Petőfi Népe, 1965. július (20. évfolyam, 153-179. szám)
1965-07-08 / 159. szám
I oldal 1965. július 8, «sfitfetflk ‘"vH* .«A • . • . I jgl d«Wl NAPTÁR 1965. július 8, csütörtök. Névnap: Erzsébe*. Napkelte: 3 óra 55 perc. I Napnyugta: lü óra 43 perc. — CSILLEBÉRCI táborozáson vehetnek részt a bácsalmási úttörők. Ezenkívül a csapat Bagoly őrse kiváló expedíciós munka jutalmaként az expedí- ciós őrsök táborába küldheti tíz úttörőjét. — JAPÁNBAN jelenleg 19,5 millió rádióelőfizető és 16,1 millió televízióelőfizető van. Ezzel Japán az Egyesült Államok mögött a második helyen áll a világstatisztikában. Magyar Hetek Dániában A skandináv szövetkezeti központok elnökeinek múlt évi magyarországi látogatását viszonzó magyar szövetkezeti delegáció a napokban érkezett haza csaknem egyhónapos dániai, norvégiai, illetve svédországi körútjáról. A dán szövetkezetek felajánlották, hogy a magyar zöldség-gyümölcs, valamint konzervipari készítmények bevezetésére „magyar heteket” rendeznek egyes nagy szupermarketjeikben. A norvégok elsősorban cukor, bútor, sportáruk és konzer- veink iránt érdeklődtek, s bár a beviteli tilalmak ennek meglehetősen szűk határt szabnak, valószínűleg lehetőség lesz a Norvégiába irányuló zöldség-, gyümölcsszállítások növelésére is. Svédországi gazdasági tárgyalásaink eredménye a zöldség-, gyümölcsszállítások növekedésében jut majd kifejezésre. — Kiskőrös és Kecel között vezető műúton Török Ilona 19 éves fü- zesgyarmati lakos, a Bankos József, kiskőrösi lakos tulajdonát képező KN 27—53 rendszámú motorkerékpárjával, elütötte Radics Tibor kerékpározó kiskőrösi fiatalembert. Török Ilona balról előzte a kanyarodási szándékát jelző Radics Tibort, összeütközés után az árokba hajtott és felborult. Radics Tibor és Török Ilona könnyű sérülést szenvedett, a motor- kerékpár pótutasa, Bankos József nem sérült meg. — MEGKEZDTÉK a zöldbab exportálását. A friss áruból minden másnap 50—60 mázsát indítanak útra. Az első szállítmányok az NSZK-ba mentek. — Negyvenháromezer forint értékű társadalmi munkát végeztek az év első felében a kerekegyháziak. Rendezték a tereket és parkokat, javították az utakat. Most a község különböző pontjain autóbuszvárótermeket épít a lakosság. Segítenek a termelőszövetkezetek, elvégzik a földmunkát és szállítják az építőanyagot. Kiskőrösi mezőgazdászok az HDK-ban A napokban tért haza a Német Demokratikus Köztársaság meisseni járásáoól a kiskőrösi járás nyolctagú, mezőgazdasági szakemberekből álló küldöttsége. A tíznapos tapasztalatcserén részt vevőket Krébesz Károly, a járási tanács vb elnökhelyettese vezette, s a megyei tanács részéről dr. Maár András, a mező- gazdasági osztály helyettes vezetője kísérte el őket. A messeniek küldött-égé, mint emlékezetes, tavaly járt a Homokhátságon, s most az ő meghívásukat viszonozták a kiskőrösiek. A tíz nap alatt több szőlő- és gyümölcsültetvényt, palackozó üzemeket, mesterséges termékenyítő állomást és szövetkezeti major- központoka* látogattak meg. Hasznos tapasztalatokat szereztek, s közben számos szakmai kérdéssel kapcsolatban a vendéglátó német mezőgazdászokat is tájékoztatták. Ezenkívül alkalmuk nyílt arra is, hogy rövid körutazást tegyenek az NDK városaiban. — SZUEZ közelében lezuhant az arab légierő egy Kairóból Jemen felé tartó repülőgépe. A repülőszerencsétlenségnek húsz halálos áldozata van. Ritka képesség A közelmúltban Indiában egy új pókfajt fedeztek fel, amely abban különbözik minden eddig ismert élőlénytől, hogy 18 évig képes meglenni táplálék nélkül. Circulus vitiosus A „Szövetség a haladásért” szervezet adatai szerint Latin-Amerikának 