Petőfi Népe, 1965. július (20. évfolyam, 153-179. szám)

1965-07-04 / 156. szám

2. oldal 1966. július 4, vasárnap Hazautazott Péter János „A délkelet-ázsiai helyzet mindent beárnyékol...“ A magyar külügyminiszter nyilatkozata a Times-ban Tények fölött légihíd Köves Tibor, az MTI tudósí­tója jelenti: A londoni Times szombaton külpolitikai oldalának vezető helyén közli diplomáciai mun­katársának beszélgetését Péter Jánossal, a magyar külügymi­niszter hivatalos angliai látoga­tásának befejeződése alkalmá­ból. A Times bevezetőben is­merteti a tárgyalásokról kiadott közös közleményt, megjegyezve, hogy Stewart külügyminiszter valószínűleg a jövő évben vi­szonozza majd a magyar kül­ügyminiszter látogatását. Péter János személyében — írja a lap — első ízben tett hivatalos látogatást Nagy-Britanniá- ban magyar külügyminisz­ter az első világháború óta, látogatásának fő célja az volt, hogy megvitassa, milyen lehe­tőségei vannak a kereskedelmi, politikai és személyes kapcsola­tok továbbfejlesztésének a két ország viszonyában. Ezeken a területeken jelentős haladást értek el, ámbár — hangsúlyoz­za a Times — Vietnam súlyos árnyékot vetett a tárgyalások­ra, s így nagyon sok időt szen­teltek a nemzetközi kérdések megvitatásának is. — A magyar külügyminiszter igen gondterhelten beszélt a nemzetközi helyzetről — foly­tatja a lap diplomáciai munka­társa. Rámutatott, hogy viet­nami válság máris széles terü­leten, szinte az egész nemzet­közi életben érezteti romboló hatását, és ez a hatás érződött mostani látogatásán is. „Sokkal konstruktívabb témakörökről folytathattam volna eszmecserét az Egyesült Királyság kormá­nyának vezetőivel, ha nem ár­nyékolna be mindent a délke­let-ázsiai konfliktus” — mondta Péter János. A magyar külügyminiszter hangsúlyozta, országa roppant fontosnak tartja, hogy megállapodás jöjjön létre az általános és teljes leszerelésre irányuló tár­gyalások előkészítésére, valamint csökkentett fegyverze­tű övezetek létrehozására álta­lában és különösen Közép-Eu- rópában. Nyomatékosan hozzáfűzte, hogy „a jelenlegi helyzetben azonban minden ilyen tárgyalás irreálisnak látszik”. Péter János a továbbiakban nyugtalanságát fejezte ki amiatt, hogy a nemzetközi hely­zet rosszabbodása Európában is a kelet—nyugati kapcsolatok fokozatos megszakadására ve­Megegyezésről beszélnek Jelöltek a kormány élére A dominikai fővárosban foly­tatódnak a tárgyalások az AÁSZ bizottsága és a szemben­álló felek között. A megfigye­lők szerint — közlik a nyugati hírügynökségek — hamarosan létrejöhet a megegyezés. Jelenleg több olyan személyt emlegetnek, aki egy ideiglenes kormány élére kerülhet. Az AFP szerint az egyik jelölt Garcia Godoy, aki Bosch kül­ügyminisztere volt, jelenleg pe­dig egy dominikai dohányválla­lat alelnöke, a másik pedig An­tonio Guzman, Bosch kormá­nyának volt földművelésügyi minisztere. ' Számításba jön ezenkívül Juan Santoni építész. Luis Julian Perez ügyvéd, Fe­zethet. „Egy világban élünk, s a béke egy és oszthatatlan — mondta. A kérdés megoldása felé az első lépés egyedül az le­het, hogy az Egyesült Ál­lamok beszünteti a Vietna­mi Demokratikus Köztár­saság bombázását. Azt, hogy a nemzetközi béke­misszió hasznos javaslat volt-e, csak azután lehet próbára ten­ni, ha ennek az első lépésnek a megtételét elősegítette.” A nemzetközi látóhatárt be­árnyékoló veszedelmeken túlte­kintve — folytatja a Times — a magyar külügyminiszter re­ményét fejezte ki, hogy a béke végül is győzedelmeskedik majd, s akkor meggyorsulhat a haladás a nagyobb kelet—nyu­gati gazdasági együttműködés felé Európában is. „Ehhez azon­ban az kell, hogy a Közös Piac és az EFTA tagállamai meg­szüntessék a diszkriminációkat a Kelettel szemben. Ekkor el­képzelhető a konstruktív együtt­működés fokozatos fejlődése a kelet- és nyugat-európai integ­rációs