Petőfi Népe, 1966. január (21. évfolyam, 1-25. szám)

1966-01-09 / 7. szám

1966. Január 9, vasárnap

S. oldat

Evekre szóló felelősséggel

Ezekben a hetekben nagy körültekintést és felelősséget igénylő munkát végeznek a mezőgazdasági nagyüzemekben. December közepén jelent meg a földművelésügyi miniszter rendeleté az állami gazdaságok, a termelőszövetkezeitek és a termelőszövetkezeti csoportok állóeszközeinek újraértékeléséről. Azóta már az üzemek és az értékelést végző, illetve arra felügyelő járási és megyei szak- bizottságok kézhez kapták a részletes útmutatókat, árjegyzékeket. A december 31-i állapotnak megfelelően pontosan leltárba vették mindenütt a vagyontárgyakat és január elsejével megkezdődött a gépek, épületek, felszerelések újraértékelése.

Nem váratlan, máról-holnapra történt elhatározásról van szó. Az MSZMP Központi Bizottsága 19G-1. februári határozatában ezt így fogalmazta meg: „Olyan intézkedések megtételére van szükség, amelyek hatására növekszenek a termelő- szövetkezetek gazdasági eredményei, s ezáltal a jelenleginél nagyobb mértékben lehetővé válik, hogy saját erőből pótolják elhasználódott termelőeszközeiket, visszafizessék a felvett hiteleket és a termelés fejlesztésével összhangban növelhessék tagjaik jövedelmét.” Az újraértékelés nem befejezése, hanem kezdete egy folyamatnak; kezdete annak, hogy a termelő- szövetkezetek és állami mező- gazdasági nagyüzemek a valós értéknek megfelelően számoljanak gépeikkel, épületeikkel és azok elhasználódásával.

Minden termelési folyamatban az új értékek előállításához használt eszközök bizonyos idő alatt elkopnak. A közgazdaság- tudomány ezt így fogalmazza: a termelőeszközök értéke bizonyos idő alatt a megtermelt áruk értékébe megy át. A mezőgazdaságban ilyen termelő- eszköznek számít a traktor, minden munkagép, szerszám, épület. berendezés, felszerelés. Mi sem természetesebb tehát, hogy mindezek elhasználódását figyelembe kell venni a termelési költségeknél.

Eddigi gazdaságirányítási rendszerünk a mezőgazdasági termelőeszközök kopásával nem számolt megfelelően, A termelőszövetkezetekben, például a termelési költségek meghatározásakor. nem vették figyelembe a valóságnak megfelelő amortizációt. azaz a termelőeszközök értékcsökkenését.

A Párt Központi Bizottságának 1964. februári határozata és a földművelésügyi miniszter mostani rendelete tehát szerves részét és mintegy kezdetét je- j lenti a következő években megvalósítandó gazdasági reform- \ nak. A mezőgazdasági állóesz- ! közök újraértékelése mindenek- I előtt lehetővé teszi, hogy a mezőgazdasági nagyüzemekben a valóságnak megfelelő. pontos képet kapjanak termelőeszközeik értékéről. Az újraértékelés módot nyújt arra is. hogy a következő években a termelés fejlesztését, a termelőeszközök pótlását és az új értékek beruházását pontosabban megtervezzék.

E célokat figyelembevéve mondja ki a földművelésügyi miniszter rendelete, hogy a termelőszövetkezetek állóeszközeinek újraértékelésekor kell meghatározni egy-egy termelőeszköz új bruttóértékét, vagyis azt az árat. amelyért az eszköz 1965. június 30-án beszerezhető volt. Tartalmaznia kell az újraértékelésnek a termelőszövetkezeti bekerülési értéket is, vagyis a bruttóértékből le kell vonni az állami támogatás ösz- szegét. Az értékcsökkenés leírási kulcsát az a százalékszám mutatja, amely kifejezi az állóeszköz értékének egy évre jutó elhasználódási hányadát. Az újraértékelő bizottságok jó szakértelemmel állapítják meg minden vagyontárgy hátralevő élettartamát és ennek, valamint az előbb felsorolt tényezőknek alapján jelenlegi nettóértékét.

Az újraértékelést végző szak- bizottságok feladata és felelőssége különösen nagy a termelőszövetkezetekben. A szövetkezeti gazdaságok minden vagyontárgya a tagok közös tulajdona. A következő években a termelőszövetkezetek önállósága olyan értelemben is nagyobb lesz, hogy termelőeszközeik pótlását, új beruházások megvalósítását saját elhatározásuk szerint, saját erejükből és az eddigieknél nagyobb felelősséggel végzik. A termelőszövetkezetek vezetői és tagiai maguk gazdálkodnak nemcsak a földdel, a terményekkel, az állatállománnyal, hanem a gépekkel, épületekkel, gazdasági felszerelésekkel is.

Éh az egész gazdálkodás eredményétől függ az egyes termelőszövetkezeti családok jövedelme, megélhetése. A mostani újraértékelés tehát évekre szóló felelősséget hárít a szakbizottságokra.

Horváth László

Huszonöt-harminc év múlva magas, karcsú fák borítják a buckákat. Az erdő is ilyen korban érkezik életének a delére.

Faültetők a homokbucka oldalán. Élükön Veress János bácsi halad, a brigád legidősebb tagja.

szerek bevezetése esetén a kapi- ializálódás ellen?

Feleljünk a kérdésre kérdéssel: Vajon a nyereség, vagy akár a piac kizárólag kapitalista fogalmak és nem léteztek már annak előtte is?

| A NYERESÉG-! az árutertermelés általános kategóriája, amely pénzformában fejezi ki a többlettermék értékét. Éppen ezért már évezredek óta — vagyis a társadalmi munkamegosztás és az árucsere kezdetétől fogva — létezik. S ahogyan az árutermelés nem megmerevedett termelési mód, úgy a nyereség is történelmileg változó kategória.

A mi viszonyaink között — amikor a termelési eszközök magántulajdonát széttörtük — nyilvánvaló, hogy a nyereség sem szolgálhatja egyesek mértéktelen jövedelmét, meggazdagodását, kizsákmányoló életmódját. A kapitalizmusban a vállalatok nyeresége a tőkések zsebébe, pontosabban bankszámlájára vándorol, míg a szocializmusban az egész társadalom érdekeinek megfelelően a termelés továbbfejlesztését, a dolgozók életszínvonalának

emelését szolgálja. Ezért is illetjük ezt a nyereséget szocialista jelzővel jogosan, hiszen a társadalomnak a maga anyagi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges jövedelmét fejezi ki.

S nincs ez másként nálunk a piaccal sem. Más volt a piac a hagyományos értelmezés szerint az egyszerű árutermelés időszakában és megint más, amikor a kapitalista gazdaság —.ahol jóformán minden áruvá válik — a piac szerepét óriásivá növesztette. E piacon a legélesebb konkurrencia-harc dúl és a kereslet-kínálat spontán alakulása anarchikus módon befolyásolja a gazdaság menetét.

A szocialista termelés is lényegében árutermelés, ez azonban a termelési eszközök társadalmi tulajdona alapján folyik, s ezért van alapvető különbség a tőkés és a szocialista társadalom piacviszonyai között is. Míg amott csak kísérleteznek a piacviszonyok valamiféle szabályozásával a „szervezett” piac kiépítésével, nálunk a piac is a tervgazdálkodás rendszerét, hatékonyabbá tételét szolaália.

S itt kapcsolódik a harmadik kérdés is, amit szintén gyakran feltesznek napjainkban: Vajon nem gyengül meg a központi terv és állami irányítás szerepe az új gazdasági módszerekre való áttérés közepette?

| DE HISZEN | az adminisztratív módszereknek éppen az a hibájuk, hogy képtelenek átfogni az egész népgazdaságot. A halmozott utasítások és normatívák megbénítják az ügyek

közhasznú és gazdaságos intézését, fékezik a vállalatok önállóságát, megdrágítják termékeit, a nemzeti jövedelem növelésének számos forrását — különösen az alkotó munka kibontakozását — szinte ledugaszolják.

| NINCS MOD| e cikk keretében kitérni akár a szocialista nyereség, akár a piac szocialista felhasználásának részletes magyarázására, annál is inkább, mert ekörül egészen részletekbe menően még ezután fog kibontakozni az országos vita, amelyeknek tapasztalatait pártunk Központi Bizottsága a tavasz folyamán összegezi majd, Az alapelvek azonban világosak és a változások szükségszerűsége a széles közvélemény előtt is ma már Egészen nyilvánvaló. A felmerülő aggályokra azonban még érdemes megjegyezni, hogy a mi társadalmunk a garanciák egész sorával rendelkezik mindenféle ka- pitalizálódási tendenciával

szemben. Alapvető e tekintetben a termelőeszközök társadalmi tulajdona, s a nyereség össznépi felhasználása, az állami szabályozás — például a pénzkiáramlás — mértéke, a deviza- gazdálkodás, a beruházások megfelelő elosztása, adóztatási rendszerünk stb., stb.

