Petőfi Népe, 1966. február (21. évfolyam, 26-49. szám)
1966-02-20 / 43. szám
I 4. oldal 1966. február SO. vasán**# Tolvajok és orgazdák Talán nem követték volna el sorozatos lopásaikat azok az emberek, akik felett a napokban ítélkezett a Kecskeméti Járásbíróság, ha nem akadnak össze olyan orgazdákkal, akik gátlástalanul, a haszonszerzés reményében mindent megvettek tőlük, noha tudták: a holmi bűncselekmény útján került az eladókhoz. Így viszont a tolvajokkal együtt az orgazdák is a vádlottak padjára kerültek, s a per végén összesen 21 embert ítélt el a büntetőtanács. A tolvajok zömmel orgoványi lakosok, közöttük nem egy korábban már súlyos bűncselekményekért több-kevesebb időt töltött börtönben. Kiss Gyula, Orgpvány, IV. kerület 18. szám alatti lakos az ügy fő vádlottja, a lopások, betörések legtöbbjének kezdeményezője például 1962-ben könnyű testi sértés, társadalmi tulajdon szándékos rongálása és izgatás miatt ösz- szeütközósbe került a törvénynyel. Négyhónapi szabadság- vesztésié ítélték, de csak azért ennyire, mert akkor még fiatalkorú volt. Most 23 éves. De többi tizenkét tolvajtársa sem sokkal idősebb* nála. A rangidős Janik János is mindössze 37 éves, míg a legfiatalabb Nagy Jenő Páhi, I. kér. 37. szám alatti lakos, aki 1946-ban született. Műtrágya és nád Az első alkalom körülbelül két éve kínálkozott. Ekkor még nem lopásról volt szó, rrynt ahogy kiderült. ÍCiss Gytllá' találkozott Sinkó Lászlóval, s elhatározták, hogy kimennek az orgoványi vasútállomásra, ahol Schreiber Ferenc — később az ügy egyik vádlottja — műtrágyát szállít az ottani Sailed Tsz- nek. Ki is mentek és kértek öt mázsát, amit később százforintos mázsánként! áron eladtak. Ezt követően nád lopásra rendezkedtek be. Ugyancsak a fenti termelőszövetkezet tulajdonából 542 kéve nádat loptak el. Attól sem riadtak vissza, hogy talicskán tíz mázsa istállótrágyát hordjanak el a tsz-ből Bíró Mihály udvarába, majd újabb öt mázsa műtrágyát loptak — mindezt Kiss Gyula kezdeményezésére és közreműködésével. A kúpokba rakott több száz kéve nádát senki sem őrizte. Egy év alatt több, mint 800 kéve nádat vittek el a Sallai Tsz-től és adtak el orgazdáknak. Mikor kifogytak a nádból, újabb „munka’’ után néztek. Lopják a drótkerítést Az ember szinte hitetlenkedve veszi tudomásul azt a hallatlan vakmerőséget, amellyel a továbbiakban Kiss és társai elkövették bűncselekményeiket. Megtudták például, hogy Gyal- lai Mihálynak tűzifára volna szüksége. Papp László és Bognár Gábor tavaly februárban egy este kimentek tehát a határba és az Izsáki Állami Gazdaság területéről kivágtak 11 mázsa kőrisfát, s hajnali négykor bezörgettek a „megrendelőhöz” a szállítmánnyal. Gyallai kifizette a fát és elrejtette, mert tudta, hogy nem tiszta az ügy. Ugyanígy szereztek fát Fejszés Sándornak is. A nyomozás során mindkét orgazdánál megtalálták a lopott fát és elkobozok. Hasonlóképpen bonyolítottak le üzletet Kissék a fenti állami gazdaságtól lopott 200 kiló horganyzott dróthuzallal, amit a szőlőkből szereltek le. A múlt év áprilisában egy este Kiss Gyula és Papp László motorkerékpáron kimentek az említett gazdaság jakabszállási üzemegységében levő gyümölcsösébe és lebontottak 130 méter hosszú drótkerítést és 62 kiló huzalt. Előzőleg azonban megbeszélték Bötös Ferenccel, hogy mikorra érkezzen a helyszínre kocsival, a holmiért. Minden a megállapodás szerint történt és hajnali négy óra körül beállítottak a fuvarral Rigó Béla, Páhi, I. kér. Kispáhi 44. szám alatti lakására. Rigó 2 