Petőfi Népe, 1965. október (20. évfolyam, 231-257. szám)
1965-10-24 / 251. szám
TÖBB mint két évvel ezelőtt került Szabó Gergely, Bátaszék, Kossuth utca 45. szám .alatti lakos az ÉM. Bács-Kiskun megyei Építőipari Vállalathoz, ahol 1964 március közepéig — fegyelmi elbocsátásáig — munkavezetőként dolgozott. Röviddel azután, hogy a vállalathoz került. a hartaj Üj Élet Termelő- szövetkezet tojóházépítésének vezetésével bízták meg. A munkát Lieber József főépítésvezető és László József építésvezető irányításával és ellenőrzése alatt végezte. Amikor 1963 októberében hozzáfogtak a helyiség lebetonozá- sához — bár tudták, hogy a műszála terv szerint annak egy részét nyolc, más részét pedig 15 centiméter vastagságban kell burkolni — mégis az egészet mindössze 5—6 centiméteres betonnal „terítették” le. Természetesen sem a tsz-beruházási iroda vezetője, sem az építtetők nem vették át a munkát. A terveknek megfelelően, újbóli elkészítése pedig közel húszezer forint kárt jelentett a vállalatnak. MI TÖRTÉNT ezután? Szabó Gergelyt, a dunavecsi járásbíróság társadalmi tulajdon hanyag kezelésének bűntette miatt héthónapi javító-nevelő munkára ítélte, tízszázalékos bércsökkentéssel. Tényként állapította meg azt is. hogy az építésvezetők, nevezetesen László József és Lieber József tudtak a szabálytalanságról, annak megszüntetése érdekében mégsem tettek semmit. Kopp Lajos, a tsz- beruházási iroda vezetője a szabálytalanságot már akkor bejegyezte az építési naplóba, amikor még csak 60 négyzetmétert betonoztak le. Erre aaonban a vezetők nem is válaszoltak. A büntetőügy tárgyalási anyagából az is kiderül, hogy Szabó mellett a két vezető is egyetértett az 5—6 centiméteres betonvastagsággal, mert az gyorsabban készül és sürgetett a határidő. A vállalati munkaügyi döntőbizottság mégis csupán Szabó Gergely munkavezetőt kötelezte a teljes összeg, vagyis 19 ezer 420 forintos kár megfizetésére. Már az is érthetetlen, hogy a dunavecsei járási ügyészség miért kizárólag Szabó Gergely ellen emelt vádat a hűtlen kézelés miatt, hiszen László és Lieber legalább annyira vétett a jogszabályok ellen, mint a munkavezető. Mindketten sűrűn kijártak a munkahelyre, „ellenőrizték” a munkát. Ők vezették az építési naplót, látták tehát Kopp Lajos bejegyzését, de nem törődtek vele. Sőt. azt mondták, a munkásoknak, hogy „nem országút lesz ez, élég lesz a vékonyabb beton is...” Mindez benne van a büntetőügy tárgyalási anyagában. S ennek ismeretében döntött mégis a fentiek szerint a munkaügyi döntőbizottság. A két építésvezetőt nem vonták felelősségre. Szabó Gergely azonban — joggal — felülvizsgálati kérelemmel fordult a kecskeméti járásbírósághoz, amely október 21-i tárgyaláson a közel húszezer forint kártérítés helyett nyolcezer forint megfizetésére kötelezte. . NINCS SZÁNDÉKUNKBAN mentegetni Szabó Gergelyt, hiszen vétkes, s el is ismerte bűnösségét. Csupán az nem világos, miért van szükség a két építésvezető nyilvánvaló mulasztásának figyelmen kívül hagyására. Bár az ügyben hozott büntető és polgári ítéletek, határozatok jogerőre emelkedtek, a bíróság nem tekinti befejezettnek az ügyet. Felhívja a vállalat figyelmét a meg nem térült kár, vagyis a 11 ezer 420 forint megtérítése iránti intézkedésre. s a mulasztók felelősségre vonására. Erre azonban nem lett volna szükség, ha a vállalati döntőbizottság a Szabó Gergelyt elmarasztaló határozat meghozatala előtt kissé figyelmesebben, részletesebben tanulmányozta volna az ügyre vonatkozó bírósági iratokat, amelyekből kiderül, hogy nem kizárólagos Szabó Gergely bűnössége. Ezt egyébként az enyhe ítélet is bizonyítja, de még inkább alátámasztja az a határozat, amely a kártérítés mértékét csökkentette. a döntőbizottságoknak — köztük az említett vállalatnál működőnek is — sokkal nagyobb felelősséggel, az objektivitásra való törekvéssel kell dolgozniuk ahhoz, hogy hivatásukat teljes mértékben betöltsék, a dolgozók bizalommal forduljanak hozzájuk, tekintélyük legyen. Gál Sándor zemcevre. — Az ölébe hullik valami, ő meg nem kap utána, az ökör! És akkor jött a kiállítás. Anato- lij először Inozemcevet küldte oda. Inozemcev ki is ment Szo- kolnyikibe. körüljárta a kiállítást, este pedig jelentette Pro- horovnak: — Teli van a biztonsági szolgálat embereivel, semmit se lehet csinálni. A valóságban (később bevallotta) egyetlen detektívet se látott. Csak egyszerűen inába szállt a bátorsága. Ott akarta hagyni Anatolijt. Aztán kiment maga Prohorov. Sokáig tanulmányozta a terepet, és megkockáztatta a dolgot. Sikerült. Az „ügyintéző” értelmesebbnek bizonyult az újságírónál. — Én most nem veszek át magától semmit! S hozzá szeretném tenni, hogy rendkívül ostobán hangzik — mondta Ana- toliinak Sklyton, miközben a Szokolnyiki parkban sétálgattak. — Többé nem találkozhatunk, ezt jól vésse az agyába. Adjon nekem egy telefonszámot. És ne siesse el a dolgot. Gondolkozzék! Olyan telefon legyen, ami nem kelthet feltűnést. Ha talál ilyet, értesítsen. Még egyszer találkoztak. Ana- tolij megint csak a levéllel jött, Sklyton megint visszautasította. Aztán mesélt neki Sabolinról, az „izékről”. Sklyton nem szakította félbe, hallgatta. „Egy ilyen beszélgetés nem lehet veszélyes — gondolta. — A fickó valóban érdekes lehet, nem szabad kiengednem a kezemből...” E beszélgetések Szokolnyiki- ben szinte szárnyakat adtak Pro- horovnak: menni fog a dolog! Levlet írt Rigába a Sklytonnal létrejött találkozásairól: „Megoldotton az 1. számú problémát.” Prohorov félt, hogy Sabolin- tól szerzett értesülései elkallódhatnak, ezért lemásolta azokat és elküldte Orszkba. ..Úgy vigyázz rá. mint az életedre” — írta Kuznyecovnak. A telefon- hívás azonban nem jött, bármily türelmetlenül is várta. Sklytont ekkor már kétségek gyötörték: „És akkor mi lesz, ha ezek az „izék” az orosz kémelhárítástól jönnek?” Állandóan úgy érezte, hogy követik. Az idegei teljesen felmondták a szolgálatot. Leningrádban, a szállodában, részegségében eltörte a telefonkagylót és így kiabált: „Tudom, hová rejtik a mikrofonjukat!” Mikrofont nem talált ugyan, de a széttört kagyló árát meg kellett fizetnie. „Még jó, hogy nem tudnak erről a marhaságról Moszkvában, a követségen” — gondolta másnap. Moszkvában azonban tudtak róla. Igaz, nem a követségen. — Sklyton Ideges — mondta Kuprin Roscsinnak. — Mi bántja vajon? — Már az a tény. hogy ideges. bizonyos következtetésekre ad lehetőséget — felelt Roscsin, majd rágyújtott és tovább beszélt : — Figyelj ide... (Folytatása következik) Álombéli víztükör. Siklik rajta az öreg csónak. Nemrég kelt fel a nap. Hűvös van, október. Vastagon, olajosán csillog a harkakötönyi halastó majdnem félezer holdas felülete. Még a nádas sem zör- ren e mozdulatlanságban. A csatornán át a nyílt vízre érünk. Mellettünk ül Nyári János, a bajai Üj Élet Halászati Tsz főagronómusa. A csónak végén pedig Sághi György és Kun István egy dorong segítségével, felváltva tolják előre a járművet. Mindketten fiatalemberek. Halászok? Azok is. De, mint elmondják, a munkakörök itt nincsenek szigorúan elhatárolva. Kun István például gépkocsivezető. Sághi György meg építő. A parton. a halásziház mellett nemrég készítette el a tüzelőraktárt. Csak úgy kedvtelésből, barkácsoló szenvedéllyel. A tulajdonképpeni halászok az előttünk haladó csónakban ülnek. Simon Balázs. Erdélyi Mihály, Szálai Sándor, Vágvöl- gyi László és Plagács István. Többnyire ők is fiatalok. De ott van közöttük a főhalász — ellenzés sapkájáról jól felismerni —, a 72 éves Szűcs Vendel bácsi is. Valójában nem is tónak, hanem tórendszernek nevezhető a htsz itteni területe. Három részből áll. Most a középső részről történik a lehalászás. Előtte hetekig szivattyúzták róla a három méternyi mély vizet. Amíg csak 50 centire nem apad. Helyenként azért mélyebb is, s ezt fotóriporterünk nem kis bosszúsággai tapasztalta, amikor térdigérő gumicsizmában kilépett a csónakból... Milyen termés várható? — Hat-hét vagem — feleli Nyári János. — Zömmel ponty. November közepéig eltart a munka. Bőven jut hal a telelőkbe is, bár legfeljebb két vagonnal helyezhetünk el bennük. Ezt a tél folyamán adjuk majd el, s ellátjuk a . halászcsárdánkat is. Az első csónakból már ki is léptek a halászok a vízbe. Húzzák a hálót befelé. Lassú, de biztos léptekkel megkezdik a bekerítést. Az éles ellenfényben mint mesterségük élő szobrai látszanak. A főagronómus. aki javakora- beli ember, s európai hírű halszakértő, elmosolyodik: — Primitív eszközökkel dolgozunk, csaknem úgy, mint sok ezer évvel ezelőtt, az emberiség történelmének hajnalán. Ezért is olyan varázslatos ez a munka. Legalább is számomra. A fővárosban lakom, de egész életemet vidéken töltöttem. Legutóbb hosszú évekig voltaim Szegeden. Eleinte ott sem volt semmi technika. Aztán meglett minden. És ez a halastó • is még csak pár éves ... De a halászházunk, s hány melléképület már kész. Mielőtt vízre szálltunk, szétnéztünk a halászházban is. Kellemesen berendezett helyiségek. itt, a puszta közepén, ahol a tóhoz is poros, hepehupás dű- lőút vezet... De hiányzik még a villany, a víz és a jégverem. Mindhárom nagyon kellene. Nem gond nélkül való az értékesítés sem. Hetente húsz mázsa halat kell eladná. S a piaci szállításokat az 1935-ben gyártott háromtonnás tehergépkocsival kell lebonyolítani. A rozoga „szekér” megjárta a világ- háborús frontokat is. Hosszabb útra elindulni vele — kész rizikó. Üj kocsit azonban — szívesen áldozna rá a szövetkezet — nem kapnak. A halászok egyre szőkébbre vonják a hálót. A esónak már ott is van a háló szélinél. Vendel bácsi meri a halat, a többiek a hálót tartják. Az öreg halász szótlanul.' de annál de- rekasabban dolgozik. Amíg a főagronómus rá nem szól: — Adja már oda azt a mentőt a fiataloknak is, Vendel bácsi! Hadd gyakorolják a szakmát. Felnéz az öreg, megtörli homlokát. s a meri töt — láthatóan nem szívesen — átnyújtja a mellette álló fiatalabb társának. Mellesleg régi ismerőse Nyári Jánosnak, Régente együtt jár; ták az ország vizeit. Mindkettőjüktől sokat tanulnak a fiatalok, akik a környékből szegődték ide halásznak. Vendel bácsi Somogy megyei származású. Nagyatádi. Az idén 45-i'k éve halász. A halaknak legalább a fele ekkora — mutatja Nyári Jánosnak a két kilós pontyot Erdélyi Mihály, a fiatalok egyike. (Tóth Sándor felvételei.) — Nagy hegyet lehetne rakná abból a halból, amit az életemben kifogtam. A legnagyobb egy 18 kilós harcsa volt. Még Simon gáton fogtam, régen, pontosan nem is emlékszem, melyik évben. Én különben nem szeretem a halat, se sülve, se főve. Jobb a szalonna. És hogy hova kell meríteni a hálót, azt honnan tudom meg? Hát oda, ahol mélyebb a víz, mert a hal is odahúzódik. Meglátom én azt már a víz színéről. Ott olyan más... Hogy fázotm-e? A halásznak nem szabad a hideget éreznie. De még a fáradtságot sem érzem, amikor dolgozom. Voltam én már nyugdíjas is, de csak egy évig. Nem bírtam ki, hogy ne menjek a vízre. Szeme fiatalosan, kéken ragyog, mint a tó fölé boruló ég. Színültig telik hallal a csónak. A halászok vállukra veszik a vontatókötelet. s partra húzzák a fogást. Egy részét a telel tetőkbe rakják, a többit piacra viszik. De megvárják még a következő fogást. Az körmyeb lesz. mivel terhet már a helybeli Aranykalász Tsz vontatójával hozzák ki a partra. Tehát mégsem egészen ősemberi ez a halászat. De szépségét nem csorbítja, sőt növeli, ha szerephez jut benne a gépi technika is. Ezért is akadnak folytatói, fiatalok, akik hasonlóvá akarnak válni Vendel bácsihoz, hogy ne érezzék se a hideget. se a fáradtságot, amikor vízbe csobban a háló... Hatv aui Dánie? Egy bűnügy és környéke Hárman a halászok közül. Középen: Vendel bácsi a csónakba mereareti át a halat.
