Petőfi Népe, 1966. február (21. évfolyam, 26-49. szám)
1966-02-10 / 34. szám
9. oldal 19C6. február 1 0,csütörtök A magyar küldöttség Etiópiában ADDIS2 ABEBA (MTI) A magyar kormányfő és kísérete szerdán az etióp fővárostól több száz kilométerre, Awas- sába látogatott. Az utazás érdekessége, hogy Awassában a magyar küldöttség tulajdonképpen „viszontlátogatást” tesz: ezúttal éppúgy egy rnintagazdaságot tekint meg, mint ahogy Hailé Szelasszié császár hazánkban a Bábolnai Állami Gazdaság vendége volt. A program szerint Kállai Gyula estére már visszatért a fővárosba. Francia—EAK tárgyalások KAIRÓ. (MTI) Megkezdődtek a tárgyalások Franciaország és az EAK között az egyiptomi államosítások során köztulajdonba vett francia javakért fizetendő kártérítésről. A Kairóban folyó megbeszélések előreláthatólag e hó végéig tartanak. Az eredmény: nem volt összecsapás Az USA égiszt keresett MINISZTERTANÁCSON beszélte meg a francia kormány Erhard de Gaulle-al folytatott tanácskozását. A szerdai ülésen Couve de Murville külügyminiszter számolt be Erhard és miniszterei látogatásáról. Párizsban úgy látják, a megbeszélések kedvező légkörben folytak, amelyhez alapot adott a hatok minisztereinek luxemburgi tanácskozása. Megemlítik a tudósítások, hogy szó volt de Gaulle moszkvai útjáról is és nyilvánvaló, hogy a tábornok-elnök moszkvai útján is szóba kerülnek az európai problémák és a német kérdés. Bonnból viszont bővebb kommentárok érkeztek. A sajtó főképpen azt könyveli el eredménynek, hogy nem volt összetűzés a problémák megvitatása során. Amit persze az tett lehetővé, hogy nem törekedtek konkrét megállapodások megkötésére. Kerülték a nézeteltérések kiélezését. A bonni General-Anzeiger olyan családi találkozóhoz hasonlítja, ahol a résztvevők fájdalmas tapasztalatok után inkább az időjárásról beszélgetnek és nem vitatkoznak világnézeti ellentétekről, vagy vitás örökségi kérdésekről. Ami az ellentéteket illeti, mindkét fél csak álláspontjának leszögezésére szorítkozott. Így francia részről kijelentették, hogy még időszerűtlennek tartják Anglia csatlakozását a Közös Piachoz, helytelenítik a vietnami amerikai beavatkozást és támogatását, a német kérdésben a fokozatos EGY NAP A KÜLPOLITIKÁBAN közeledés elvét vallják. A találkozó összképe: némileg enyhítette a Bonn—Párizs közötti feszültséget, de nem hozta közelebb a nézeteket. A továbbiak szempontjából fontos, hogy de Gaulle elutasította Erhard azon reményét, hogy valamiféle „európai” — értsd: német szájíz szerinti — véleményt fog képviselni. ANNAK HATTERÉT vizsgálja a szerdai Pravda, hogy az Egyesült Államok miért hajszolta Biztonsági Tanács elé a vietnami kérdést. A cikkíró — Viktor Majevszkij megállapítja: Washington azt szerette volna elérni ezzel, hogy a „genfi megállapodásoknak” megfelelő értekezlet összehívása az ENSZ égisze álhitt történjen meg. Washington ugyanakkor mér több ízben cselekedetekkel nyilvánította ki, hogy nem óhajtja megvalósítani a genfi egyezményeket, A manőverezés az ENSZ-ben arra volt hivatva, hogy elleplezze: míg egyfelől az Egyesült Államok eltemeti a genfi szellemet, másfelől olyan látszatot keltsen, hogy támogatja azokat. A cikkíró leszögezi: ,a Szovjetunió nem érthet egyet a nemzetközi jogok