Petőfi Népe, 1965. szeptember (20. évfolyam, 205-230. szám)
1965-09-26 / 227. szám
Muvü ■«irtes A művész és a világ népei Bus® éve, IMS. szeptember 26-än bait meg Bartók Béla. Abban a hatalmas és rendkívül sokrétű műben, amelyről egyre jobban látjuk, hogy a XX. század egyik legnagyobb alkotása volt: Bartók Béla életművében, döntő szerepet játszik a népek testvériségének gondolata. Maga a probléma nem váratlanul, nem előzmények nélkül vetődött fel Bartók és kortársai számára. A magyar szellemi élet legjobbjait is már hosszú ideje foglalkoztatta. Liszt Ferenc például. Bartók legnagyobb és legközvetlenebb elődje, Párizsból hazatérve az 1840-es években, természetesnek és szükségesnek érezte, hogy ne csak a magyar, hanem a román, orosz, ukrán, lengyel és török népzenék vagy népies zenék felé is szinte egyazon érdeklődéssel forduljon, hogy magyar s román cigányzenészek játékát szomjas buzgalommal figyelje és tanulmányozza. De mily hallatlan erőfeszítés vezetett még odáig, amíg Bariók Béla elküld- hette egy román barátjának, Busitia Jánosnak Ady Endre versét a „magyar, oláh, szláv bánat” közösségéről! S amikor hozzáfűzte, hogy a népeknek össze kell tartaniok, hiszen „testvérek az elnyomatásban”: __ már meg is érlelődött benne a gondolat, hogy ő ennek az összefogásnak költője és tudósa lesz. Bizonyára volt idő, amikor az ifjú Bartók, gyűjtő- és kutatómunkája kezdetén — Liszt Ferenchez hasonlóan még csak a „nyersanyagot” látta az előtte feltáruló hatalmas népi dallamkincsben, magyarban, románban, szlovákban egyaránt, de amikor a Cent idézett sorokat leírja, 1912-ben, már sokkal többet jelent számára Kelet-Európa népzenéje, mint zenei érdekességet, tudományos eszközökkel megszerzett egzotikus anyagot, amelyet művészetté kell formálnia. A kettősség, mely az alkotóművész helyzetéből és szándékából adódik, először mint ellentét és feszültség vetődik fel benne, hogy azután — pályája második felében — egyre öntudatosabban ismerje fel a nagy ellentétben a nagy egységet, a nehézségben az erőforrást, a konfliktusban egy eljövendő összefogás rop- pont távlatait. A művész fogalmazása oly őszinte és világos, hogy csak őt magát kell idéznünk- 1920-ban írja Busitia Jánosnak, hogy Berlinben megtelepedhetne ugyan, de „a népdalok nehezen engednek engem nyugatra; hiába minden, kelet felé húznak”. Es a megoldás ott van már abban a levélben, melyet Oc- taviam Beunak írt 1931-ben: „Az én Igazi vezéreszmém: a népek test vérrévá lásának eszméje, a testvérréválásé minden háborúság és minden viszály ellenére. Ezt az eszmét igyekszem — amennyire erőmtől telik — szolgálni zenémben. ..” S azt az éppenséggel nem könnyű utat, mely idáig vezetett, legjobban felmérhetjük akkor, ha Bartók teljes világképében látjuk, mit jelentettek számára a népek. Ebben a képben — ma mór világosan látjuk — a legsajátosabb módon egyesült a rous- seau-i romantika a XX. század tudományos realizmusával, s persze a zeneköltő fanatikus igazságszeretetével. A nép embere Bartók szemében az egyszerű, az őszinte, az igaz ember, nem azért, mert közel maradt egy régebbi történelmi állapothoz, hanem mert közelebb maradt a természethezBartók leveleinek tanúsága szerint, húsz-huszonkét éves korában, elfordulva a maga gyermek- és serdülő éveinek, neveltetésének .. tételesen vallásos irányától (mint fejtegetései elárulják) természethívő. panteista lett. Esküjét, vagy hitvallását — írja 1907- ben — legszívesebben azzal kezdené: — „A Természetnek, a Művészetnek, a Tudománynak nevében..A természetnek ez a nagy, csodálkozó, gyermeki bámulata, a természettel való mély közösség vágya és tudata Bartókot haláláig elkísérte. Innern, hogy rokonait, közösségi támaszát, művészetének gyökerét és humuszát is csak a természet közelségében tudja keresni —, ott van az az erdőkben és pusztákon, az erdei és pusztai zsellérkunyh ókban. — Nem illuzió-e mindez 1920-ban és 1930-ban, nem romantikus önáltatás-e, s épp annak a művésznek ajkán, aki annyira a XX. század gyermeke, s aki mindenekfelett any- nyira harcosa az újnak, a legújabbnak. a holnapinak és holnaputáninak? Bartók számára ez a kétkedő kérdés azért nem merülhet fel, mert önmagában érzi a kettőt a legrégebbit és legújabbat, a természetit és a civilizáltat — valamint a népet és a teremtő lángelmétÍgy, és csak így érthető, hogy számára mindig menedék lehet egyik a másik után: hogy Franciaországból Moldvába vágyik, de alföldi falvakból Berlinbe, Párizsba, Londonba menekül, hogy arab oázisokon és török falvakban szerzett élményed nyugati nagyvárosok hangversenydobogóin kell, hogy megszólaljanak; hogy amerikai világvárosokban a kínai színház ragadja meg legerősebben; hogy nagy román népdalgyűjteményét végül is, elhagyatottan és betegen, New York házrengetegében revideálja. A két motívum úgy egybefolyik nála, úgy kiegészíti egymást ebben a hősies és csodálatos életrajzban, mint egyazon szimfóniának egy- másba-kulesolt, örökre összefonódó zenekari szólamai. E szólamok között ott az arab, török, belga, román népzene hangja, de ott zeng a német, olasz, francia harmóniavilág is. így és csak igy válik érthetővé, hogy élete legboldogabb napjainak azokat vallja, amelyeket falun, parasztok között töltött. Élete végén is úgy emlékeszik vissza népdalgyűjtő munkájára, hogy „az az idő, amit ilyen munkával töltöttem, életem legszebb része, nem adnám oda semmi másért.” Romantika ez vajon, Bartók rousseau-i romantikája 1943-ban, a második világháború vége felé? S azé a Bartóké, aki Strausstól Sohön- bergdg. Deliustól Ravelig felszívta kora műveltségének, lázának és lüktetésének egész ritmusát? Áltatta magát vajon, vagy nem tudta meglátni az akkori parasztólet mély nyomorúságát, ellentmondásait, keserves és vak küszködését? Nem: a választ megadja maga Bartók. A népek testvér- réválását akarom szolgálni — írta híres levelében, és kései hitvallása is csak erre a gondolatra tér vissza: a népek testvérré akarnak válni, testvérié fognak válni egy napon! A művész legszebb feladata, hogy e nagy testvéres ülést előkészítse, hogy hírnöke legyen a béke eljövendő nagy ünnepnapjának, akkor is, ha tulajdon élete szenvedésbe, magányba, meg nem értettség- be és nyomorba hanyatlik. hljön az ünnep — hirdette a búcsúzó Bartók Béla, amikor utolsó szerzeményeiben és írásaiban meghirdeti azt az eljövendő ünnepet, a nagy napot, melyen a népek egymásra találnak. Szabolcsi Bence MILYEN SZAVAKAT... Milyen szavakat mondhatsz róla már? Az Embert dicsérd-e, vagy az alkotót? Művét kérdvén: új, nagy zenéje válasz. A kor, melyben élt, küzdött, elfutott. Milyen is volt, mint ember! Láttam, élve Mit hangba szőtt, ma népről népre száll. Hős embersége nagy volt, mint zenéje, Ne tartsa ezt se rejtve a halál. Egy szörnyű korban élt, és a sötétség, S nehéz, szűkös élet gondjai tépték S értetlenség kísérte s gúny, amit Ma magasztal a föld! Rendíthetetlen Küzdött a Műért s barbár kora ellen, Bartók! Nagy példát int, serkent, tanít. Fodor József „ROKONÉRZŐ KÖZÖN SÉQRE TALÁLT" Bartók és Kecskemét BARTÓK Béla 1913. február 3-án koncertezett először Kecskeméten. „Az egészen új, de csodálatosan szép dolgokat bemutató művészt — írta a helyi lap kritikusa — rokonérzésű közönség fogadta.” Több mint 50 esztendő teltei azóta- A „népért kiáltó mélytüzű alkotót” és műveit megismerte a nagyvilág. Világszerte játsszák műveit, könyvek, szobrok, utcák hirdetik nevét. Joós Ferenc, a Kiskunság 1955. III. számában szép csokrot kötött a nagy zeneszerzőre vonatkozó emlékekből- Azóta újabb adatok kerültek napvilágra. amelyek arról tanúskodnak. hogy Bartókot mindig értették, s nagyra becsülték Kecskeméten. Már a korai találkozás sem a véletlen műve. Az első világháború előtti években Kada Elek törekvéseinek eredményeként Kecskemét — a sokszor gúnyolt, ócsárolt maradi mezőváros — a modem művészet pártfogójává vált. A Művésztelep haladó gondolkodású festőknek. szobrászoknak adott otthont, M- Bodon Pál zeneiskolai igazgató, s kiváltképp Kacsóh Pongrác évről évre telt-’ házas előadássorozatokon bizonygatta, hirdette Kodály. Bartók és a külföldiek közül főképp Debussy nagyságát. A Kecskeméti Lapok kritikusa így írt erről: „Bartók Bélát nagyon jó ismerősünkké tette előzőleg Kacsóh Pongrác• A közönségben bizonyára nagyon sokan voltak, akiknek még elevenen emlékezetükben volt az a lelkes interpretáció, amellyel annak idején Kacsóh Bartók zeneköltői művészetét itt magyarázta és általa az új zeneköltészet érdekében valóságos apostoli munkát végzett.” A továbbiakban így ír az egykori kritikus: „Erős szenvedélyével. nemes és lendületes pá- thoszával az utolsó Allegro Bar- baro hatott tán a legmélyebben- Beethoveni viharos szenvedélyeket lehetett belőle kiérezni. Hogy az előadás mesteri volt és maga is külön élvezet, azt tán mondani sem kell...” MÁSFÉL évtizeddel később. 1927-ben látogatott el Bartók ismét a hírős városba- M. Bodon Pál így számolt be a nagv eseményről: „Nem „virtuóz”, nagy megjelenítő erő van játékában ... — s tovább: — Mint munkatársa, vele jártam Erdély apró falvait, hol a régi székely népdalok gyűjtésével foglalkoztunk és hónapokat töltöttünk ott kölcsönös egymásra utaltságban. Ekkor ismertem meg. hogy milyen bájos, keresetlenül egyszerű és önmagába zárt egyéniség, ki ha talán akarna, se tudna máshoz hasonlítani csak önmagához.” Két évvel később. 1929. áprilisában ismét Kecskeméten köszöntötték rajongói. Szólóestet adott. 1936. május 11-én, más neves zeneszerzőkkel együtt látogatott el Kecskemétre, s hangversenyt adott az Űjkollégium dísztermében- A Kecskeméti Közlönyben Joós Ferenc így számolt be az eseményről: „Nagyon meleg ünneplésben volt része Bartók Bélának úgy is mint zeneszerzőnek, úgy is. mint utolérhetetlenül nagy zongora- művésznek... Szólószámai után virágokkal is megdobálták a viharos tapsok és éljenzések között a zongora nagy mesterét. ■. A tüntetőén hatalmas ünneplés szemmel láthatóan mélyen meghatotta az ősz mestert.” Utoljára 1937. április 19-én járt Bartók Béla Kecskeméten. A páholyokban ismert külföldi és hazai zenetudósok, s a szomszéd városok küldöttségei foglaltak helyet- A zsúfolásig meglelt színházban nyolcszáz dalos ajkán szólaltak meg a kórus- irodalom remekei. Bartók Béla húsz szerzeményét adta át bemutatásra. / KÖZTUDOTT, hogy Bartók Bélát a nacionalista magyar uralkodó réteg mennyire üldözte, gyűlölte. Hol a közöny fagyával. hol személyes támadásokkal akarták haladó nézetei megváltoztatására kényszerite- 'ni. Ahhoz, hogy Bartók mindvégig következetesen szembeszegült a fasiszta diktatúrával, a „Szegedi Gondolat” képviselőivel, a zenei analfabéták ostoba akadékoskodásával — az ilyen tüntető, lelkes, fenntartás nélküli együttérzést tanúsító találkozások is hozzájárultakKecskemét büszke lehet arra, hogy Bartók géniuszát az elsők között ismerték itt fel. Muzsikája „küzdeni kész szívekre lelt” itt. A „magyar magányban” ilyen látszólag apró telteknek is nagy volt a jelentőségük. hiszen elhagyottnak látta őt a kortárs kommunista költő, Balázs Béla is: Bizony zenéd nem andalító mámor Kérlelhetetlen acélszerkezet. Bús föld alól dübörqő lázadás Vad fájdalom, sikoltó fájdalom Ki bántott téged? Heltai Nándor
