Petőfi Népe, 1965. november (20. évfolyam, 258-282. szám)
1965-11-07 / 263. szám
MOSZKVAIAK Ale ([rendítő taláik&zás (MTX-foto — Igaz Sándor felvétele.) akarták tartani, jócskán oldalba vágta azokat, akik útját álltak. Békebírónak léptem fék Iván szóba se akart állni velem. Legszívesebben „tovaris”sal kezdtem volna a beszélgetést, de tudtam, az SS különösen kegyetlenül bánik az orosz kommunistákkal Éppen esiért, amikor hozzáléptem, így szólítottam meg: — Grazsdanyin. .1 Rámnézett, villant egyet a szeme, lerázta a vállára tett kezemet, szó nélkül otthagyottNem akarom részletezni, milyen komisz büntetéssel kényszerítette Vili, többszörös rabló- gyilkos szobafőnökünk, hogy még tovább is ellássa a kellemetlen hivatalt, nem is emlékszem rá pontosan. Arra viszont igen. hogy az esti vacsoraosztás után amikor megpillantottam őt, amint magányosan, a barakk előtti kis élőkért kőkerítésén üldögélt, mellé telepedtem. Már nem hagyott ott, bár csak szűkszavúan mogorván válaszolga- tott kérdéseimre. Lassan engedett gyanakvása, aztán a következő hetekben barátok lettünk. Ha a nyelvi nehézség miatt kissé akadozott is a beszélgetés, a táborban kialakult „Háftling”- nyelven jól megértettük egymást. Nyílteszű. kedves fiatal fiú, teljesen más ember, mint amilyennek hosszú ideig a többiek látták. A fogság előtti életéről kevés szót ejtett. Bizonyosan túl fájdalmas lett volna felszakítani az emlékeket. Családjáról csak annyit árult el, hogy bevonulása óta semmi hírt nem kapott felőlük, de égy falujabe- lijétől, valahol a fronton, megtudta. hogy szülőfaluját felperzselték és minden lakosát elpusztították a barbárok- Hogyne lett volna tele gyűlölettel. November elején nagyobb baj keveredett körülötte. A hajnali létszámellenőrzéskor még ott állott közöttünk az appellplatzon, de azután hiába kereste Vili, majd Kari, a barakkfőnök. A déli keserves ebéd, a marharépaleves osztásakor sem járult a kondérhoz rozsdás csajkájával, a barakk Vezetői dühöngtek, féltek is, mi lesz, ha kiderül; Iván megszökött, ezt jelenteni kell az irodán, az SS, a Gestapo kiszáll, nyomozni kezd, ha Ivánt nem találják, ők sem ússzak meg szárazon. Egyelőre tehát hallgattak. Este megkönnyebbülve látták, hogy a sorakozom, az utolsó pillanatban újra felbukkant. Vili villogó tekintete, halkan dörmögött fenyegetései jelezték, hogy mihelyt a barakkba visz- szatérünk, kegyetlenül leszámol vele. Igen ám, de az esti appell után megint csak nem tértvisz- sza a barakkba. Egész éjjel távol volt és másnap reggel bukkant fel- Utána pedig, mintha mi se történt volna, bevonult a többiekkel és nekilátott szolgálatának. Amikor faggatták, hogy hol volt tegnap egész nap, vállát vonogatta, csökönyösen hallgatott. Aznap este megint melléültem a kőkerítésre és most már~ én kérdeztem: — Nem jó, így elmaradni egy egész nap. egész éjjel! Ha Viliék jelentik a dolgot a halál- fejeseknek, karóba húznak! Hol voltai? Kicsit csúfondáros&n nézett rám, hallgatott. Tovább faggattam: — Ha nagy titok, persze, ne mondd meg, de azt hittem, barátok vagyunk... A vállamra tette a kezét, nevetve mondta: — Barát, barát.. ■ Buta barát... Nem tudod, mi volt tegnap? Ünnep. A legnagyobb ünnep. . • Még a fronton is megünnepeltük, érted... Mikor kisgyerek voltam, papával, mamával gyönyörűen ünnepeltük.. Nem törődünk most Vilivel Karllal, nácival, büntetéssel.. Itt is megűnneplem... Itt Is.. Senki sem veheti el tőlem. • Senki-.. Hamar megvilágosodott az agyany Kinek volt, itt eóbea* a pokolban naptárja, hányán tudtuk, hogy tegnap november 7-e volt?... Az igazsághoz tartozik, hogy még két alkalommal találkoztam vele. Elkerült a barakkunkból, mert Vili és Kari unta már a vele való bonyodalmakat, elintézték, hogy máshová helyezzék át, az oroszok egyik barakkjába. Így hát, sokáig nem láttam. Hónapok múlva véletlenül megpillantottam. A tábor valamelyik sikátorában jártam és egy kőrakás mögött, váratlanul felfedeztem. Ott kuksolt, foszlott könyvvel a kezében- Örömmel léptem hozzá, hogy üdvözöljem. A fiú, zavart bosszúsággal az arcán, letette kezéből a könyvet, talán el akarta rejteni, de már megláttam a címlapot, amelyen ez állott: „Trigonometria”. Végül még egyszer, utoljára, 1945 május közepén találkoztam vele. Tizenhatodika volt, akkor kezdődött meg a már felszabadított tábor kiürítése. Elsőnek a szovjet baj társak mentek el. Mi, többiek, az appellplatzon sorakoztunk. Milyen más sorakozó volt ez, mint az addigi, sok száz. gyötrelmes. A szónoki emelvény előtt ravatal, rajta a felszabadulás után meghalt egvik orosz bajtárs holtteste. Ünnepélyes dallam csendült fel, a Lenin-gyászinduló- Velünk szemben a távozó négyezer szovjet fogoly, volt fogoly, volt rab sorakozik. Feszes vi- gygzzban állunk, amikor példás rendben, zárt sorokban elvonulnak előttünk. És, íme, egy tömzsi. erőteljes, majdnem hogy kivirult legény fél méterre kilép a sorból, hozzám ugrik, megölel, és kurjant egyet: — Zdrasztvujtye! Tovaris! Miért tagadjam? Elérzéke- nyültem, könnyes szemmel néztem utána, sokáig... Még láttam hetyke sapkáját, aztán elveszett. beleolvadt a hazájuk felé menetelő, énekelve vonulók tömegébe. Nádasa József A frikában történt, a da- kari repülőtéren. A műszerészek és mechanikusok a rekkenő, déli melegben távoli útra készítették elő az Air France négymotoros, személy- szállító repülőgépet. Nekem is ezzel kellett utaznom, át az Atlanti óceánon. A repülőtér épülete előtti kis kertben üldögéltem egy alacsony pálma árnyékában, és szorgalmasan tanulmányoztam Zorkij fényképezőgépem használati utasítását. Amint felpillantottam, szemembe tűnt egy középkorú férfi. Világosszürke ruha volt rajta, szalmakalap a fején. Észrevettem, hogy érdeklődéssel legelteti rajtam a szemét. Mosolygott. A fényképezőgépem felé bólintott. — Zorkij, extra klassz! — Yes — helyeseltem angolul. — Oui — isinételtem meg franciául, és hogy hitelesítsem, hozzátettem oroszul: — Da. Nagyon jó készülék! perc sem telt bele, össze- ismerkedtünk. Aleksze- jevics az egyik afrikai ország szovjet követségének munkatársa, repült haza Moszkvába, szabadságra. — Ugye, hol találkoznak olykor a moszkvaiak — mondta vidáman. — Hát igen. Kicsiny a világ. — Maga Moszkvából jön, én oda utazom. Ügy találkoztunk, mintha Kurszkban lennénk a vasúti peronon. — V. Aleksze- jevics az órájára nézett. Kérem, tegye félre azt a technikai irodalmat. Amíg átrepül az óceánon, megtanulhatja a fotográfus-bölcsességeket. Gyerünk a teraszra, lehörpintünk egy pohár jeges italt, maga pedig mesél nekem Moszkváról. A teraszon tömérdek ember volt. — Azt hiszem, az ott szabad hely.' Fiatal afrikai ült a kerek asztal mellett. Kávézott és szórakozottan lapozott egy francia képes folyóiratban. — Bocsánat, szabad ez a két hely? — kérdezte V. Aleksze- jevics franciául. Az afrikai udvariasan bólintott, és elmélyült az újságban. Jégbehűtött gyümölcsszörpöt hoztak. — A követségen megkaptunk minden újságot és folyóiratot — magyarázta Alekszejevics. De más a sajtó és más az élőszó. Sá érdezett, minden érdekelte: milyen az Űj Arbat, és mi a címe annak a színdarabnak, amit legutóbb a Vahtangov színházban bemutattak, és hogyan játszott a Szpartak futballcsapata a rosztoviakkal. Alig győztem válaszolni. — Micsoda hőség van itt! — folytatta. Tréfás szemrehányással kacsintott az afrikai szomszédunkra, mintha tőle függne a higanyoszlop emelkedése a hőmérőn. — Behunyom a szemem és elképzelem: megyek a Kr asznaja Presznen, majd beülök a földalattiba, kiszállok a Kultúra Parkja állomáson, pontosan szemben velem a Moszkva uszoda. — A Csajka — javítom ki. — Ennek az uszodának a neve Csajka. — Moszkva! — Téved — mondom. — Nem, ebben maga téved — erösítgette. — Én is moszkvai vagyok. Igaz, már régen eljöttem Moszkvából, maga pedigr még tegnap ott volt, de azért nekem van igazam. — Nem! A Kultúra Parkjával szemben levőt uszoda neve... — Fogadjunk! — V. Alekszejevics felém nyújtotta a kezét. — Fogadjunk. Megkérjük a szomszédunkat, hogy üsse szét a kezünket... £ sztaltársunk félretolta a csészét, és nyájasan, szinte gyengéden tekintett V. Alekszejevicsre, Oroszul szólalt meg: — Bocsánatot kérek, de az elvtársnak igaza van. A Moszkva nevű uszoda ott van, ahol a Kro-pot-kinszkaja állomás. Álekszejevicsnek tátva maradt a szája. Rám nézett. Én is ugyanolyan ütödött arckifejezéssel bámulhattam rá. Ha a Szomszédunk elvált volna az asztaltól, hogy a levegőbe emelkedjék, talán kevésbé csodálkozunk. A fiatal afrikai szavai anyagira váratlanok voltak, hogy mi tovább is csak némán néztük egymást, mukkanni sem tudtunk. — Bocsásson meg — törte meg a csendet végre Alekszejevics — ön ezt honnan tudja? — Én is moszkvainak érzem magam — mondta a néger és mosolyogva csillogtatta meg a fogait. — Fürödtem ebben az uszodában. A Patrice Lumumba Egyetem hallgatója vagyok. Most utazom vissza Moszkvába. — Hogy mik vannak — ne* vetett Alekszejevics. — Kiderül, hogy körülöttünk csupa moszkvaiak vannak! __ V. Alekszejevics és az afrikai elrepült Moszkva felé. Eltelt egy negyedóra. A mi gépünk is indult. JaT ényelmesen helyetfoglal- tam. Eszembe jutott a találkozás és elmosolyoghaltam magam. — Valami kellemes dologra gondolt, monsieur? — kérdezte a stewardess kicsit pajkos mosollyal. — Oui, madamoiselle — mondtam. — Da!... Igen... Kinéztem az ablakon és néztem az alattunk hullámzó végtelen óceánt. Borisz Laszkin Oroszból fordította: Pogonyi Antal Bíiincstörő ... Megátkoztuk a vasat. Sebesítőt egyszer, életet ölöt hétszer, bilincset hetvenhétszer, százszor, milliószor. ... A bilincs alázatot ad, embert embertelenít. kínnal kínoz, gyáván gyötör, fénytől foszt, fájdalmat fogantat, semmivé semmisít ... Ki bilincset tör, törvényt teljesít. Folyók és fák, izmok és idegek, házak és hegyek, tengerek, tüzek, vér és vihar táblás törvényét. ... Áldott légy, Ember! Bilincstörő egyszer, bőséghozó hétszer, béketeremtő hetvenhétszer, százszor, milliószor! Fazekas Tibor A Jagyimir Karpenko Epp ebben a korban Szétnyitod az újságod lapját, és olvasod a verseket. Egyik költő panaszkodik, hogy másik, hogy korán született!? T'** Nyugodt vagyok mégis miattuk, hisz az elet törvényei: egyikből tán sarkkutató lesz, másik majd az elektront fékezi. S ha elérkezik az idő, elámul hirtelen, hogy hol van, s megállapítja, hogy épp jókor született. Épp ebben a korban Fordította: Antalffy István Fronftatvonulas Agykérgembe marnak a lombok páfrany-fogakkal, habosán. Az éjszakák ólom-máhében felizzó szempár fogan. Koponyám egyenlítőjén fűzből szakadt vonatok cikáznak Radioaktív virággá pörköli húsom e század. Hatvani Dániel
