Petőfi Népe, 1965. augusztus (20. évfolyam, 180-204. szám)
1965-08-07 / 185. szám
5. oldal Í963. augusztus 7, szombat Ahogy lehet Nem lehet azt állítani, hogy a tőkés világ vezetőjét, az Amerikai Egyesült Államokat nem érdekli a társadalmi valóság. Messzemenően érdekli. Különösen érdeklődik gazdasági bázisaként kiképzett latin-amerikai országok belső társadalmi problémái iránt. A kérdésre tőként a dominikai válság irányította a figyelmei. Jövőbeni hasonló eseteket elkerülendő, szabályos tervet készítettek. Ez az úgyneveze- zett Camelot-terv, amelynek keretében amerikai katonai szakértők azt vizsgálják, hol, milyen belső forrongások fenyegetnek forradalmi megmozdulással, és mekkora katonai erők szükségesek a forradalmak kirobbanásának a meggátlásához vagy elfojtásához. Több latin-amerikai kormány tiltakozása miatt a Pentagon kénytelen volt felfüggeszteni a terv megvalósítását. De, ha az Egyesült Államok elkezdett valamit, csak nem hagyja abba olyan könnyen — presztízs is van a világon, s ez igen erősen hevíti az elnököt, tehát őt követve politikusait is természetesen. Így hát, miután hivatalosan nem megy a tájékozódás, úgy csinálják, ahogy lehet. „Magánkezdeményezésből” számos latin-amerikai ország washingtoni követsége, illetve katonai attaséja 12 oldalas kérdőívet kapott az észak-carslinai egyetemtől, melyben bizalmas felvilágosításokat kérnek az illető ország belső helyzetéről. Ha egy latin-amerikai kormány tiltakozik az USA-terv ellen, végrehajtják azt engedély, felhatalmazás nélkül is. Titkosan, Hiszen a társadalmi valóság befolyásolása — ellentét irányban — szívügy W ashingtonban. B. K. Szolidaritási karaván f^nlamhok ezrei szálltuk fel öt világrész fiataljainak szó- i lidaritási akcióiról tájékoztatta pénteken az újságírókat Patricio Valdes, a Demokratikus ' Ifjúsági Világszövetség elnökbe- ! lyettese. Párizsban több mint j 40 ország ifjúsági képviselői vettek részt a közelmúltban tar- j tott nemzetközi szolidaritási konferencián. Jelentős demonstrációk zajlanak a Német Szövetségi Köztársaságban, Latin- Amerikában, s a fiatalok legjobbjai az Egyesült Államokban is az agresszió ellen lépnek fel. Egész sor országban gyűjtési akciók bontakoztak ki, Francia- országban például az összeadott pénzből gyógyszert, orvosi műszereket és más eszközöket vásárolnak a háború okozta károk enyhítésére. Az adományokat a tervek szerint novemberben, a Demokratikus Ifjúsági Világ- szövetség megalakulásának 20. évfordulóján, nemzetközi szolidaritási karaván juttatja el Vietnamba. Gyász-nagygyűlés Hirosimában Elhangzott az eskü — Diadalmaskodjék a világöéKe A politikát a nép ítéli meg Quaison-Sackey Washingtonban Heath feltűnő önbizalom anal beszél A NOV ASZ-kormány bukása — mint a TASZSZ tudósítója rámutat — a demokratizmus diadala. A görög nép demokratikus vívmányai ellen szőtt királyi összeesküvés meghiúsult. A görög válság ezzel azonban nem oldódott meg, mert a kormányalakítással kapcsolatban ebben a helyzetben is más a nép kívánsága, mint az udvar, és a jobboldali körök érdeke. Papandreut csütörtökön fogadta a király, s a volt miniszterelnök, mint a többségi, párt vezetője kérte Konstantint, bízza meg őt kormány- alakítással. Papandreu és a király ellentéte nagyobb. mintsem, hogy ilyen megbízás létrejöhetne. A király továbbra is parlamenten kívüli megoldás mellett van, noha — mint volt miniszterelnöke kijelentette — 45 napon belül választásokat kell tartani, ha a Centrum Uniót nem veszik figyelembe. A király újabb tanácskozásokat folytat, s tegnap — a görög történelemben először — baloldali vezető politikust, Passzalidiszt fogadta. Az alkotmányosság betartására most fokozottan ügyel az udvar — a múltban sohasem fogadta a baloldali EDA-párt képviselőit. A Centrum Unió vezető pártlapja, a Vima, azt írja, hogy ha Konstantin nem az alkotmány szellemében jár el (nem ismeri el Papandreut vagy javaslatait), az felveti a rendszer kérdését. „A jelenlegi rendszer fennmaradása attól függ, hogy a királyság mennyire lesz képes, kívül maradni mindenféle politikai harcon. Hogy jó-e a politika, vagy rossz, azt rrem a király ítéli meg, hanem a nép.” — írja a lap. A népet pedig a legutóbb nyilvánosságra került események egyre inkább Amerika-ellenessé hangolták. Hogy mi várható a görög politikában, arra még következtetések sincsenek. De a belpolitikában is számolni kell, a Novasz-kormány negatív teljesítményeivel, AZ ESEMÉNYEK azt mutatják, hogy ahol ma a világon nyugtalanság, megmozdulás van, abban benne van az Egyesült Államok keze is. Hogy a vietnami kérdésben ugyancsak WashingEGY NÁP Á KULPOLITIKÁBÁK tonban kell keresni a megoldást, azt most már egészen nyilvánvalóvá teszi az is, hogy Nkru- mah ghanai elnök egyelőre nem látogat Hanoiba, ahogy azt a közvélemény feltételezte a megelőző tárgyalásokból (követe Ho Si Minh-nél járt, s levelet vitt tőle Ghana elnökének). Tegnap érkezett Washingtonba Quaison-Sackey ghanai külügyminiszter, az ENSZ-közgyűlés 19. ülésszakának elnöke, a£i néhány órával azután indult útnak az Egyesült Államokba, hogy Nkrumah kézhez vette Ho Si Minh levelét. Tartalmáról ugyan semmit sem közöltek, de_ a tény bizonyít. Nkrumah útját Hanoiba egyelőre elhalasztották. A külügyminiszter viszont Johnson amerikai elnököt keresi fel, Nkrumah üzenetével. A VIETNAMI válság nem csekély szerepet játszik abban, hogy Wilson, angol miniszterelnök — saját pártjában, a munkáspártban — nem a radikálisok közé tartozik. Ellenfele, Heath, az új tory-vezér viszont a konzervatívok között annak számít. Mégis, neki van több oka az önbizalomra. Erélyes, biztos kezű gazdaság- vezetésre van szüksége Angliának, hogy kilábalhasson a gazdasági kátyúból. Anglia jelenleg — külföldi kölcsönökből él jól. A munkáspárt keveset tudott beváltani 9 hónapos kormányzása alatt egykori ígéreteiből. A tőkés társadalomnak azonban nem csekély hasznot hajtott közreműködése — egyetlen kormánytól sem nyelt le annyit az angol munkásosztály, mint Wilsonék- tól. És a kormány a nyári szünet bekövetkeztekor ott tart, hogy ha csak 3 képviselője hosz- szabb időre megbetegszik — vége többségének a parlamentben. A maratoni tárgyalások pedig ezt előidézhetik egyik-másik idősebb képviselőnél. Heath ellenben bizakodó, sőt önbizalomtól sugárzik. Egyik televízió-nyilatkozatában elmondta, hogy a konzervatív-kormányzás ismét hitelt nyitna az országnak a külföldi tőke előtt, s megtehetnék a lépéseket a font biztosítására. HIROSIMA. (MTI) Hirosima pénteken arra a húsz évvel ezelőtti augusztusi reggelre emlékezett, amikor egy B—29-es amerikai légierőd pontosan 8,15 órakor ledobta a városra az első atombombát, A robbanás egyetlen pillahat alatt romhalmazzá változtatta a hatalmas várost és rpintegy kétszázezer embert ölt meg. Most húsz évvel később pontosan a robbanás pillanatában szabadon bocsátott galambok ezreivel hívott fel a sokat szenvedett város a békére. Az atombombázás áldozatainak emlékére létesített békeparkban mintegy harmincezer ember gyűlt össze. Hatezer koszorút helyeztek el az emlékművön, ahol az atomrobbanás I felismert áldozatainak nevét J tüntetik fel. Az áldozatok száma évről évre növekszik. Csupán az utóbbi évben 469 új név került erre a szomorú listára. Sinzo Hamai, Hirosima polgármestere, aki maga is a városban tartózkodott a bombázáskor, beszédet intézett az egybegyűltekhez. Békére szólított fel, hangoztatva hogy az atomkorban a háború az emberiség megsemmisüléséhez vezet. Az emberiség napjainkban súlyos válsággal néz szembe; Vietnamban és a világ más részein egymást érik a fegyveres konfliktusok. Mindent meg kell tennünk, hogy megóvjuk a megsemmisüléstől az emberiséget — mondotta a polgármester. Szato miniszterelnök üzenetét Tomiszaburo Hasimoto, a miniszterelnök kabinetfőnöke olvasta fel. Szato rámutat: Japán, az egyetlen olyan ország, jamely maga is szenvedett az atomfegyverek átkától, szüntelenül reméli, hogy végül is diadalmaskodik majd a világbéke. Nagano, a hirosimai tartomány prefektusa több parlamenti képviselő és a bombázás szemtanúinak felszólalása következett ezután. Az ünnepség résztvevői elmondták, a „Soha többé Hirosimát” kezdetű esküt, majd iskolás gyerekek kórusának hangjaival ért véget a gyász-nagygyűlés, amelyre elküldték képviselőiket a nagy japán városok, a pártok és társadalmi szervezetek, számos ország békeharcos szervezetei. Az Országos Bóketanács a Hirosima elleni amerikai alom- bomba-támadás 20. évfordulója alkalmából táviratot küldött a japán atom- és hidrogén bomba- ellenes mozgalmaknak. Az első atombomba ledobasá- nak 20. évfordulója alkalmából pénteken nemzetközi értekezlet kezdődött Hirosimában. Az értekezlet mottója: Tiltsák meg a nukleáris fegyverek alkalmazását, nyújtsanak nemzetközi támogatást a hirosimai és naga- szakl atombomba-támadások áldozatainak és vessenek végiét az Egyesült Államok vietnami agressziójának. A konferenciát, amelyen többek között bolgár, csehszlovák, francia, magyar, brit, mongol, szovjet és amerikai küldöttek is részt vesznek, Narita, a Japán Szocialista Párt főtitkára nyitotta meg. Utána Ivai, a Japán Szakszervezeti Főtanács főtitkára üdvözölte a megjelenteket. Az értekezletet szombaton Nagaszakiban folytatják. Rendkívüli állapot Szudánban Az egység a kontinens érdeke Csőtörés és as eső okostu a tihanyi csnssamlást A Tihanyi-félszigeten a földcsuszamlástól veszélyeztetett körzetben dr. Papp Ferenc, a Budapesti Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem ásvány- és földtani tanszékének professzora tüzetes vizsgálatot tartott. Az első vizsgálatot a közeli napokban még geológiai fúrások követik, amelyek alapján eldöntik a földcsuszamlás elleni védekezés módját. A szakemberek annyit máris megállapítottak, hogy a hegy oldalán csőtörés történt a vízhálózati berendezésnél és mintegy négy atmoszféra nyomással számottevő víz kerülhetett a felső földtömeg és az alsó agyagréteg közé. Ezen a sikamlós agyagrétegen kezdődött meg a föld lassú csuszamlása. ami nagyobb repedést okozott. Mindehhez hozzájárult az is, hogy a nagy mennyiségben lezúdult csapadék jó része befolyt a repedéseken. A hegycsuszamlástól veszélyeztetett területről már minden lakót kitelepítettek. A hegyoldalon, a felső nagy repedések előtt, rőzsefonatból kisebb gátat emelnek. Ezzel megakadályozzák, hogy esőzés esetén a víz a repedéseken befolyhasson és újabb csuszamlást idézzen elő. A Tihanyi-félszigetnek ezen a veszélyeztetett szakaszán egyelőre építési tilalmat rendeltek el. A soron következő geológiai vizsgálatok döntik majd el, hogy építkezéseket kezdhetnek-e a halászteleptől keletre fekvő hegyoldalon. (MTI) Sekou Touré eiulazoti Kairóból Sekou Touré guineai elnök befejezte látogatását az EAK- ban és pénteken Kairóból Co- nakryba utazott. A vendéget Nasszer elnök búcsúztatta a repülőtéren. Szudánban feszültebbé vált a légkör annak következtében, hogy eredménytelen maradt a fegyverbeszolgáltatásra meghirdetett ultimátum. A Reuter szerint mindössze öt személy adta meg magát a két hét óta, ami az ultimátum közzététele óta eltelt. Mohamed Mahgub miniszterelnök visszatért kelet-afrikai körútjáról, hogy a helyzetről tárgyaljon a politikai vezetőkkel. A miniszterelnök a zavargásokat az imperialista beavatkozások következményének tartja. Hangoztatta: a béke híve vagyok és gyűlölöm az erőszakot, de hazám egységéhek védelmében kénytelen leszek erőt alkalmazni. Minden eshetőségre felkészülve az országban kihirdették a rendkívüli állapotot, a hadsereg alakulatait riadókészültségbe helyezték, a főváros fontosabb épületeit fegyveresek őrzik. Az Azania felszabadítási front, az egyik dél-szudáni szeparatista e-ezet nevében Tájfun tombol Japánban 19 halott, többen eltűntek A „Jean” tájfun, az idei forgószelek közül a tizenötödik, pénteken a hajnali órákban érkezett a japán szigetsor legdélibb tagjához, Kiusu szigetéhez. Az eddig érkezett jelentések szerint a hat órán át tomboló forgószél 170 házat romba döntött, több százat megrongált, összesen 19 ember halálát okozta, ezek többsége a házak törmeléke alatt lelte halálát. A sérültek száma tekintélyes, ezenEduho, s:— >t vezetője sajtóértekezletet tartott. 1 ngsu- lyozta, hogy csak Pél-Szudán teljes függetlenségének kivívása adhatja vissza az ország békéjét. Nyilatkozata szerint a déli tartományokban sok százra nőtt a legyilkoltak ázáma. A MEN-hírügynökség ismerteti a szudáni Kommunista párt felhívását, amely az aíkotmá- nyozó nemzetgyűlés haladéktalan összehívását sürgeti, továbbá javasolja a diplomáciai és gazdasági kapcsolatok megszakítását mindazokkal á külföldi országokkal, amelyek a belső szudáni nyugtai"r.ság legfőbb mozgatói és előidézői. Abdel Rahman helyettes miniszterelnök pénteken < • ’ -skozott K' alifával. az EAK szudáni nagykövetével. Khalifa, az £AK szudáni nagykövete khar- toumi nyilatkozatában ki'elen- tette: a kairói kormány nagy fontosságot tulajdonít Szudán területi éhségének és függetlensége me^ó-ásának. „Az EAK különös érdeklődést tanúsít a Dél-Szudánban lezajló események iránt. Az ország területi egységének megvédel- mezése — fűzte hozzá —, a kontinens védelmezése imperialisták beavatkozása ellen.” Az MTI kairói tudósítójának értesülése szerint p ■ idáni kormány bizalmas ést intézett az EAK-hoz: szükség esetén tudna-e segítc: a Csom- be-féle zsoldosok által támogatott déli lázadók elleni harcban? Az EAK válasza nem ismeretes, de a ’-airói s"1*ó élesen támadja a déli szeparatistákat és a Kongóból beszivárgó imperialista zsoldosokat. A MEN kharto- ri v>’--oz<5e ; • • Csőmbe titkos megegyezést kötött a déli lázadókkal.: kívül többen eltűntek. A tájfunt kísérő felhőszakadás árvizet okozott, több mint 1300 ház víz alá került. A sziget sok pontjáról jelentettek földcsuszamlást, az utakra zúdult szikla- és földtömeg miatt megakadt a közúti közlekedés. A Kiusuval szomszédos Sza- kurazsima sziget vulkánja működésbe lépett, a kitörés füstjét ás hamuját a forgószél felkapta és Kiusura sodorta. I