Petőfi Népe, 1966. január (21. évfolyam, 1-25. szám)
1966-01-08 / 6. szám
t oldal 19(56. januSt *. szomtwt- __ Í N A P 1 A B 1966. január 8, } szombat Névnap: Szörény. Napkelte: 7 óra 31 perc. I Napnyugta: 16 óra 10 perc. — ÉVKÖNYVET jelentetett meg a kecskeméti művelődési ház népkutató honismereti köre. A gyűjteményben a többi között helyet kapott a városi munkássajtó történetének krónikája — Keltái Nándor tollából, — továbbá László falva monográfiája, amelyet dr. Balanyi Béla írt meg. Kallay Kornél: TERMELI? S'- S Z ERVEZÉ3 SZIKESEKEN A több mint egyrriillió kataszteri, holdat kitevő hazai szikes és szikes jellegű területek szakszerű hasznosítása elsőrendű népgazdasági ér* áek, de az ezeken működő gazdaságok (termelőszövetkezetek, állami gazdaságok) számára is szinte létfontosságú probléma. A könyv úttörő munka, mert a hazai szakirodalmunkban ebben a témakörben ez ideig összefüggő szakkönyv nem jelent meg. A könyv igen bőséges ismeret- anyagot négy fő fejezetben tárgyalja: 1. a gazdálkodás alapismeretei szikes talajokon, 2. gazdálkodás ontözetlen szikeseken, 3. gazdálkodás öntözött szikeseken, 4. a termelés-szervezés alapvető irányelvei vegyes (szikes és nem szikes) talajú mezőgazdasági nagyüzemek ben. — A MAGYAR folyami hajózásban radarberendezések alkalmazására először 1965- ben került sor. A MAHART 1966-ban tovább folytatja a radar- hálózat kiépítését. Elsősorban az egész magyar D u n a-s za kas zró 1 elkészítik ezt a különleges térképet. A dunai vontatókat folyamatosan ellátják radarkészülékekkel. s a bólyákat radarvisszaverő felülettel vonják be. — ÜJ VÍGJÁTÉK próbái kezdődtek meg a Kecskeméti Katona József Színházban. Oláh Margit—Horváth Jenő zenés darabja. _ a „Nézd meg az apját” előadásához vendégszereplőként meghívták Perlaky Istvánt, akit a színház közönsége régebbről ismer és kedvel. A darab főbb szerepeit Vetró Margit, Petényi László. Göndör Klára játszma. Rendezője Mar- gittay Gábor. Házőrző csóka Mihelyt megjelenik egy ismeretlen ember a Jugoszláviai Novj-Pazar városban lakó Pjotr Csu- purdin udvarán, tüstént egy csáka repül a feje fölé és nagy lármát csapva röpköd mindaddig, amíg a gazda ki nem jön. Csupurdin két évvel ezelőtt szelídittette meg a Mara névre hallgató csókáját, s a madár azóta híver szolgálja gazdáját, teljesítve a házőrző kutya kötelességét. Ezenkívül a macska feladatát is „ellátja”, mivel szenvedélyesén üldözi M ege- rcitet. — A KECSKEMÉTI Művészklubban január 22-ig megtekinthető Paizs Éva legújabb képeinek bemutatója. 18-án, kedden este 7 órakor vitát rendeznek a bemutatóról. — Dimény Imre, az MSZMP Központi Bizottságának mezőgazdasági osztályvezetője január 12-én, szerdán Kecskeméten a megye, valamint a járások, továbbá több termelő- szövetkezet mezőgazdászai részére tart előadást az időszerű kérdésekről. a közös gazdaságok termelésének irányításáról, pénzügyi és tervezési problémáiról. — Űj előadássorozat megnyitóját tartják ma este a bajai csillagvizsgáló intézetben. A József Attila Művelődési Ház természet- tudományi sorozatának első foglalkozására kerül sor „Sugárhajtástól a rakétáig” címmel. Az este 6 órakor kezdődő program előadója 111 Márton. Óriási íeknősbéka A kelet-nömetorszá«i Stralsund halászati szövetkezet két halásza szokatlan nagyságú teknősbékát fogott; ekkora teknősbókáik egyébként csak a tropikus tengerekben találhatók. Az óriási teknősbéka két méter hosszú és 450 kilót nyom. A ritka állatot a Lipcsei állat- kertnek adományozták. — Szombaton befejeződik Solton, a megyei tanács üdülőjében három turnusban megrendezett egy-egy hetes kertészeti tanfolyam. Az oktatáson a közös gazdaságok mintegy százhúsz kertészeti agronómusa. brigádve- zetője vett részt. 70 éve, 189«. január 8-án, mindeneitől elhagyatva, nyomorüan halt meg Paul Verlaine, a francia költészet legnagyobb lírikusainak egyike. Érzéseinek, szenve* délyeinek rabjaként há- nyatottan telt élete, amelynek tragikus epizódja — barátsága Rim- baud-val — Verlaine bebörtönzésével -végződött. Utolsó éveiben az alkohol bódulatába menekült. Verlaine költeményeiben kitűnő zeneiséggel tolmácsolta túlérzékenységig hevülő lelkének hangulati rezdüléseit. Nemcsak rajongói és tanítványai, hanem a legszigorúbb kritikusai is „a szavak legkülönb ötvösművészének” tekintették. Árnyalatokban rendkívül gazdag, a jelképektől valósággal hemzsegő költészetéből fakadt a modern líra egyik nagy hatású irányzata, a szimbolizmus. Háromfogásos menü egy gyufáskatulyában. Újfajta szintetikus ételeket kísérleteztek ki Angliában. A kísérletek eredményeként sikerült olyan vegyületeket előállítani, amelyek a romlás veszélye nélkül, hosz- h'/.ű időn át tartósíthatók. A levest tabletták, a húst szemcsés és a Krumplit poralakban előállított vegyületek pótolják. Egy háromfogásos menü belefér egy gyufáskatulyába — elfogyasztásához csupán vízre van szükség. Kép: háromfogásos menü egy gyu- fáskatulyában, — Sokan vállalkóinak a kitűnő mellék- jövedelmet adó selyemhernyó-tenyésztésre megyénkben. A földművesszövetkezetek már megkezdték a szerződéskötést, * eddig mintegy 50 mázsa selyemgubó termesztésére vállalkoztak a tenyésztő körzetekben. — ŰJABB hat és fél millió forintot költenek idén az öntözés fejlesztésére megyénk mezőgazdasági üzemeiben, Főleg a homokvidéken teremtik meg mélyfúrású kutakkal a csapadékpótlás lehetőségét, mert itt nincsenek természetes vízforrások. A tervek szerint ebben az évben már 40 ezer holdon kapnak rendszeres mesterséges csapadékot a megye tsz- gazdaságafban a szántóföldi, illetve a kerté— Az igazgatási osztály múlt évi munkájának értékelése szerepelt a Bajai Járási Tanács tegnap megtartott végrehajtó bizottsági ülésének napirendjén. A beszámolóból többek között kitűnt, hogy a múlt év folyamán több mint 21 ezer ügyirat érkezett a járási tanácshoz. E hatalmas iratmennyiségnek alig több mint másfél százaléka volt az, amelyet 30 napon belül nem tudtak elintézni. Ugyancsak a tegnapi vb-ülésen adott szóbeli tájékoztatást az árvízsegélyezés lebonyolítására alakított társadalmi bizottság is, az 1965. évi dunai árvíz- károsultak megsegélye- zéséról. fl lottó e heti nyerőszámai: 55, 61, 75, 81, 90 Kecskeméti kulturális program ELŐADAS Délelőtt . 10 órakor a Gy-ermekszínházban szórakoztató műsor a gyerekeknek. TANYAI FILMKLUB: Kadafalvi Általános Iskola, Vörös Csillag Tsz. FILMBARÁTOK KÖRE A Városi moziban délután fél 3-ko,r vetítéssel egybekötött előadás osak a kör tagjai részére. KIÁLLÍTÁS Katona József Múzeum: Kiállítás a múzeum képanyagából. Tegnapi szamunk harmadik oldalán megjelent Nincs holtszezon című képünk a tiszaúj falusi Alkotmány Tsz kertészeti telepén készült. Alumíniumnál táplálkozó gomba Angol tudósok megállapították, hogy a petróleumban, a sugárhajtású motorok üzemanyagában tenyésző Cladosporium resinae nevű gomba alumíniummal táplálkozik. Mivel a modern sugár- hajtású repülőgépeken a szárnyak egy részé üzemanyagtartályul szolgál, e gomba furcsa tulajdonsága potenciális veszélyt jelent a sugárhajtású repülőgépek számára. — Kiállítás nyílik vasárnap délelőtt a Kecskeméti Katona József Múzeumban, a Művésztelep egykor itt élt alkotóinak képanyagából. valamint a múzeum „Magyar festők” gyűjteményéből. — G YERMEKEK egyre nagyobb jelentőséghez jutnak, mint vásárlók. Franciaországban a 15 éven aluliak évente mintegy 50 millió frank vásárlóerővel rendelkeznek. Számuk 1970-ig előreláthatólag 10 százalékkal nő. Chagall-múzeum Marc Chagall műveiből még életében múzeumot létesítenek Nizzában. A város ingatlant vásárolt az úgynevezett Olivetto parkban, itt építik fel a „Marc Chagall múzeumot és kultúrhá- zat”. A kiállítandó képeket a művész adományozza saját gyűjteményéből. Az élő festőművészek közül eddig egyedül Picas- sónak volt saját múzeuma Franciaországban. — LEGÚJABB férfidivat: golyóstoll, mini nyakkendőtű.-■ ■^TiraCTgiFE^.-, A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: Január 6-án a középhőmérséklct —4,1 (az ötven éves ätlag —1,3), a legmagasahD nappali hőmérséklet —0,5 Celsius- fok volt. A napsütéses órák száma 7,9. Január 7-én a reggel 7 órakor mért hőmérséklet —7,5, a délután egy órakor mért hőmérséklet —3,1, a legalacsonyabb nappali hőmérséklet —8,4 Celsius- fok. Várható időjárás szombat estig: változó mennyiségű felhőzet, elszórtan kisebb havazással, vagy hószállin- gózással. Reggel párásság. Élénk, helyenként még erős északi, észak keleti szél. A hőmérséklet alakulásában lényeges változás nem lesz. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet nulla—mínusz öt fok között. Januári pártnapok Ebben a hónapban megyénkben negyven pártnap megrendezésére kerül sor. A január 10— 15. közötti húsz pártnap helyét, időpontját és előadóját az alábbiakban közöljük: 10- én: Baja, Vízügyi Igazgatóság 16 órakor, Kiss Imre. 11- én: Városföldi Dózsa Termelőszövetkezetben 16 órakor Pankovits Józsefné, Lajosmizsei Sallai Tsz-ben 16 órakor Benei Sándor, Lajosmizsén a Vízgépészeti Gyárban 16 órakor Berbe- rovics István, Kerekegyházán az Előre Tsz-ben 16 órakor Koncz István, Lakiteleken a Szikra Tsz-ben 16 órakor Endre István, Tiszakécskén a Szabadság Tsz-ben 16 órakor Szabó Lajos, Császártöltés községben 18 órakor dr. Horváth István. 12- én: A kalocsai városi tanácsnál 16 órakor Révész Géza, Kecskeméten a Zománcipari Művek Kecskeméti Gyáregységében 14 óra 30 perckor Erdősi József, Dunapatajon a Paprikaipari Vállalatnál Végvári István. 13- án: Kiskunfélegyházán a Cipőüzemben 13 órakor Dömer Henrik. 14- én: Mélykúton a művelődési házban 17 órakor Kulcsár Ferenc, Kiskunfélegyházán a Villamossági Szigetelő Gyárban 15 órakor dr. Lőrincz Imre, Kiskunfélegyházán a Vegyipari Gépgyárban 14 óra 30 perckor dr. Glied Károly, Izsákon a Sárfehér Tsz-ben 16 órakor Gyóni Lajos, Izsákon az Aranyhomok Tsz-ben 16 órakor Borsos György, Dunatetétlen községben 19 órakor Jámbor Pál, Tataházán 18 órakor Gera Sándor. 