Petőfi Népe, 1965. augusztus (20. évfolyam, 180-204. szám)
1965-08-29 / 203. szám
Muvcliirtes 'JJaMo Qleriidáoal KECSKEMÉTEN Párbeszéd az Alpokban Amikor megyénk állattenyésztése és a termékek ipari feldolgozása kerül szóba, meglepő érdeklődést árul el, de hozzáértést is ugyanakkor. A baromfi- feldolgozás megyénkben? Export? Libamáj? Minőség? Mennyiség? Kérdése mindig a lényegre tapint Elmondja, hogy az MSZMP Központi Bizottságának meghívására fifty hónapot tölt hazánkban, kizárólag ■ pihenéssel. Hivatali ténykedése, mindössze annyi volt, hogy három könyvének magyar nyelvű kiadásáról tárgyalt a kiadókkal. Aztán a szőlő- és gyümölcstelepítés után érdeklődik. Tetszik neki ez a monumentális vállalkozás. Kecskemétet pedig — nem volt gyümölcstelen ez a pár kedves óra! — szőlejével boraival ódában fogja megénekelni. Benne lesz ebben a dicséretben a homoki ember szorgalmának verejtéke, a munka dicsősége és a barát meleg kézfogása. Aztán — ezt is megígérte! — a Kecskeméttel való szoros baráti kapcsolat kiépítéséről sem fog megfeledkezni. — Kedves és dolgos a magyar nép — mondotta. — Nagyon örülök, hogy Magyarország és Chile végre diplomáciai kapcsolatot létesített. Így sokkal könnyebb lesz egymás megismerése. Nagyon jól érzem magam az önök szép országában. Sok barátot szereztem és azzal a tudattal térek vissza hazámba, hogy ezentúl gyakrabban lehetünk egymás vendégei: a magyarok nálunk és mi a magyaroknál. Megkértük, üzenjen a Petőfi Népe olvasótáborának. Elkérte az újságíró noteszát, beírta az üdvözletét és odaadta aláírásra barátjának, Asturiasnak is. Balogh József Pablo Neruda pár órát Kecskeméten töltött. Váratlanul jött a hír, hogy ellátogat hozzánk. Ahogy fogadására odaérkeztek a város vezetői, már meg is állt a hatalmas túrakocsi a megyei pártszékház előtt. Erős termetű, szép szál férfi, kicsit kopaszodó koponyáján kékesfekete haj. Lassú, megfontolt mozgás, minden szavának súlyát tudó céltudatos beszéd: ez az első rokonszenves vonása. Bemutatja a feleségét, majd barátját, aki elkísérte európai útjára: Miguel Angel Asturiast. Hozzáteszi, hogy Asturias, a latin-amerikai prózaírók egyik legjelesebbike. Aztán bemutatja Asturias feleségét is. Pillanatok alatt otthonos a légkör körülötte. Az Aranyhomok teraszán csendben csobog a baráti beszélgetés. Más külföldiek hangosan tereferélnek. Pablo Neruda lágyan és finoman ejti a spanyol szavakat. Eleinte csak ő kérdez. Lényegre tapintó biztossággal teszi fel a kérdést. Mosolyog hozzá olykor. Az a fajta nagy ember ő, akihez csak bizalommal lehet a hozzá közeledő. Pablo Neruda most 61 éves. Harminchat éves korában már hazájának nagykövete Mexikóban. 1950 óta a Béke-világta- nács Elnökségének tagja. A Nemzetközi Lenin Békedíj kitüntetettje, továbbá a chilei egyetem és az amerikai Har- ward Egyetem díszdoktora. — Aligha van a világ jó sorsáért cselekvő megmozdulás, amelyben neki szava vagy ténykedése ne lenne. Nemcsak költő, tekintélyes politikus is, tagja a Chilei Kommunista Párt Központ Bizottságának. A dél-chilei Temuco — Kecskeméttel azonos nagyságú város — állomásfőnökének fia már tizenhét éves korában költő. Ekkor még Ricardo Neftali Reyes-nek hívják, de a szigorú apai tilalom arra kényszeríti, hogy álnéven írja verseit. Ezért vette fel mai nevét. Évenkint egy verseskötet szilárd irányzat nélkül, izmusokban: ez az indulása. Aztán az utazások évei következnek: India, Jáva, Spanyolország. Ekkor — Spanyolországban — magára talál. Kötete — A szív — már szikrázó felháborodás, a fasizmus ellen saját életéért harcoló Spanyolország melletti harcos, kommunista kiállás. Immár pártos, harcos költő Pablo Neruda. Már nem csupán Chile költője, hanem egész Latin-Ámerikáé. Aztán az egész világé. Ekkor írja Pablo Neruda, a harcos költő azt a versét, melyben „a rég oly gyámoltalan” Poézist” harcolni, dolgozni küldi: „ .. .menj, légy mosónő, eredj kenyeret árulni a pékhez, menj szőni az egyszerű szövőnőkkel, állj vasat verni a nagykalapácshoz!... ” Azóta is dolgozik fáradhatatlanul, a Poézissel szoros szövetségben. „Földközelben él.” Így tárulkozik elő most is. ahogy beszélgetünk, kérdéseiből a hazánk iránti rokonszenv, a jó ismerős és barát meleg érdeklődése szól. A gazdasági eredmények felől tudakozódik elsősorban. Az iparosításról. A mezőgazdaságról. A Ipesi üdülésünk második napján egy magyar fiatalember jelenik meg turista- csoportunknál. Nyugat-Német- országból jött a saját és elég rozoga gépkocsiján (három nap múlva leszakadt az alváza), s magával hozta anyai ágon holland származású feleségét is. A huszonötéves férfi az ellenforradalom idején, 1956-ban, tehát jóformán gyerekfővel disz- szidált, s azért keresett fel bennünket, hogy — előzetes levélváltásuk alapján — találkozzék a Dunántúlon dolgozó nővérével, csoportunk egyik tagjával. Első nap illetlennek tartom zavarni a két testvér találkozását, de érdekel a sovány, meglehetősen izgékony vendég sorsa; főként, hogy nővére majdhogynem dicshimnuszt zengett róla: autószerelő, havi 1500 márka a fizetése, s lám, autója is van (amelynek akkor még nem volt baj az alvázával). Beszélgetésbe elegyedem hát vele, s nem is szabadkozik. Sőt, érdeklődéssel kérdezget erről- arról, és őszintén válaszolgat az én kérdéseimre. — Mennyi a havi fizetése? — Ezer márka. (A nővér ötszázzal többet füllentett.) — Kézhez mennyit kap? — Nyolcszázat. Kétszázat levonnak. — Ezért mennyit dolgozik naponta? — Tizenkét-tizenhárom órát, nemegyszer tizennégyet. — Ne haragudjék az őszinteségemért, de eléggé le van strapáivá. — Hát hajsza, az van. — Viszont van autója is. — Ö kérem, a roncstelepen potom áron vettem egyet, s a barátaimmal összebütyköltem. Többünknek így van autója.— A nyolcszáz márkából mennyit költ az élelmezésre? — Négyszázat... Mert ugye, a strapához megfelelően kell kosztolni — teszi hozzá sietve. — Mi, odahaza is szeretünk enni, de ha netán a táplálkozásról esik szó, nem mondjuk, hogy azért tömjük a bendőn- ket, mert a munkabírás megköveteli. Js< ém felel. — Csoportunk tagjainak a 80 százaléka fizikai munkás, mindegyik jobb húsban van, mint Ön. — Látom — sóhajt. — És mennyit fizet a lakásért? — Az úgy van, tetszik tudni, hogy az apósoméknál lakom. Kétszobás lakásuk van. A feleségem nem dolgozik, ő látja el a háztartást, mivel az anyós is állásban van... Nos, apóso- méknak is fizetek, meg fenn kell tartanom egy albérleti szobát is, hogy igényjogosult lehessek, ha a lakásokat osztják. .. Szóval, háromszáz márka elmegy a lakásra. — Mikorra remélheti, hogy saját lakása lesz? — Nem tudom. Talán már két év múlva. — Havonta tehát száz márkája marad a ruházkodásra, szórakozásra. — Igen. — Milyen darabokat látott már a színházban? — A csaknem kilenc év alatt mindössze kétszer voltam színházban. Drága a jegy. — Hallja, magát jól kizsákmányolják a tőkések — vágok telibe. — Ne tessék azt gondolni, hogy a tőkés szipolyozza ki az embert. Az is sokat dolgozik. Az én főnököm például kora reggeltől késő'estig szaladgál. — Hát akkor ki zsákmányolja ki? — Az állam. Kérem, az fölöz le mindent. — Maga még nem hallott róla, hogy Nyugaton az állam is a tőkéseké? ■Próbál evickélni. — Kérem, Adenauer, amíg kancellár volt, havonta hatezer márka fizetést kapott. Ugye, ez megfelelő arany az ő fizetése meg az enyém között. Mégiscsak államfő volt. — És arra nem gondolt, hogy Adenauer hány vállalat igazgatóságának a tagja? — Tényleg — eszmél. — Többször hallottam néhány német munkástól, hogy Adenauer egy cigarettagyár főrészvényese —, s még felsorol három vállalatot, amelynek szintén a vezetői közé tartozik. — Na látja. Tehát Adenauer, amikor még kancellár volt, meg most is, a társaival, az utódaival együtt, ők, akik a törvényeket hozzák, gondolja, hogy a vállalataik érdekei ellen képviselik az államhatalmat? Nem felel, töpreng, s nagyot húz a konyakból. — Miért nem jön haza? Részt vett talán valamilyen ellenforradalmi cselekményben? — A, dehogy... De hogyan mehetnék idegen asszonnyal — s az egész idő alatt meglehetősen unottan ücsörgő, magyarul kukkot sem tudó feleségére tekint. .. Két nap múlva Tónival, egy újpesti munkással, akivel mái üdülésünk első napján barátságot kötöttem, elsétálgatok a kötélpálya, a Berglift állomására. Napszemüveges, alaposan kikozmetikázott, lastex nadrágot szőke nő ül az épület előtti pádon. Előtte két kisgyereke, a másfél éves Ursula és a négyéves Christian játszadozik. Elelszaladnak, tipegnek a mamától. Különösen a kislány nagyon élénk. Nekem kell utána futnom, mert egy óvatlan pillanatban a kötélpálya megállás nélkül közlekedő, s főbekólin- tással fenyegető székei felé igyekezik. A mama hálásan megköszö- ni a közbeavatkozásomat. — Hová valósi? —- kérdem tőle. — Müncheni vagyok. — És miért itt nyaral? — Itt olcsóbb mint az NSZK- ban. — A férje? — Építésztechnikus. De ő nem jöhetett el, dolgoznia kell. — Itt penzióban laknak? — Nem. Egy parasztnál béreltem szobát. Naponta 30 schil- linget fizetek magamért, a két gyerekért meg negyvenet. — Az hetven... Az élelmezés? JT bédet penzióban eszünk, a reggelit, vacsorát magam vásárolom. — Az összesen további hetven. Naponta. — Nyolcvan. Néha száz is. — Mondjuk, napi 150 schil- lingért üdülnek. — Igen. — Én nem osztrák vagyok, (Folytatás a 6. oldalon.) jVk ji 1945 Én akkor csupán annyit láttam, Ha bomba robbant, ágyú dörgött, bogy öten alszanak egy ágyban, azt gondoltam, hogy jön az ördög, folyton-folyvást pincébe mentünk, s —- jó fiú — a babot megettem, s naponta egyszer babot ettünk. nehogy a pokolra cipeljen. En nem értettem Fuller bácsit, S jött u«y naPon két k“csmás hogy mindig csak bújócskát játszik, puskával, mosolygó »emeS “l a padláson lelt menedéket Tavasz volt, friss rügyek nevettek, ha a pincébe jött a német. S Fullér bácsi nyújtózott egyet. B ARANYI FERENC TE HAJSR Dél-Vietnamban született 1921-ben, jelenleg azonban Észak-Vietnamban él. Versei egyszerűek, főként elvesztett szülőföldjéről szólnak. alom (Kecskeméti magyar barátainkat testvéri szeretettel üdvözöljük mi, világjáró dél-amerikai írók.) Szertefoszlott az éjszaka, Szobám falán napfény ragyog. Mindjárt tüdőm, hogy messze vagy, Ha álmomból felriadok. Egész napom a munkáé, De éjszaka Te vársz reám. Nappal itt, északon élek, S délen töltöm az éjszakám. Bárhol legyek, bárhol légy is, Veled mindig együtt vagyok. Éj tuntén magukra öltik Álmom fényét a nappalok. Fordította: Bán Ervin
