Petőfi Népe, 1965. szeptember (20. évfolyam, 205-230. szám)
1965-09-09 / 212. szám
t «Mal 1965. szeptember 9, csütortäfc I N A P T A R 1965. szeptember csütörtök. Nérvnap: Adám. Napkelte: 5 óra 13 perc. Napnyugta: 18 óra 9 perc. — Villamosították a keceli Béke Szakszövetkezet központi majorságát — 120 ezer forintos költséggel. A napokban befejeződött a vízvezeték szerelése és a daráló építése is. A közös gazdaság építőbrigádja jelenleg új gépszín létrehozásán fáradozik. — HARMADSZOR szedik a konzervtoabot a hathoklas közös tábláról az imrahegyi Üj Élet Tszcs gazdái. Szerződésük értelmében a Kecskeméti Konzervgyárnak adják át feldoígozásra a jó hozammal fizető termést. Az eddigi két szedés eredményeként ebből a szövetkezeti gazdaságból már 70 mázsa komzerv- bato került a gyárba. I radioaktivitás bioszámlálója Az Egyesült Államokban kit erm as etették a Spiderwort nevű bíborszi- iiű hibrid virágot, amely •meglepő tulajdonsággal ?rendelkezik: a leveleinek felületén a mikroöz.kóp- pal látható apró vörös pontok száma lehetővé teszi a környezet radioaktivitásának 0,005 röntgen pontossággal való mérését. Ez a bioszáríflá- ló legalább olyan jól működik, mint a Geiger— Müller-féle készülék. — VETIK a téli ka- ralábét a kecskeméti Béke Termelőszövetkezet hollandi ágyaiba. A friss primőrt decemberben értékesítik majd, nagyobbrészt exportálják. f||iniatűr Mosoly plusz három uü alószínűleg hamaro- Burópa összes 1% gy óútján megértik azt a ijcban divatba hozott ;ést, amellyel a ta- ztalatlan gépkocsive- >k elnézést kérnek az ő6ebbekitőP’ az elköve- közlekedési szabály- uiságokért. Svájcban ranis a szabálysértő kezének három ujjá- inleget a nehéz helybe hozott vezető felé lehetőleg mosolyával jyakszik kifejezni saj-> a történjek ikai tudatlanság olasz rádió és tv jégének alig S0 szátérti meg az adá- 1 elhangzó oolrnkal :ésake*. A tv és a tisztviselői által Lajtott vizsgálatiból :lt: a közönség 46 aca nem tudta an, mit Jelent a etgyülés”, 47 száaa- c nem volt fogalma dóklvetés” mlbenlé- 48 százalék nem hogy ml a „törvény- at” és 72 százalék tudta, hogy ml „a itközl egyezmények Elcsúszott a szardínián Tom Willard amerikai bálnavadászt sajátos szerencsétlenség érte: New Vork-i hotelszobájában elcsúszott egy szardínián, ami vacsora közben kiesett a konzervdobozból. Az esés következtében eltörte a lábát és agyrázkódást ezéflvedfllt. — Egyre több gazda- ’ sági épületet, létesítményt hoznak tető alá az imrehegyi Üj Élet Tszcs-ben. Idén már elkészült egy erőgépszín, s a házi brigádjuk most permetlék everő tornyot, valamint egy hét vagon terményt befogadó kukoricagórét [ épít Még a tél beállta előtt a munkagépek tárolására elkészülő új szín szolgálja azok állagának megóvását, s ugyancsak rövidesen befejezik a jövőre üzembe állítandó 36 kalapácsos daráló építését is. „Biztos érték“ A Beatles ének- és táncegyüttes által megalapított „Northern Songs Company” részvényei a hanyatló londoni tőzs- da legstabilabb papírjai közé tartoznak. A részvénytársaságot a négytagú együttes két tagja, John Lennon és Paul MacCartney alapította és az elsó évvégéin 628 823 font hasznot mutatott ki. A részvényesek az előirányzott 27,5 százalékos osztalékkal szemben 32,5 százalékot kaptak. — Csatornaépítés miatt szünetéi a közúti forgalom a kecskeméti Juhász utcában szeptember 13-tól, előreláthatólag egy hónapig. Ez idő alatt a 2-s számú autóbusz a Zöldfa utca—Szegedi út vonalon közlekedik. Töltény két lövedékkel Az Egyesült Államokban a célba találás nagyobb biztonsága érdekében kidolgoztak egy olyan pu&katöltényt, amelynek két lövedéke van. A töltény 7,62 mm . kaliberű puskába való. Az el&ő töltény a célvonalnak megfelelően repül, a másik, amelynek alját 4,5 fokkal elferdítették. kissé eltér oldalra. Kapaszkodj de óvatosan — ezt írhatnák ki Kecskeméten a GA 65—33-as rendszámú autóbuszra, amely igen viharvert állapotban van. Hogy egy közönsége« villanykörte lóg le a tetőzetéről — pótolva az elromlott világítószerkezetet —, ez hagyján. De í«nikor a gyanútlan utas a hátsó álldogáló tér közepén elhelyezett kapaszkodó rudat megfogja» akkor éri meglepetés. A rúd imbolyogni kezd vele együtt. A felső rögzítő csaparjai ugyanis hiányoznak. Még jó, hogy az alsó csavarjai egyelőre épek. De ki tudja meddig, s hogy ki lesz az áldozat?. .. — ZÖLDÖVEZETET kap Kecskemét. A város pereméin elsőnek a cigámyvárosi részen, az úgynevezett Muszáj területén létesítenek parkerdőt. A tervek rövidesen elkészülnek. 120 éve, 184*5. szeptember 9-én született Acsády Ignác történetíró. Jogásznak készült, hírlapírói pályára lépett. Újságírói és szép irodaim! tevékenysége mellett a történettudományt is művelte. Kora hivatásos történészeinél haladóbb szellemű munkásságot fejtett ki. Kutatásai különösen a XVI., XVII. és XVIII. század gazdaságára és pénzügyeire terjedt ki, melyekről nagyszámú rószlettatnulmányt tett közzé. Irt nagy, kétkötetes magyar történelmet is. Legnevezetesebb munkája, az 1896-ban megjelent ».Magyar jobbágyság története”, amely első feldolgozása a nemzet legnépesebb rétege történetének. Ebben, az önálló kutatásain alapuló munkában — a magyar történészek között — Ő mutatott rá elsőként, hogy a parasztság és általában a dolgozók szerepe fontosabb a történelemben, mint a katonáskodó, uralkodó feudális osztályé. Az elnyomott osztályok és gazdasági viszonyaik feltárásával és megfelelő következtetések levonásával úttörő volt a magyar történetírásban. — Japán tyúkok nevelték a fácáncsibéket a Bugacpusztai Erdő- gazdaságban, kísérletképpen,. Az eddigi nagy testű és takarmányigényes tyúkkotlósoknál ezek a mostohák alkalmasabbnak bizonyultak a nevelésre. Kitűnően megtanították élelemszerzésre a kicsinyeket. — A leleményes olasz kislány, Maria Concetta Perin, aki egy léggömbre bízott nagy-nagy kívánsága nyomán immár kerékpártulajdonos a bajai Vörös Fény Tsz népes jóvoltából, rövidesen vendégségbe érkezik. A kis pártfogolt — mint az a legutóbbi leveléből kitűnik — és a Vörösfény Tsz népes családja egyaránt nagy örömmel várják a személyes találkozást. — ANGOL és holland megrendelésre készül a szárított zöldbab a Kecskeméti Konzervgyárban. Naponta mintegy 10—15 mázsa zöldbabot dolgoznak fel különleges eljárással. Nyúl, fogoly, lócán ' Megyénk vadász- társaságai elkészítették az ez évi idény vadásztervét. A vadban gazdag szántóföldeken 10 ezer nyúl, 4 ezer fogoly élőbefogását tervezik. Ezenkívül VÍZIPISZTOLY — A nyakát spricceld le, apu. — 12 és fél «er hektoliternél több bor. A bajai járás területén ilyen mennyiségű bor felvásárlására kötöttek szerződést a pincészetek. A bejelentések szerint még mintegy 560 hektoliterre szerződhetnek. — HELYREIGAZÍTÁS. Tegnapi lapszámunkban, Tudósítóink Írják rovatunk egyik elmében, nyomdahiba folytán elírás történt. A dm helyesen Így hangzik: Isko- tafofiászat Alpárim, Érdekes elmélet James Counsilmen dr., az indiai egyetem tanára, hosszú időn át tanulmányozta a fáradtságelienes hormonokat termelő mellékvese-mirigyeket. Kutatásai alapján megállapította: ha valamilyen testi erőfeszítés hetven százalékban igénybe veszi fizi- kumunikaft, a mellékvese- mirigyek elég hormont termelnek ahhoz, hogy a szervezet kibírja a megpróbáltatást. Ha azonban a fáradtság hetven százalékot meghaladó értékben erőlteti meg szervezetünket, az említett mirigyek tevékenysége megbénul és a szervezetben hormon-eL$£t cleneég lép fel. I min tégy 3 ezer £á- cánlkakast kerítenek majd puskavégre. — JAVÍTJÁK a védőtöltést Mohács-szigeten. Az Alsó-dunavölgyi Vízügyi Igazgatóság szakembereinek irányításával a homokzsákok begyűjtése után kiszedték a 13 ezer pátrialemezt, és rövidesen elkészülnek a lemezek helyének injektálásával. Nagy teljesítményű földgépek, szállítóeszközök segítségével az országhatár feletti 7 kilométeres gátszakaszon egy méterrel magasítják, ugyaneny- nyivel szélesítik a töltéskoronát. A helyreállított töltések oldalát nyomban gyepesítik. ajECSCEÖ A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: Szeptember 7-én a középhőmérséklet 15,4 (az ötvenéves átlag 18,6), a legmagasabb nappali hőmérséklet 21,1 Celsius-fok volt. Napsütéses órák száma 10,2. — Szeptember 8-án a reggel 7 órakor mért hőmérséklet 16,7, a délután 2 órakor mért hőmérséklet 23,5, a legalacsonyabb nappali hőmérséklet 9,1 Celsius-fok volt. Várható időjárás csütörtökön estig: kisebb felhőátvonulások, szórványosan előforduló esők. Mérsékelt, változó irányú, később megélénkülő, délnyugatira forduló szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 21 —25 fok között A lakosság segítségével Községünkben, Alpáron a helyi tanács testületi munkája iránt mindinkább fokozódik a lakosság érdeklődése. Egyre többen kísérik figyelemmel a különböző tanácskozásokon elhangzottakat. Ez volt tapasztalható a legutóbbi tanácsülésen is, ahol A. Molnár József vb- elnök ismertette a községfejlesztés ez évi eredményeit és kérte a lakosság további támogatását. Az eredmények elérését ugyanis nagyban elősegítette a lakosság társadalmi munkája. Példa erre, hogy a piactéri fedett csarnok építéséhez 8 ezer, a 3 ezer négyzetméter hosszúságon betonjárdához 30 ezer, a portalanított útépítéshez 54 ezer forint értékű társadalmi segítséget nyújtott a lakosság. A legnagyobb megmozdulás a vízhálózat bővítésénél volt tapasztalható. 4 ezer méter hosszú árok kiásását négy nap alatt végezték el, s ezzel mintegy 160 ezer forintot takarítottak meg falujuknak. Ehhez járul még a Eúzakalász Tsz 35 ezer I forint értékű munkája. Az ősz* szefogás eredménye, hogy községünk vízellátása még ez évben megoldódik. A Jókai utca lakói vízelvezető csatorna létesítése iránt terjesztettek elő kérelmet. Megvalósítására — amennyiben kivitelező vállalatot is sikerül találni — még ebben az évben sor kerül. A tervezéshez szükséges összeg már rendelkezésünkre áll. A tanácsülésen jogos panaszként merült fel a Kiskunfélegyháza és Vidéke Körzeti Fmsz kezelésében levő raktárhelyiség, kisvendéglő és cukrászda épületeinek jelenlegi igen elhanyagolt állapota, illetve ezek mielőbbi rendbe hozásának szükségessége. A kisvendéglő és cukrászda épülete életveszélyes és lezárásra lett javasolva már korábban, ezt azonban még nem hajtották végre. A tanácsülés kötelezte a vb-t, hogy az ügyben ismételten tegyen mielőbbi sürgető panaszt a felsőbb megyei szerveknek. D. J. Lomtalanítási hónap A lakóházakban, állami vállalatokban múlt évben végrehajtott lomtalanítás tapasztalatait felhasználva a megye tűzrendészet! szerve, a megyei tanáccsal karöltve, az idén is felhívással fordult az állami vállalatokhoz és a megye lakosságához, hogy 1965. szeptember 15-e és október 20-a között az épületekben végezzen lomtalanítást. Az ennek során előkerülő hasznos hulladékokat, vasat, fémet, papírt, rongyot adja át a MÉH Vállalat helyileg legközelebb fekvő begyűjtő egységének. Az elmúlt évben a lomtalanítást felhasználva az állami vállalatok egyben nagyobb arányú iratselejtezést is végeztek, ennek eredményeképpen, más, jelentős mennyiségű hulladékon kívül, 70 tonna irattári papír- hulladékot adtak át a MÉH Vállalatnak. A lomtalanítás végrehajtásával az állami vállalatok tároló kapacitása megnőtt. A lakóterületen a lomtalanítást összekötötték a házak, lakások kitisztításával, s így a lomtalanítás hozzájárult az egészség- ügyi követelmények javításához is. Az idén a lomtalanításban részt vesz a tanulóifjúság, mely segítséget nyújt a lakosságnak a kikerülő hulladékok elszállításában. Az állami vállalatok lomtalanítási munkáinak elvégzéséhez az üzemi KlSZ-szerve- zetek ajánlották fel segítségüket. Készülnek a grafikai biennáléra Nagy jelentőségű képzőművészeti eseményre: a III. Országos Grafikai Biennálé megrendezésére készülnek Miskolcon. A tárlatra hazánk minden részéből 75 grafikusművész 600 rézkarcot, fametszetet és litográfiát készített. A 14 tagú zsűri 198 műalkotás bemutatásáról döntött. A III. Országos Grafikai Biennálét október 31-én nyitják meg a Miskolci Nemzeti Színház társalgójában. (MTI) Figyelmetlen gyalogosok « Egy halálos, két súlyos sérülés A hét elején a legtöbb közlekedési balesetnek a figyelmetlen gyalogosok voltak az okozói. A halálos végű szerencsétlenség azonban egy motorkerékpár-vezető szabálytalansága mi. att történt. Körültekintés nélkül Kedden este az 5-ös számú főútvonalon vezette a CB 50— 65. rendszámú személygépkocsi, ját Hortobágyi László kecskeméti lakos. Egy álló autóbuszt került ki, amikor a mögül hirtelen kilépett és körültekintés nélkül át akart menni az úttesten Vörös Béla gimnáziumi tanuló. A személygépkocsi féktávolságon belül érkezett, ezért elütötte a gyalogost. Vörös Bélát súlyos sérüléssel szállították a kórházba. A motorkerékpár elé lépett Hasonló jellegű baleset történt Bocsa határában. Haller József az EG 71—60. rendszámú motorkerékpárjával az úttest jobb oldalán haladó Eiler Ádámnét akarta kikerülni. Amikor néhány méterre volt a gyalogostól, az, anélkül hogy meggyőződött volna az út forgalmáról, irányt változtatott. A motorkerékpár nekiütközött Eiler Ádámnénak, aki súlyos sérülést szenvedett. A mentők a kiskun, halasi kórházba szállították. Szabálytalan kanyarodás Tragikus baleset történt kedden reggel Solt belterületén. Zi- mányi Dániel fülöpszállási lakos az El 65—20. rendszámú motorkerékpárján nővérét pótutasként szállította. Az egyik útkereszteződésben irány jelzés nélkül balra kanyarodott. A motorkerékpárt eközben már előzte a T 72 956. rendszámú személygépkocsival Krausz Imre svéd állampolgár. Az összeütközést nem tudta elkerülni, s a motorkerékpár utasai a földre zuhantok. Zimányi Dániel i könnyű, nővére Zimányi Eszter : azonban, olyan súlyos sérülést I szenvedett, hogy a kórházba | szállítás után néhány órával I meghalt. A balesetért Zimányi Dánielt terheli a felelősség. 1 G. G.