Petőfi Népe, 1965. augusztus (20. évfolyam, 180-204. szám)

1965-08-18 / 194. szám

ÍMb, augusztus 18, szerda 3. oldal Balatonfenyvesi KÉPESLAP ] Szegedi Szabadtéri Játékok 1965. WEST SIDE STORY Három Vihar zúgott el a tabor fölött az elmúlt huszon­négy óréban. A legutolsó éjjel szakadt ránk. A fiúk talpra ser­kentek, mert védekezni kellett a bezúduló víz ellen. Mentették a lányok sátrait is, ahogy illik. A kislányok egy-egy villámlás­kor rezzenve bújtak össze. Harmincnégy kis úttörő nya­ral itt Balatonfeny vesen a Bács- Kiskun megyei KISZ-bizottság ötszobás üdülőjének parkjában. Mátételkéről és Nemesnádud­varról jöttek. Tíznaponként váltják egymást az üdülőcso­portok. Vidám és gondtalan élet van itt a lombok alatti sátrakban. Tegnap éjjel riadó volt, mert „az ellenség” el akarta csenni a zászlót. De a felriasztott gyere­kek még idejében meggátolták a merényletet. A háromezer négyszögölnyi parkban elkeseredett bajnoki mérkőzéseken viaskodnak a lab­darúgók és kézilabdázók. A konyhán gondoskodnak róla, hogy legyen erő a mérkőzés­hez. Mert a konyha igen jól működik, mindenki tetszése szerint kaphat repetát, ameny- nyit akar. Az eddigi csoportok résztvevői valamennyien gyara­podtak súlyban. Éppen tegnapelőtt rendeztek versenyt a krémeslepény gyors elfogyasztásából Lipokatich Eri­ka és Jóska, a testvére. És mi­vel táborban nem lehet az asz­tali etikettet betartani, a ver­senyszabályok megengedték az ujjak használatát. A két testvér holtversenyben győzött... Ez a balatonfenyvesi tábor az 9. — Az roppant érdekes lehet. De az is érdekes* hogy ön ugyebár — jegyzetébe pillan­tott — Faragó mögött állt, ami­kor a gyilkosság történt?! — I... igen. Mögötte. — A válasz nem hatott meggyőzően. — Nem vett észre semmi kü­lönöset? Mondjuk, hogy Lábas hátba szúrta volna Faragót? Vagy valami ilyesmit? Nem? — Kérem, én láttam, mintha megmozdult volna... — Lábas? — Nem. A Faragó.. de le­het. hogy a Lábas is ... — Mikor? — Amikor számoltuk a má­sodperceket — mondta rövid fejtörés után. — Milyen rriozdulatot tett Lá­bas? — Nem állítom határozot­tan ... lehet, hogy... — Elképzelhetőnek tartja, hogy Lábas megölte Faragót? — Nem. Illetve... lehet. És én, mondom, láttam is mintha... — Mintha? — Mintha megölte volna. Megesküszöm rá. hogy előre mozdult, idén kezdődött, még sok min­den kezdeti állapotban van, de ígéretként a jövőre már a rak­tárban pihen — egyelőre még becsctmagolt állapotban — egy hűtőszekrény és egy háztartási robotgép. Jövőre, úgy hírlik, tatarozásra kerül az egész épü­let, minden sátorba villanyt ve­zetnek be, és ellátják a parkot tábori vízvezetékkel. Itt csillog a park végében a Balaton ezüst tükre, ám az üdü­lőcsoport még nem nagyon él­vezte a vizet. Olyan rossz időt fogtak ki, hogy ha nekieredtek a tónak, hamar libabőrös lett a ! hátuk, mert a szél is állandóan szántja a vizet. Kár, kár, hiszen alföldi gyerekeknek az lett vol­na a legnagyobb öröm, ha vég­re egyszer istenigazában kilu­bickolhatják magukat. Tegnap Badacsonyban voltak kiránduláson a gyerekek.' Win­ter Matyi elújságolta, hogy olyan magasan jártak, valósággal a felhőket markolászták. — Nagyon jó