Petőfi Népe, 1966. január (21. évfolyam, 1-25. szám)
1966-01-16 / 13. szám
Egy igazgató naplójából Mennyire pedagógus és mennyire hivatalnok egy iskola- igazgató? Az igazgatói beosztás nem jelent-e elszakadást a hivatástól? S ha nem is — hol van a határ, mi a helyes arány az igazgatói munkakör és a tanári elfoglaltság között? Nem túlságosan sok, felesleges-e a hivatali és a közéleti teendő, amivel az igazgatónak foglalkoznia kell■ Ezek a kérdések úgyszólván mindig felvetődnek, ha az ember egy igazgatóval a munkájáról beszélget. Nem azért, mintha kevesebbet akarnának dolgozni, hanem azért, mert szeretnék jobban ellátni legfontosabb, alapvető feladatai’iat. A probléma megoldására mi magunk természetesen nem vállalkozhatunk. De adaléknak tanulmányozásához bemutatjuk Nagy Géza elvtársnak, a kunszentmiklósi gimnázium igazgatójának egy napját. Nem válogatottan zsúfolt nap volt ez, hanem a szokványos. A többi nap legfeljebb abban különbözik ettől, hogy az arányokban van némi eltolódás. A fejegyzés a tanév első hónapjáról keltezett; A z előjegyzési naptáraméi*® ban két bejegyzés szerepel: 11 ólakor a bázisüzem vezetőivel tanév eleji megbeszélés (a gimnáziumban növényvédő gépész szakközépiskola van. Szerk.), délután 3-kor pedig kibővített járási népfrontgyűlés. Napirenden a járás kulturális terve. Az órarend szerint 8 órakor órám van az I/a-ban. Háromnegyed 9-kor jöttem ki az osztályból. Legelőször a gondnok fogott el: A költségvetést feltétlenül meg kell beszélnünk, mert így is elkéstünk vele. Jó fél óra a számok és rovatok birodalmában. Beszélgetésünket az egyik termelőszövetkezeti agronómus zavarja meg, aki kéri, hogy engedjem el a két hivatalsegédet a következő napokra is csépelni, mert csak velük teljes a brigád. Alig megv el. a községi sportkör egyik megbízottja jelentkezik, a tornatermet kéri a szakosztálynak heti két alkalommal. Téríteni persze még takarítási díjat sem tudnak. Egy kis falusi sportkör szegény, mint a templom egere. Végeredményben nem egyszerű egyik eset sem. Rendelkezések kötnek, az iskola érdekeivel kell törődnöm mindenekelőtt, de persze indokolt, hiszen közérdekű az ő kérésük is. Idő kell hozzá, mire mindenben megegyezünk. s folytathatjuk a Aki hitéhez modellt keres Boldog reménykedők, kik nem nyújtjátok tenyeretekéi a Nap tété mégis gyümölcsökkel és a szerelem érintésével telítődik naponta, reménykedő boldogok, kik arcotokkal egymás arcában úsztok, hogy megismétlődjetek és szétosszátok önmagatokat a rátok éhezőknek, titokban lázadozok, igazatokkal némán küszködök, szavakat lassan művelők, az álmatlanság kemény fekhelyein gondokkal forgolódók, arccal a földre borulók, kik vérrel termékenyítitek a jövendőt és piros fiúkkal és lányokkal áldjátok meg a bizakodás búzamezőit, arccal az égre fordulók, kik fémmadarak ciripelésével kúlditek az értelem üzenetét. az eléggé- meg-nem-becsült lehetőségek ígéretét. hogy igazoljátok életünket, apró bajoktól fuldoklók, kik tízszer is megforgatjátok a szájban a falatot, hogy szétáradjon végre a kenyér jó íze. a magány mellékvágányain tétlen várakozóit, a mozdulatlanság rérnaszálaival lekötözöttek. kik félszegen várjátok a biztos indulás zöld jelzéseit: elv társaim. a szelíd költő szól hozzátok, ki megunta szelíd álmait és kiáltani szeretne éjjel fél egykor a neon-hideg körúton, aki hitéhez modellt keres, mert megszületett benne az emberibb ember akit fölnevelni és felnövelni szeretne — veletek. Ténagy Sándor költségvetési ügyeket a gondnokkal. A harmadik szünetre csen- getnek ki. mire elkészülünk. Ez a szünet húszperces. Ilyenkor az időm a tanulóké. Néhányan elkéredzkednek. van egy megkezdett fegyelmi ügy és a KISZ is meg akar beszélni valamit velem. A becsöngetésre megérkeznek a bázisüzeni illetékesei. Átmegyünk a KISZ-szobába, ott jobban férünk. A tárgyalás alatt egyszer a telefonhoz hívnak, kétszer szülő keres. Gondolkozom, hogy fogadjam-e őket. de vidékiek. Az egyik egyszerű