Petőfi Népe, 1965. augusztus (20. évfolyam, 180-204. szám)

1965-08-10 / 187. szám

t. oldal 1965. augusztus 10, kedd I N A P T A B 1965. augusztus 10, kedd. Névnap: Lőrinc. Napkelte: K óra 32 perc. lyugta: ) óra 5 perc. — Tizenkétezer eset­ben fordultak kártérí­tésért az Állami Biz­tosító megyei fiókjai­hoz az év első hét hó­napjában. 34 millió fo­rint térítést fizettek ki, amely 10 millió 150 ezer forihttal több a tavalyi időszak kárté­rítésénél. R polgármester Bosszúja A stájerországi Gais- horn község egykori pol­gármestere furcsa bosszút aiit ,,hűtlen” polgártár­sain, amiért 12 esztendei polgármesterségét nem újították meg. A válasz­tások utáni éjszaka fiával kivonult a község sport­pályájára, ledöntötte a futballkapukat és felszán­totta az egész terepet. Hiába tiltakoztak: az egy­kori polgármester be tud­ta bizonyítani, hogy a sportpálya a saját ingat­lana, amelyet önként en­gedett át a községnek. — 404 mázsával te­tőzött az eddigi legna­gyobb paradicsomfel­hozatal vasárnap. A növény szabadföldi termesztése főszezonba érkezett. Jjjfiniafűr A televízió veszélye A Deutsche Medizi­nische Wochenschrift cí­mű orvosi szaklap hatvan olyan esetről számol be, amikor a televízióadások epilepsziás rohamokat váltottak ki egészséges nézőknél. A német orvo­sok szerint az úgyneve­zett „fotoszenzibilis” egyének vannak elsősor­ban kitéve ilyen veszély­nek, tehát olyanok, akik rosszul bírják a hirtelen fényváltozásokat, a nap­sütötte vízfelület csillogá­sát és más, hasonló je­lenségeket. Különösen ér­zékenyeik a 8—14 óv kö­zötti gyerekek. Öriásvendéglő Párizs repülőterének, Orlynak étterme, világvi­szonylatban a legnagyob­bak közé tartozÜt. Az elmúlt évben a repülő- utasoknak szánt ételek készítéséhez 2810 kiló liba­májat, 20 ezer kiló para­dicsomot, 28 ezer liter olajat, 142 ezer kiló húst, 80 640 kiló karamellt hasz­náltak fel. Az élelmisze­reket a „színüknek”- meg­felelő hűtőszekrényekben őrzik. Az öriásvendéglő konyhája naponta 13 ezer ebédet, vacsorát készít. Zsebtolvaj kerestetik A londoni Times hirdet­ményt tett közzé: tapasz­talt zsebtolvajt keresett, aki néhány leckét adna Kim Novak filmszínésznő­nek legújabb szerepéhez. Tucatszámra akadtak je­lentkezők, köztük „szak­értők” Is. Mint mondják, a Times szerkesztői kíno­san érezték magukat, «mi­kor megtudták, hogy a lap olvasói között ennyi c zsebtolvaj. — Nagyobb a válasz­ték gyümölcsfélékből. A felvásárlótelepeken a barack mellett már nyári alma és körte, valamint szilvafelvá­sárlás., is folyik. Vasár­nap almából 106, kör­téből 27 mázsát küld­tek piacra a Kecske­mét és Baja környéki gazdaságok. — VERSAILLES, Nan­cy és több más fran­cia város szülöttei időz­tek tegnap Kecskemé­ten, a párizsi idegen- forgalmi iroda külön- autóbuszával. Perui rekord A tavalyi esztendőben világszerte összesen 46,6 millió tonna halat fogtak ki a tengerből, egyedül perui halászok nem ke­vesebb mint 6 901 200 ton­nát. Japán, amely 1948 óta a világ legnagyobb halászati országának szá­mított, a második helyre került, s a Szovjetunió, az Egyesült Államok és Kína következik utána a sor­ban. — BOSSZÚBÓL ve­rekedett Turcsányi Sándor Szemenyei Gyulával. Turcsányi oly erősen ütötte arcul ellenfelét, hogy annak orrcsontja, arccsontja eltörött. A félegyházi járásbíróság nem jog­erősen hathónapi sza­badságvesztésre ítélte. Vita a pirulák körül Angol orvosok több ese­tet is ismernek, amikor a fogamzásgátló pirulák huzamosabb szedése nö­velte a vérben a trom­bózist okozó úgynevezett „7. számú faktor’! jelen­létét. Dr. Leon Poller he­matológus egy manches­teri kórházban negyven nőnél állapította meg, hogy a pirulák három­havi szedése után „jelen­tékenyen” növekedett vérükben az 51 