ilyen durva megsértésével, a VEK és az egész vietnami nép szuverén jogának megsértésével. Bizonyos értesülések szerint a Szovjetunió feltétlenül élni fog vétójogával a vietnami kérdés biztonsági tanácsi vitája alkalmával. Mézesmadzag-offenzíra Kemény dió Amerikának a vietnami háború. Kezdetben voltak a tanácsadók, aztán partra szálltak a tengerészgyalogosok is, röviddel később már a szárazföldi hadműveleteket támogatnia kellett a légierőknek is. Harcolnak ma már Dél- Vietnamban és Észak-Vietnam ellen nemcsak dél-vietnamiak, amerikaiak, hanem ausztrálok, új-zélandiak, sőt érkezett már egy csoport nyugatnémet tanácsadó is. De mindez kevés a győzelemhez. A Pentagon stratégáin kifog a dzsungelek népe. Megpróbálkozott tehát az Egyesült Államok a diplomáciai offenzívával is. tudunk ennek sikertelenségéről, amelyet egyszerűen merőben átlátszóan válságos volta magyaráz. Így tehát újabb sakkhúzásra szánta el magát Johnson és köre. látványos kormányfői tanácskozást rendeztek az amerikai és dél-vietnami bábkormány vezetői. Ennek végeztével kiadták a közös közleményt, amely megerősíti a közös katonai offenzívat, és ugyanakkor egy nyilatkozatot, amelynek — indítékait tekintve — a magyarban jobban megfelel a kiáltvány szó. Mert ez valóságos fogadkozás DélVietnam gazdasági fellendítésére, minden szépet és jót kilátásba helyez a sanyargatott dél-vietnami nép számára, ha... Ha hagyja magát szépen béklyóba fogatni. ígér a nyilatkozat új alkotmányt, új választójogi törvényt. nagyobb demokráciái, a társadalmi igazságtalanságok felszámolására való törekvést, a gazdaság talpraállítását. A saigoni kormány mindezt természetesen elfogadja az Egyesült Államoktól, hiszen saját erejére — az nem lévén — nem támaszkodhat, sót az is természetesen inkább az amerikai vélemény illusztrációja, hogy a „saigoni vezetők folytatni kívánják a háborút”. A honolului nyilatkozat tehát Vietnam megnyerésére tesz fogadalmat az Egyesült Államok katonai győzelmének érdekében. Az útjára inöítoít újabb amerikai akció legillöbb neve: „mézesmadzag-offenzíva” lehetne. Sikerét nemcsak ez az elnevezés teszi alapjában kétségessé. hanem a körülmények, amelyek között született: a Dél- és Észak-Vietnam ellen viselt amerikai háború. (Bencze) A tézisek vitája Csehszlovákiában PRÁGA (MTI) A csehszlovák sajtóban teljes oldalakat töltenek meg azok az írások, amelyek „A XIII. párt- kongresszus téziseinek vitája” címet viselik. A sajtóban és gyűléseken országszerte folyó vita alapját a CSKP Központi Bizottsága által a múlt év véFebrtlár végén választ Bulgária kolerajárvány Saigonban Bulgária népe lébrpár útölsó vasárnapján az urnák elé járul, hogy megválassza a felszabadulástól számított ötödik nemzetgyűlés képviselőit. Ezen a napon választják meg a népi tanácsok — az államhatalom helyi szervei — tagjait is. A választási kampány jelentős eseménye a hazafias arcvonal országos tanácsának választási felhívása, amelyet valamennyi szerdai lap közöl. Minit ismeretes, az összes képviselő a hazafias arcvonal zászlaja alatt indul. Kaunda ultimátumot küldött? Nem nyugszanak a B-52-esek Nyugatnémet‘műszaki tisztek Dél-Vietnamban LONDON. (MTI) Malcolm MacDonald, a Wil- so.n-kormány afrikai ügyekben utazó diplomatája kedden este váratlanul visszaérkezett Londonba, amj különböző kombinációkat indított el. A szerdai Sun szerint MacDonald villámgyors hazatérését az tette szükségessé, hogy Kaunda zambiai elnök egyhetes „ultimátumot” küldött Angliának a dél-rhodésiai telepes kormány felszámolására. Nevezetesen, hogy ha ez eddig nem történne meg, akkor Kaunda kormánya saját belátása szerint cselekszik, így például leállítja az évi 40 millió font sterling értékű dél-rhodesiai importot. A hírt összefüggésbe hozták az Afrikai Egységszervezet katonai vegyesbizoítságának a közelmúltban tett zambiai látogatásával. A Reuter-iroda viszont zambiai és angol kormányköröket idézve szerdán cáfolta az egyhetes ultimátumról szóló sajtójelentéseket. Erhard—Börzei vetélkedő BONN. (MTI) A CDU elnöki székéért folyó küzdelem szerdán újabb fordulatot vett: Erhard kancellár nyilatkozatban hivatalosan bejelentette igényét a pártelnöki tisztségre. A kancellár nyilatkozata nagy szenzációt keltett politikai körökben, annál is inkább, mert néhány órával a nyilatkozat közzététele előtt Erhard Barzel - lel, a CDU parlamenti frakciójának elnökével tárgyalt. A megbeszélés után a DPA azt jelenítette, hogy Barzel továbbra is fenntartja készségét a CDU elnöki tisztének vállalására, „amennyiben az a párt érdekében állna”. Ezt Bonnban általában úgy értelmezik, hogy most már kirobbant a nyílt vetélkedés Erhard és Barzel között, s a tét ebben a harcban nemcsak a CDU elnöki széke, hanem — távlatilag tekintve — a kancellári szók is. Smithék és a törzsek A rendkívüli állapot értelmében a dél-rhodesiai telepes-kormány azt a jogot is magának követeli, hogy leváltson, vagy kinevezzen törzsfőnököket. Törzsenként különböző módon ugyan, de ősi jog szerint eddig a nép választhatta vezetőit. A dél-rhodesiai kormány azt viszont elhatározta: adminisztratív beosztásokba helyezi a kol- laboráns törzsfőnököket. Az amerikai légierő szerdán 17 bevetésben intézett támadást a VDK területe ellen, ugyanakkor pedig 437 bevetésben bombázta a szabadságharcosok; feltételezett állásait. A B—52-es ; bombázógépek százötvenedszer j tették meg a 6000 kilométeres | utat Guam szigeti támaszpont- ; jukról Vietnamba és vissza, \ hogy leszórhassák pusztító tér-1 hűket. Saigonban az amerikaiak közzétették a február 5-én véget | ért hét veszteséglistáját. Eszerint az amerikai és dél-vietnami! csapatok halottakban és sebesültekben mintegy 800 főnyi vesz- teséget szenvedtek. A jelentés j ennek ellensúlyozására azt állít- j ja, hogy a partizánok ember- j vesztesége ennek kétszerese. A Reuter közli, hogy Saigon- ; ban kolerajárvány tört ki: eddig! 60 személy betegedett meg. Az AFP, Phnom Penhből, Kambodzsa fővárosából jelenti, hogy február 4-én és 7-én több kambodzsai katona vált áldozatává azoknak az aknáknak, amelyeket thaiföldi katonai erők Kambodzsa területén, a határtól több kilométerre helyeztek el. A kambodzsai fővárosban attól tartanak, — hangoztatja az AFP —, hogy az amerikaiak által szállított ultramodern fegyvereket a thaiföldiek a kommunista-ellenes hadjárat ürügyén Kambodzsa ellen kívánják felhasználni. . Űj-Delhiből érkező jelentés szerint Radhakrisnan indiai elnök válaszolt Ho Si Minh január 24-1 levelére. A válasz kifejezi az indiai kormány reményét, hogy lehetséges megfelelő aiapot találni a vietnami kérdés rendezésére. Az AP bécsi értesülése szerint az osztrák külügyminisztériumba megérkeztek Írországból, Finnországból és Svédországból I a válaszok azzal a pápai javas- i lattal kapcsolatban, hogy a ' semleges országok játsszanak i közvetítő szerepet a vietnami gin jóváhagyott és közzétett tézisek képezik, A tézisek >a legnagyobb figyelmet az ország gazdasági helyzetének elemzésére fordítják. A püspöki kar kivéielt .ett A Trybuna Ludu „Tiszta lelkiismeret?” a Glos i’racy pedig „Millennium,, egyház, és politika” címmel kommentálja a lengyel katolikus püspöki karnak azt a döntését, hogy a lengyel egyház ezeréves ünnepségeire — amelyekre 56 cirszág küldöttségét várják — nem hívták meg a magyar és a csehszlovák püspöki kar képviselőit. probléma megoldásában. Az AP i szerint a három kormány válasza hangoztatja: hogy mihelyt' konkrét esélyt látnak a sikerre, készek felajánlani jó szolgálataikat. Az NDK fővárosában nagy felháborodást keltett, hogy 2500 civilruhás nyugatnémet műszaki szakember, köztük a Bundeswehr számos tagja, az amerikai agresszió támogatására már megérkezett Dél-Vietnam- be. Csak képviselők A Bundestag egyelőre nem | küld delegációt sem Moszkvába. | sem más kelet-európai főváros- j ba — határolta el a bonni par- j lament elnöksége. A határozat : szerint „legfeljebb egyes kép- j viselők utazhatnak korlátozott ■ információs feladattal kelet- európai fővárosokba”. A Sugovicától a Nílusig ii. _ t1 vpedíciónk az első ma- gyár külföldön járó régészeti expedíció volt. Az UNESCO keretében országunk — erejéhez mérten — vállalkozott leletmentő munkára. A kutatómunkában való részvétel volt a belépíidíj leletekben még gazdagabb reményű helyekre. Nasszer elnök a későbbiek során csak olyan országoknak ad területet Egyiptomban, amelyek részt vettek ebben a munkában, így már lehetőségünk van újabb kutatások szervezésére, A magyar régészeti expedíció Alsó Nubiában, a szudáni határ mellett, Abu Sinbeltöl 3,5 km-re északra Icapott területet. Felső kutató szomszédaink az olaszok voltak, alattunk Abu Sinbelben — a legnagyobb munkáknál — nemzetközi kivitelező vállalat dolgozott. Elárasztásra kerülő területen dolgoztunk. Itt már előttünk hollandok is végeztek ' életmentést. Volt-e értelme egy már megkezdett területen dolgozni? — Igen, Teljessé tettük a kijelölt terülef munkáit. Másodsorban — niint ahogyan már céloztam rá ■— belépőjegyet szereztünk újapb ásatásokra. Telepet ástunkj, egy egész várost, Abdallah Nirqi, kora keresztény kopt települést. Belvárosát, három templomot és a temetőt tártuk fel. Eredeti megállapodásunk az polt, hogy fele-fele arányban osztozik az egyiptomi és a magyar állam a leleteken, de az EAK jóvoltából egy tárgy kivételével. az összes leletet hazahozhattuk. A gazdag anyagból a Séépmvvészeti Múzeumban önálló kiállítás lesz. lif ik voltak az expedíció tagjai? — Castiglione László, az Akadémia Régészeti Kutató Csoportjának helyettes igazgatója volt a vezető. Tagja volt még felesége. Vargha Edit, aki archeológus. az egyiptomi írás kitűnő olvasója. El kell róla mondanom, hogy ugyancsak Bács-Kis- kun megyei, madarasi születésű. Ezen kívül iBarkóczi László és