ügy, hamar végzünk. De a másik feljegyzésre méltó: Egy apa a lánya iránt érdeklődik, akit tudomása szerint nem vettünk fel. Néhány éve nem látta már a lányát, mert külön él a feleségétől, a gyerek pedig az anyjánál nevelkedik. De most azt hallotta, hogy a gyerek felvétele azért hiúsult meg. mert a szülők különváltan élnek. Eljött: nem akar a lánya jövőjének elron.tója lenni — „megmagyarázza a dolgot". Nem jól tájékoztatták — mondom —. a gyereket felvettük. Hogy eljött, mégsem volt haszontalan: találkozott a lányával. Nehéz volna ezt a találkozást leírni. Magukra hagytam őket. Mire visszamentem, már búcsúztak. A lány megcsókolta az apját — milyen tétován —. az apia pedig megígérte: gyakran eljön, hogy találkozzék vele. Ebéd előtt még egy felvételügy akadt. Egy lánynak a szülei nem egyeztek bele annak idején, hogy továbbtanulásra jelentkezzen. Most mégis Itt van. A nyár — mint mondta — azzal telt el. hogy rábeszélte a szüleit. Végre beleegyeztek! Csupa öröm. amikor ezt mondja, de legörbül a szája, ahogy megmondom neki: nincs ! már hely, a jelentkezés ideje i régen lejárt. Mégse zártam le az ügyet Feljegyeztem, utánanézünk. Ha tényleg igaz. amit elmondott, elintézzük valahogy. A délutáni gyűlés előtt még bementem az irodába, átnéztem a postát. Lett volna mit csinálni tüstént, de eszembe jutott, mit mondtak, amikor ki akartam menteni magam: „Erről aztán a gimnázium igazgatója — kulturális tervről lévén szó — igazán nem hiányozhat!” Majd a gyűlés után! — gondoltam és három órakor ott voltam pontosan. Este 7 óra volt. mire visszakerültem az irodába. ¥7 nnyl történt. Talán el lehetne gondolkozni rajta. mi maradt ki a napból, mire kellett volna több, mire kevesebb idő.- Egv azonban bizonyos: a tanulókra az egyetlen órámon kívül 20 perc jutott, az egyéb nevelési tevékenységre is csak máshonnan loptam el egy kevés időt.”Csali egyszerűen... aracsi tekintete a telefo- “■* non nyugodott. Hirtelen rátette a kezét. Felemelte a kagylót, a füléhez szorította, s ! a szemközti fal egy repedését : nézte mereven. ! — Központ. — Halló!... Krizsán, te vagy? — Tessék... Mit akarsz? — Kapcsold Elmer őrnagy I elvtársat. — Az ezredparancsnokot? — Igen. — Milyen ügyben ? Baracsi markában nedves lett a kagyló. — Hivatalos ügyben. — Majd hozzátette: — Bizalmas. Kattanást hallott, tompa ber- - regést, újabb kattanást, aztán: I — Elmer őrnagy! Baracsi felállt. — Őrnagy elvtárs, Baracsi József honvéd jelentkezem. — Igen... — Őrnagy elvtárs. én... Elmer őrnagy még a télen, az első építés után személyesen dicsérte meg a legjobbakat, köztük Baracsit is. Aztán beült a központosok kocsijába, lekönyökölt a térdére, faggatta őket: j ki honnan jött, mi a szakmája, j mit tanult, mi a véleménye er- j ről-arrój, és nem volt-e hideg | az éjjel, mert ő — mint mond- ; ta — fázott. Baracsi akkor meg- ; említette, ha állomást telepit, I biztos nem fázott volna. A fiúk i kicsit ijedten lestek Baracslra, I de Elmer őrnagy nevetett, megnézte magának a honvédet, s azt mondta, alighanem igaza van. — .. nem tudom, emlékszik-e rám őrnagy elvtárs. én vagyok,.. — Tudom, emlékszem. Mit óhajt? Baracsi megérezte Elmer őr- : nagy pergő beszédében a vissza- j fogott türelmetlenséget. — Jelentem, most napos vagyok, és... őrnagy elvtárs. nem tudom szabályos-e. hogy csak így telefonon, de. . . — A lényegre, elvtárs, a lényegre! __ Tegnap odakint voltunk, in nen vagy ötven kilométerre van egy tanya. Bondi Józsefeké. Két gyerekük van, meg egv harmadik is, de az nem az övéké, hanem Pesten élő nővérüké, akinek férje nincs, nem is volt sose. Ügy szülte a gyereket. útban volt neki. és hát az öcoséhez adta. tegyen vele, amit akar, ő fütyül rá. —Baracsi jobb kezével szorította a füléhez a kagylót, a ballal meg elkezdett hadonászni. — Az a gverek tizenkétéves. őrnagy elvtárs, de úgy bánnak vele, mint a kutyával. Hornok honvéddel vízért mentem a tanyára, és míg a vizet húztuk, a két másik gyerek hegyesre faragott botokkal bö-kdöste. Bondiék meg csak nézték. Aztán Bondiné súlyos zsákokat cipeltetett vele a padlásra, azon a nyamvadt létrán. .. Lehet ma így bánni egy j gyerekkel? Őrnagy elvtárs, én... — Mondja, hallgatom. — Nekem az a véleményem, őrnagy elvtárs. hogv ki kéne küldeni oda valakit. A Ifomok honvéd is mondta, hogy éz törvénytelen, hogy ezért meg is lehetne büntetni őket. Nekem az a véleményem,.. — Hol van ez a tanya, Baracsi ? — Jelentem, tán ötven kilométerre innen. Pest. felé kel! menni, egy földúton... Az öregkatonák azt mondják, hogy tavaly már jártak egyszer arra, és akkor is... — Várjon egy percig. •17 lmer őrnagy letette a kagylót az üveglapra: Ba racsi a koccanásból gondolta hogy oda tette. Aztán távoli hangokat hallott, de a szavakat nem értette. Nézte a repedést a falon és mosolygott. Remegett a gyomra, de mosolygott. Nem tudta —. miért mondta a parancsnok, hogy várjon, de azért mosolygott. És a fiúra gondolt. Meg arra. amit Hornoknak mondott. „Jegyezd mee iól ezt a tanvát. ide még vissza- iövünk.” Hornok legyintett megmarkolta a kanna fülét... — önt fél ötig leváltják. Igaz? — Igen. — ötre odaküldöm a kocsimat. Trenka főhadnaggyal együtt kimennek arra a tanyára, mintha a múltkor ott felejtettek volna egy... mit tudom én, kábeldobot. És közben körülnéznek. Csak kérdeznek, érti? Semmi vélekedés. Aztán jelentik, mit tapasztaltak? — Értem, őrnagy elvtárs. — Tehát ötre ott a kocsi. ]\em volt ott a kocsi. Hatra se. Hét felé Trenka főhadnagy húzogatni kezdte a száját. „Álmodta maga az egészet, Ba- racsi" — mondta. Vacsora után telefonált az ügyeletes tisztnek, mit tud a parancsnokról. Azt a választ kapta, hogy a városban tartózkodik, nem tudja, visszajön-e egyáltalán. Nyolckor még nem érkezett. Fél kilenckor se. Kilenckor Trenka főhadnagy hazament. Baracsinak semmit se szólt, elnézett mellette, mintha haragudna rá. Másnap reggel Hornok félrehúzta. — Te komolyan telefonáltál a fiú miatt a nagyfőnöknek? — Komolyan, — Mit képzeltél?! a — Hogy visszamegyünk a tanyára. Hornok legyintett, mint alti fölöslegesnek tart minden további győzködést ezzel a „gőzös” alakkal. Baracsi idegeskedő pillantásokat érzett az arcán. Mosdás közben valaki ígv beszélt: „Taktika ez, fiaim, ha a nagyfőnök tényleg elküldi a kocsiját, holnap a többiek megszállták volna a telefonokat és elárasztották volna a parancsnokot válogatott marhaságokkal. Abból meg mi lenne?” Baracsi mosolygott. — Beszéltek össze-vissza, pedig semmit se tudtok. — Vállára dobta a törülközőt, kiment a mosdóból. Minek vitatkozott volna velük, hiszen semmit se tudnak kiolvasni egy ember nevetéséből, megjelenéséből: abból, ahogy leül a katonák közé, amint a katonák beszédjét figyeli? |í eggelihez sorakoztak ép- pép. amikor a legalsó emeleten kiáltás harsant: „Zászlóalj, vigyázz!” és mindjárt utána: „Pihenj, tovább!” Fehér tizedes, az ügyeletes jelenteni akart a lépcsőn felfelé siető Elmer őrnagynak, ő azonban így szólt: — Kerítse elő Baracsi honvédet! Baracsi akkorra már kilépett a sorból, és jelentkezett. Elmer őrnagy felemelte a kezét, Ba- racsi melle felé bökött a mutató ujjával, — Na!... Az ígéret szép szó, és a többi. Remélem, ez az egynapos késedelem nem lesz tragikus a védence számára. — Jelentem, én is úgy gondolom. — Tehát ma ötkor. — Ma ötkor, őrnagy elvtárs. Berkes Péter Furcsa alkatA „jóravaló restség” — így tanulta ezt rég bűn. Bár ő kétli. És kissé gyáva- Talán, mert néki a „rosszravaló restség '— ha nem is bűne — de — hibája. Nála semmi sem lehetetlen: tehetségesen tehetetlen magasból mulat törpeséfen kevélyen hordja ami szégyen kiválni sem kíván soha eltökélten lelt — tétova. I m "a ölte | C S E iiV D A fákra rár'?yolt a csend. A csend u dermedt yá nem élted, csak ha v; -»'•s ma vita vöd mélyén ’elfteren? a csend. Szávákká oldódott > A bennem nyíló v ;< szabály s/orí< a íks. . r*.v. de végi;lon formál £ .-• ru a renden túli rand: a rs ». RUDNAI G-Ví >"