szervezetek között” — ál­lapította meg Péter János. Péter János külügyminiszter háromnapos londoni hivatalos látogatása befejeztével szomba­ton kora délután kíséretével Jelentés Dominikából lix Goico gazdag orvos és Álba de Moya ügyvéd is. Az AP jelentése szerint az Amerika-közi bizottság legfris­sebb jelöltje Goico volt. Az al­kotmányos erők állítólag haj­landók beleegyezni jelölésébe, s személye elfogadható a katonai junta számára is. Pénteken Santo Domingóban nyugodt volt a helyzet. Ugyan­akkor a hírügynökségek jelenté­se szerint a hazafiak 40 főnyi csoportja Ramon Santana hely ségben megtámadta az imber tista rendőrőrsöt. A tűzharcba) két rendőr meghalt; a támadók fegyvereket zsákmányoltak. A közös piac és az EFTA szüntesse meg a diszkriminációkat együtt visszautazott Budapestre. A londoni Heathrow repülő­téren búcsúztatására megjelent Michael Stewart brit külügymi­niszter és felesége, sir Ivor Thomas Montague Pink, Nagy- Britannia budapesti nagykövete, s a brit külügyminisztérium több vezető tisztviselője. Ott volt Incze Jenő londoni nagykö­vetünk és a londoni magyar kül­képviseleti szervek számos veze­tő munkatársa. A Pravda szombati száma „Közös célunk a kommunizmus és a béke” címmel vezércikk­ben méltatja Tito jugoszláv el­nöknek a Szovjetunióban tett látogatását. A vezércikk hangsúlyozza, hogy a szocialista országok ba­rátságának és összeforrottságá- nak, a szocializmus és a béke pozícióinak megszilárdításához jelentős mértékben hozzájárult Tito látogatása. A tárgyalások újból igazolták, hogy a felek Nyitott kapuk, avagy közép-amerikai védelmi tanács GUATEMALA város (AFP) Guatemala. Salvador, Hondu­ras és Nicaragua pénteken ka­tonai tömb létrehozásában álla­podott meg. A szövetség célja „az esetleges kommunista ag­resszió” elleni harc. Az új szerv neve: közép-ame­rikai védelmi tanács. A tanács a közép-amerikai államok szer­vezetének része. A védelmi ta­nács elnöke az 1965—66-os évre Marco Aurelio Zacapa, Salvador hadügyminisztere. Costa Rica és Panama nem j agja a szövetségnek,de a vé- lelmi tanács létrehozásáról szó­ló okmány hangoztatja, hogy a „kapuk nyitva állnak” e két or­szág előtt is. (MTI) Ha rövid a kardod, toldd meg egy lépéssel — tartja a közmondás. De mit csinálsz, ha van öt tengerparti váro­sod, amelyek kitűnő légitá­maszpont-terepként szolgál­nak —, csak éppen a konok partizánok úgy elvágták azo­kat egymástól, hogy számod­ra nem vezet hozzájuk út, székhelyedhez sem, egyiktől a másikig sem? Hát ha van egy jó barátod, afféle nagybácsi­ka féle, okosabb is, idősebb is, gazdagabb is tőled, megkérded szépen, hogy mit is lehetne itt csinálni, mert a városok közötti kapcsolatra égetően szükség van. A kérdés — no­ha az öt város: Phan Thiet, Dalat, Nha Trang, Quang Ngai és Da Nang, csupán névlege­nézetei megegyeznek, vagy egy­máshoz közel állnak a mai nemzetközi helyzet alapvető kérdéseit illetően; a felek köl­csönös szándéka a szovjet és a jugoszláv nép barátságának elmélyítése, a két ország párt­jai közötti kapcsolatoknak a marxizmus—leninizmus meg­ingathatatlan alapjain való to­vábbfejlesztése. A Pravda vezércikke a to­vábbiakban rámutat arra, hogy a Szovjetunió és Jugoszlávia egy megbízható európai bizton­sági rendszer megteremtését kívánja. Az a véleménye, hogy ha Nyugat-Németország nukleá­ris fegyverhez jutna, ez veszé­lyeztetné az európai népeké biz­tonságát és a világbékét. Ezzel a militarista irányvonallal a szocialista országok szembeál­lítják a közép-európai és a bal­káni atommentes övezet meg­teremtésének tervét, azt a gon­dolatot, hogy hívják össze az európai államok értekezletét az európai biztonság kérdéseinek megvitatására — írja a Pravda, Kommentárban méltatja Tito Szovjetunióban tett látogatását, Jugoszlávia és a Szovjetunió gyümölcsöző együttműködését a Borba. — Tito elnök Moszkvában