15- én: Miskén a Paprikaipari Vállalatnál 10 , órakor Bank Gyula, tartja a i pártnapot. Valamennyi pártnapon az 1965. évi tervek teljesítéséről, az 1966-os felaídatokról, valamint az ár- és bérintézkedésekről adnak tájékoztatót a résztvevőknek az előadók. Lengyel pártmunkásküldöttség Kecskeméten Pénteken délelőtt lengyel pártmunkásküldöttség érkezett Kecskemétre. A küldöttség tagjai: Swidlowski Ocsetka. a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottsága adminisztratív osztályának helyettes vezetője és Ociepka Sedelsi, a LEMP KB munkatársa. A lengyel elvtársakat elkísérte Kecskemétre Ballá István, az MSZMP Központi Bizottság ágit. prop. osztályának helyettes vezetője és Dankovics László a Központi Bizottság munkatársa. A vendégeket a megyei párt- bizottságon Borsodi György, a megyei pártbizottság titkára, Madarász László, a megyei tanács vb-elhökhelyettese, Pozs- gai Imre, a megyei pártbizottság osztályvezetője és Szakács Gyula egyházügyi főelőadó fogadta. Enyhe, borús, csapadékos decemberrel zárult az év A novemberéhez igen hasonlóan alakultak az elmúlt év utolsó hónapjának időjárási viszonyai, amennyiben mindkét hónap borultnak és csapadékosnak bizonyult. A különbség csupán annyi, hogy a hideg novembert enyhe december követte. A 2,2 fokos középhőmérséklet .az átlagosnál 1,6 fokkal maga- iisabb volt. Főként a hónap utolsó harmada volt rendkívül enyhe — 2,6 fok — átlaghőmérsékletű. A legmagasabb, 10,8 fokos hőmérsékletet 10-én mérték, mig öt nappal később már a talajmentén mínusz 8,9 fokra süly- lyedt a higanyszál. A napsütéses órak száma nyolccal maradt el a 45 órás átlag alatt. Egyébként az egész hónap mérsékelten borult időjárást hozott. A lehullott 66 milliméter csapadék 27 milliméterrel több az átlagnál. A) hó folyamán rendkívül csapadékos, mérsékelten száraz (és mérsékelten csapadékos dekádok váltották egymást. Havazás, vagy havaseső decemberben hat ízben volt, összefüggő hó takaró azonban nem képződött. Érdekes, hogy a hónap legenyhébb napján, 10- én hullott le a havi csapadék- mennyiségnek az egyharmad része is, 22,1 milliméter. Letartóztatták az öltözői tolva t Az elmúlt év december 16-a óta tartózkodik Kecskeméten, a Zománcipari Művekben Gócsa Béla 22 éves jászkiséri lakos. Az ÉM Villanyszerelőipari Vállalat megbízásából különböző szerelési munkákat végeztek a kecskeméti gyárban. Január 5- én, az éjszakai órákban Gócsa behatolt a férfi öltözőbe, s munkatársai szekrényeit lakat- lefeszítés vagy álkulcs használatával kinyitotta, s onnan különböző tárgyakat lopott el. A tizenhárom felfeszített szekrényből több mint ezer forint értékű használati tárgyat tulajdonított él. T. F. öltözőszekrényéből 40 forint készpénzt, ceruzát, A. M. munkatársától egy karórát, pénztárcát, H. M.-től pedig egy karórát és egy aranygyűrűt „emelt” el. A szekrénybetörésekről a károsultak a munkaidő letelte után vettek csak tudomás, amelyet azonnal jelentettek a rendőrségnek. Ennek volt köszönhető, hogy még azon a reggelen Gócsa Bélát elfogták és előzetes letartóztatásba helyezték. A fiatalember ellen a Kecskeméti Városi-Járási Rendőrkapitányság betöréses lopás miatt indított eljárást. Elfogták a tyúktolvajt K. Gy,-né bujgaci lakos az elmúlt év decemberében ismeretlen tettes ellen tett feljelentést, ugyanis lakásáról hét darab baromfit elloptál^. Rövid nyomozás után kézrekerült a tettes, Cseh Ferenc többszörösen büntetett kiskunfélegyházi lakos személyében, aki nem rendelkezik állandó munkahellyel. A nyomozás során Cseh Ferenc elismerte, hogy a baromfiakat ő lopta el, sői még azt is beváltotta, hogy az elmúlt év- augusztusában Kiskunfélegyházán egy kerékjpárt ellopott. A házkutatás során Cseh Ferenc lakásában sok olyan kerékpáralkatrészt találtak, amelyeknek származását Cseh nem tudta igazolni. A rendőrség ezért kéri azokat, akiknek kerékpárjukról különböző alkatrészeket leszereltek, jelentkezzenek a kiskunfélegyházi rendőrkapitányságon. G. O, /