1965-ben összesen 3100 millió dollárra lenne szüksége csupán arra a célra, hogy a jövő évben esedékes rövid lejáratú kölcsönöket visszafizessék. Argentínának, Brazíliának és Chilének ebben az évben 1400 millió dollárt kell fizetnie a külföldi kötvények kamataira és törlesztésére. A petróleumban gazdag Venezuela és Mexikó kivételével a többi latin-amerikai országnak ismételten circulus vi- tiosust kell elkövetnie: új kölcsönt kell felven- niök, hogy a régebbi kölcsönöket visszafizethessék. — A HOMOKI szőlőtermesztés nagyüzemi formáit tanulmányozzák a kiskunfélegyházi mezőgazda- sági szakkör tagjai. Eddig 11 foglalkozást tartottak, s többek között felkeresték a Szőlészeti Kutató Intézet Mathiász-tele- p ét, hogy tapasztalatokat gyűjtsenek munkájukhoz. — Nyári szezon van a sütőipari vállalatnál. Kecskemét közönségének ellátására naponta 3 vagon kenyeret sütnek. Korábban két és fél vagon volt a napi szokásos „adag”. — Fellendülőben van a házinyúltenyésztés. Az év első felében 8800 nyulat értékesítettek megyénk tenyésztői, 1500-zal többet, mint tavaly ilyenkor. A fülesek nagyobb része exportra került. Főleg a franciák és az olaszok kedvelik a magyar há- zányulat. Űj törvény Az amerikai Florida állam parlamentje törvényt hagyott jóvá, amely szerint a jövőben az állam területén majmok nem vezethetnek autót. Ugyanis a múlt év végén Tampa közelében a meghökkent rendőrök egy csimpánzét pillantottak meg egy arra haladó autó kormánykereke mellett, míg Bili Slover, az autó tulajdonosa, nagy lelki nyugalommal ült mellette. Slovert annak Idején törvény hiányában nem tudták elitélni. Rajta kívül álló okokból... Az Egyesült Államokbeli Columbia City-ben megjelenő valamennyi lap főszerkesztője díszes meghívót kapott a városi tanácstól a számukra rendezendő fogadásra. Az egyik főszerkesztőtől azonban ez a válasz érkezett: „Nagyon örültem kedves meghívásuknak, óe sajnos, nem élhetek vele. A városi börtön foglya vagyok és ebben a minőségben szerkesztem a börtön lakódnak lapját.« — Angol szakembereket várnak holnapra a Zománcipari Művek Kecskeméti Gyáregységébe. A vendégek annak az automata gépgyárnak a küldöttei, amelytől a kádkészítőüzem gépeit vásárolták. A szakemberekkel megbeszélik a gépek beszerelésével kapcsolatos tennivalókat. 100 éve, 1865. július 8-án halt meg Bugát Pál orvos, a reformkorszak tudósnemzedékének egyik Vietnami gyerekek nyara A Vietnami Demokratikus Köztársaságban az idén több mint 2 millió tanuló „Az Egyesült Államok elleni harc nyara a haza megmentéséért” jelszóval fogja eltölteni vakációját. A hétosatályos iskoláik, valamint a középiskolák tanulói téglaégető brigádokat alakítanak, továbbá egészségügyi, összekötő stb. feladatokat látnak el az amerikai légierő által rendszeresen támadott körzetekben. —-Üj MUNKASZERVEZÉST kíván a csapadékos időjárás. A felázott talajon, például Kunfehértó és Ba- lotaszállás tsz-eiben ugyanis elsüllyedtek a kombájnok. Ezért sürgős intézkedés született a gépek átcsoportosításáról. A kombájnok a kevésbé süppedős talajra kerültek, s az ara ló gépek, illetve a kézi kaszások a vize- nyősebb területeken állottak munkába. — A RENDKÍVÜLI időjárásban megkésett a természet eltolódott a Tisza virágzása is — feltehetően a kora nyári árvíz befolyásolta a színes jelenség majdnem egyhónapos késését. A rövid életű kérészek az idén kisebb rajokban jelentek meg a folyó felett mint más években. — Gazdálkodó nők Olaszországban. Nyolc év alatt 213 ezerrel nőtt a gazdaságok élén álló nők száma; ugyanebben az időben a férfivezetők száma 1 millió 587 ezer fővel visz- szaesett. Bár