gyümölcsöző tárgyalásokat foly­tatott a Szovjetunió vezetőivel — mutat rá a lap, majd han­SAIGON (MTI) Dél-vietnami szabadsághar­cosok szombaton hajnalban ak­nákkal lőtték a Saigontól 130 kilométerre délre levő Can Tho amerikai légitámaszpontot. Az amerikai parancsnokság Skyrai- der vadászbombázókat vetett be a partizánok ellen, akik ekkor visszahúzódtak, de néhány órá­val később az első támadás színhelyének közelében újból több aknát lőttek ki a repülő­térre. A Can Tho-i támaszpont 50 kilométerre északnyugatra van Soc Trangtól, amelynek he­likopter-támaszpontját pénteken támadták a szabadságharcosok. A vietnami néphadsereg főpa­rancsnokságának összekötő bi­zottsága tiltakozott a nemzet­közi ellenőrző bizottságnál a pénteken a Hanoitól 64 kilomé­terre fekvő Nam Dinh és Dien Bien Phu körzetei ellen végre­hajtott amerikai repülőtámadá­sok miatt. Hanoiban szombaton bejelentették, hogy a pénteki légitámadások során Dien Bien Phu fölött egy amerikai gépet lelőttek és Nam Dinh körzeté­ben két másik gépet felgyúj­tottak a légelhárító ütegek. & sen Dél-Vietnamé, mert való­jában amerikai támaszpontok — mégis a dél-vietnami kor­mányt nyugtalanította. Meg­kérte hát az amerikai katonai hatóságokat, létesítsenek légi hidat Saigon és a partizánok által elvágott tengerparti vá­rosok között. A probléma még az amerikai elnök és katonai tanácsadói előtt is szerepelt, mert ilyen az igazi jó barát­ság egy nagy nép részéről. Persze más kérdés, hogy az a légi híd, amely majd a né­pi hadviselés fölött próbál ívelni —, nagyon-nagyon fog lebegni, és használata érzé­sünk szerint meglehetősen ve­szélyes lesz. goztatja: — Jugoszlávia közvé­leménye örömmel fogadta azt a hírt, hogy hamarosan viszonoz­hatja azt a vendégszeretetet, amelyet a szovjet nép tanúsított Tito elnök iránt és Jugoszláviá­ban üdvözölheti a Szovjetunió legfelső kormány- és pártveze­tőit — Leonyid Brezsnyevet, Anasztasz Mikojant, Alekszej Koszigint. Az, hogy a szovjet vezetők elfogadták a meghívást, arra mutat — hangoztatja a Borba —, hogy mindkét fél nagyra értékeli a kölcsönös kapcsolatok elmélyítésében ed­dig elért eredményeket és kész arra, hogy a jövőben is foly­tassa a legfelső szintű szovjet— jugoszláv véleménycsere hasz­nos gyakorlatát. Magyar állami kitüntetés jugoszláv közéleti személyiségeknek Az Elnöki Tanács a Magyar Népköztársaság és a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársa­ság közötti baráti kapcsolatok fejlesztése terén szerzett érdemei elismeréséül 15 jugoszláv köz­életi személyiségnek magas álla­mi kitüntetéseket adományo­zott. (MTI) Nam Dinh elleni támadás so­rán az amerikai gépek lakott negyedeket bombáztak és fe­délzeti fegyverekkel lőttek. A támadásnak kilenc halottja és 65 sebesültje volt. A Saigon—Gia Dinh körzeté­ben működő DNFF-erők pa­rancsnoksága figyelmeztetést intézett a dél-vietnami és kül­földi állampolgárokhoz, kerül­jék az amerikaiak társaságát és olyan nyilvános helyek felkere­sését, ahol nagyobb számban tartózkodnak amerikaiak, mint­hogy a szabadságharcosok a jö­vőben fokozni kívánják meg­torló akcióikat az amerikai ag- resszorok ellen. A saigoni kormány öt napra betiltotta az angol nyelvű Sai­gon Post napilap megjelenését. Az angol nyelvű lap elleni in­tézkedést a hatóságok azzal in­dokolták, hogy szerkesztősége megsértette a cenzúrarendelke­zéseket és „eltúlozta a Da Nang-i amerikai légitámaszpont ellen intézett Vietcong-támadás jelentőségét”. A lapot elsősor­ban a Saigonban szolgálatot tel­jesítő amerikai katonák olvas­sák. • • &»•., New York Herald Tribune ( Támadás a rendőrőrs ellen B. K. A Szovjetunió és Jugoszlávia európai biztonsági rendszert akar A véleménycsere hasznos gyakorlata Szabadságharcosok can Tho az agresszorok ellen ahhna^J Saigonban már az angol lap is „túloz44

Next

/
Thumbnails
Contents