ezer forintért megvette a drótkerítést, de később a rendőrség ezt is megtalálta és elkobozta. A tolvajok sikereihez nagyban hozzájárult az a más esetekben is erősen kifogásolt körülmény, hogy egyes gazdaságok, szövetkezetek teljesen őrizetlenül, a szabad ég alatt „raktároztak” sokszor nagy értékű árut. így például Páhiban a Petőfi Termelőszövetkezet, amely nagy mennyiségű pétisóját nyitott fészerben hagyta. Kiss Gyula és Janik János felismerték a lehetőséget és kölcsönkért lovas kocsival egyszer tíz, aztán pedig hat mázsa műtrágyát loptak el. De megrövidítették az említett közös gazdaságot kukoricából is. Egész gondolkodásuk a lopásra volt már beállítva. Ha valamire szükségük volt, nem az üzletbe, vagy piacra mentek, hanem „szerezni” indultak, természetesen éjszaka. Papp Lászlónak egy alkalommal tudomására jutott, hogy Janik János kerítésdrótot akar vásárolná.- Kiss Gyulával elhatároztak, hogy segítenek a cimborának. Egy éjszaka kibontották tehát az Orgoványi Fmsz vas és műszaki boltjának téglakerítéséit, mert tudták, hogy az udvaron tárolják a drótot. El is vittek két tekercset és azt ezer forintért Janiknak adták. Hét permetezőgép A múlt év közepén Bötös Ferenc és Papp László betörésre határozták el magukat. Lovas kocsival mentek ki a szőlőkbe és ott feltörtek egy présházat, ahonnan egy magas nyomású permetezőgépet, 110 kiló rézgá- licot és több más holmit loptak el összesen közel öt ezer forint értékben. Hasonló módszerrel hatoltak be Balogh Győző kunyhójába egy éjszaka és két permetezőgépet, egy másik kunyhóból még egy gépet loptak, de elvitték az ott található egyéb tárgyakat is. összesen hat permetezőgépet loptak, s azokat orgazdáknak eladták. Volt olyan is, hogy Marosi Gábor ágasegyházi lakostól kértek tanácsot: melyik présházat törjék fel? Marosi — természetesen nem ingyen — elvállalta ezt, de biztosat akart mondani, s előzőleg felderítést végzett. Így jutottak Kiss Gyuláék Oláh Károly kunyhójához, ahonnan három darab magas nyomású gépet loptak el. Közel kétévi működés után azonban lebuktak a tolvajok és nyilvánvalóan magukkal rántották az orgazdákat is. A bíróság 72 tanút hallgatott meg az ügyben, s nemrégiben kihirdette a példás ítéletet. Kiss Gyula három év és hat hónapot, Bötös Ferenc másfél évet, Janik János két évet, Papp László másfél évet kapott, s meghatározott időre eltiltották őket a közügyek gyakorlásától. A többieket tíz és négy hónap közötti szabadságvesztésre, javító-nevelő munkára ítélt, illetve pénz- büntetéssel sújtott a bíróság. Az ítélet nem jogerős. Gál Sándor Vizsgáztak a felnőtt diákok A felnőttoktatásban befejeződtek a félévi beszámolók. Dr. Búzási János, a Kecskeméti Dolgozók Iskolájának igazgatója tájékoztatott bennünket a Kecskeméten tanuló felnőttek félévi eredményeiről. A megjreszékhelyen a különféle alap-, közép- és felsőfokú intézetekben 3240 felnőtt tanul. Az iskolatípusok megoszlása igen érdekes. Általános iskolát végez 400 felnőtt, gimnáziumba jár 740, a többiek a különböző technikumok stb. között oszlanak meg. Meglepő szám: a megye- székhely felsőfokú intézeteiben 691 felnőtt hallgató vizsgázott félévkor. Ebből csupán 113 kecskeméti. Dr. Búzás János igazgató és Romhányi Zsuzsanna tanárnő Sóreg Dénesnét és Forgó Etelkát vizsgáztatja a gimnázium tananyagából. A beszámoló eredményei, mint azt dr. Búzás János ig&zgató közölte, az átlagosnál jobbak. A bukási százalék 8 körül mozog, ez jobb a nappali tagozatú iskolák átlagánál. Megállapítható, hogy a felnőttek iskoláira — különösen az általános iskolákra — egyre kevesebben jelentkeznek. Ez természetes, hiszen az elmúlt húsz esztendő alatt mindenki elvégezhette az általános iskolát, akinek erre szüksége volt. A közép- és felsőfokú iskolákra legnagyobb részben azok jelent- ;eznek, akiknek a tanulás mun- ahelyi követelmény. Számos üzem komoly köny- nyitéssel siet felnőtt dolgozói segítségére, ha azok tanulnak. A megyeszékhely két kórháza és a tűzoltóparancsnokság külön gimnáziumi osztályokat szervezett, a Konzervgyár II. telepe és a Reszelőgyár pedig általános iskolai osztályokat. Komoly segítséget ad a tanulás terén dolgozóinak a Lakatosipari és a Zománcipari Vállalat is. Sajnos, olyan vállalatok is akadnak, ahol a dolgozókat a tanulásban nem segítik, nem biztosítják számukra a törvényben előírt kedvezményeket. B. J. SZIVET cseréljen az, alti hazát cserél! Költő megállapítása, intelme. Az idők folyamán sokan fittyet hánytak ez intelemnek, s ilyen, vagy olyan ok miatt hazát cseréltek. De szinte kivétel nélkül mind kínzó hazavágyódással, sóvárgással fizetett, s fizet ma is azért a meggondolatlanságért, amely ki, a nagyvilágba irányította lépteiket. Egy házaspár néhány hónapja» kicserélte a hazáját. Ásós József 32 éves építészmérnök, a Bács-Kiskun megyei Tanács Tervező Irodájának osztályvezetője, a feleségével együtt — aki ugyanott műszaki rajzolóként dolgozott — az elmúlt év októberének elején nem tért vissza a hazájába. Hogyan történt? Szeptemberben útlevéllel kimentek Becsbe. Ott töltötték évi szabadságukat, amelynek ideje október 3-án járt le. Ám, a férj még előző hónap végén levelet írt munkahelyének igazgatójához, s kérte: adjon nekik egy hónap fizetés nélküli szabadságot. Az ok? És a cél? A mérnök egy magáncégnél állást kapott. „Feltámadt bennem az építész. Tanulmánymunkát vállaltam. Anyagi meggondolásból is...” — írta. Az igazgató mit tehetett mást, engedélyezte az egyhónapos hosszabbítást. November 13-án azonban már Stockholmból jött Ásós József levele: „Lehetőségem, van, hogy Svédországban tanulmányt végezzek. Kérek magamnak és a feleségemnek útlevelünk érvényességének lejártáig, 1967. májusig fizetés nélküli szabadságot.” Ennek engedélyezése már meghaladja az igazgató jogkörét, s a felügyeleti hatóság — jogosan és helyesen — nem tett eleget a kérésnek. Az igazgató levelet írt a mérnöknek: Amennyiben a kézbesítéstől számított nyolc napon belül nem jelentkezik a munkahelyén, felmondják állását. A válasz hűvös, rideg: a címzett tudomásul veszi a felmondást, s kéri, hogy a munkakönyvét küldjék él Budapesten élő apósának. Ez is megtörténik, s 1965. december 14-én Ásós József megszűnt a tervezőiroda alkalmazottja, osztályvezetője lenni. Hogy magyar állampolgársága megszűnik-e. attól függ: instanciázott-e a felsőbb szerveknél, a Belügyminisztériumnál, s a stockholmi magyar követségnél. Hogy jövőre visszatér-e a hazájába, a mi hazánkba — nos, akik ismerik, azt mondják: nem. valószínű! Az emberben zajonganak. egymásra torlódnak a kérdések, a miértek, próbáljunk rendet teremteni közöttük. Lehetőségeinkhez mérten igyekezzünk kideríteni az okokat, amelyek miatt hazát cserélt Ásós József. Kezdjük ott, hogy egy fővárosi MÁV- nyugdíjas fiaként, 1954-ben szerzett mérnöki diplomát a Műegyetemen. Egyetemi évei alatt jó átlaggal tanult. Évfolyamtársai szerették, mert igen barátságos, rokonszenves fiatalember volt. Később,' ha az ország különböző vidékein dolgozva találkoztak, mindig örömmel üdvözölték egymást. Aztán egyre ingerlékenyebbnek