a férfiak hiúságát erősen sérthetné, a szakértők megállapították: „Az olasz mezőgazdaság fe- minizálódása egyáltalán nem csökkentette a terméshozamot, sőt ellenkezőleg.” II Magyar Kommunista Hiúsági Szövetség felhívása a megye KISZ-szervezeteihez és fiataljaihoz legrokonszenvesebb egyénisége. A gyöngyösi szegény iparosszülők gyermeke 1824-ben a pesti egyetem orvosprofesszora lett. Szenvedélyes odaadással foglalkozott az orvosi kifejezések magyarításával. Társszerkesztője volt az első magyar orvosi szakfolyóiratnak. Nagy érdemeket szerzett a természettudományok népszerűsítésében azzal, hogy megalakította a Természettudományi Társulatot és megszervezte a magyar orvosok és természetvizsgálók évrő évre más városban megrendezett vándorgyűléseit. Ezeken egy-egy vidék természettudományos kutatásainak alapját vetették meg. 1848-ban a Honvédelmi Bizottmány Magyarország főorvosává nevezte ki. 1848-ben követte a kormányt Debrecenbe. A szabadságharc ügyét támogató magatartásáért az abszolútizmus megfosztotta katedrájától. Hátralevő éveit kutatásokkal töltötte és újabb müvekkel gyarapítótól a tudományt. — ötvenkét külföldi turistacsoport látogatott az év első felében Kecskemétre. Növekedett a belföldi látogatók száma is, 38 csoportban több mint ezerhatszázan látogattak az ország minden részéből a megyeszékhelyre. A város közel három és fél ezer vendéget fogadott. — VIRÁGZANAK a somkórótáblák a homokföldeken. A zöld- trágyamövény mintegy kétezer holdon ígér kitűnő magtermést. fj A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: Július 6-án a középhőmérséklet 16,0 (az ötvenéves átlag 21,7) a legmagasabb nappali hőmérséklet 20,6 Celsius- fok volt. Napsütéses órák száma 13,6. JúUus 7-én a reggel 7 órakor mért hőmérséklet 16,9, a délután 2 órakor mért hőmérséklet 23,5, a legalacsonyabb nappali hőmérséklet 12,9 Celslus-fok. Várható időjárás csütörtök estig: nappali gomolyfelhőképző- dés, ma az ország északi felén szórványosan előforduló, átfutó esőkkel. A helyenként még élénk szél mérséklődik. A nappali felmelegedés tovább fokozódik. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 23—27 fok között. Az évszázad legnagyobb árvíz- veszélye alakult ki több mint 100 nappal ezelőtt a Duna mentén, ahol hetek óta felnőttek és fiatalok rendkívüli erőfeszítéssel dolgoznak a gátakon, erősítik a töltéseket, mentik a veszélyben levő lakosságot, szállítják a védelemhez szükséges anyagokat. Eddig közel 25 ezer embert telepítettek ki a veszélyeztetett területekről, és a védekezés során eddig felhasználtak 25 ezer tonna terméskövet, 26 ezer darab pátrialemezt, 3,8 millió homokzsákot és hét mázsa műanyagfóliát. Az árvíz sújtotta ‘területen eddig 250 lakóház, üzemek, tsz-ek, állami gazdaságok épületei dőltek össze, és ha nem csökken a veszély, újabb épületek rongálódása, összedőlése várható. Az ár- és a belvizek által elöntött terület 240 ezer holdra tehető, amelyből 150 ezer hold szántóföld. Ez igen nagy terméskiesést, népgazdasági kárt jelent. Hazánknak az árvízvédelem már eddig is több százmillió forintjába került, amelynek pótlása nagy erőfeszítést kíván a népgazdaságtól, minden állampolgártól, tőlünk, fiataloktól is. Éppen ezért a következő felhívással fordulunk a megye KISZ- alapszervezeteihez és valameny- nyi fiatalhoz: Hjj j A Duna menti járások ' ** I fiataljai szervezzenek rohambrigádokat, KlSZ-brigá- dokat az ár levonulása után a gyors anyagmentesre, elsősorban a homokzsákok kiürítésére, megtisztítására. Minden kiürített, kimosott zsákért két forintot fizetnek a vízügyi szervek. Az így befolyt összeget a fiatalok ajánlják fel az árvízkárosultak javára. 