Petőfi Népe, 1965. július (20. évfolyam, 153-179. szám)

1965-07-08 / 159. szám

19CS. július 8, csütörtök 5. oldal Gyakorlati szakemberek főiskolája Még nincs egy esztendeje, hogy megnyitotta kapuit a Kecs­keméti Felsőfokú Gépipari Technikum. Most vizsgáztak az első évfolyam hallgatói és már felvették az új első évfolyamo­sok egy részét. A most felvéte­lire jelentkezett 162 jelölt kö­zül ugyanis csak 90—100 felel meg a követelményeknek. Két­százhúsz körül lesz az új első évfolyam létszáma, így az au­gusztusi pótfelvételre hárul a teljes feltöltés. A tanulmányi épület nyolc tantermében folyik a felvételi vizsga. Az ország minden tájá­ról összesereglett sötétruhás fiúk, lányok izgulnak az ajtók előtt, odabent pedig a vizsga- bizottság tagjai foglalnak he­lyet és nézegetik az előző na­pon megírt dolgozatokat. Csabai Anti öröme Szemenkár György vizsgabi­zottsági elnök, Mátai László mérnök-tanár és Piszmán Mari­ka a KISZ-szervezet nevében várják a jelölteket. Bajnóczy Ferenc szegedi diák az első. írásban kapja meg a tételt: a négyzetreemelés, majd másodiknak: az exponenciális egyenletek. A diák gondolkozik, nézi a plafont, majd az ablakon át te­kint a messzeségbe. Megtörli a homlokát. Láthatóan ideges. Akkor a mérnök-tanár közbelép, kérdez valami könnyűt, és ek­kor megered a diák szava. Egy­re jobban belelendül. Jól meg­oldja a feladatot. Balázs Mária gyöngyösi kis­lány a következő jelölt, ö is küzd a tétellel, hiszen nagy pil­lanat ez: most dönt saját jövő­je fölött. Aztán összeszedi min­den képességét és kicsit aka­dozva, de azért fegyelmezetten megoldja a tételt-, Hosszú, nyurga, szemüveges fiú lép be: Csabai Anti. A Ka­tona József Gimnáziumban érettségizett, sajnos, nem vala­mi jól. Maga sem tudja, mi volt vele, általános eredményei alap­ján legrosszabb esetben hármas kellett volna, hogy legyen az érettségije. Csak kettesre sike­rült. .. Most érthető, hogy nagy-nagy izgalommal jött ide a bizottság elé. Átveszi a tételt: másodfokú egyenletek és valami enyhe szá­zalékszámítási feladat. Jól megy minden. A hosszú fiú izgatott. Érthetően. Aztán Piszmán Ma­rika megkérdezi tőle: — A nyár folyamán ráérne-e két hétre bejönni az iskolába építőtáborba? Anti boldogan mond igent. Már odakint híre terjedt, hogy akinek ezt a kérdést felteszi a KISZ-szervezet képviselője, an­nak felvételét javasolja a vizsgabizottság. Ezért örül Csabai Anti. Sike­rült! Mindenki összefogott! Silling János, a technikum igazgatója azt mondja: — Fiatal a mi iskolánk, mindössze egy évfolyam végzett eddig. 224 nappali tagozatos hallgató, 88 esti tagozatos és 133 levelező indult tavaly. 198 nappali tagozatos eredményesen vizsgázott. Az estiek is szépen vizsgáztak, csupán a levelezőn volt lemorzsolódás. — Milyen szakembereket ké­pez az iskola? — Iskolánk „profilja” tulaj­donképpen most van kialakuló­ban. Elsősorban gyártásvezetők, művezetők, főművezetők lesz­nek a nálunk végzett hallgatók. Ezért mi nagyobbrészt a gya­korlati képzésre fektetjük a súlyt, csak annyi matematikát tanítunk, amennyi okvetlenül szükséges. A felvételi vizsgán is inkább a jelöltek szellemi moz­gékonyságát vizsgáltuk, a gya­korlati képességeket, így kerül­hetnek be hozzánk látszólag gyengébb végzettségű tanulók is. j Gyöngyösi János, a tanulmá­nyi osztály vezetője elmondot­ta, hogy az augusztusi pótfel­vételre egészen jó képességű ta­nulóanyag fog jelentkezni. Az egyetemi túljelentkezések után a fel nem vett diákok már kap­kodnak az iskolák után, úgy­hogy az a paradox helyzet áll elő, hogy az év eleji rendes fel­vételkor veszik fel a gyengébb végzettségű, de egyenesen ide pályázókat, a pótfelvételkor pe­dig esetleg kiváló