mutatkozott a fiatal mérnök. Miért? Lehet, hogy rosszul sikerült házassága miatt? Erről soha nem. beszélt. Barátai csak akkor gondoltak erre, amikor elvált pedagógus feleségétől. És melléálltak. Segítették, hogy már új élettársával Kecskemétre kerüljön. A tervezőirodán nagy szeretettel fogadták: 1964. március 16-án foglalta el állását, s két nap múlva, a nevenapján, már úgy köszöntötték, Hálátlan és hontalan mintha régóta ebben a környezetben élne. A lehető legjobb volt tehát a kollegális viszony. Aztán lassan-lassan — s éppen ezért határozottan csak most megállapíthatóan — a következőket lehetett észrevenni a magatartásában: Kissé „lekezelte” a beosztott munkatársait. Szeretett reflektorfényben lenni. Jobban nyüzsgött a kelleténél, aminek volt ugyan eredménye is, ám, az indíték legtöbbször negatív volt. A pozitívum: előadásokat tartott a TIT-ben, a művészklubban. A negatívum: feltűnési viszketeg- ségben tette, s Ív v minél több mellékeshez jusson. Túlhajsz- magát a mellékes jövedelemért. Most, hogy már idegenben él, az előbukkanó magánmegrendelések nem kevés száma felfedi e vonását. Pedig nem küzdött anyagi gondokkal. A fizetése havi 3300, a feleségéé 1600 forint volt. Ehhez jött a mellékkereset. Féléve — minden térítés nélkül — kétszobás modern lakást kaptak a Hunyadivárosban. Lehet, hogy most többet keres. Ee ez a többlet képes-e ellensúlyozni azt, hogy ott nem a népet, hanem egy kizsákmányoló kisebbség kielégíthetetlen profitéhségét szolgálja tudásával az értelmiségi, szolgálja immár Ásós József is?! Fizethető-e annyi Schilling, svéd korona, vagy dollár, amennyi felérhet azzal az érzéssel, amely új, emberséges világ, a szocializmus építéséből való részvállalás, az abban való dere- kas helytállás anyagiakkal nem mérhető ellenszolgáltatásaként tölti el az embert? Pénzzel el lehet-e fojtani a haza szeretetét? Becstelen embernél igen. De hát, hibái ellenére is, Ásós József nem volt becstelen. Meggondolatlan annál inkább! A gondolatait, érzéseit elaltató, amiben nem kis szerepet játszott az is, hogy az 1956-ban disszidált több egykori diáktársa levelei megszédítették. Nem gondolt arra, hogy a szíve, ha már felenged a tettével járó zsibbadtságából, sajgón kezd dobogni. S arra kényszeríti az agyát, hogy gondoljon erre is: távolról sem valószínű, hogy elvégezhette volna a Műegyetemet, ha itt, a mi sokat szenvedett hazánkban, még mindig a kizsákmányolok volnának az urak. Hova fog menekülni attól a gondolattól, hogy a magyar dolgozó nép teremtette meg a lehetőségét, hogy ő mérnök lehessen?! Mit fog tenni, ha eszébe jut, hogy amikor adósságot kellett volna törlesztenie, ezt csak kis részben tette meg, s alapvetően, a népünk verejtéke árán szerzett tudásának gyümölcséből idegeneknek, tőkéseknek juttatja a nagyobbik részt?! Azt írta, hogy lehetősége van tanulmány végzéséhez. És itt van az ellentmonflás. Ügy" tűnik tudniillik, hogy nálunk. Magyarországon, egy építészmérnöknek kevésbé van, neki kevésbé volt lehetősége tudásának a gyarapítására. Holott Ásós Józsefnek éppenséggel volt, s élt is e lehetőséggel. Mielőtt Kecskemétre került, több helyütt dolgozott: az FM Mezőgazdasági Kivitelező, majd Tervező Vállalatánál, az Alumínium Tervező Intézetben, s végül az ÉM Középület Tervező Vállalatnál. Pénzért, úgymond továbbtanulásért, de bármi másért hazát cserélni — enyhén szólva meggondolatlan, rossz üzlet. A szívet kicserélni pedig nem lehet. Számosán megpróbálták, és — még senkinek serrt sikerült. Tarján István