De nem kevésbé fontos az a körülmény sem, hogy a reform

nem valami spontán folyamatként megy majd végbe, nagyon is tudatos, gondos előkészítés tanúi vagyunk máris, s nyilvánvaló, hogy a végrehajtás sem történhet másként. Mint Nyers Rezső elvtárs, a Központi Bizottság novemberi ülésén elhangzott beszámolójában kifejtette, a réform nemcsak a program kidolgozását igényli, hanem hatalmas tudatformáló tevékenység kifejlesztését is. Széleskörű tájékoztatásra, az összefüggések és az elérendő célok sokoldalú bemutatására, a kételyek eloszlatására, az ellenséges rágalmak visszaverésére kell felkészülni.

|A VÁLTOZÁSOKI nemcsak a gazdálkodás feltételeinek szűkén értelmezett megváltoztatását jelentik, sokkal többről van szó. Nagy horderejű általános politikai és társadalmi kérdés ez, amely nálunk nem kizárólag a gazdasági emberek, hanem az egész párt és a nép ügye. Ez az, amit nem értenek és nem is érthetnek tőkés országbeli „bírálóink” és alkalmi kritikusaink.

Hiszen ehhez szocialista szemmel kellene látniuk és aszerint is gondolkodniuk.

F, Tóth Pál

Amikor pár évvel ezelőtt az új szőlők és gyümölcsösök ezer holdjai bontakoztak ki a homokon, némiképp akkor is a jövőre gondoltunk. Nos, ez a jövő lassacskán a szemünk láttára szelidül jelenné.

De amíg a facsemeték erdővé erősödnek, évtizedek telnek el.

Mégis — nagyon kell az erdő. A homokbuckákból is maradt még elegendő. És nem lehet mindenhová gyümölcsfát meg szőlővesszőt ültetni. Számításba keik venni: lesz-e elegendő mun- kásikéz, kiegészítő beruházás, a távoli, úttalan vidékekről mód van-e a termés elszállítására. Ilyen kérdések nem hangzanak el az erdőtelepítéskor. És nincs szükség a homok tízezer köbmétereinek a megmozgatására sem.

De az erdőre nagy szükség van. Jelenleg az ország területének csupán 15,3 százalékát borítja erdőség. Az évenkénti kitermelés az igénynek csak a felét pótolja. És a Duna—Tisza köze fában amúgy is az ország egyik legszegényebb része.

Ezért örvendetes a mostani kezdeményezés: telepítsenek erdőt a közös gazdaságok is. ösz- szel és az enyhébb téli napokon a tsz-ek több mint másfél száz hektárén ültetik el a fákat az erdészetek brigádjai.

Lakitelek határában, a Szikra Tsz homokbuckáin — ahol a felvételek készültek'— huszonegy tagú brigád ülteti a feketefenyő és az akác csemetéit. Lovas István brigádvezető úgy tervezi, ha itt végeztek. Lászlófal- vára mennek, mert ott is vannak még kopár homokdombok, ahol eddig jóformán a fű sem termett meg. De a fa megkapaszkodik a legsilányabb homokban is.

Ahol felnő az erdő. ott megváltozik a talaj és az éghajlat is. Az erdő életet ad a tájnak, és fát az országnak.

Befejeződött a kertészeti tanfolyam

Szombaton befejeződött a solti Kali-majorban rendezett kertészeti tanfolyamsorozat. Ezen három egyhetes turnusban 33 zöldségtermesztő és 83 szőlő- és gyümölcstermesztő kertész vett részt. Megismerkedtek a legújabb kutatási eredményekkel, termesztési módszerekkel. Az előadók neves kutatók és kiváló kertészeti szakemberek voltak.

Hétfőn újabb tanfolyam indul a termelőszövetkezetek fásítási felelőseinek részére négyszer egyhetes turnusban.

Hasonlóképpen, mint az ember. De a mostani faültető fiatalok már túl lesznek életük közepén. Az erdő a jövőnek készüL