diákokat kell elutasítani. Helyes volna ezért a középiskolákban már eleve ide irányítani a jó képességű tanulókat is. Ez nem utolsósor­ban a középiskolai szaktanáro­kon is múlik. Az év végi számvetésben megállapította az igazgató, hogy az iskola érdekében mindenki összefogott, mind a KGM-töl, mind a megyei és városi ható­ságoktól minden segítséget meg­kaptak, így az iskola további nagyarányú fejlődése is bizto­sítva van. Feljebb a ranglétrán A Kecskeméti Felsőfokú Gép­ipari Technikum a Kohó- és Gépipari Minisztérium egyik legfontosabb iskolája. Ennek egyenes következménye, hogy az iskola fejlesztésében nagy­arányú építkezések szerepel­nek: 1967-re felépül az ötszin­tes oktatási főépület, valamint a nagy laboratóriumi épület is. Most még hármas társbérletben Házaspár vannak a 18 holdas telken, ám nemsokára mind az MHS, mind pedig az ott dolgozó Szerszám- és Gépelemgyár kilép a társ­bérletből és akkor a techni­kum fejlődése és terjeszkedése elől elhárul minden akadály. Mert nagy tervek vannak itt megvalósulóban. 1970-re már 1200 tanuló számára lesz hely Kecskemét nagyszerű tanintéze­tében. 800 diák kaphat ellátást a kollégiumban. Kell is, mert országos iskola ez, otthont kell teremteni a messziről jöttéknek. Épülnek a sportpályák: való­ságos kultúrpalota van kialaku­lóban könyvtárral, klubszobák­kal, ötszázszemélyes mozi- és színházteremmel. Szeptember­től a műszaki filmvetítéseken kívül már rendszeres játékfilm­vetítéseket tartanak itt a diá­kok részére. Szándékosan hagytuk utoljá­ra a legfontosabbat: ez a nagy­arányú fejlődés, a felettes szer­vek nagyarányú törődése a Fel­sőfokú Gépipari Technikummal összefüggésben van egy örven­detes hírrel, amelyet a követ­kezőképpen fogalmazhatna meg az újságíró: szeptembertől kezd­ve főiskolai rangra emelik az intézetet, ennek megfelelően a neve is ez lesz: Műszaki Fő­iskola. Ennek nemcsak a kecskemé­tiek örülhetnek, hanem minden­ki, akinek szívügye a. technika fejlődése és fejlesztése. Balogh József versenyben számú lakója, az Izvesztyija tu­dósítója még egy hírességgel is összeakadt. (Bizonyára nem vé­letlenül zárták össze vele.) A nevezetes fogoly — harminc Volkswagen gépkocsit „szökte­tett meg” bandájával annak ide­jén az ENSZ-parancsnokság ga­rázsából. Hohlov másfajta foglyokkal is találkozott a Makalában. Ezek a keleti tartományba, Kaszaiba, Kwiluba valósiak, olyan vidék­re, ahol sokan rokonszenveznek a Szovjetunióval. Hohlov nevét nem tudták kiejteni, de a lap­jáét könnyen megtanulták, ezért csak így szólították: „Orosz Iz­vesztyija bajtárs.” Egyikük séta közben mellé szegődött: — Camarade, én lumumbista vagyok. Három évet már le­nyomtam itt. Viszontlátásra, Camarade Izvesztyija. Meglát­ja, még találkozunk, bajtárs ... Ismerősök is akadtak: az egyik fogoly Moszkvában járt korábban, egy másikkal Eliza- bethville-ben találkozott Hoh­lov, az illető katangai lapszer­kesztő. A Makalában a köztörvénye­sek éjszakánként vadászatra in­dulnak a szomszédos cellákba. Kívülről könnyen nyílnak az aj­tók (a falak és a szögesdrótok a szökést lehetetlenné teszik). Hohlovnak az egyik őr azt aján­lotta: támasszon egy üveget az ajtóhoz, ha jön a hívatlan lá­togató, a csörömpölés majd felriasztja. De honnan vegyen a fogoly üveget? Simone, a bör­tönőr megmagyarázta: — Adjon pénzt, az üvegről majd én gondoskodom. A kapu­őr kap egy százast, abból ki­telik két üveg sör. Az egyiket a kapuőr megtartja magának, a másikat ideadja nekem. Én megiszom a sört, az üveg — a magáé.,. Koponya, lábszárcsonttul Ez a Simone — a Mobutu- hadsereg tisztje volt, sikkasztá­sért minősítették vissza börtön­őrnek. A Makala őrszemélyzete már ilyen, öt-hétezer