2. Segítsék az ifjú építők a megrongálódott, tönkrement lakások és a tsz-ekben, üzemekben, állami gazdaságokban összedőlt épületek helyreállítását. 3. Szervezzenek rakodóbrigádokat a megye minden nagyobb vasútállomásán a KISZ-szervezetek a szállítások meggyorsítása érdekében. 4. Minden KISZ-szervezet, ____ KISZ-aktivista vegyen ré szt a Magyar Vöröskereszt által öt-, tíz-, ötven- és százforintos címletekben kibocsátott bélyegek árusításában. I (- | Év végéig szervezzen I I minden KISZ-szervezet legalább egy társadalmi munkaakciót, egy kulturális és sport- rendezvényt, amelynek bevételét ajánlják fel az árvízkárok helyreállítására, és fizessék be a 10 200-as csekkszámlára. 6. Ajánlják fel az üzemekben, a mezőgazdaságban és az egyéb munkaterületeken dolgozó fiatalok egynapi keresetüket az árvízkárok helyreállítására. Bízunk abban, hogy felhívásunk a megye minden fiatalja előtt megértésre talál és számítunk ifjúságunk lelkesedésére. Arra, hogy a szocializmus építésének segítése érdekében ezután is készek vagytok az áldozatokra, amit pártunk és kormányunk kér tőlünk. Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség Bács-Kiskun megyei Bizottsága Előadás az árvízvédelem hősei részére Szombaton délután 4 órakor Baján, a Béke téren felállításra kerülő színpadon, műsoros délutánt rendez a megyei KISZ- bizottság és az M. N. 4127 sz. honvédségi alakulat — az ár- vízvédelmi munkában részt vevők részére. Az előadáson a megyei és a honvédségi „Ki mit tud?” versenyek legjobbjai lépnek fel. A vidám műsor közönsége — többek között — az irodalmi színpadok műsorösszeállítását, a megyei tánczenekari fesztiválon aranyérmet nyert Kon-Tiki és Rokola-tánczenekarok bemutatóját élvezheti majd. Szerepel még a kecskeméti modern táncklub együttese, a kiskunfélegyházi honvédek „Rigmus”- brigádja, továbbá monológokat, hangszerszólókat, szavalatokat hallhatnak az árvízvédelem hősei. A műsor keretében az árvízkárosultak megsegítése érdekében kibocsátott bélyegeket is árusítják. Lengyel szövetkezeti vendég a megyében A SZÖVOSZ vendégeként hazánkban tartózkodó Tadeusz Janczyknak, a Lengyel Szövetkezeti Főtanács elnökének első vidéki útja Bartolák Mihálynak, a SZÖVOSZ helyettes elnökének társaságában megyénkbe vezetett. Tegnap, július 7-én délelőtt Brachna János, a MÉSZÖV elnöke és más vezető munkatársak fogadták a vendéget Kecskeméten a MÉSZÖV székházának tanácstermében. Ezt követően Perényi István, a MÉK igazgatója kalauzolta a vendégeket az új hütőházban, majd megtekintették a Nagykőrösi utcai zöldség-gyümölcs üzletet. Ezután a lászlófalvi Üj Tavasz Termelőszövetkezet kertészetébe, ebéd után pedig a Kiskőrös környéki szakszövetkezetek új szőlőtelepeihez mentek. Végül Petőfi Sándor szülőházát nézték meg. Lengyel vendégünk a búcsúzásnál elismeréssel szólt a látottakról. Két lovat öltek meg a méhek A gazda is gyógykezelésre szorul Nem mindennapos állattragédia játszódott le a napokban a szegedi Felszabadulás Termelő- szövetkezet földjén. Az egyik virágzó somkóró táblán átvezető dűlőúton kétlovas fogattal kaszálni indult Szőke Márton tsz-gazda. A somkóró között 52 méhcsalád legelt. Amikor a kocsi a kaptárokhoz ért, a méhek megtámadták a lovakat. Szőke Márton fiával menteni akarta a jószágokat, elvagdalták az istrángot, de ekkor már annyi csípés érte a lovakat, hogy azok a helyszínen elpusztultak. A méhek ezután a két menekülő embert is üldözőbe vették. Mindkettőjüket kórházba kellett szállítani. A fiút első segély után hazabocsátották, az apa azonban még hosszabb gyógykezelésre szorul. (MTI)