Petőfi Népe, 1965. szeptember (20. évfolyam, 205-230. szám)

1965-09-09 / 212. szám

196S. szeptember 9, csütörtök 8. oldal cÁ Jőűméro sz-Uóruj KECSKEMÉTEN Sajátos módszerekkel A VAKOK és Csökkentlátók Szövetségének vegyesikara csak­nem 40 éves múltra tekint visz- sza. Sok sikeres szereplés, zene­akadémiai koncert és rádióíel- lépés után a Népművelési Inté­zet által tavaly megrendezett oi'szágos minősítésben munkáju­kat, eredményeiket arany foko­zatra érdemesítették. A kórus valamennyi .tagja dolgozó, ön­kéntes lelkesedésből, a zene és az ügy iránti szeretetből vesz részt a művészi klubban. Vasárnap este jól felépített műsorral léptek a nem túl né­pes közönség elé a kecskeméti városi művelődési házban. Pito- ni, Friderici, XVIII. századi is­meretlen francia szerző Brahms, Bartók, Kodály, Kadosa, Kopo- szov és Petrovics egy-egy műve vezetett végig a kórusmuzsika korszakain a barokktól a ro­mantikán át egészen a mai korig. A KÓRUS biztos szólamtudás- ról, pontosságról, tudatos kidol­gozottságról tett tanúságot; az akkordikus homofon szerkesz­tésű darabok megszólaltatásá­ban otthonosabb, a hangzás is ezekben volt szebb, kiegyenlí­tettebb. Ennél az együttesnél a kar­nagyi munka sikere még foko­zottabban a pontos betanításban-, a tempók és zenei effektusok biztos beállításában rejlik. So- morjai Ferenc a sok éves össze­szokottság biztonságával vezet­te a kórust. Néhány helyen azonban, mint például Bartók Négy szlovák népdalának első tételében tempóvételét nem éreztük egészen meggyőzőnek. A Kadosa- és a Koposzov- műben Gavrán Róza muzikáli­san előadott szólóját örömmel hallgatta és tapsolta meg kö­zönségünk. A kórus egyes szá­mait dr. Szemkeő Györgyiné kí­sérte zongorán. A MŰSORT Kékesi János zon­goraszólói egészítették ki, saját szerzeményű elégiáját és scher- zoját, a második részben pedig Horváth Attila, egykori LiszVta­nítvány két darabját játszotta, szép sikerrel. K. T. hsxtendoről esztendőre nő a felnőtt „iskolások” száma, s ez örvendetes. Ma már min­den különösebb meggyőzés nél­kül is érzik az emberek a ta­nulás szükségességét. A tanulást — mint munkájuk segítőjét, életük előrelendítőjét — tart-1 ják számon. Joggal. A gyárak­ban és a termelőszövetkezetek­ben is állandóan fejlődik a gyártási, termelési technológia, újabb és újabb gépek könnyí­H ogy legyen nagyobb a bosszúságunk, a Hold is elbújt egy zord felhő mögé. Már jó negyedórája vágja a mikrobusz reflektora az éj sö­tétjét. Kiút semer­re. Esőmosta ho- mokút és végtelen sötétség. Eltéved­tünk. A kargalai er­dőből éjnek évadján nehéz az országúira visszatalálni. Tormási László, a megyei könyvtár művelődési autójá­nak vezetője és mo­zigépésze — ül a volánnál és össze­szorított fogakkal irányítja a kor­mányt. Olyan a táj, mint valami hul­lámvasút. Dombnak föl, völgynek le. Hánykódunk a nagy rázkódásban. Haza­érünk-e vajon egy­szer? Gépkocsivezetőn­ket nézem. Ügy ül a kormánynál, mintha acélból volna. Ide­ges. Érthető. Meg­szokta ezeket az utakat, de ilyen még nem történt vele. Csillagoltó a sötét­ség. — Hat éve veze­tem ezt a kocsit — mondja. Ebben summázza munká­ját. Éjfél nyilván elmúlik, mire nyu­galomba teszi a mikrobuszt. Akkor megy haza. Mi jut a családnak? Igaz; Julika, Laci és At­tila már kirepültek. Felnőttek. De még­is ... — Szabad-e a va­sárnapja legalább? — A vasárnapom sohase szabad. Hu­szonnyolc iskolánk van, naponta me­gyünk vetíteni, könyvet kölcsönöz­ni, meg előadni. Mindennap más ta­nyai iskolába. Rigó kartárs viszi a köny­veket, én az áram- fejlesztőt és a vetí­tőgépet. Aztán fel­ütjük a tanyánkat. Tessék elhinni, az egyszerű tanyai em­berek nagyon hálá­sak. Az iskoláig és vissza sokan tíz ki­lométert is megtesz­nek egy előadásért. Fárasztó a mun­kánk, de szívesen csináljuk... > Elhallgat, Némán kormányozza to­vább a gépet. Nemrégiben ka­pott áldozatos mun­kájáért kormányki­tüntetést. —h j— A SZERETET diplomája A HELYZET különös, szívet megmozgató. Verdi: Nabuccóját énekli a szép, fiatal lányok ka­marakórusa. A nézőtér első so­rában idős óvó nénik hallgat­ják a tiszteletükre előadott dalt. Könnyeznek, tapsolnak. Hatan vannak itt, a többi nem jött el, nem tudott eljönni. Pedig még harmincötöt hívtak. A kecskeméti óvónőképző in­tézet évnyitóján negyvenegy idős óvó nénit tüntettek ki gyé_ mánt- és aranydiplomával. Kóbor Erzsébet is ezért jött el Kecskemétre. Fehér haj, kicsit vibráló sze­mek. Vörösék a szemhéjak. Az óvónői életre most készülő fia­tal nők karéjában — csaknem kétszázan vannak! — ők, a ve­teránok. Ahogy a fiatalok az új tanévet ünneplik, kijut a szere­tetből nekik is, akik már régen nyugalomba mentek. Erzsi néni például kilencedik éve van nyugalomban. — ötvenhat évvel ezelőtt kaptam meg az oklevelet. Négy. venhét évig dajkáltam-neveltem a kisdedeket. Bizony, igaz, hogy nemzedékek kerültek ki a ke­zem alól... Egyszerű az öltözéke. Pesten él magányosan. Azazhogy: ro­konokkal. De családja nincs. Neki, aki a családok ezreinek babusgatta a szeme fényét, így adódott. Magányosan. — De azért nem mentem ám, én nyugalomba teljesen. Havon­ta százegy órát még eltöltők ki­segítőként az óvodában, ha hív. nak. Higgyje el, nemcsak a pénz miatt. Azért is. Kell az is. De a hivatás szeretete... Nehéz azt elhagyni... Visszapörgeti az emlékeket. Mennyi-mennyi kisgyerek! Na­ponta történik, hogy elmennek mellette felnőtt emberek és ked. vesen ráköszönnek. 0 nem tud­ja. kik ezek. De őt ismerik. Az egykori kisóvodások. — A MAI GYEREK már mas, mint a régi. Tessék elhin­ni, régen a hároméves még úgyszólván pólyás volt. Ma már véleménye van a hároméves­nek is. Mindig nagyon szeret­tem a gyerekeket, de jól látom a különbséget a régiek és a mai gyerekek között. Hogy rosszab­bak, mint régen voltak? Ez nem igaz. Csak elevenebbek. Sok-sok szép emlék lengi kö­rül. Am, keserű is. —• Az első világháború után is rossz volt. de a második után... Budán, a Szalag utcá­ban dolgoztam a háború alatt. Az ostrom után, 45-ben már ta_ vasszal megnyitottuk az óvodát. Magunk cipeltük a roncs búto­rokat. A ház udvarán alig be- hantolt tömegsír. Bűz, rom és halál mindenfelé. Mi, már a kis életeket babusgattuk. A szovjet katonák sok élelmiszert adtak az éhező kicsiknek. Meg ruha­neműt is. Aztán lassan eltaka­rítottuk: a romokat. Azok a ki­csik azóta felnőttek. — A magány?... Nem, nem vagyok egyedül. Munka mindig van, házimunka, ha más nem. Nem tétlenkedem soha. Utolsó menedék, a kézimunka. Még jó a szemem! IGEN, csak most veresek ezek a szemek. Az örömtől és a meg­hatottságtól. A szeretet aranyoz­ta be az aranydiplomát, amit a kezében szorongat... Balogh József tik, gyorsítják a munkát. A gé­pek kezeléséhez pedig értő em­berekre van szükség. Az elmúlt évek tapasztalata azt bizonyítja, hogy a gyárak és a termelőszövetkezetek veze­tői többségükben támogatták munkásaik tanulási szándékát, nemcsak kedvező munkaszerve­zéssel, hanem anyagiakkal is. Sok olyan gyárunk és terme­lőszövetkezetünk van mór, ahol a kulturális alap egy részét a dolgozók iskoláiban tanulók képzésére fordítják, biztosítva részükre a rendszeres korrepe­tálási lehetőséget, sőt ezen túl­menően a vizsgára való előké­szítés anyagi és személyi fel­tételeit. Az elmúlt esztendőben ered­ményesen kapcsolódtak a fel­nőttoktatás munkájába a nép­művelés dolgozói is. Még a tan­év megkezdése előtt előkészítő tanfolyamokat szerveztek a mű­velődési házakban. Elsősorban a két legnehezebb tárgy, a helyes­írás és a matematika „rejtel­medbe” avatták be a hallgató­kat. A tapasztalat azt bizonyít­ja, hogy a tanfolyamokat és az ezzel kapcsolatos korrepetálási lehetőségeket szívesen vették igénybe az iskolába jelentkező felnőttek. A jó előkészítéssel azonban nem érhet véget a népművelők tanulást segítő tevékenysége, munkájuk neheze csak ezután következik: a tanulás tíz hó­napja alatti rendszeres segítség- nyújtásban. Mlbcn segíthetnek? A fel­nőttoktatás jelenlegi formáiban a humán-jellegű tárgyak — ma­gyar és történelem — tananya­gának összeállítása nem veszi eléggé figyelembe a felnőtt élet­kori sajátosságait. Mivel a ren­delkezésre álló idő kevés, nem adhat kellő ismereteket a mai irodalomhoz, s művészethez. A felnőtt praktikusságra törekvé­se megköveteli a sokoldalú szemléltetést, amihez az iskola nyújtotta lehetőség önmagában kevés. Mindez meghatározza a segítés módjait. A művelődési házak tervé­ben a pedagógusokkal történt megbeszélés alapján — helyet kell biztosítani olyan ismeret- terjesztő előadásoknak, amelye­ket a dolgozók iskoláiénak tan­anyagában szereplő témakörök­ből állítanak össze. Bár ezek az előadások nem pótolhatják a tananyagot, de könnyebbé tehe­tik annak megértését, elmélyí­tését, összegezését. Ezt kiegé­szítve: meghatározott idősza­konként az egyes tantársvak- hoz kancsolódó kisfilmvetítése- két rendezhetnek. Segíthetnek a népművelés dol­gozói azzal is, ha a vezetésük alatt álló irodalmi színpadokat bekapcsolják az irodalomokta­tásba. A tananyagban szereplő írók—költők műveinek bemu­tatásával színesíthetik, érdeke­sebbé és vonzóbbá tehetik a magyarórákat. Vitathatatlan tény: a szemléltetés ereje fokoz­za az élményszerűséget. Ami él­ményt jelent a diáknak, az könnyebben megmarad az emlé­kezetében. A csaknem félezer állandó jellegei működő iro­dalmi színpad közül vajon hány dolgozta ki éves programjában a felnőttoktatás segítését szol­gáló szemléltető műsorokat? A könyvtárak ugyancsak tevékenyen részt vehetnek a fel­nőttek tanulásának segítésében. Nemcsak úgy, hogy külön kézi könyvtárakat hoznak létre a ta­nuló felnőttek részére a tan­anyaghoz kapcsolódó szakköny­vekből, lexikonokból, kötelező olvasmányokból, hanem úgy is, hogy rendszeres kapcsolatot te­remtenek a hallgatókkal. Van már példa rá, hogy nem egy helyen, a vizsgaidőszak közeled­tével szinte tanulószobává ala­kul át a könyvtár, ahol a könyvtár dolgozói még a téte­lek kidolgozásához is segítséget nyújtanak. A haszon kettős: nem csupán a tanuló felnőttek mun­káját könnyítik, hanem az iro­dalmat tanuló felnőttekből iro­dalmat kedvelő embereket ne­velnek. Tény: a tanulást befe­jező felnőttek közül igen sokan továbbra is rendszeres látogatói maradnak a könyvtáraknak. Ami esztendőről esztendőre visszatérő probléma: a tanuló felnőttek hétköznap nem, vagy csak alig tudnak időt szakítaná a könyvtárak, klubok, művelő­dési házak látogatására. Ennek ellenére vasárnap délelőtt csak nagyon kevés helyen tart nyit­va a könyvtár, a klub, a műve­lődési ház, akkor is főleg' gyer­mekmatinékat rendeznek. Ezen feltétlenül változtatni kellene az új népművelési évadban. Sokoldalúan és sajátos módszerekkel segíthetik a nép­művelési dolgozóink a felnőtt- oktatást. Eredményt azonban csak úgy lehet elérni, ha a gyá­rak és termelőszövetkezetek ok­tatási felelősei, az iskolák és művelődési házak igazgatói, va­lamint a könyvtárak szoros kapcsolatot tartanak fenn a fel­nőttoktatás tartalmi munkájá­nak emelése érdekében. (P. e.) alezredes — majd hozzátette. — Aztán két óra múlva. . . várjon csak... nem kettő, más­fél óra múlva jelentkezzen ná­lam odabent. Akkorra legyenek kéznél az összes, rendszeresen vett. eddig meg nem fejtett rá. dióközlemények. Na, jó éjsza­kát. * A községi kultúrház öltözőjé­ben nagy zsongással, vidám sietséggel készültek a fiatalok a fellépésre. A kamarakórus nagy igyeke­zettel, de visszatartott hangerő, vei próbált az egyik sarokban. Leginkább a versmondók ide­geskedtek. mint rendesen, most sem tudták jól a szöveget. Nagy Andris fűtött volna, mint egy pedellus, de a kavargás annyira lekötötte a figyelmét, hogy in­kább csak fojtó füst lepte el a szobát, ami miatt szinte állan­dóan szellőztetni kellett. A lá­nyok fáztak, és a kályha köze­lébe húzódtak, de a kormos te­nyerű Andris kartávolságán kí­vül. Az egyik lány likőrt kínált körbe a szereplőknek, ami még inkább fokozta jó hangulatu­kat. A nézőtéren pár száz érdeklő­dő foglalt helyet, többé-kevésbé betöltve a széksorokat. A köz­ség lakói már megszokták és szerették a bő humorú katona­műsorokat. Sárkány hadnagy konferálta be a műsort, néhány szellemes katonaviccet lopva a bevezető­be. Ákos az ajtó közelében ült, Andris az öltözőben fűtött és magára maradva suttyomban a lányok intimebb ruhaneműit simogatta. Meg volt győződve, hogy e perctől ő is a kultúrcso- portba tartozik. Joős a háttérfüggöny mögött sétálva verset magolt. Annyit bíbelődött a szöveggel, hogy jó- szerint át sem tudta élni a vers hangulatát. Pedig éppen a ver sek következtek. Ákos kiszaladt a nézőtérről, néhány perc múlva visszatért és leült a legszélső székre. Sze­mei furcsán csillogtak. Sárkány hadnagy bejelentette a csasztuska brigádot. A nagyon népszerű és közismert Magyar tviszt dallamára éneke'tek apró epizódokat a katonaéletből. (Folytatjuk) fonszáma? — kérdezte. Lázas sietséggel tárcsázott. Sűrű bo­csánatkérések közepette elmondd ta, hogy eszébe jutott valami. Az alezredes nem győzte meg­nyugtatni, hogy sorolja csak nyugodtan, hiszen még ő sem aludt. — Alezredes elvtárs — hadai-, ta Elek — arra gondoltam, hogy ha két fél, egymástól távol tit­kos közleményt akar váltani, erre kitűnő módszer, ha meg­állapodnak egy könyv címében. Mondjuk Kipling: A dzsungel könyve. És szépen írják a leve­let: 25 3 12. Ez azt jelenti, hogy a huszonötödik oldal, harmadik sor. tizenkettedik betű... — és így tovább. Mit szól hozzá al­ezredes elvtárs? És a könyv cí­mét csak ők tudják... — Hm. Igen. Feküdjön csak le. Jó éjszakát — dörmögte az — .. .31 1 12 volt az elsőre festve, a másodikon 68 8 11, és sorban a következőkre: 83 4 6, 117 1 4, 143 2 1, és így tovább. — Világos! — jegyezte meg az egyik desiffrírozó — ecsettel dolgoztak, hogy ne sértsék meg a papírt. — Na, Elek elvtárs — fordult Pikó az egyik főhadnagyhoz — most mutassa meg, mit tud! Elek főhadnagy azonban nem tudott semmit megmutatni. — Órákig törte a fejét, de semmi épkézláb gondolat nem jutott az eszébe. Késő éjszaka volt már amikor pihenni tért. Sokáig fe­küdt hanyatt az ágyon, nem tu­dott elaludni. Egyszer csak — felesége óriási ijedelmére — ru­góként pattant fel fekhelyéről. A telefonhoz rohant. Hívta az ügy ele tét. — Mi az öreg lakásának tele. 26. SÖTÉT ERDŐBEN

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents