Petőfi Népe, 1965. december (20. évfolyam, 283-308. szám)

1965-12-05 / 287. szám

2. oldal 1965. december 5, vasárnap USA-vereségek Vietnamban Washington taktikázik — Anglia Afrikában A moszkvai tárgyalás EGY HÉT A KULPOLITIKÁBÁN WASHINGTON azzal kezdte a hetet, hogy McNamara hadügymi- __________________ niszter, saigoni látogatá­sát befejezve, nyilatkozatot tett közzé, amely szerint az USA és szövetségesei „megfelelő vá­laszt adnak” a hazafias erőknek, vagyis tovább fokozzák az agressziót. Ezt a nyilatkozatot első­sorban az elkeseredés és a dac sugalta, hiszen McNamarát éppen saigoni megérkezésekor az a lesújtó hír fogadta, hogy néhány órával előbb az amerikaiakat az eddig legsúlyosabb vereség érte Dél-Vietnamban. A fővárostól mintegy 65 kilométerre, Tieng térségében a partizánok ke­mény ütközet során teljesen szétszórták a 7. dél­vietnami ezred két zászlóalját, a veszteséglistára rákerült az ezredparancsnok és amerikai tanács­adója is. Ez a vereség szinte „feltette a koro­nát” az amerikaiak és a dél-vietnami kormány- csapatok október—novemberi súlyos veszteségei­re. Az elmúlt két hónapban ugyanis a felsza­badító erők teljesen harcképtelenné tették az ellenség 19 zászlóalját, köztük az amerikaiak négy gyalogos, és négy gépesített zászlóalját! AZ ESEMÉNYEK ilyen alakulása nehéz hely­zetbe hozta Washingtont. Tekintélye érdekében győzelmekre lenne szüksége, ez azonban egyre reménytelenebb, hiszen hétről hétre csak kudar­cokat arat. Figyelmet érdemel éppen ezért, az a rövid hír, amely szerint Arthur Goldberg, az USA állandó ENSZ-küldötte szerdai sajtótájé­koztatóján a tárgyalások gondolatát is felvetet­te. Kijelentette, hogy a Vietnammal kapcsolatos esetleges megbeszélések során az Egyesült Álla­mok hajlandó figyelembe venni az érdekelt fe­lek összes szempontjait, beleértve a Vietnami Demokratikus Köztársaság „négy pontját” is, amelyek célja a dél-vietnami nép önrendelkezési jogának biztosítása békés körülmények között. Goldberg nyilatkozata minden bizonnyal csak taktikázás Washington igazi szándékai még ko­rántsem jutottak idáig, inkább arról van szó, hogy a közvélemény tiltakozását kívánják némi­leg csitítani. De már az a tény is, hogy ehhez a taktikához folyamodnak, jól mutatja, milyen helyzetbe kerültek az amerikai vezető körök! RHODESIÁBAN a fajüldöző kormány, amely egyoldalúan kikiáltotta a „függetlenséget” a ma­roknyi fehér lakos szá- mára, tovább fokozta a durva terrort a színes bőrűekkel szemben. Ugyancsak kihívó az a magatartás, amelyet a Smith-kormány tanúsít Rhodesia szomszédaival, elsősorban Zambiával. Anglia, amely különféle gyenge „megtorlásokat” helyezett kilátásba volt gyarmata, Rhodesia ellen, most egyszeriben élén- kebb tevékenységbe kezdett. Bottomley, a nem­zetközösségi ügyek minisztere Zambiába utazott, hogy tárgyalásokat folytasson dr. Kaunda el­nökkel. Ajánlata: Anglia csapatokat indít útnak Zambiába, hogy megvédje az .ország biztonságát, és ugyanakkor „sakkban tartsa” Smith-éket. Ez kétségtelenül érdeke Londonnak. De Bottomley, „jószolgálati látogatása” mögött sokkal fonto­sabb célkitűzés rejtőzik. Anglia ugyanis meg akarja akadályozni azt, hogy az Afrikai Egység­szervezet katonai erőt küldjön Zambiába. Hátra van azonban még Afrika igazi erejének válasza. Most kezdte meg munkáját Addisz-Abebában az Afrikai Egységszervezet külügyminiszteri ér­tekezlete, amely megvitatja a rhodesiai kérdés „afrikai megoldásának” lehetőségeit. Ezek között szerepelnek különféle gazdasági szankciók és más intézkedések, egészen eddig, hogy elősegítik Rhodesiában a gerillaháború kirobbantását. EURÖPÄBAN elsősorban a német kérdés sze­repelt a hét napirendjén. Jelentős helyet kapott azokon a tárgyalásokon is, amelyeket Stewart angol külügyminiszter Moszkvában folytatott. Amennyire egyetértett a két fél abban, hogy a vietnami háborút sürgősen be kell fejezni, vagy, hogy fejleszteni kell a kapcsolatokat a Szovjet­unió és Anglia között, annyira különbözött a véleményük a német kérdésben. Anglia ugyanis bizonyos értelemben támogatja az NSZK atom­felfegyverzését, a Szovjetunió viszont, természe­tesen erélyesen ellenzi azt, hogy Bonn militaris­ta törekvései ilyen veszélyes alátámasztást kap­janak. Hasonló véleményen van Franciaország és sok más nyugati ország, s jelenleg jóformán csak Washington és London tart ki Eonn tervei mellett. Kipróbálták a zambiai Ségihidat Erzsébet elutasította Smith kérését LONDON (MTI) Londonban szombaton hivata­losan bejelentették, Erzsébet angol királynő elutasította Smith rhodesiai miniszterelnök­nek azt a 'kérését, hogy Gibbs kormányzó utódává Dupot-ot nevezzék ki. Londonnak egyelőre nincs hi­vatalos válasza a független af­rikai államok külügyminiszteri tanácsának azon ultimátumsze­rű határozatára, hogy megsza­kítják a diplomáciai összekötte­tést Nagy-Britamniával, ha nem tiporja le a rhodesiai lázadó rendszert december 15-ig. A sajtó nem titkolja: ez azt je­lentheti, hogy a kilenc afrikai tagállam kilép a nemzetközös­ségből. A Diplomatic című fo­lyóirat szerint a következmény az is lehet, hogy kizárják Ang­liát a nemzetközösségből. SALISBURY Salisburyból érkezett jelen­tés arról számol be, hogy a múlt hét folyamán másfél millió fonttal csökkent Rhodesia aranytartaléka. Október eleje óta Rhodesia arany- és valuta­készlete 28 millió fontról 22 millió fontra csökkent. NDOLA Pénteken kipróbálták a zam­biai légihídat, amelyet abban az esetben használnának fel, ha Rhodesia megakadályozná a zambiai réz szárazföldi export­ját. A ndolai repülőtérről egy Hercules C—130 típusú szállító repülőgép 23 tonna rezet szállí­tott Tanzániába, majd 6000 gal­lon Diesel-olaj rakománnyal tért vissza. Határozattá vált Afrika atomfegyver-mentesítése NEW YORK. (TASZSZ) Az ENSZ-közgyűlés péntek esti plenáris ülésén 105 szava­zattal két tartózkodás mellett (Franciaország és Portugália) el­fogadták az első számú (politi­kai) bizottságnak azt a határo­zati javaslatát, hogy az afrikai földi-észt nyilvánítsák atomfegy­vermentes övezetté. A határozat erejére emelt in­dítvány szorgalmazza, hogy min­den állam tartózkodjék az atomfegyverek kipróbálásától, a velük való fenyegetéstől és a magfegyverek elterjesztésetől az afrikai földrészen. A plenáris ülés 102 szavazat­tal hat tartózkodás mellett meg­szavazta a ciprusi küldöttség­nek az első számú bizottságban már korábban jóváhagyott in­dítványát, amely sürgeti, hogy a genfi tizennyolchatalmi lesze­relési bizottság folytassa mun­káját az általános és teljes le­szerelésről kötendő megállapo­dás érdekében. A tagállamok pénteken este ugyancsak jóváhagyták azt a határozatot is, amely szükséges­nek minősíti az összes nukleá­ris és termonukleáris fegyver- kísérletek megszüntetését. Az eredetileg az első számú bizott­ságban előterjesztett határozat­hoz később kiegészítéseket csa­toltak, amelyek lehetővé tették a nyugati államoknak, hogy ön­kényesen magyarázzák a hatá­rozat több pontját. Emiatt a Szovjetunió és több más ország küldötte tartózkodott a szava­zástól. Életbe lépett a magyar-mongol szerződés Péter János külügyminiszter és Magazsavin Zsamszran, a Mongol Népköztársaság buda­pesti nagykövete kicserélte az 1965. október 2-án Ulánbátor­ban aláírt magyar—mongol ba­rátsági és együttműködési szer­ződés ratifikációs okmányait. A szerződés ezzel hatályba lépett. A ratifikációs okmányok ki­cserélésénél jelen voltak Nagy Józsefné könnyűipari miniszter. Jávor Ervin, az Országos Terv­hivatal elnökhelyettese. Erdélyi Károly külügyminiszter-helyet­tes és a külügyminisztérium több vezető beosztású munka­társa, valamint a budapesti mon­gol nagykövetség diplomatái. (MTI) SIKOLY! Bármennyire titkolják az amerikai katonai vezetők, a dél-vietnami dzsungelbe vezé­nyelt jenki haderőnek mind nagyobbak a veszteségei. Hite­les felvételek szivárogtak át az Egyesült Államokba a halott és sebesült ejtőernyősökről, tenge­részgyalogosokról, lelőtt repü­lőkről. 'Johnson ugyan visszavo­nult texasi birtokára, kéthetes üdülésre, de a közvélemény hangja elől nemigen húzódhat vissza sehová. Mi a tényleges helyzet Vietnamban? Túlzások veszélye nélkül ki­mondható a tény: amilyen mér­tékben szaporítják az US had­erő létszámát a vietnami nép életérdekeinek letörésére, olyan mértékben lángol fel az Ame- rika-ellenesség jogos haragja a betolakodóik ellen. Beszédes bi­zonyítéka ennek az a hadije­lentés, amely szerint október 17-től november 17-ig a viet­nami hazafiak csak Plei Me vi­dékén — egyetlen körzetben — több mint ezer amerikai kato­nát és 1500 dél-vietnami gyalo­gost tettek harcképtelenné. A növekvő amerikai vesztesé­gek ellen növekvő erejű tilta­kozás bontakozik ki az Egyesült Államokban. A Vietnam Napja mozgalmat szervező bizottság népes tüntetései, a fiatalok tíz­ezreinek különféle akciói mel­lé most felsorakoztak az ame­rikai anyáik is. Felhívással for­dultak a Vietnamba vezényelt: fiaikhoz: Ne ontsatok vért. Vietnamban senki nem veszé­lyeztet semmiféle amerikai ér­deket. Ne öljétek az ártatlan asszonyokat és gyermekeket. Az a kis ország csak a maga életét védi. Képünk, amely egy halott fiatal amerikai katonát ábrázol, amint bajtársa döbbenten nézi, mi történt vele — azt bizo­nyítja: A Pentagon húsdarálója nem ismer irgalmat, öli, pusz­títja saját országának polgárait is, mégpedig egy minden ízé­ben gálád, neth igazolható, nem védhető „hadicél” érdekében. E kép láttán nagyon is érthető az amerikai édesanyák sikolya: Abbahagyni! Erős ez a hang. És mennél messzebb röppen, annál erőseb­bé válik. A világ minden ré­szén csatlakoznak hozzá az édesanyák. És ebben a növekvő hangorkánban az USA mind jobban elszigetelődik, amelynek háborús, katonai klikkjét — megveti minden tisztességes ember. — sm — Ma elnököt választ Franciaország A vasárnapi elnökválasztást egész Franciaországban hatal­mas érdeklődés előzi meg. A rövid, de heves kampány fel­Felrobbantották a Melropole-t Partizánok sikeres akciója Washington nagyarányú sorozásra készül SAIGON (MTI) Helyi idő szerint szombaton hajnalban a dél-vietnami sza­badságharcosok bombatáma­dást intéztek a saigoni Hotel Metropole ellen, amely az ame­rikai hadsereg katonáinak szál­láshelyéül szolgál. A saigoni amerikai főhadiszállás egyik parancsnokának leírása szerint a támadás azzal kezdődött, hogy egy kézigránátot dobtak a szálloda épületére, valószínűleg figyelmeztetésként a fő táma­dás előtt. Körülbelül tíz perc­cel később egy teherautón nagy mennyiségű — több mint száz kilogramm — plasztik robbanó­anyagot hoztak a szálloda épü­lete elé, a teherautót kísérő öt vagy hat katona géppuskával tüzet nyitott az őrt álló ameri­kai katonákra. Rövid tűzharc után a támadók egy közeli épü­lettömbön keresztül elmenekül­tek. Ezután a plasztiktömeg a teherautóval együtt felrobbant. A robbanás következtében a Metropole homlokzati része le­omlott, a környező házak sú­lyosan megsérültek és nagy te­rületen megszakadt a villany­áram-szolgáltatás. A légnyomás betörte a szálloda és a mellette levő épület összes ablakait, ki­tépte az ajtókat. A robbanásnak — eddigi adatok szerint — 11 halálos és 129 sebesült áldozata van. WASHINGTON Az amerikai hadügyminiszté­rium pénteken hozott utasítá­sa szerint januárban 38 280 ka­tonát kell besorozni Vietnamba küldendő újabb kontingensek számára. villányozta a francia politikai életet. A francia választók, akik eddig általában csak de Gauile-t és kormánya tagjait látták a televízió képernyőjén, két hé­ten át naponta hallhatták az ellenzék jelöltjeit. A de Gaulle- rendszer gazdasági és szociális politikáját ért súlyos bírálatok nem maradtak hatástalanok a közvéleményre. A Francia Kommunista Párt derekasan kivette részét a vá­lasztási kampányból. A párt szervezetei több mint tízezer választói gyűlést tartottak, a kommunisták 2 millió frankot gyűjtöttek Mitterrand válasz­tási kampányának támogatásá­ra. A kommunista párt nem min­denben ért egyet Mitterrand politikai programjával, de ala­pot lát benne a további tár­gyalásokhoz és a baloldali erők tartós egységének kialakításá­hoz. A szavazás egész Franciaor­szágban vasárnap reggel 8 óra­kor kezdődik. A tengeren túli területekkel együtt összesen 28 850 000 választót szólítanak az urnákhoz. A választás este hét órakor, Párizsban este 8 órakor ér véget. Az első össze­sített eredmények már éjfél előtt várhatók.

Next

/
Thumbnails
Contents