten járt. ahol látogatást tett a Bács- Kiskun megyei tervezőirodánál. Megtekintette a magántervezési műszaki tervtanács munkáját. Ezután Buda Gáborral, a megyei tanács vb elnökhelyettesével a belvízkárok helyreállításáról tárgyalt. — FOGADÓÓRÁT tart Takács József megyei tanácstag március 27-én reggel 9—13 óráig, Városföldön, a Sebők-féle iskolában. — Ma zsűrizik a bajai Duna Fotoklub tagjainak felvételeit. Az első negyedév terméséből válogatják ki a „Negyedév legjobb képe” pályázat díjnyerteseit. — Az első bárányexportszállítmány már útra kelt Bugáéról. A Városföldi Állami Gazdaság juhászaiéból, a több mint ezer újszülött bárányból kétszázat indítottak Görögországba. Az állomány felfrissítése után a többi is értékesítésre kerül. — Megkezdték a pulyka keltetését a Kiskunhalasi Keltető Állomáson. Az első kelésből mintegy félezer kispulykára számítanak, az idén azonban összesen 80 ezret keltetnek ki a közös gazdaságok részére. Irodalmi színpadok vetélkedője Március 23-án, szerdán délután rendezték meg a Kecskeméti Üttörőházban az irodalmi színpadok vetélkedőjét. A versenyen a Berkes Ferenc Kollégium, a MŰM 607-es Ipari-tanuló Intézet és a Piarista Gimnázium irodalmi színpadai tettek részt. A vetélkedőt a MŰM 607-es Ipari-tanuló Intézet Irodalmi Színpada nyerte meg. Ök vesznek majd részt a rövidesen megrendezésre kerülő irodalmi sznpadok megyei vetélkedőjén is. — Vietnami vasárnapot tartottak Kalocsán, a helyi Textilfeldolgozó Vállalat fiataljai. Mintegy hetven KISZ-es és szervezeten kívüli fiatal ajánlotta fel egynapi keresetéta vietnami szolidaritási alapra. Veterántalálkozó Kunszentmiklóson A kunszentmiklósi MSZMP székházában a napokban ünnepséget rendeztek a községben élő veterán kommunisták tiszteletére. Az ünnepi műsorban felléptek az általános iskola énekkarai. Az ünnepi műsor után a község KISZ-fiataljai, úttörői és az idős kommunista harcosok baráti beszélgetésen vettek részt. (Kovács Sándor leveléből.) — A KECSKEMÉTI FOTOKLŰB péntek esti összejöveteleit a szokásos időben a Művészklub helyiségében, Rákóczi út 3. sz. alatt tartja. 10.00: isikola-tv. — 16.35: Hírcfc — 16.40: Orosz nyelvoktatás. — 17.00: Angol nyelvoktatás. — 17.30: tekola-tv. — 18.00: Kis világom. — 18.25: Műsorismertetés. — 18.30: TV-új- donságok. — 18.45: A tv tribünje. - 19.15: Műkedvelő népi együttesek. — 19.40: Reklámok. — 19.54: jó éjszakát, gyerekek! — 30.00: TV Híradó. — 20.30: játékfilm. — 22.00: Intermezzo. — 22.15: Zenei magazin. >= 23.15: Hírek. — A Bács-Kiskun megyei Bútor- és Faipari Vállalat keceli telepén március 15-én és 16-án vietnami műszakot tartottak. Ebben a munkában 76 fő vett részt. Így 4180 forint összegű felajánlást juttattak el a vietnami alapra. — Hatósági engedély nélkül vágott borjúkat Szebellédi Miklós tab- di lakos. A kiskőrösi járásbíróság közellátási bűntettben mondta ki vétkesnek, s ezért négyhónapi felfüggesztett szabadságvesztésre, valamint 3240 forint megtérítésére ítélte. Kifizették az öttalálatos lottónyereményt Csütörtökön Gyulán, az Ékkel Ferenc Művelődési Házban ünnepélyesen kifizették Mezőn István nyugdíjas családjának a 10. héten elért öttalálatos lottószelvényre a nyereményt. Mezőifi István jelenleg kórház- ban fekszik. így felesége és leánya vette át az 1956 767 forintot Martincsek Lászlótól, az OTP Békés megyei fiókjának igazgatójától. A nyertes egyébként úgy határozott, hogy másfél millió forintot tartó« betétként a takarékpénztárban helyez el. Két gyermeke már családos, mindegyiknek kényelmes otthont rendez be, és magának is lakást vásárol. (MTI) — KÉSZÜLŐDÉS Kecskemét 600 éves jubileumára. 