tényező, amely hajlamosabbá teszi a vért rögök képződésére, Más orvosok szerint sem­miféle logikus összefüg­gés nem mutatható ki a pirulák szedése és a vér hormonjainak gyarapo­dása között. — Ef?vr poroz­lak Juhász Károly és Marton Dezső Jász- szentlászlói tsz-tagok munkájuk közben —, vontatókkal fuvaroz­tak a tsz részére. It­tasságuk folytán haza­felé az egyik traktor árokba fordult. A vád­lottakat 30 napi elzá­rásra, illetve 1400 fo­rint büntetésre ítélte a kiskunfélegyházi járás- bíróság. — 180—200 óra nor­maidő-megtakarítást értek el a Bócs megyei Építőipari Vállalat szo­cialista brigádjai az év első öt hónapjában. A vállalatnál rendszere­sen törekednek a dol­gozók normaóra-meg­takarításra. — LONDONBAN új mo­zi nyílt, amely célul tűz- te ki, hogy azonos tár­gyú filmeket vetít össze­hasonlítás végett. így például bemutatják Lau­rence Olivier, illetve Gri- gorij Kozincev Hamletjét, továbbá a szovjet Rómeó és Júliát és az olasz Cas- tellani rendezésében ké­szülő változatot. — MA ÉRKEZNEK az első vendégek a zo­máncipari konferenciá­ra, amelyet Kecskemé­ten rendeznek meg. A KGST-konferenciára, mint már hírül adtuk, a magyar szakembere­ken kívül tíz országból érkeznek résztvevők. Köuyvlár a tanyán Tervet készítenek a tanyai könyvhálózat fejlesztésére. A kővet­kező évben megyénk számos újabb tanya- központja kap letéti könyvtárat. Vörösmarty sorai Zala megye tisztelet­beli táblabírájává tör­tént kinevezéséért mond köszönetét Vö­rösmarty Mihály ab­ban a levélben, ame­lyet most fedeztek fel a zalaegerszegi állami levéltárban. A kézírá­sos sorokat a költő 1845-ben vetette papír­ra. (MTI) Áramütéssel gyógyítják a szivet Londonban néhány kí­sérleti esetben jó ered- ‘ményeket értek el áram­ütéssel a szívverés üte­mének kiigazítására. Az áramütés, vagyis a sokk, mindössze egy másodpere töredékéig tart és enyhe altatásban végzik. Dr. Lawson McDonald egy londoni orvosi szaklapban írt cikkében azt állítja, hogy a sokk kezelése 6olc esetben olyankor is sike­resen s.helyrerázza’T a szívverést, amikor e2 gyógyszerekkel nem si­került. Az eljáráshoz rendszerint szívműtétek nyomán folyamodnak. — Hatezren látogat­tak el eddig a kiskun­halasi járásból Szeged­re, az ünnepi játékok előadásainak megtekin­tésére. Új találmány Angol tudósok egy cso­portja azt állítja, hogy új találmányával olyan távközlő berendezést le­het létesíteni, amely akár egymillió telefonbeszél­getést vagy kétezer tele­víziós műsort közvetít egyszerre. Az új talál­mányról a londoni egye­temi kutatók, H. E. M. Barlow professzor veze­tésével, a „Dolscovery” nevű tudományos folyó­irat legfrissebb számában számolnak be. — ANNA-BÁLT rendezett a Vöröske­reszt pirtói szervezete. A tiszta bevételt az ár­vízkárosultak javára ajánlották fel. Böbe-baba flipárról Üj foglalkozást sajá­títottak el a nőtanács által szervezett szak­körön az alpári asz- szonyok. A szabó-var­ró, textiljáték-készítő és kézimunka tanfo­lyam elvégzése után ötvennyolcán kapnak rendszeres munlkát a Csongrádi Háziipari Szövetkezettől. Többek között ők készítik a gyerekek kedvencét, a keresett Böbe-babá- kat is. 160 éve, 1806. augusztus 10-én született Toldy Fe- renc, a reformkor szel­lemi küzdelmeinek kitűnő egyénisége, ,,a magyar irodalomtörténet-írás aty­ja”. Tulajdonképpen or­vos, sőt, a pesti egyete­men tizenegy éven át or­vosprofesszor volt. A Tu­dományos Akadémiának alapításától, 1830-tól tagja, majd több mint negyed­századon át titkára, a szellemi élet bámulatos munkakedvű és munka­bírású szervezője. Erede­tileg csupán kedvtelésből foglalkozott irodalommal. Szépirodalmi munkákkal indult, kevés sikerrel, an­nál nagyobb hatást értek el irodalomtörténeti és esztétikai munkái. Az iro­dalom miatt hagyta él az orvosi pályát és lett — ugyancsak a pesti egyete­men — a magyar iroda­lomtörténet tanára. Az ő kezdeményezésére jött létre a Kisfaludy Társa­ság, melynek igazgatója, később másodelnöke lett. Igazgatója volt az Egye­temi Könyvtárnak, szer­kesztette az Orvosi Tár-t, a Tudománytár-t, a Fi- gyelmező-t, az Uj Magyar Múzeum-ot. A magyar irodalom számos klasszi­kusának művét rendezte sajtó alá és tette közzé, összefoglaló magyar iro­dalomtörténete éppen e*gy évszázada, 1865-ben jelent meg. A Kecskeméti Agrome­teorológiai Obszervató­rium jelenti: Augusztus 8-án a középhőmérséklet 24 (az ötvenéves átlag 21,8), a legmagasabb nap­pali hőmérséklet 31,5, a legalacsonyabb hőmér­séklet 15,8 Celslus-fok volt. Napsütéses órák szá­ma 14. Augusztus 9-én a reggel 7 órakor mért hő­mérséklet 19,5, a délután 2 órakor mért hőmérsék­let 30,5, a legalacsonyabb nappali hőmérséklet 14,2 Celsius-fok volt. Várható időjárás kedd estig: északnyu­gatról lassan növekvő felhőzet, néhány helyen futó eső, zivatar. Mér­sékelt, a Dunántúlon átmenetileg élénk észa­ki—északkeleti szél. A meleg északnyugaton kissé tovább mérséklő­dik, holnap keleten is gyengül. Várható leg­magasabb nappali hő­mérséklet északnyuga­ton 24—27, délkeleten 27—30 fok között. — C. H. TILLHAGEN professzor, a Nemzet­közi Néprajzi Szövetség alelnöke a TIT elnöké­nek vendégeként néhány napot Magyarországon töltött, járt megyénkben is. Látogatásának ta­pasztalatairól többek között ezt mondta: — Jártunk a kecskeméti zenei gimnáziumban, és egy termelőszövetkezetben — Tiszakécskén. Az utóbbi látogatás egyrészt emlékeztető, más­részt igen hasznos volt számomra: fiatal korom­ban magam is végeztem mindenféle mezőgaz­dasági munkát, a tiszakécskeiek szorgalma, gaz­daságszervezése pedig példaként szolgálhatna az alakulóban levő svéd szövetkezeteknek. Ülésezelt a megyei KISZ VB Tegnap délelőtt Kecskeméten ülést tartott a KISZ megyei végrehajtó bizottsága. A tanács­kozás résztvevői meghallgatták a dimavecsei és a bajai járási KISZ-bizottság jelentését, ame­lyeknek témája az 1965. első félévi szervezeti munka értékelése volt. Ezt követően a tanács­kozás a megyei KISZ-bizottság előterjesztése alapján az 1965. első félévi gazdálkodási és ak­tív fizetési helyzetet értékelte. A KISZ megyei vb végezetül a megyei KISZ-bizottság káderhely­zetéről tanácskozott. Nyolcezer vevő naponta — 28 kilométer anyag Az árufeltöltés folyamatos Ä szezon végi vásár első heti mérlegéből A szezon végi árengedményes vásár első heti, megyei mérle­gét nehéz lenne megvonni, hi­szen közel száz állami és föld­művesszövetkezeti szaküzlet „állja” nap mint nap a vásárlók „ostromát”. Elégedjünk meg ez­úttal két tekintélyes kereske­delmi egység, nevezetesen a Kecskeméti és a Kiskunfélegy­házi Állami Áruház néhány adatával. — A vásár első napján pon­tosan 10 696 vevő fordult meg áruházunkban — hangzott Sza­bó Gézáné, a Kecskeméti Álla­mi Áruház tervosztálya vezető­jének tájékoztatója. — De az érdeklődés azóta is csaknem változatlan. Naponta átlagosan nyolcezer vevőt szolgálunk ki. Ami az egyes árucikkek ke­lendőség illeti: A kecskeméti és félegyházi áruházban a legna­gyobb érdeklődés talán a mé­teráru iránt nyilvánult meg. Se­lyem-, karton- és lenanyagokból együttesen 28 ezer métert ad­tak el — javarészt 60 százalé­kos árengedménnyel. (Tessék csak elgondolni: a Kecskemét— Kiskunfélegyháza távolságra futná ekkora méteráru szőnyeg­ből!) Rendkívül nagy a kereslete a férfiingeknek is, amelyekből a két áruház 14 ezer darabot ér­tékesített a vásár egy hete alatt. Nem is szólva az „aprób” cik­kekről: fürdőruháról, napozóról, nylonkesztyűről stb., amelyek­ből ugyancsak tekintélyes meny- nyiség fogyott. A női konfekciós cikkek közül a karton- és selyemruhák „vi­szik a pálmát”. Ezekből kereken 8700 darab talált gazdára — te­kintélyes része 27 forintos áron. S nem unatkoztak a két áruház cipőosztályának dolgozói sem, akik összesen 8 ezer pór áren­gedményes cipőt értékesítettek. Ä kecskeméti és kiskunfélegy­házi áruház forgalma a vásár első hetében elérte a 2 300 000 forintot. Nem nehéz képet al­kotni arról, milyen megtakarí­tást jelent ez a vásárló közön­ségnek, ha meggondoljuk, hogy éppen a legkelendőbb cikkek 60 százalékos árengedménnyel ke­rültek forgalomba. Egyébként az árufeltöltés to­vábbra is folyamatos. Például a női konfekciós ruhákból még mintegy 2000 darabot kapnak a napokban. Garázda férfiakat vettek őrizetbe A túlzott italfogyasztás olyan cselekedetek elkövetésére ösztö­nöz, amelyeket józan állapotban sokan nem tennének meg. Va­sárnap két ilyen eset is történt a megyében. Bántalmazta eltartottját A halasi járási-városi rend­őrkapitányság őrizetbe vette Vörös Balázs 32 éves, Zsana II. kerület 128. szám alatti la­kost, súlyos testi sértés bűntet­tének elkövetése miatt. Vörös Balázs az eltartására bízott 75 éves Babanyecz Cs. Mihályt olyan súlyosan bántalmazta, hogy az idős ember eszméletét vesztette. Otthagyta a vérébe fagyott embert és nem részesí­tette elsősegélyben. Szerencsé­re idejekorán értesítették a rendőrséget és intézkedtek a sérült kórházba szállításáról. A rendőri vizsgálat előzetes meg­állapítása szerint Vörös Balázs ittasan követte el a bűncselek­ményt. Tömegverekedés Kecskemétéi« Vasárnap délután Méhesla­posban, ma még kiderítetlen okok miatt, tömegverekedés tört ki. A verekedés kezdeménye­zőit, Fekete Kálmán 30 éves vándorkisiparos, büntetett elő­életű, Kecskemét, Kemény Zsig- mond utca 23. szám alatti la­kost és annak öccsét, Fekete Ambrust, a rendőrség őrizetbe vette. A két Fekete az ökölharc során Radics Jenőné kecskeméti lakost vasbottal többször fejbe- sújtotta. A szerencsétlen asz- szony súlyos sérüléseket szen­vedett. G. G. — Az anyja istenit! — kiál­tott fel, majd ferdén fölfelé nézve Faragóra pillantott. — Hát pipáltál már ilyet? Mint­ha tényleg... tényleg a mű­szer adatai lennének! Faragó felröhögött. Látod, hogy milyen ziccerek vannak! Ha valamelyik főnök ezt meglátja, az isten se mos­ná le rólad, hogy azokat írtad. A levélíró katona hüledezett. — Hagyd a fenébe, hülyeség az egész! — igyekezett meg­nyugtatni Faragó. — Gyere a laborba... ja, persze, még be­fejezed a levelet. Na — ásított hosszan — én mindenesetre me­gyek. De siess, nehogy megint felgyújtsad a villanyt, ha már elkezdtük az előhívást. A másik letette a tollat. — Folytassa a nyavalya, így is eléggé elvetted tőle a ked­vemet — mondta, odébb rúgta a hokedlit és Faragó után in­dult. Az ajtónál utolérte, meg­fogta a karját. — Várj, ezt elégetjük... a fene se tudhatja. Kinyitotta a kályha fedelét — még parázslóit beiüe a ha­mu — és bedobta az összegyűrt levélpapírt. Türelmetlenül várt, amíg lángra lobbant. Egymást tessékelve léptek ki a folyosó­ra és a KISZ-klub felé indul­tak. Aki ide belépett, azt pillana­tok alatt befonta a klub at­moszférája. Sajátos hangulat volt ez, férfiasán durva és gye­rekesen bolondos. Ilyen csak a katonai laktanyákban létezik. Szüntelen zsongás töltötte be á termet, itt is, ott is nevetés har- sant, és ez mosolyra késztette azoka is, akiknek a füléig el sem jutott a tréfa. Néhány katona rexezett. A dákókat a mennyezeten krétáz- ták, megannyi kis pontot hagy­va a fehér meszelésen. Valaki lankadatlan szorgalommal ro- gasztgatta a füstszűrös cigaret­tavégeket a mennyezetre, amíg a klubügyeletes ki nem zavarta a teremből. Egy nagyobb cső-

Next

/
Thumbnails
Contents