Petőfi Népe, 1965. október (20. évfolyam, 231-257. szám)

1965-10-03 / 233. szám

KATONA JÓZSEF rf)áifiz$ban Nem volt a mi Katona Jó­zsefünk Párizsban soha, Bánk bánja is aligha látott még nyomdafestéket francia nyelven és színházban se adták elő a gallusoknál. Azt azonban már ötvennégy évvel ezelőtt hallot­tam, egy Koródy nevű fiatal magyar festőnövendéktől, hogy akoliban a párizsi Magyar Egye­sület műkedvelői ott, a Vaugi- rard utcai helyiségben, kis szá­mú közönség előtt meleg és megható sikerrel előadták a Bánk bánt. s ő. Koródy ját­szotta Biberachot. Utoljára 1935-ben kísérleteztem, hogy hátha megtalálhatnám a nagy Nemzeti Könyvtárban, a Biblio- téque Nationale-ban ezt a mi. máig is legnagyszerűbb dráma- kincsünket, de nem volt az ott meg akkor sem. se magyarul, se franciául, noha más nagy és kisebb íróink már elég szép számban és értékkel képviseltek bennünket. Most azonban, hogy a múlt hónapot ismét Párizs­ban töltöttem, már ott volt. ott volt a nagyszerű mű, mégpedig a külön teremben őrzött rit­kaságok. a régi „első kiadások” között — s csak mint afféle ma­gyar kutatószerű vendég kap­hattam kézbe és lapozhattam bele. A Bibliotéaue Nationale a vi­lág egyik legnagyobb szellemi értékgyűjteménye: állítólag mintegy 20 millió könyv őrzi í aktáraiban a különböző kultú­rák múltját és jelenét, s ebből az óriási számból csaknem öt­millió a többé-kevésbé keresett és forgatott művek száma — ennyi áll a nagy olvasótermek és dolgozószobák látogatóinak rendelkezésére. Valamivel na­gyobb a Britisch Múzeum könyvtára, s ma már a moszk­vai Nagykönyvtár is felülmúlja az említett oéldányszámokat.) Alfred Ch. Koch főiskolai hallgató (a Sorbonne filozófiai szemináriumából) véletlenül meghallotta, hogy mit keresek, előzékenyen nyomára vezetett, megtaláltuk a ritkaságok kö­zött. S ritkaság ez csakugyan: a Bánk bán 1821-es legelső kia­dása. Hazai könyvtárainkban bizonyára akadnak még példá­nyok ebből a 144 éves kiadás­ból, de a különben oly sok és értékes Katona-könyvet és do­kumentumot őrző kecskeméti megyei könyvtárban, sajnos, nincs belőle. A fakó szürkés-zöld. papír- fedelű. kisformáiú öreg köny­vecske belső címlapja: „Bánk bán. Dráma 5 szakaszban. Szer­zetté Katona József. Pesten. 7rattner János Tamás betűivel s költségével 1821." — További lapokon a íSemélyek felsorolása, majd az ajánlás: „Szabados Kecskemét Mező Várossá nemes Fő-Bírája és Tanácsához” — s kezdődik az ismert rigmus: „Hol hazánk egyik legelső vára, ős Partiscum álla. hol Zalan első futása gyözedelmi halmot ása ung-urinknak.. A külvárosba vezető vasúti ** átjárónál le van ereszt­ve a sorompó. Jó tíz perce to­latnak le-fel egy hosszú teher- szerelvényt. A. masiniszta bájos nyugalommal szemléli a várako­zók egyre sokasodó csoportjait. Van abban némi kaiánság. hogy pont olyankor könyököl ki. mikor a mozdony az átjáró­hoz ér. Ha áthaladt, figyelme a csicsergő íüttyieleken. a zászló­val rohangáló váltókezelőn. A piros-kék sorompóra két fiú támaszkodik. Két alsókar­jukat ráfektetik a fényes, po­ros fára, s nekifeledkezve dis- kurálnak. A magasabb, jóképű, kefehajú legény magyaráz. Be­széd közben szeme hol a mozgó, csörömpölő vagonokra téved, hol megáll az oldalvágányok­nál rakodó munkásokon. — Te. ilyen kislányt talál­tam a Balatonon! — emelinti meg nyomatékül jobb karját. — Még a Délin összetalálkoztunk a kocsiban, mikor indultunk. Különös lány. meg kell adni. Nem szólt az egy mukkot se magától egészen a Balatonig. „Igen — nem. Igen — nem” ennyiből állt a társalgása. Ne­kem meg be nem állt a szám. — Na és. sikettilt valami? — türelmetlenkedik a köpcös, vö­rös hajú, kissé pulykatojásarcú legény. Izgalmában kockás ing­ujját gyűrögeti még feljebb. — Apám! Egv hét alatt meg se tudtam csókolni. Pedig is­mersz. nem vagyok szívbajos. — Milyen a haja? — Fekete. — Hű, azokkal nehéz. — Hülyeség! A barátnője is fekete. Azzal meg késő este is vacakoltunk. Hárman mentünk a kis zöldvendéglőbe sörözni. Én Etát fűztem volna, de ő úgy ült, mint egy királynő. Né­ha, míg dumáltam, az volt az érzésem, hogy hülyének néz. A barátnője meg engem árasztott el süket szövegeivel. Öt én tar­tottam bolondnak. Illedelmesen kísértem őket vissza az üdülőjükbe. pedig majd bezsongtam, úgv szeret­tem volna Etával elromantikáz- ni a vízparton. Tudod: ..Resz­ket a hold a tó vizén ...". csil­lagok. szellő, szédítő zsolozsma meg minden. Ez csak a mesé^ ben sikerül úgy. ahogy az em­ber szeretné. ikor elköszöntem tőlük, s 1 1 ő már befelé indult, a másik egy pillanatra visszafor­dult. Kacsintott, s olvan moz­dulatot tett. amiből megérthet­tem: várjak, visszajön — Remélem, bosszút álltái a „Királynőn"? — Na és mit érek vele?! Meg se közelíti Etát. akiben — hall- gatagsága ellenére — annyi tar­talom van. A nézésében, szája vonalában. A válltartásában. homlokán. Ügy éreztem, ponto­san megérti gondolataim leg­mélyét is. Pedig csak néha tett egv-egy szavas megjegyzést, amitől viszont nemegyszer he- begtem-habogtam. Mindennap hármasban jártunk. — Bepörögtél, hékás! Jó. hogy csak egy hétig tartott a nyara­lásod. Na, mondd már. legalább nem került sokba a nő. Az a másik, hogy is hívták? — Szilvia. Á. az egy ömleny, halában unalmas. Egy pörget­tyű. De Eta? Öregem! Te, olyan lábai vannak! Süssü-süssü! — sistereg me­gint visszafelé a mozdony A két fiú grimaszolva védekező az éles hangok ellen. Görnyedt hátuk felegyenesedik. ellökik magukat a sorompóról. Mive1 nem messzire húz a vonat, csa félkézzel nehézkednek vissza A hosszú gyerek hangjában ne­hezen palástolható kis bánat bo- rong. mikor ismét megszólal. — Ügy vagyok vele, hogy van még időm. Lesz még más lány is. Fiatal vagyok. De ez az Eta! — Nem viseled el. hogy do­bott. mi? — kajánkodik a vörös. Barátja elengedi a füle mel­lett. saját gondolatait folytatja. — Tudod, milyen egy rendes lány. aki szép is. okos is? Most szabadult. Textiles. Még soha nem volt helyen. De egye­dül se — hazulról I defigyeli! Ki ez a kis- * lány. Utolsó estén eljött velem a moziba. Azt hittem megőrülök a boldogságtól. Rá­zott a hideg, izzadtam, lükte­tett az agyam mikor a sötétben megfogtam a kezét. Most is ér­zem külön-külön minden ujját. De mikor meg akartam csókol­ni. előrehaiolt, szépen visszá- tette kezemet a térdemre. Egy ideig ült még. aztán hirtelen felállt, és előadás közben kifelé indult. Szerencsére a padsor vége felé ültünk, nem sokat za­vartunk. Követtem. — Mi rosszat tettem magá­val? — kérdeztem. Egészen meg voltam rendülve. A későbbiek­től még jobban. — Szilvia mindent elmondott — sújtott agyon az első szavak­kal. — ö ilyen. Holnap már el­felejti, hogy a magáé volt. Azért én nem haragszom rá. Ha neki ez a szerelem, ám csinálja. Ma­gát se nézem le. Akkor nem jöttem volna most el a moziba. Tudom, maga azért ió érzésű fiú. Ne gondolja, hogy én anáca- lélek vagyok. Volt egv fiú. de az nem olyan, akit szeretnék. Nehéz erről beszélni. Tudia. szörnyű családi körülmények között nőttem fel ' Még egész kislány voltam, tizenkét éves mikor anyukával, meg apám barátjával moziba mentünk. Anyu és az ismerős férfi tőlem balra ültek. S egyszer látnom kellett, hogy annak a férfinak a keze már felőlem karolja anyámat a hóna alatt. Egész odahúzta magához, úgv marad­tak sokáig. Én csak befogtam a szemem és azt hittem, meg­halok. Szüleim nemsokára elváltak. De nem költöztek külön. Apu nem nősült meg újból. Anyu­hoz meg időnként más-más fér­fiak járnak. Már ipari ianuló voltam, mikor bőgve meg mer­tem kérdezni, miért tesz ilyet? ..Hát. néha gyomor kell hozzá, kislányom — de az élet kegyet­len — és sokba kerül.” — így felelt az anyám. Már nem lakom vele. Nem azért, mert nem szeretem. ... Megérti, miért szaladtam ki a moziból? Miért nem men­tem éjszaka magával holdai nézni? Nekem nincs egyebem, csak ez a tartásom. Lehet, hoßv még találkozunk. Ha maga is akarja. Meg én is — suttogta az utolsó szavakat Eta. és elsza­ladt. Csak a címét tudnám Csak azt. De egyszer felmegyek Pestre Oda ülök a Lőrinci Főne kapuja elé. Annyit tudok, hogv ott dolgozik. Végigvárok min­den műszakot, míg csak ő nem jön. Ilyen rendes kislányt nem [ehet elfelejteni. ^ intha végszóra várt volna a sorompó szelid csilin keléssel emelkedni kezdett. Tóth István .. - ­S lentebb végül : „Isten ójjon szülőhelyem! ezt néked szívből szentelem.” Következik a jegyzés. azaz a szerző előszava, alatta: „írám Kecskeméten, Jakab-Ha- va 2-án 1819. Katona József." —Ezt követi az „Előversengés” — majd az Első Szakasz —. az Ötödik Szakasz befejezésével pedig a „VÉGE”. De a címlapon * még. kifakult barna betűkkel, ott áll az egy­kor volt könyvtulaidonos igen szép kézírása: ..Vettem Kecske­méten 1873. Ádámovics D.” Utólag hallottam itthon, hogy vagy hatvan éve még élt Kecs­keméten egy Adamovics család, amelynek egyik ága más vidék­re került innen, annak az ág­nak a hajtása pedig Adamovics Sándor szobrásznövendék volt akkortájt Brüsszelben. Nyilván az ő kezén juthatott el az első kiadású Bánk bán Párizsba, s ott később, a legutóbbi harminc évben már, a nagy bibliotékába. .. . Katonánk után Madáchra gondolni és őt kérni, természe­tes dolog volt — meg is kaptam könnyen, mert „Az ember tra­gédiája” a keresett könyvek között van ott. hiszen francia nyelvű. Ch. de Bigault de Ca- sanove fordításában. Kiadta 1896-ban a Societé du Mercure de France. — Amint értesül­tem. ebben a fordításban ját­szotta a Comédie Francaise Pá­rizs nemzeti színháza, a nagy Madách-művet legutóbb is. alig pár évvel ezelőtt. Hogy örömünk és gyönyörkö­désünk még nagyobb legyen, az egyik fiatal és kedves könyv­tárosnő kikeresett és kezembi adott még egy megragadó tar­talmú szép magyar—francia könyvkincset, amely csak igen kevéssé lehet ismeretes, hiszen alig három éve jelent meg Pá­rizsban. Gara László és Sípos Gyula kommentárjával és gon­dozásában: Vörösmarty Vén ci­gánya. 15 francia költő fordítá­sában. mindössze 220 számozotl példányban. Ebből jutott egy a Bibliotéque Nationale-nak. A 90 oldalas finom, külsejű és a leg­jobb papírra nyomott „Le vieux Tzigane” belső címlapja előtt Vörösmarty gyengéd vonalú portréját látjuk, utána éleiének, költészete értékének és hatásá­nak ismertetése, maid a Vén cigány halhatatlan strófái ma­gyarul — s külön lapokon a 15 szép francia fordítás. A magyar humanizmust reprezentálják a váteszi sorok: .,. Lesz még egyszer ünnep a világon, Majd ha elfárad a vész haragja S a viszály elvérzik a csatákon!.. Szíves könyvtárosi útbaiga­zítással sikerült megszereznem a 115. számozott példányt, amit most naponta elbecézgetek itt­hon. Simonka György Hí föt* yff I n c Bozsó János: Ősz. Kávé és huszonhatévesek Tenyérmelengető pohárban illat ’ét roskadt szó között figyelem párák Molekuláris pontjait Koffein-éhes nemzedékünk Mindig ugyanarra a helyre ül le Az ablakok elébe Észre sem veszem hogy Az üveg derekát Vranylón karikázza a hab \ mi fülünknek ismerős zajok \ztán dühödt vicsorgás \mi még ma rossz Közben a nyálkahártyák Remegve reagálnak Letörli az ember Az erezett foltot Ez is mi vagyunk Egy pohár konyak egy cigarettavég Dürrenmatt és Fischer filozófiája Apáink dicső múltja Meg a mi feszengő jelenünk A füst elegyedik a gőzzel A négerbarna lében Ott rejtőzködik A két perccel utáni Hökkenő lüktetés Mert ez is mi vagyunk A kávé meg a nikotin Ablak előtti hely Két roskadt szó Között egy korty Brecht tiltakozása És Picasso Guernicája Rúzsfolt és etilalkohol Meg vicsorgás Osborne és Miller is Kávé gőzével összekapcsolt percek A holnapkezdődés Első órái tán Zsigereinkben ez van Ma még puszta nyom De tiszta pohárban Hozzuk a tiszta vizet A két cukrot megszokott mozdulattal Zsebembe csúsztatom Becsey Tóth György

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents