Petőfi Népe, 1966. február (21. évfolyam, 26-49. szám)
1966-02-13 / 37. szám
1966. február 13. vasárnap 5. oldal Embernek maradni... \z Uj Kelet című, izraeli magyar nyelvű lap múlt év december 1-i számában cikket közölt, amelyben Svéd József és Klein Béla, a 108/15. számú munkásszázad egykori munkaszolgálatosai emlékeztek háborús élményeikre. Elmondták, hogy századuk parancsnoka. Körösi Antal tartalékos főhadnagy, mindvégig emberségesen bánt a kezére bízott munkaszolgálatosokkal. Megkockáztatva, hogy haditörvényszék elé állítják, nem hajtotta végre az embertelen parancsokat, sőt Havasaljáin ő, a keretparancsnok bujtatott el egy menekülő zsidó lányt a csendőrök elől. Svéd József többek között ezt mondta a lap munkatársának: „Erről az emberről nem írhat elég sok .jót. mert az egész század neki köszönheti az életét... Az utolsó hetekben ő javasolta, hogy menjünk az oroszok elé...” A cikk befejező soraiból megtudjuk, hogy a munkásszázad Izraelben élő tagjai sok évi kutatás után megtalálták a jelenleg Pilisen élő Körösi Antalt és hálából meghívták néhány hétre hazájukba. • ŐrÖSÍ Antalnak nagyon sok ismerőse van szerte az országban. így a megyében is. hiszen több mint negyven éve képügynök, vagy ahogy manapság nevezik: szervező. Foglalkozása révén ismertem meg én is néhány évvel ezelőtt. Vásároltam tőle egy szép Sző- nyi-réz karcot és azóta — ha Kecskeméten jár — rendszeresen bekopogtat hozzám. Ha minden látogatása „üzlettel” végződne. azóta már képekkel lenne kitapétázva a lakásom. De kapcsolatunk már régen több annál, mint ami vevő és eladó között általában kialakul. ..Vásárlási kényszer nélkül” — szokta mondani mosolyogva, aztán megmutatja a kollekció legfrissebb és szerinte a legértékesebb darabjait. Véleményére érdemes odafigyelni, nógyévti- zedes szakmai múltja, műszere- tete hozzáértővé avatta. Ha időnk engedi, el is beszélgetünk egy-egy negyedórát, Szívesen hallgatom, hiszen soha véget nem érő útjain sok ezer embert ismert meg az elmúlt évtizedekben. nyomon követhette ízlésük formálódását és természetesen az anyagi körülményeikben beállt változásokat is. Magáról igen keveset beszélt eddig. Éppen ezért meg is lepődtem kissé, amikor legutóbbi találkozásunk alkalmával, elém tette az asztalra azt a levelet, amelyben meghívták Iz- raelba. * J^|egvárta, amíg végigolvasom. aztán előhalászol t belső szebéből egy sárgára fakult, töredezett szélű fényképet is: — Visó völgyében csináltattuk a századról. Mindenki kapott egyet, hogy ha élvemeg- ússzuk a háborút, legyen valami emlékünk égymásról — magyarázta. — Itt áll Klein Béla és Svéd Jóska, akik a cikkben is szerepelnek. .. Ez Goldstein Ernő, az pedig a Muszkái... — Így emlékszik a nevekre két évtized távlatából? — tört ki belőlem a csodálkozás. — Tizennyolc hónapig kínlódtunk együtt — válaszolt az emlékezéstől elfátyolosodott szemmel — és ennek a tizennyolc hónapnak minden órája kitörölhetetlen nyomot hagyott benj\egyvenhal éves volt Körösi Antal 1943-ban, amikor — a háború kezdete óta sokadszor — ismét behívták és rábízták a munkásszázad parancsnokságát. — Az első világháborút is végigkatonáskodtam és már torkig voltam az értelmetlen vérontással. Feletteseim- azzal biztattak. hogy a munkásszázad parancsnoksága inkább valamiféle pihenőszolgálat, éppen az ilyen öreg tartalékosnak való. -Akkor még elhittem nekik. De rövidesen rá kellett döbbennem, hogy e feladat végrehajtása több embertelenséget, cinizmust követel tőlem, mint a lövészárok. Az elv ez volt: dolgoztasd halálra és ugyanakkor törd meg a lelkét is a piszkos zsidónak. hsafnap Nem tudtam, nem akartam végrehajtani azt. amit vártak tőlem. Sokat természetesen nem tehettem az embereimért. De úgy érzem, sikerült valameny- nyit elhárítanom a nékik szánt szenvedésekből. * Szerényen fogalmazott Körösi Antal. Az újságcikkben említett tények sokkal többről beszélnek. Eleinte hallani sem akart arról, hogy a saját élményeivel egészítse ki a cikk szűkszavú mondatait. Talán attól tartott, hogy dicsekvésnek vélem. Tartózkodása csak akkor engedett fel, - amikor arról a kis havas- aljai lányról kezdtem kérdezgetni. — Egy zsidó családhoz. Farkas Mátyásékhoz voltam be- szóllásolva Havasalján. Látták, hogy nem úgy kezelem őket, mint a többi tiszt és ezért nagyon megszerettek. Amikor egy hajnalban összeterelték a község zsidó lakosságát a csendőrök, az idős Farkas búcsúzóul megáldott, Vitték a kaka »tollasok a kis Hédit is. Az ablakon át néztem. amint durván belökdösték a sorba és közben arra gondoltam, hogy az én lányom is éppen ilyen idős. Másnap halk kopogtatás ébresztett. Hédi állt az ajtóban. Valahogy sikerült neki kicsúszni az őrök gyűrűiéből és zokogva arra kért. hogy bújtassam el. Büszke voltam a bizalmára. hiszen én is azt a tiszti egyenruhát hordtam, ami abban az időben nagyon sok farkast takart. Hirtelenjében a szekrényembe rejtettem a kislányt. Rövidesen hozzám is bekopogtattak a csendőrök. Faggatni kezdtek, hogy nem tudok-e a szökött zsidólányról valamit. Becsúsztattam a kezem az íróasztalom fiókjába. Ott volt a szolgálati fegyverem. Elhatároztam, hogy védekezek, ha fel akarják kutatni a lakást. Úgyis a halált jelentette volna mindkettőnk számára, ha megtalálják. — Miért kockáztattam az életem egy olyan emberért, akit csak hetek óta ismertem? — ismételte a kérdést elgondolkozva. — Nehogy azt higgye, hogy h'őK voltam. Sőt még kommunista sem. De láttam, hogy mélységesen igazságtalan az, ami körülöttem történik. • Emberségének sokat köszönhetett a százada is. Körösi Antal a munka elosztásánál mindig a lehető legkönnyebb feladatokat választotta az embereinek. És ezek a könnyítések sokszor az életben- maradást jelentették, hiszen a rosszul öltözött és táplált munkaszolgálatosokkal. erdőt irtattak, utat építtettek, derékig érő hóban a Kárpátokban. Nem volt azonban elég a fizikai kínok enyhítése. A nyilas rezsim ezernyi módot talált arra, hogy a lelkét, az emberi öntudatát is megtörje a munkaszolgálatosoknak. A szinte naponta ismétlődő motozások alkalmával a csendörök kíméletlenül feldúlták a védtelenek szegényes motyóját és elkobozták mindazt, ami a tápláléknál is többet ért: a családtól maradt emlékeket. — Ha jöttek a kakastollasok, a nadrágszáramba vándoroltak a karikagyűrűk, a fényképek, apró emléktárgyak. — emlékezett Körösi Antal. — Ha lehetett, magamra vállaltam a barakkok átkutatását is és ilyenkor egy kis látszatmotozás után jelentettem: — Semmijük sincs >már ezeknek. Ahogy közeledett a front, úgy fokozódott a fasiszta rezsim szolgáinak a dühe, és ezt a dühöt a védtelenekre öntötték ki. Jött a parancs, hogy ezentúl feltűzött szuronnyal kell őriztetni a zsidókat. Aztán elrendelték, hogy el kell kobozni a leveleiket. A század mellé beosztott keretlegények egy része. vérszemet kapva, egyre többször vetemedett tettleges- ségre. Körösi Antal újra és újra megkockáztatva, hogy maga is védettjei sorsára jut. mentette a munkaszolgálatosokat az elvadult tiszthelyettesekkel szemben és esténként becsempészte a barakkokba a remgve várt leveleket. — Bizonyára nem úsztam volna meg szárazon, ha lett volna idejük a megtörlási’a. Akkoriban már eljutott a híre a parancsnokságra is a „zsidószimpátiámnak”. Szerencsére gyorsan közeledett a front és mindenkinek a saját bőre megmentése járt elsősorban az eszében. A visszavonulás zűrzavarára épített Körösi Antal akkor is, amikor elhatározta, hogy végleg biztonságba helyezi a századát. — Rahón voltunk. Az embereim nagy része erről a vidékről származott. Tudtam, hogy találnak menedéket maguknak, amíg ideérnek az oroszok. A legvéresébb szájú tiszthelyetteseket sikerült egy paranccsal eltávolítanom a század közeléből, aztán szélnek eresztettem mindenkit. A parancsnok maga íélig- meddig katonaszökevényként vegyült el a visszafelé özönlő katonák között. * Rövidesen útra kel Körösi Antal, hogy több mint két évtized után, ismét találkozzon egykori védenceivel. Hálás szívvel várják, hiszen azon kevesek közé tartozik, akik emberek akartak , és emberek tudtak maradni az embertelenségben is. Békés Dezső Gondolatok egv korán elavult rendeletről A konklúzió: nincs tehát törvényes alap a pedagógus ilyen jellegű túlórájának kifizetésére! De mi lesz a gyerekekkel? A városi tanács vb művelődésügyi osztályvezetője azonnal megpróbált humánus, de nyilvánvalóan csak átmenetinek tekinthető megoldást találni, hogy ne csak az eddig színtiszta kitűnő Pistinek, de a másik két kecskeméti járóképtelen kisgyermeknek sem kelljen év közben megszakítani tanulmányait. Ám hozzájuk hasonló 'gyerekek — ha nem is jelentős számban — a megye más vidékein is élnek! Velük mi lesz? ERRE a megyei tanács vb művelődési osztályán Parádi Olga, iskolai csoportvezetőtől kértünk választ. Az általa felvázolt megoldási lehetőségek, mindent számba véve a következők: 1. Ha a szülő anyagilag elbírja, a gyereket magánúton íel- íkészíttetheti a vizsgára. 2. Orvosi bizonyítvány alapján meg lehet kísérelni a gyermek intézetbe való felvételét. a TANÍ TÓ NÉNI hetente háromszor házhoz jött, két-két órára. Már harmadik éve. Ezalatt D. Pisti csak egyszer volt iskolában. Mégis az osztályban minden gyerek tudta, hogyan sikerült Pisti számtandolgozar ta, miről szólt a fogalmazása... És kevés olyan dolog történt az osztályban, amiről Pisti nem tudott ... A csodálatra méltóan alakuló gyermeki kapcsolatok kulcsát Pisti eddigi két tanító nénije találta meg, s őrzi. Meddig? Ma mindennél riasztóbb, félelmetesebb ez a kérdés. A tanító néni néhány nappal ezelőtt ugyanis nyugtalanító üzenettel érkezett: — A tanítás nem mehet úgy, ahogy eddig, az iskola nem fizetheti a heti hat túlórát.., Megpróbáltuk kideríteni, mi történt. Íme a tények: A MŰVELŐDÉSÜGYI miniszter 4 I960. VII. 31 /MM. számú rendeleté a tankötelezettségről és az általános iskolákról szóló törvényerejű rendeletek végrehajtásáról 10. §-a 5. bekezdésében kimondja, hogy az iskola látogatásától fertőző betegség, vagy valamilyen testi fogyatékosság miatt eltiltott tanköteles gyermekek esetében „az eltiltás ideje alatt az illetékes művelésügyi (oktatási) szerv heti hat órában köteles a tanuló oktatásáról gondoskodni”. Mivel a paralízisjárvány idején megbetegedett, s ma is járóképtelen gyermekekről az 1960-ban született rendelet külön nem szól, értelemszerűen a fentieket vették érvényesnek oktatási szerveink, s ennek alapján biztosították oktatásukat heti hat órában. így került sor arra, hogy a még ma is járni képtelen Pistihez és még két hasonló kecskeméti kisgyermekhez házhoz járt a tanító néni. A PEDAGÓGUS fizetés rendezés kapcsán most készültek az új besorolások, s ezzel együtt sor került a túlórák felülvizsgálására is. Ekkor derült ki, hogy az előbb idézett rendeletet a művelődésügyi miniszter 7/1963. (XII. 11.) MM. számú rendelete hatályon kívül helyezte. Ez utóbbi rendelet a Művelődésügyi Közlöny 1964. évi évfolyamában jelent meg, s már nem biztosítja a heti hatórás oktatást. ~ *sr Szöveg nélkül. 3. Tolókocsit lehet igényelni számára — és azzal megoldani az iskolába járást. 4. A gyámügytől szociális segélyt kérni a pedagógus túlóradíjának dotálására. 5. A paralízis következtében súlyosan károsodott, járóképtelen gyermek felmenthető a tankötelezettség alól — abbahagyhatja a tanulást. A JELENLEG érvényben levő rendelkezések szerint más kiút nincs. Belenyugodhatunk ebbe? Vegyük csak sorra a lehetőségeket. Egy járóképtelen gyerekről való gondoskodás nemcsak fizikai értelemben jár tartós áldozatvállalással a szülő részéröl, hanem anyagilag is (például csak az állandó felügyeletről való gondoskodás dolgozó szülők esetében havi 400 —500 forintos elkerülhetetlen kiadás). Humánus követelmény volna ezt tetézni a taníttatás költségeivel, amikor az egészséges gyermekek számára az általános iskolai oktatás törvényeink értelmében ingyenes? Másik; ha a szülő hosszú éveken át vállalta az áldozatot, s kész erre a továbbiakban is. akkor csak a heti hat túlóra díjának megtakarítása indokolja az intézeti elhelyezést, ami viszont jóval nagyobb összeget emésztene fel, mint a túlórák díja! E legsúlyosabb esetekben egyelőre tolókocsi beszerzésével sem oldható meg az iskolába járás és labilis, csak átmeneti reményeket kelthet a gyámügyi segítség is. Maradna az ötödik lehetőség? De milyen következményekkel jár ez? Majdani rehabilitáció j uk meghiú sülása, elvesztése annak a reménynek, hogy egyszer, valamilyen módon ők is hasznos tagjai lehetnek a társadalomnak, holott jelenlegi szellemi képességeik alapján számíthatunk eyre! VÉLEMÉNYÜNK szerint mégis van kiút: a rendelet megváltoztatása, illetve kiegészítése. Úgy, hogy ismét lehetőség nyíljon az eddigi gyakorlat szer:n‘ a heti hat túlóra kifizetésére: Tudjuk, nem a mi feladatunk ez ügyben a művelődésügyi nv- niszterhez felterjesztéssel él ni. de legnagyobb sajnálatunkra ezt a megyei tanács művelőd'5 ■ si osztályának illetékese eck: elmulasztotta. Talán a rend let iránti tiszteletből? Nem tud juk. De a gond családi otthonok ajtajain zörget, maguk tehetetlen kisgyerekek szívébe dübörög. S ha Bács-Kiskun m ■ gyében nem is sok, hozzáv tölegesen 15—20 családot érin egy okkal több, hogy haladéktalanul segíthessünk rajtuk! Eszik Éva