1968-ban ünnepli a megyeszékhely a város fennállásának 600 éves évfordulóját. Tegnap délután kibővített ülést tartott a városi népfrontbizottság elnöksége, s a megjelent társadalmi munkásokkal az évfordulóra rendezendő nagyszabású eseménysorozat előkészületeit tárgyalták meg. — A KISKUNSx^GI Vízgazdálkodási Társulat elmúlt öt esztendei munkáját vitatják meg ma, a Dunavecsei Járási Tanács Végrehajtó Bizottságának délelőtti ülésén. Megbeszélik a további fel»'* »tokát is. 180 öve, 1836. március 25-én született Komócsy Jőzsef, a múlt század második felének kedvelt költője. Csinytevései miatt kicsapták a szatmári gimnáziumból. Cipéazlnas lett Szívós önképzéssel segédtanító, néhány év múlva tamítöképezdei, — majd kereskedelmi iskolai tanár, oktatói tevékenysége mellett, eleinte Iszkander álnéven Irt prózai és verses szatírákat a Hölgyfutár című lapba, majd költeményeket Arany János Koszorú című folyóiratába. Szerkesztette a Budapesti Bazár című hetilapot és utóbb a Hírmondó című néplapot. Sokoldalú költő volt. Szerelmi, hazafias, humoros és elbeszélő költeményei, életképei, románcai, alkalmi ódái, népdalszövegei, szatírád több kötetben jelentek meg, s számos Ifjúsági olvasmányát Is kiadták. Közönség előtt maga Is szívesen szavalta alkalmi költeményeit. — Egyike volt a Petőfi Társaság alapítóinak, amelynek alelnöki tisztségét haláláig töltötte be és közreműködött az Országos Közművelődési Tanács vezetésében is. Kecskeméti kulturális program KULTURÁLIS SZEMLE Délutáni 3 órakor az Üttörőházban hangezerszólis- táik és énekes szólisták bemutatója. NŐK AKADÉMIÁJA Délután 5 órakor a művelődési házban Divat és egészség cí mm el. ISMERETTERJESZTŐ ELŐADÁS Mezőgazdasági szaíkmuiT kásiképző iskola: Délután 2 órakor A serdülőkor egészségügy! problémái. Egészségügyi szakiskola: délután 3 óraikor Fekete Gyula: Az orvos halála c. regényéről. Máty ás téri Iskola: délután 4 óraikorr Zrínyi Általános Iskola: délután fél <Hkor: A nemi nevelés. (Szülők részére.) Szolnoki úti Iskola: délután 5 óraikor Hogyan tanuljon gyermekünk? — Berkes Ferenc Kollégium: este fél 7-kor Filozófia és vallás. TANYAI FILMKLUB Üj Tavasz Tsz: Délután fél 6-kor a Zöldáir című film vetítése. MŰSOROS EST Etelbe 6 óraikor az Űj Tavasz Tsz-ben Műsoros est a Rajkó-zenekar felléptével. KIÁLLÍTÁS Katona József Múzeum: Szolnoki képzőművészek kiállítása. Művészklub: Feledy Gyula miskolci grafikus művész tárlata. — KELEMEN LÁSZLÓ emlékkiállítást nyit meg a Katona József Színházban Siklós Olga dramaturg, Tennesseel Williams: A vágy villamosa című darabjának premierjén, ma este az első szünetben. A kiállítást a Színházi Világnap tiszteletére rendezték a város művelődési szervei. Bemutatásra kerülnek a levéltárban őrzött ritkaságok. Két hétig lesz megtekinthető az esti előadások szünetében. R Magyarország legújabb számának tartalmából Mi történik Indonéziában? — a toérdésre megpróbál válasz* adná a Magyarország e heti sziáima, felvázolva az indonéz válság adottságait. Párizs viszonyát ,,szövetségeseivel” két clkücben elemzi a hetilap: a francia—nyugatnémet katonai viszony taglalását kiegészíti a francia—-amerikai titkos katonai szerződéseik történetét felelevenítő írás. Rendiktvül érdekes szovjet könyv anyagát Ismerteti folytatásokban a hetilap: a Penykovszjdj-ügy kapcsátn a szovjet elhárító szervek munkáját mutatja be ,,A titkos háború frontján” címmel Moszkvában most megjelent kötet. A Magyarország egyéb cikkel között érdeklődésre tarthat számot egy kazincbarcikai beszámoló, a Idcenc-gazdálkodásumkról szóló cikk és az az lírás, amelv felméri, milyen la a televízió-ellátottság hazánkban? A Költészet napjának előkészületeiről is beszámol a hetilap, amelynek e heti anyagát „A múlt lexikona”, a két rejtvény és tudományos cikkek egészítik ki. — Májusi turnét (szervez a Bács-Kiskun megyei Természetbarátok Szövetsége. A kétnapos körúton a Duna—Tisza köze legszebb tájait, természeti nevezetességeit keresik fel a kirándulók. Pernye András: A JAZZ S. Javított és bővített kiadás. (Gondolat.) Palotai Boris: A MADARAK ELHALLGATTAK Egy tragikus végű szerelemről szól a regény. Cselekménye két síkon. 1944-ben es napjainkban játszódik. Hőse egy ismert író és egy üldözött fiatal lány. Ftfbry Zoltán ebből a regényből készítette el a Nappali sötétség című filmjét. (Szépirodalmi 4 Várható időjárás péntek estig: erősen felhős idő. sokfelé esővel, záporesővel. Mérsékelt időnként megélénkülj szél. A hőmérséklet alakulásában lényeges változás nem lesz. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 10—15 fok között. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: Március 23-án a kCzéphömérséklet 8,7 (az 50 éves átlag 6,7), a legmagasabb hőmérséklet 15,6 Celsius-fok volt. A napsütéses órák száma 10,3. Csapadék 1,0 mm. Március 24-én a reggel 7 órakor mért hőmérséklet 7,4, a délután 1 órakor mért hőmérséklet 12,5, a legalacsonyabb nappali hőmérséklet 6,6 Celslus- Mb Televíziós közvetítés Kecskemétről Március 26-án. szombaton 17 óra 50-től 18 óra 40-ig helyszíni közvetítést ad a Magyar Televízió a Kecskeméti Zeneiskolából, a Zenekedvelő gyerekek klubja című műsor keretében. A választás azért esett pont 'Kecskemétre, mert országos viszonylatban az itteni zeneiskolát tartják az egyik legjobb módszerrel tanító iskolának. Ezekről a módszerekről szeretnének egy keresztmetszetet adni. Az iskolát egyébként Kecskemét nagy szülöttje, Kodály Zoltán is nagyon szereti, aki szombaton szintén városunkba látogat, hogy részt vegyen a előadáson. Érdekességként az is megerr üthető, hogy az iskola fellép kamarakórusát Vásárhelyi Zo tán, az ismert kórusvezető Kodály Zoltán egyik legkedvt sebb tanítványa — vezényli. Kétkocsis | adás lesz Kecskt métről — hét kamerával. E annál érdekesebb, mivel vidél ről ilyen nagy adás még net volt. Egy-egy színházi közvet tésnél is csak legfeljebb nég kamerát használnak. A műsor rendezője a fiata tavaly végzett Szűcs László les Mérlegen a nők társadalmi helyzete Érdekes felmérést végeztek a közelmúltban a kecskeméti járás népfrantelnöksége és a járásban levő községek népfront- elnökei. A cél az volt, hogy felnőjék a járásban élő nők társadalmi és munkakörülményeit, s ezek alapján határozzák meg a népfrontbizottságok feladatát a nők között végzendő poitikai és szakmai felvilágosító munkában. A felmérés során szerzett tapasztalatokról a járási népfront- elnökség és a járási, nőtanács vb tegnap együttes ülésen tanácskozott Dr. Havasi László járási népfrontbizottsági elnök összegező előterjesztésében elmondotta, hogy az utóbbi években jelentősen növekedett a nők politikai aktivitása. Ezt bizonyítja az is, hogy a társadalmi és tömeg- szervezetekben, a tanácsokban és népfrontbizottságokban a járásban több mint hatezer nő tevékenykedik, a községekben élő asszonyok, lányok mintegy húsz százaléka. Ennél is alapvetőbb, hogy a termelőmunkában. is mind jelentősebb a számuk, és eredményeik is. A tsz- ekben, tszcs-kben 10 és fél ezer 16 éven felüli asszony és leány dolgozik tagként, családtagként. Számarányukhoz viszonyítva viszont keveset vontak be közülük a termelés irányításába. Pedig az olyan termelőszövetkezetekben, ahol rátermett .alkalmas nők is helyet kaptak a vezetésben, szervezettebb a munka, jobb a közösségi élet, kevesebb a visszahúzó erő. A termelőmunkában való helytállásukról vall az is, hogy a járás nagyüzemi és közös gazdaságaiban 78 női brigád dolgozik, s közülük eddig 28 nevezett be a [szocialista munkaversenybe. Az összefoglaló, s a felszólalók egyaránt kitértek arra. hogy számos helyen halaszthatatlanul szükségessé vált a napközik, óvodák fejlesztése, a nők második műszakját könnyítő szolgáltatások bővítése, ha másképpen nem lehetséges, hát társadalmi összefogással. Ez nemcsak a termelőmunka zavartalan elvégzése érdekében fontos, hanem azért isi hogy a nők több időt tudjanak fordítani politikai és szakmai műveltségük gyarapítására, amélyhez a népin albizottságok ezentúl még fokozottabb támogatást nyújtanak számukra. Gazda a tartalom — szép kiál'ítás íí4» ** <5? — Megint valakivel csókol óztál! Immár hagyományossá vált a legszebben nyomott és tördelt megyei lapért folyó verseny. Az 1965-ös év versenyében a zsü- ribizottság nem adta ki az első díjat, hanem két második és két harmadik díjat osztott ki. Második díjat nyert a Somogyi Néplap és a Baranya megyei Dunátúli Napló tördelő és nyomdász kollektívája, A harmadik díjat a Győr—Sopron megyei Kisalföld és a Bács- Kiskun megyei Petőfi Népe szerkesztősége, illetve nyomdája j kapta. Képünkön a díjat nyert lapok főszerkesztői és nyomda- igazgatói láthatók.