kollektíva van itt együtt —, mondja Polgár Károly táborvezető. Különösen a kisdobosokat dicséri, akik semmiben sem akarnak lemaradni a nagyob­bak mögött. De külön dicsére­tet kaptak a Fenyves őrs tag­jai, akik Szabó Margit mátétel- ki úttörő vezetésével mindig a legpéldásabb rendet tartják. Ahogy a táborozáson részt­vevő pedagógusok elmondják, a közös munkákban való részvé­tel olyan, hogy a lelkesedésből a felnőttek is tanulhatnának. Petres Sándor — A tőrt látta a kezében? Látta, hogy döfött? — Nem. A nagyító fényét fel­fogta Faragó. És én nem is fi­gyeltem, hogy na. ki-kit akar megölni. Ez csak elképzelhető? — kérdezte feleletet várva. — Nagyon is — hagyta helyben Pikó. — De hogy ilyen pökhendi hangon merészel beszélni. az már kevésbé! A veg.yész lépett be. — Elkészítettem az ujjlenyo­matokat — jelentette. — Valteré is megvan? — Meg. — Maga egyelőre elmehet — fordult a katonához Pikó, és Valter Vince honvéd eltávozott. — Nos. halljuk a véleménye­ket — nézett a többire a szá­zados, miután magukra marad­tak. A hadnagy hallgatott, az or­vos valamit feljegyzett. A ve­gyész táskájából különböző vegyszeres tubusokat rakott az asztalra, folyadékokat, porokat és szakavatott mozdulatokkal ,.hívta elő” a tőr markolatán a zsíros ujjnyomokat. Ceruzája fürgén varázsolta papírra a nyél négy. oldalának és tompa végé­Ahol csak bemutatták — mindenütt elsöprő siker. Rövid néhány év alatt bejárta nem­csak Amerika, de Nyugat-Euró- pa színpadait is. Leonhard Bernstein műve. a West Side story. Diadalútja — ha lehet —. a filmvásznon még több dicső­séggel folytatódott. A West Side story iskolát * csinált. Túllépett egy régi. el- j avult színpadi formán, s a vi­lág elébe egy új tükröt tartott, hogy „megmutassa néki önnön- magát”. Ez az új tükör fényé­nek vázlatát, ovális és szabály­talan körökkel feltüntetve a rajtuk található nyomok helyét és alakját. Ezután a kartotékra rögzített fekete ujjlenyomatokkal való összehasonlítás következett. A nagyítóüveg élesen hozta ki a jellegzetes, mind enyhébb ív­ben görbülő, helyenként egy­másba torkolló, máshol szét­ágazó vonalakat. A többiek szót­lanul figyelték. A vegyész a vázlaton J és B betűkkel, és egytől-ötig való számokkal jelölte meg az egyes nyomokat. A munka gyorsabban haladt, mint gondolták. Vala­mennyien érdeklődéssel fürkész­ték a felemelkedő vegyész ar­cát. Az csak ennyit mondott: — Lábas! — és a vázlatot az asztalra lökte. — Más nincs? — kérdezte a százados. — Véletlenül sincs! Minden­esetre még megnézzük odabent — felelt a vegyész. — Mutassa — mondta Pikó. A vegyész elmosolyodott: — Kételkedik? — Nem, csak a saját szemem­mel akarom látni — jegyezte meg Pikó zavartan, majd a na­gyítóüveg után nyúlt. — Hát igen — sóhajtott mé­lyet, miután meggyőződött az ujjlenyomatok azonosságáról. Mindenesetre megpróbáljuk még a kutyát is. sebb, s tisztább, igazabb képet ad. A musical a modem kor­hoz illő összetettséggel beszél a világról. A színpadi kifeje­zéshez tágabb teret, nagyobb lehetőségeket ad. Az emberi szó, az ének és a tánc egyenlő joggal lép az érzések, gondola­tok kifejezésének szolgálatába. De az új műfaj is csak akkor és ott tud élni tágabb és sok­oldalúbb közvetítésre alkalmas eszközeivel, ahol valóban mű­vészi igazság közvetítését bíz­zák rá. A West Side story esetében ez mindenképpen így van. A West Side-i történet egy tár­sadalom alapvető kérdéseit veti fel, egy társadalom alapvető ellentmondásait analizálja. A New York-i teenagerek, a „ti- zen-évesek” tétován botladozó, egymást felfaló patkány-életé­nek bemutatásával az amerikai társadalomról mond ítéletet. Már maga a szövegkönyv is szerencsés irodalmi alkotás. A két örök szerelmes, Rómeó és Júlia történetét úgy helyezi át Veronából New Yorkba, hogy az örökérvényű emberi szépsé­gek és igazságok nagyonis mai, társadalmi töltést kapnak. A szövegkönyv dramaturgiai meg­oldása is igen szerencsés: az egymást követő jeleneteknek A hatalmas, vöröslábú. fekete- szőrő farkaskutyát az őrmester vezette be. A kutya mozdulat­lanul, felemelt fejjel ült az asz­tal mellett. A gyanúsítottak fel­sorakoztak. Az őrmester egy ruhadarabbal megfogta a kés élét és a marko­latot a kutya orra elé tartotta. — Szimat, keresd! — Vá­lassz! — mondta néhányszor éré. lyesen. A nyomozókutya értelmes, csillogó szemmel pillantott vé­gig a jelenlevőkön, maid sorjá­ban egyenként végigszaglázta a katonákat. Lábas előtt bizony­talanul megállt, idegesen kap­kodta fejét, majd a vegyészhez futott. Néhányat vakkantott és elkapta a zakója ujját. Pikó dühösen kiáltott az őr­mesterre: i — Vigye a kutyáját! Nagyon ügyes! Amikor ismét magukra ma­radtak, bosszankodva felneve­tett. — Ezt jól megcsináltuk. Meg­állapította, hogy maga a gyil­kos. — szorította meg barátsá­gosan a laboráns karját. — Előbb kellett volna keres­tetni. Még az ujjlenyomatok vizsgálata előtt —, ismételte el a másik. — De hiszen így is szagot vett Lábasnál! — bizonygatta a had­nagy. (Folytatása következikJ jól megkomponált ritmusa van. az intimebb, lírai epizódokat izgalmas, gyors pergésű jelene­tek követik. A szereplők ugyan­csak életteliek. jól egyénítettek. A darab világsikere mégis Leonhard Bernstein zenéjének köszönhető. A West Side-i si­kátorok fojtott, annyi keserű­séggel és annyi tisztaság utáni vággyal teli világát tömör drá- maiságú. felajzottan lüktető és megejtő lirával teljes dallamok­ban fogalmazta meg. Bernstein ebben, a dallamokban egyre szegényebb világban megvesz- tegetően sok klasszikus szép­ségű. és mégis minden taktusá­ban modern dallamot sorakoz­tat egymás mellé. Bernstein művét — elsők kö­zött a kelet-európai országok­ban — szombaton mutatták be a Szegedi Szabadtéri Játéko­kon. A bemutató országos figye­lem mellett zajlott le. Soha együttest nehezebb helyzetben! Nem is magával a művel kellett az angol társu­latnak megbirkóznia, sokkal in­kább azokkal a színháznézői illúziókkal, amelyek a West Side story-ról kialakultak. így aztán a szegedi produk­cióról véleményt mondani ezer­nyi ellenérvvel szembetalálkozó istenkísértés. Mégis: McCann művészeti igazgató — kihasználva a staggione-rendszer adta lehető­ségeket. a darab valamennyi szerepére olyan művészeket vá­logatott össze, akik az adott figurát külsejük s egyéniségük szerint is a legjobban megköze­lítik. Ez a szerepre