Petőfi Népe, 1965. augusztus (20. évfolyam, 180-204. szám)

1965-08-18 / 194. szám

Vésztők Kupa Kköivívóverseny Kecskeméten f Az alkotmány ünnepének min­dig kiemelkedő sporteseménye az ökölvívó Vosztok Kupa mér­kőzéssorozata. Az idén talán még nagyobb küzdelmek várha­tók, mert az Újpesti Dózsa most Is megkísérli megvédeni az el­sőségét, bár az idén ez sokkal nehezebb lesz, mint az elmúlt években. A nevezések • lezárul­tak, és ennek alapján 13 csapat mintegy másfél száz versenyző­vel vesz részt a küzdelmekben, ami azt jelenti, hogy a csütör­töki első napon 75 pár lép szo- rítóba. fVll Sí. kézilabda bajnoki KISKUNHALASI MÁV—BUDAPESTI VII. KÖZÉRT 12:6 (6:1) Kiskunhalas, 150 néző, vezet­te: Mohai. Halasi MÁV: Békési—Csontos Horváth K., Gombos—Lazaro- vits, Gyenizse, Paczolayné. Cse­re: Szilágyi, Horváth II., Tar- nóczi. Edző: Mészáros Tibor. Jó iramú mérkőzést vívott a két csapat, s mindkét félidő hazai fölény jegyében zajlott le. A vendégek védelme nem tudta a két halasi gólgyártót kikapcsolni a játékból. Békési­nek főleg az első félidőben többször tapsolt a közönség re­mek védése nyomán. Góldo­bók: Paczolayné 4, Horváth K. 3, Csontos, Gyenizse 2—2, La- zarovits 1. Jók: Békési a me­zőny legjobbja, Paczolayné, Horváth és Gyenizse. KTE—KEREKEGYHÁZA 8:2 (2:2) Női mérkőzés. Kecskemét, v.: második félidőben a KTE játé- Szűcs S. kosoknak hatszor sikerült be­Vasárnap már a megyei ké- venni a kerekegyházi lányok zilabda bajnokságban is meg- kapuját. A kecskeméti csapat A nagy létszám különösen ne­héz helyzet elé állította a ren­dező kecskeméti egyesületet. A r.fcrkőzéseket két szorítóban folytatják, mégpedig a Piarista Gimnázium dísztermében és az udvarán. A versenyre a következő egye­sületek neveztek: Újpesti Dózsa, Csepeli Vasas, FTC, Törekvés, Chinoin, Beloiannisz, Szolnoki MÁV, Szegedi VSE, Csepel Pa­pír, 1. sz. AKÖV, Petőfibánya, Nyíregyházi ITSK és a rendező egyesület, a Kecskeméti Fém­munkás. A verseny színhelye a Kecs­keméti Piarista Gimnázium dísz­terme és udvara, augusztus 19- én, csütörtökön du. 5 óra, 20-án, pénteken de. 9 és du. 2 óra. Az ökölvívósport után érdek­lődő kecskeméti közönség köré­ben nagyfokú az érdeklődés, s főleg a kecskeméti versenyzők­nek a biztatásában nem lesz hiány. Reméljük, hogy ennek a bizalomnak a kecskemétiek meg is fognak felelni. Bajai horgász cél- és távdobók nagyszerű eredményei az országos versenyen Budapesten a margitszigeti úttörőstadionban került sor a horgász cél- és távdobók orszá­gos versenyére, ami egyben nemzetközi verseny is volt, hi­szen több nemzet fiai képvisel­tették magukat. Az országos versenyen ott láthattuk a bajai horgász cél- és távdobók legjobbjait, Varga Györgyöt, Engert Jánost és Bé­kés Jánost, akik nagyszerű fel- készültséggel, rendkívüli ügyes­séggel szerepeltek! Engert Já­nos a II. osztályban versenyzett, 2 arany, 1 ezüst- és 1 bronz- met, Békés János pedig 1 bronz­érmet nyert. Varga György fiatal nyom­dász gépmester 3 világcsúcsot dobott, amiért 3 aranyérmet, továbbá 1 ezüstöt és 4 bronzér­met nyert az I. osztályú ver­senyzők között éS 2 serleggel tért haza. 1963-ban Svájcban, Zürichben versenyzett, 1964-ben Becsben, majd 1965-ben Jugo­szláviában volt meghívásos ver­senyen. Külföldi versenyeken