Petőfi Népe, 1966. február (21. évfolyam, 26-49. szám)
1966-02-13 / 37. szám
104 lap a szerelemről Két módéin, mai gondolkodású, fiatal, egy fiú és egy lány felületesnek induló találkozásáról, s kettőjük vonzalmának elmélyüléséről. tartalomban és érzelmekben való gazdagodásáról, tehát a fiatalok közötti kapcsolat néhány egészen lényeges mozzanatáról' írt darabot Edvard Radzinszkij, a fiatal szovjet írónemzedék egyik igen rokonszenves, nálunk kevésbé ismert tagja. A darab a modern térszínpad jelzésszerű díszletei között, filmszerű vágásokkal rövidített húsz jelenetsoron keresztül bontakozik ki a néző előtt. A lány, az AEROFLOT szép és vidám utaskísérője érzi meg először a fiatal tudáshoz fűződő felületes kapcsolatban annak a lehetőségét és követelő igényét, hogy az ilyen találkozások szokásos erkölcsi tartalmánál többel kellene megtölteni kettőjük szerelmét. A fiú jóval később ébred rá. hogy erősebb összetartó szálai is vannak kettőjük kapcsolatának, de akkor egy buta véletlen (vagy talán egy rosszul értelmezett költői igazságszolgáltatás, a felszínes kapcsolatok elítélésének szándéka, a modernnek mondott szerelmi találkozások sekélyes voltának pellengérre állítása) a lány halálát okozza. Az író tiszta és szép, mélyen emberi igazságokat mond. Érzelmileg igyekszik gazdagon motiválni a szerelem kibomlását, sőt szándékában áll társadalomrajzot is felvázolni, mellékszálakat bonyolítani, s ezzel is alátámasztani a fő tételek igazságát és létjogosultságát. A baj azonban ott kezdődik, hogy két dinamikus, jó humorral megáldott, de kissé felületes ember fiatalos szerelmét nem a lehetséges konfliktusok és összeütközések pillanataiban ábrázolja és viszi színpadra a szerző, hanem akkor, amikor a vihar hullámai már elcsituló- bain varrnak, a néző tehát mindig csak az érzelmi csúcspontok utórezgéseit, s nem viharos ösz- szeütközéseket lát. Ha Natasa és Jevdokimov szerelmének és találkozásainak jelenetsorát különvesszük, különösen élesen látható ennek az elhibázott koncepciónak minden hátránya. Az epikus ábrázolása a történet természetes dinamizmusát néha teljesen lelassítja és olyan helyeken lop bele a darabba valamiféle csehovi melankóliát, fájó sejtéseket és vágyódásokat, ahol arra tulajdonképpen nincsen szükség. A környezet, a társadalmi rajz elmélyítését szolgáló jelenetek viszont az előbb említetteknél többnyire jobban sikerülnek, kerekdedek. mozgalmasak, szellemesek — bár csak illusztratív szerepet szán nekik a szerző. Gondoljunk a laboratóriumi beszélgetések kedves humorára, életszerűségére, vagy a metróállomás előtti két. azonosan bonyolított éjszakai képre, annak apró. emberi megfigyeléseire! (Nem tudSzovjet dráma ősbemutatója a kecskeméti színházban juk miért kellett eltüntetni a színhely jelzését jól szolgáló jellegzetes moszkvai metrótáblát, amely a műsorfüzetben közölt színpadképen még fe1 fedezhető?) Mivel az író nemcsak kerek- ded történetet akart következetesen végigvinni, de a mellékszálakat is lehetőleg gyorsan, akarta bonyolítani, nem sok ideje maradt a két főszereplő kivételével egy-egy mellékszereplő jellemvonásainak érzékeltetésére sem. (Szémjojiov • csoportvezető. Galperin, Karcev pilóta.) így aztán voltak itt-ott nem teljesen világosan érthető dialógusok, mondattöredékek, melyeknek a helyét nem lehetett elhelyezni a történetben. Udvaros Béla ízléssel, gondos körültekintéssel, a mondanivaló részletekbe menő érzékeny megjelenítésével sok rejtett értéket kibányászott a darabból, elfogadhatóvá tudott tenni néha logikailag nem teljesen indokolt részieteket is. Nem tudta — nem is tudhatta — azonban a húsz képváltás miatt bekövetkezett töredezett voltát elsimítani az előadásnak. Emellett a színészek játékán is valami visszafogott melankólia, valamilyen fajta csehovi mélabú lengett át, s ez lefékezte mozdulataikat, tompította a szerep adta dinamizmus kibontakoztatását. De a teátralitóstól mentes játékmodor, az itt-ott csábító harsÁnyság elkerülése ízléses, egységes produkcióvá avatja a bemutatót. Érdekes és jelentős alakítást nyújtott Baracsi Ferenc, bár a darab első részében kissé erőteljesebb eszközökkel ábrázolhatta volna Jevdokimov kezdeti felületességét. Natasával szemben megnyilvánuló, fölényesen •lekezelő magatartását. A Natasát megszemélyesítő Moor Ma- riannt az idén első ízben láttuk főszerepben. A vonzó egyéniségű fiatal színésznő bársonyosan lágy tónusokkal, érzelmekben gazdag játékkal ajándékozott meg bennünket. Igyekezett kerülni az érzelgősséget, amely e figura életre keltése közben nagy veszélyeket rejthetett volna magában. A fiatalos üdeség. a bájosan félszeg szerelmi vonzalom valószínű érzékeltetése Moór Mariann értékes színészi tulajdonságainak köszönhető. Tulajdonképpen majdnem hogy kétszemélyes kamaradarab a 104 lap a szerelemről. Éppen ezért elismeréssel kell említenünk, hogy a sokszor túlságosan is vázlatosan jellemzett alakokból az epizódszereplők élő embert igyekeztek formálnit Kedves természetességgel, nagy színészi biztonsággal keltette életre Gálja szerepét Dévényi Cecillia, Mezei Lajos, a mellék útra tévedt tudós fájdalmas cinizmusát, s a felszínesség álarca mögötti igazi érzelmeit jól közvetítette. Rokonszenves alakítást nyújtott Schwetz András, Pi- róth Gyula, Faragó Sári, Zsig- rai Annamária, Somlai Emili egy-egy villanásnyi jelenet erejéig jó alakítással lepte meg a közönséget Kölgyesi György, Budai László. Major Pál Szem- jonov csoportvezető teljességgel jellegtelen alakját a szerep lehetőségeihez viszonyítva jól ábrázolta. Kellemes perceket szerzett a rendező a jelenetek közti összekötőzene megválasztásával, Pro- kofjev ismert gordonkaműve és a klasszikus szimfónia fájdalmasan szép akkordjaira szívesen emlékezünk vissza, bár az igazság kedvéért hozzá kell tennünk, hogy éppen a kísérőzene melankolikus hangzása sok tekintetben csak fokozta az itt- ott feleslegesen is erősített mélabút. Márton Aladár jelmezei elegánsak, Borosa István színpadképe a térszínpad követelményeit és lehetőségeit jól alkalmazza. bár egyes jelenetekben nem ártott volna a helyszín érzékeltetésére valamivel gazdagabb jelzésrendszer alkalmazása. Háy Andrea gördülékeny fordítása életszerűvé tette a dialógusokat. Csáky Lajos A két fiatal az első találkozás után. (Baracsi Ferenc és Moór Mariann.) Címképünkön: A kibernetikai részleg (Baracsi Ferenc, Dévényi Cecília és Somlay Emili.) (Fényképezte Pásztor Zoltán.) Dévéoyi Cecilia és Schwetz András. ■ akatos József megállt a •^ ház előtt. Akár egy tolvaj, először körülnézett látja-e valaki, majd megzörgette az ajtót. Az alacsony ház korhadó faajtaja kinyílt, s Demeterné borzas feje kukkantott ki rajta. — Mit akar? — sziszegte, s anélkül, hogy megvárta volna Lakatos válaszát, hadarni kezdett. — A fene essen abba a pipába! Mondtam már, hogy állandóan magánál hordja . .. Minek adta el neki... — Nem volt pénzem akkor, de én nem adtam el, csak zálogba ... Sokat ér az a pipa, hiszen tajtékból.. . , —i Hallja! Máskor ne jöjjön ide! — sápítozott egyre hangosabban az asszony. — Mit gondolnak az emberek . .. Mindennap idetólja az ábrázatát egy vacak cseréppipa miatt. Menjen innen, mert... Lakatos már nem várta meg a szóáradat végét, eliszkolt a fal mellett, de egyre csak morfondírozott magában: ,,Mi az istennyila ütött belém, hogy odaadtam a pipát néki, most járhatok utána ... Eh, nem kerül az hozzám vissza, pedig de kedves, de szép pipa volt!...” S ki tudja hányadszor emlékezett vissza Lakatos József arra a napra, amikor elkótyavetyélte büszkeségét, az apjáról maradt tajtékpipát. Az egyik italboltban ültek, a sarokban, ahol régebben is szoktak — emlékezett vissza —, Demeter már a harmadik korsó sört hajtotta le és egyre kínálta: — Igyál Jóska, vagy talán nincs pénzed ? Szégyelte bevallani, hogy bizony kifogyott a pénzmagból.. Kívánta a sört, s mikor ránézett a párásán gyöngyöző pohárra, a dermedt-hideg fehér habra, egyre csak a nyálát nyelte. — Te Pista — szólt csendesen Demeter Istvánra — innék én, de... Demeter ránézett Lakatos pipát fogó kezére, s közbevágott. — Ide figyelj ' Jóska, add el a pipádat.. . Megvenném! Lakatos barnára sült bütykei elfehéredtek, úgy megszorította a pipát. „Nem adom — gondolta. — Nem adom, pedig de jó volna inni e|yet...” A sör illata az orrát ingerelte, összefutott a nyál a sizájában, s amikor látta, hogy lf)emeter a korsót az utolsó cseppig kiissza és a fehér habot mutatóujjával letörli bajszáról, már nem bírta elfojtani a bennje bujkáló kívánságot. Nagyot sóhajtott és kimondta: — Eladom! — Mennyi? —(- élénkült fel hirtelen Demeter, mert régen áhítozott a meggypiros tajtékpipára. — Hát... tudod.. . n emeter hirtelen közbeszólt. Harmincnégy forintom .. Elég? ikatos gondolatában megje- >nt a korsó sör, a párás pohár. ekedett. — Legyen. "y történt — állt meg a előtt Lakatos és elkesere- ben majdneih sírva fakadt. *-- Asszony!..;. Asszony!.., I afajtötpípx