való, s a jelen esetben nagyon sikeres színészválogatás nagy lehetősé­geket rejt magában. Az már a darabot rendező John Gregory érdeme, hogy ezek a lehetősé­gek semmiben sem maradnak kihasználatlanul. Valamennyi le szerződtetett szólista rendkí­vül sokoldalúan képzett igazi, musical-művész, aki énekben, táncban, színpadi beszédben egyaránt otthon érzi magát. Talán a Tony-t alakító Brian Beaton összteljesítményét di­csérhetjük leginkább: nagy ere­jű, átélt játéka nagy értéke az előadásnak. Maria szerepében a kiváló londoni operaénekesnőt, Lucille Graham-ot láttuk-hal- lottuk. Nemes fényű, lírai szop­ránja a hatalmas színpadon is szépen csengett, s amivel játék­ban adósunk maradt, hangjá­val bőven pótolta. Az ausztrá­liai operaénekes, Geoffrey Chard, a bandavezér. Bernardo szere­pében nyújtott kiemelkedő ala­kítást. Astra Blair (Anita), Franklin Fox (Riff) ugyancsak rangos musical-művészeknek bizonyulnak. A darabban köz­reműködő Harlequin-balettről külön kell szólni. Minden tagja univerzálisan képzett. Táncje- leneteik, de énekük és játékuk is teljes illúziót kelt. Különö­sen a vörös Beafíes-frizurát vi­selő Robert Arditti teljesítmé­nye érdemel említést. John Gregory rendezése kü­lönösképp a táncjelenetekben remekel: térkom pozíciói igen eredetiek. Az intimebb részek­ben itt-ott engedékenyebbnek bizonyul a szentimentalizmus javára. Helen Dines díszletei szür­keségükben is gazdagabbak, öt­letesebbek lehetnének. A vezénylő William Reid cso­dákat művel a kis zenekarral. Egészében véve nemcsak egy tisztes, de igen magas színvo­nalú, helyenként — főleg a táncjelenetekben — a nehéz műfajban elérhető maximumo­kat megközelítő előadást láthat a közönség. A szegedi West Side story tiszta, rangos, művészi élmény­nyel gazdagít. Akácz László /1 kaskantyúi Kos- suth Tsz tagja, — nem is kevesen — nagy érdeklődéssel hallgatták a napokban Joós Ferenc előadá­sát Sánta Ferenc Húsz óra című regé­nyéről. A megyei könyvtár művelődési autója látogatta meg a községet, illetve a tsz-t és a filmvetítés előtti szokásos előadá­son most a Húsz órá­ról folyt a szó. Az előadó ismertette a regényt, bemutatta az Eladó a könyv?... írót és ízelítőnek fel­olvasott kit jellemző fejezetet. A hallgatóság áhí­tattal és megdöbbe­néssel figyelt. Ahogy az előadó becsukta a könyvet, hosszú és mély csend lett, majd dörrenő taps. Nagy hatása volt a két feje­zetnek és benne az egész regénynek. A film vetítésé­nek előkészületei folytak, az egyik tsz- tag odalépett Joós Fe­renchez és azt kér­dezte tőle: — Elvtárs, eladó ez a könyv? A Húsz órá-ra mu­tatott. — Nem eladó — vá­laszolta Joós Ferenc. — Saját példányom. — Kár. Mert meg­vettem volna. Rosszul tette az elvtárs. hogy csak ennyit olvasott fel belőle. Többet kel­lett volna. Az egészet. No lám. Mit tehe­tett az előadó? Elkép­zelte magában Varga István — mert így hív­ják az illetőt — belső viharát, szomjúságát. Aztán odaadta a köny­vet. A könyv nem eladó. De magának adom. Vigye és olvassa. És kezet rázott Var­ga Istvánnal. B. J. A Cápák egy csoportja, Előtérben Geoffrey Chard, a banda vezére. (Liebmann Béla felvétele.)

Next

/
Thumbnails
Contents