jó eredményeket ért el. Mindez nem tette elbizakodottá. To­vább edzett, megőrizte nyugodt­ságát, képezte, fejlesztette kéz­ügyességét és mindez nem volt hiábavaló, mert az országos baj­nokságon igen előkelő helyezést ért el. Tervbe vették a horgász cél- és távdobók Magyarország-^-Né- metország válogatott mérkőzé­sét, amit Baján kívánnak meg­rendezni. A verseny előtt már­is nagy az érdeklődés a hor­gász cél- és távdobók és azok rajongói körében. Pechtler Ferenc Jegyzetek a labdarúgó-fordulóról Marton Rózsa két védő között megtalálja a rést és gólt dob a kerek egyházi kapuba. kezdődtek a küzdelmek. Kissé korai volt a rajt, hiszen az is­kolások többnyire még távol maradtak a mérkőzésektől. Az első félidőben a kerekegyházi kapus kitűnően védett és így szoros maradt az eredmény. A NB in. DÉLKELETI CSOPORT 1. M.kovácsháza 17 10 4 3 25:11 24 2. F. Vasas 17 9 6 2 41:29 24 3. Bcs. VTSK 17 6 8 3 18:15 20 4. Kai. Honvéd 17 8 3 6 22:16 19 5. Orosháza 17 6 7 4 23:21 19 6. Mezőtúr 17 5 8 4 13:13 18 7 Bcs. Honvéd 17 7 3 7 26:18 17 8. Kiskunhalas 17 7 3 7 27:30 17 9. Sz. Építők 17 5 7 5 14:19 17 10. Makó 17 5 5 7 23:26 15 11. Sz. Honvéd 17 5 5 7 14:16 15 12. Hmv. MEDOSZ 17 6 3 8 15:19 15 13. Kai. Kinizsi 17 5 4 8 25:29 14 14. Jászberény 17 4 5 8 21:23 13 15. Újszeged 17 3 7 7 17:37 13 16. Csongrád 17 4 4 9 11:22 12 A forduló eredményei: Hódmező­vásárhelyi MEDOSZ—Jászberényi Vasas 2:1, Ujszegedi TC—Mezőko­vácsházi Petőfi 0:1, Szegedi Honvéd —Szegedi Építők 0:1, Orosházi Ki­nizsi—Békéscsabai VTSK 2:2. NB III. DÉLNYUGATI CSOPORT 1. Siófok 16 10 2 4 28:16 22 2. Pécsi ÉrCb. 16 10 1 5 32:15 21 3. Nagyk. Dózsa 16 9 2 5 27:15 20 4. Nagyk. VTE 16 8 4 4 23:18 20 5. Domb. VSE 16 9 1 6 30:23 19 6. Bajai.MTE 16 9 1 6 25:22 19 7. Pécsi EAC Í6 6 6 4 27:17 18 8. Nagyk. B. 16 7 4 5 31:22 18 9. Mohács 16 7 3 6 17:15 17 10. Szekszárd 16 6 3 7 22:20 15 11. Nagymányok 16 5 3 8 22:29 13 12. Lovászi 16 6 1 9 23:35 13 13. Sárbogárd 16 5 2 9 23:38 13 14. kaposvári V. 16 4 3 9 16:26 11 15. Keszthely 16 4 2 10 22:42 10 16. Dobm. Spart. 16 2 4 10 13:27 8 A forduló eredményei: Kaposvári Vasas—Nagymányoki Brikett 0:0, Lovászi Bányász—Keszthelyi Hala­dás 3:2, Mohácsi TE—Szekszárdi Dó­zsa 2:1. Siófoki Olajbányász—Nagy- kanizsai olajbányász 1:2, Dombóvá­ri Spartacus—Dombóvári Vasutas 3:2. Pécsi Ércbányász—Péosi EAC 0:l’ Nagykanizsai Dózsa—Sárbogárdi Petőfi 2:0. szép győzelmének értékét emeli hogy három egészen fiatal — 15 éves játékos is szerepelt. Góllövők: Bíró 4, Horváth 2. őri 1, Kurucz 1. Jók: Rojno- hóné, Bíró, Őri, Marton ill.: Riklik. A MEGYEI I. O. labdarügó-bajnoksag Állasa Északi csoport 1. KTE 14 12 1 1 33: 8 25 2. F. Honvéd 13 11 2 — 30: 9 24 3. K. Légierők 14 8 2 4 41:20 18 4. Lajosmizse 14 8 2 4 31:17 18 5. K. Fémmunkás 14 7 1 6 40:22 15 6. Szsz. Honvéd 14 5 3 6 17:14 13 7. K. Szállítók 14 5 3 6 11:13 13 8. Izsák 14 4 4 6 17:29 12 9. Kisk. Honvéd 14 4 3 7 13:20 11 10. K. MÁV 14 4 3 7 13:20 11 11. Dunavecse 13 4 — 9 11:48 8 12. H. MÁV 14 1 4 9 14:34 6 13. Tiszakécske 14 1 4 9 9:27 6 K. Dózsa H. 15 12 2 1 83:17 26 Déli csoport 1. Kiskőrös 15 12 1 2 68 10 25 2. Soltvadkert 15 10 2 3 41:12 22 3. Bajai Honvéd 15 9 4 2 28:17 22 4. Kal. Spart. 15 7 6 2 32:14 20 5. Bácsalmás 15 9 2 4 44:19 20 6. Bajai Bácska 15 5 7 3 19:10 17 7. Gara 15 5 3 7 26:26 13 8. Kecel 15 5 2 8 23:28 12 9. Mélykút 15 4 4 7 21:25 12 10. Katymár 15 4 4 7 22:41 12 11. Császártöltés 15 3 5 7 1.9:31 11 12. Vaskút 15 4 2 9 17:43 10 13. Hajós 15 3 3 9 18:59 9 14. H. Honvéd 15 1 3 11 19:62 5 A LABDARÚGÁS gépezete most már . teljes mozgásban van. Az NB III. Délnyugati csoport­jában is megkezdődött a küz­delem a bajnoki pontokért. A I Bajai MTE otthon győzelemmel kezdett a Nagykanizsai VTE el­len. A Kecskeméti Dózsa ide- | genben, Kisterenyén harcolta ki i a két pontot. A forduló legkel- J lemetlenebb meglepetését két- I ségkívül a Félegyházi Vasas I okozta. Vereséget szenvedett [ Makón. Nem kisebb csalódást j okozott azonban híveinek a Ka-' ' locsai Honvéd sem, amely Ka­locsán maradt alul a Mezőtúri j Honvéddal szemben, sőt nem kísérte szerencse a másik kalo­csai együttest sem. A Kinizsi Csongrádon bár jól küzdött, nem tudott pontot szerezni. Kiskunhalason a MEDOSZ le­győzte a Békéscsabai Honvédet. A KECSKEMÉTI DÚZSA ne­héz feladat előtt állt Kistere­nyén. A Bányász-együttes ha­tártalan lelkesedéssel harcolt a győzelemért. A kisméretű pálya is a hazaiakat segítette. A sza­kadó eső. a mély sáros talaj nem kedvezett a technikásabb kecskeméti játékosoknak. A csa­pat dicséretére legyen mondva, ilyen körülmények között is ki tudta harcolni a győzelmet, ér­vényre tudta juttatni a kétség­kívül nagyobb tudását. Ezt an­nak köszönheti, hogy a játéko­sok betartották az előre megbe­szélt. taktikát. Általában a Dó- ísa-támadások a széleken futot­tak, gyors, korszerű helycserés akciók váltották egymást és ez­zel többször zavarba hozták a hazai védelmet. A kecskeméti csapat jó erőnlétét dicséri, hogy a mérkőzés hajrájában amikor kiegyenlítettek, a játékosoknak maradt annyi erejük, hogy öt perccel a befejezés előtt a győ­zelmet jelentő gólt is megsze­rezzék. Vasárnap a változatla­nul nehéz helyzetben levő Bé­késcsabai Előre jön Kecskemét­re. Minden bizonnyal jól akar szerepelni itt is. Nem szabad félni a békéscsabaiaktól, de lebecsülni őket sem okos do­log. Harcos küzdőszellemmel és további javuló játékkal feltét­lenül győzhet a lilafehér gár­da. NAGYON KEVESEN számí­tottak arra, hogy az eddig re­mekül szereplő Félegyházi Va­sas súlyos vereséget szenved Makón. Rendkívül bálszeren­cséjük volt ezen a találkozón. Két 11-es és kapuskiállítás súj­totta a csapatot. Ezt már nem bírtá ki az együttes. Reméljük, ez a vereség nem okoz törést és az elkövetkező héten újra a régi jó formában levő együttest láthatja majd népes szurkoló- tábora. Kár lenne, az eddigi erőfeszítésekért, amely oly szép eredményre vezetett. Minden csapást — a tanulságok levo­nása után — újabb győzelmek követnek. Reméljük, így lesz ez már a legközelebbi fordulóban. A KISKUNHALASI MEDOSZ múlt heti jó rajtja után otthon játszott a Békéscsabai Honvéd­dal és ismét győzött. A muta­tott játékkal ezúttal nem volt megelégedve a halasi szurkoló­gárda, de a győzelemmel igen. S most, ez a legfontosabb. A két újabb bajnoki pont úgy érezzük megnyugtatja a játéko­sokat és a tehetséges gárda az elkövetkező fordulókban már színvonalasabb játékkal örven­dezteti meg híveit. A KALOCSAI Kinizsi Csong­rádon 1:0 arányú vereséget szenvedett. A döntetlen jobban megfelelő volna a látottaknak, a kalocsai csatárok azonban ha­dilábon álltak a góllövéssel. Semmi sem sikerült nekik, pe­dig helyzetük éppen elég akadt a csongrádi kapu előtt. A HONVÉD hazai veresége előtt teljesen értetlenül állt a csapat vezetősége. Az elmúlt héten idegenben a csatárok on­tották a gólokat, most pedig a saját pályájukon ólomlábakon jártak a Honvéd-játékosok. El­bizakodott volt a kalocsai csa­pat és ez megbosszúlta magát. A BAJAI MTE győzelemmel kezdte őszi bajnoki szereplését. A mutatott játékkal az igényes bajai, közönség nem volt elége­dett, döcögött még időnként a csapat gépezete. De a 3:l-es győzelem mindenképpen dicsé­retre méltó, hiszen a legyőzött a jó képességű Nagykanizsai VTE volt. M. I. A SZERTÁROS MNK-mérkőzés Baján Színvonalasnak ígérkező lab­darúgó-találkozóra kerül sor ma délután fél 5 órakor Baján az MNK-mérkőzések sorozatában. Az Újpesti Dózsát legyőző Cse­peli Vasassal kísérli meg a lehe­tetlent a Bajai MTE. Minden­esetre szép siker a bajai labda­rúgók részére, hogy idáig me­gyénkből ők tudtak eljutni a Ma­gyar Népköztársasági Kupa mér­kőzések folyamán. Szép küzdel­met és mindvégig sportszerű já­tékot várunk a két csapat «mér­kőzésén. Csend és nyugalom van a pá­lyán és környékén. Még nem érkezett el az edzés ideje, de Náci bácsit, a Bácsalmási ME­DOSZ Sportkör szertáfosát nagy munkában találjuk. — Közeleg az őszi szezon és van még mit javítani a pálya talaján. Meg azután a nézőte­ret és a pálya környékét is szebbé szeretném tenni — így fogadott bennünket. Hát ez az, amit szeretnék be­mutatni. Mert talán kevesen tudják a szurkolók közül, hogy milyen sok munka vár egy szertárosra. Kora reggeltől ké­ső estig mindig talál elfoglalt­ságot. így van ez ma és min­dennap! — Hogyan telt el a mai nap? — Délelőtt mosás volt. A ké- zilabdások és a labdarúgók be­piszkolódott szerelését hoztuk rendbe a feleségemmel. Az­után cipőket javítottam, meg a labdákat. Mert tudja, szeretem ; ha minden rendben van. | — Ezt magam is tapasztal­I tam már, hiszen nem is olyan régen még mint játékos szere­peltem a kézilabdások között és minden alkalommal nagy sze­retettel gondoskodott a csapat­ról Náci bácsi. — Délutánonként edzésekre jönnek a játékosok. És ilyen­kor nekem is résen kell lenni. Szombat kivételével minden nap edzés van nálunk. — Mostanában a nyári holt­idényben sem volt itt holt­idény. Mert tudja folyik az üzemi labdarúgó-bajnokság. S ki kell elégítenem az igénye­ket itt is. Olyan cr.ömmel né­zem azokat, akik már kiöre­gedtek, vagy még nem kerül­tek a legjobbak közé. — Nagyon szép most a pálya — jegyzem meg. — Ennek igazán örülök. Hi­szen őszintén megvallom na­gyon sokat dolgozom rajta. Most már van látszata. Egyre otthonosabbá tudom tenni. Csak tudja azt szeretném, ha a játékosok jobb eredményeket érnének el. Mert mi mi 'dent megadunk nekik. Eddig tartott a beszélgetés. Náci bácsi a szertáros, akiről csak néha emlékeznek meg, fo­gadja az üzemi bajn toan most pályára lépő csapatok: a Ruhaüzem és a D A.V játékosa­it. Elbúcsúzom hál és kívánok Náci bácsinak is sok örömet munkájához, amit naivon sze­ret es a 4- «"„prU-—pedin azt, hogy szerezzen~ ■" •••«-» szertárosuknak szép eredmé­I nyeikkel. 1 M. J,

Next

/
Thumbnails
Contents