frankért néhány órára még lumpolni is beviszik Léopoldville-be a sze­rencsés fogolykuncsaftokat.. . De a börtönnek nemcsak az őrei verbuválódnak a hadsereg­ből, hanem gyakran — a fog­lyai is. Olyan tisztek ezek, akik nem voltak hajlandók harcolni a felkelők ellen. Központi gyűj­tőtelepük: Binza támaszpont, de ott már „telt ház” van, ezért kerülnek a Makalába is. Hohlov néhány nevet idéz: Muboszo és Aleka őrnagyok, Michel Orera, Léon Tasso, Valéry Cimboulou hadnagyok, Joseph Ilounga, Da­niel Botela, Michel Mboyo zász­lósok. .. Kívülük tucatnyi őr­mester, tizedes is van a foglyok között... Hohlov cellájában az egyik előd koponyát karcolt a falra, lábszárcsontokkal. Figyelmezte­tőül: ez itt a központi börtön. A kongói főállamügyész közvet­len hatáskörébe tartozik. A fő- államügyészébe, aki a letartóz­tatás óta először — hivatta Hohlovot... Következik: A főállamügyész türelmet kér... Aki erdőket varázsol a homokra A versenyzések korszakát éljük. Kevés területe van az életnek, ahol ne alakulna ki verseny ember és ember között. Nemcsak a virtus, hanem a szükségesség is ráviszi az embereket a versenyzésre. Mint például Tamás Antalt, a Csengődi Földművesszövetkezeti Vas- és Műszaki Bolt veze­tőjét. És feleségét, aki ugyanebben a boltban eladó. Ök négy éve keltek versenyre — a tanulásban. A ver­seny célkitűzése: melyikük tud jobb eredménnyel leérettsé­gizni a kecskeméti SZÖVOSZ-technikumban. Fej-fej mellett haladtak sokszor, az asszony sose rontott, inkább a férj javított az osztályzatokon. Levelező hallgatók voltak. És amellett a boltban is ellátták feladatukat. Most véget ért a verseny: az asszonyka ötössel érettségi­zett, a férj pedig — négyessel. Nagyon jó eredmény ez: leve­lező fokon nem mindennapi osztályzat. Nyilván értékes tu­dást takar. Gratulálunk hozzá! —h —f A fák a csúcsos hegyeket, “ meredek domboldalakat, dús televényt kedvelik a köz­felfogás szerint. Homoki erdők? Ugyan! Hiszen már Ady is így panaszkodott: Se viráguk, se fájuk. Pedig a homoki erdők külön­leges szépségeket kínálnak. Ne feledjük, hogy alig száz eszten­deje borainkat is hasonló le­kicsinyléssel fogadták. Hiszem, hogy előbb-utóbb „a fák Mathiász Jánosa” is fel­bukkan, vagy tán már munkál- kodk is valahol. Mert — ve­gyük tudomásul — ez a lassan- lassan kertté szelídülő táj ked­veli, táplálja a felkiáltójel-nyár­fákat, a haszontalanka-szelebur- di akácokat és a termetes töl­gyeket. Az úrihegyi határban gyönyörködhetünk talán egész Magyarország legkorosabb, leg- vaskosabb rezgőnyárjában. Állí­tólag már Hunyadi Mátyás óta figyeli a változó tájon élő, vál­tozó embereket, a múló száza­dokat. Áll, mint az idők tanú­ja. Felső ágai már a kecske­méti nagytemplom kerengőjénél is magasabbra nyújtóztak... C ha valaki a csúcsára ** merészkedne, megfigyel­hetné, hogy a friss, fiatal er­dők zöldellnek mindenütt a környéken. Ám ami eddig történt, csak biztató kezdetnek tekinthető. Az igazi munka csak most kez­dődik. Ezt jelzi az a döntés, amely intézkedett az Erdészeti Tudományos Intézet Duna—Ti­sza közi Kísérleti Intézetének megalakításáról. A telep vezetője, dr. Szodfidt István mérnök, már Kecskemé­ten tartózkodik. Jó harmincas férfi, alig hinné az ember, hogy már csaknem egy évtizedet dol­gozott az Erdészeti Tudomá­nyos Intézet budapesti központ­jában. Eddigi munkásságáról elhárít­ja az érdeklődést. Mástól tud­tam meg, hogy tanulmányai je­lentek meg hazai és külföldi szaklapokban és munkatársa K volt több tudományos kiad­ványnak. Részt vett az Erdé­szeti Lexikon összeállításában is. Főként nyárfatermesztéssel és a nagyüzemi erdőgazdálkodás kérdéseivel foglalkozik. Mit érezhet egy tudományos kutató a fővárosban bontako­zó karrier után Kecskeméten? Nem lepődik meg a kérdésen. — Örülök az áthelyezésnek. Közelebb jutottam munkahe­lyemhez, a természethez. Tet­szik a város is. Karaktere, leve­gője van. Az új intézet feladatairól ér­deklődöm. — Elsősorban úgynevezett ter­mőhelykutatásokat végzünk. A kiima-' és talajviszonyokat ta­nulmányozzuk. A nyár- és fűz­fa eddiginél gyorsabb ütemű telepítése, művelési kérdései is fontos témáink közé tartoznak. A munkákat többek között a ke­rekegyházi, és bajai vidéki ki- rendeltség támogatja. erülőutat választok, s most így kérdezek: — Milyen hosszúra tervezi vidéki „kiruccanását”? — Már mondtam: egy cseppet sem sajnálom a fővárost. Nem szívesen használok nagy szava­kat, mégsem mondhatom más­ként: itt érzem igazán, hogy a tudomány termelőerővé válik. Látom munkánk eredményeit és hibáit is. A fővárosban renge­teg időmet elrabolta a közleke­dés. Az így megtakarított időt szeretném színházban, hangver­senyeken és a könyveim között eltölteni. Búcsúzásnál még megkérdezi, hogy milyen itt a TIT, hogyan dolgozik a Műszaki Tudományos Egyesület? Látszik, itthon érzi magát. Ért­hető, hiszen az ő munkájának eredményei volóban csak „hosz- szú távon” mutatkoznak meg. Az erdőgazdálkodás — üzenet a holnapnak. Mint a régi bölcs mondás tartja: „Aki fát ültet, az hisz a jövőben.” Heltai Nándor Hat hét Camp Luphungoula poklában 3. Telt ház és a trükk az üveggel Hohlov már második napja figyelte a foglyot, akit kétheti „kezelés” után rettenetes álla­potban, több sebből vérezve ve­tettek a közös cellába. A keleti tartományban fogták el: felkelő volt. A foglyok segítették, ahogy tudták, ápolták, hamut szórtak a sebeire, de a fiatal férfinak egy jajszavát sem lehetett hal­lani. Szemét lehunyta, alig lé­legzett. És akkor Hohlov egy­szer csak döbbenten vette észre, hogy valaki odakúszik a fogoly­hoz és nyalni kezdi a sebeiből szivárgó vért. Igen, ez itt Camp Luphungoula — villant agyába újra a iszonyat. A pártvezér — pártot keres A cellába most már töme­gével hozták a foglyokat. Hiá­ba, megkezdődött a választási hadjárat. Az egyik újonc, Da­niel Kenyenda bűne az volt, hogy Kaszavubu-párti választó- körzetben — saját szavazókat akart az urnákhoz agitálni. Ke­nyenda pártfőtitkárként mutat­kozott be Hohlovnak, de hogy melyik párté, azt nem tudta megmondani: még nem talált nevet ^ pártjának ... Kongóban tucatszám vegetálnak az ilyen pártelnökök és pártfőtitkárok, elaprózott csoportosulások. Per­sze, mindegyik „nemzeti” prog­rammal lép fel. Még Csőmbe blokkja is. A miniszterelnök fontos törekvése, hogy több cso­portból „összkongói” pártot gyúrjon — saját politikai am­bíciói támogatására. Már pedig ezek az ambíciók — az állam­elnöki székig érnek ... Hohlov kongói odisszeájának következő állomása a Ndola- börtön volt, Léopoldville-ben Itt kezdte emlékezetes éhség- sztrájkját, amely után áthelyez­ték a központi gyűjtőfogházba, Makalába. Ennek a Léopoldville határá­ban álló börtönnek a neve ma­gyarul „szenet” jelent. Helyén valamikor szénégető település volt. A börtönt, az ország leg­nagyobb fegyintézetét, még a belgák építették, röviddel a kongói függetlenség kikiáltása előtt. Most a Csombe-rezsimet szolgálja. Modern építkezés, kö­rülötte négyméteres falak, őr­tornyok, szögesdrót. S a sze­mélyzet: csupa válogatott gó- liát... A Volksivagen- szöktető A Makalában az a szabály, hogy a politikai foglyokat ösz- szezárják a közönséges bűnö­zőkkel, tolvajokkal és gyilko­sokkal, akikből a házi felvigyá­zókat is verbuválják. A börtön igazi rémei ők. A II. blokk 19. cellájának 478/1965 azonossági

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents