Petőfi Népe, 1965. július (20. évfolyam, 153-179. szám)
1965-07-04 / 156. szám
1965. július 4, vasárnap 8.. oldal tejcnriTnesfntáA^) Az ember próbája Körös-körül zöldellnek a szőlőültetvények. a gyümölcsfák, a leveleket néha simítja a szél. Tikkasztó a forróság a Kiskun- halasi Állami Gazdaság Tajói Üzemegységében is, ahol négy Bács-Kiskun megyei középiskolából kétszáztizenhárom leány adott egymásnak találkozót. Hogy miért vannak itt, a szőlő-, a gyümölcstáblákon? Dolgozni. Szőlőzöldmunkákat végeznek, cseresznyeszedés vár rájuk, ahogy a Martos Flóra önkéntes ifjúsági tábor egyik tagja elmondotta, megtörölve a szalmakalap alatt izzadó homlokát. Félóra múlva, mikor a nap pontosan delelőre ért, megindult a lányok menete a táborba vezető úton. Lejárt a reggel 6-tól déli 12 óráig tartó munkaidő. Rómán Erzsébet brigádvezető és a többiek — valamennyien kiskunhalasi gimnazisták — kissé fáradtnak látszottak. — Nehéz volt a mai nap? — Inkább kissé szokatlan. Persze, a strandon könnyebb lenne... — Mi a további program? — Zuhanyozás, ebéd, utána alvás, sportolás, egyszóval csendes pihenő. Kinek-kinek a kedve szerint. Az ebéd? Mindenkinek ízlett János bácsi, a szakács főztje, a finom, vitamindús kelkáposzta sült hússal. Ezen a napon a kalocsai lányok egyik brigádja Lányok a szőlőben volt az ügyeletes, ők segédkeztek az ebédnél, ám a vezetőjük, miközben az újabb csoport Felső képünkön: a kalocsaiakat a hőség sem zavarja a táncpróbában. Szükséges is a gyakorlás, hiszen estére bemutatót tartanak. Alsó képünk: „Nincs itt semmi baj” — mondja örömmel dr. Börcsök Etelka, a tábor orvosa páciensének. * 32 részére terítettek, így fogad kozott: — Igaz, hogy az első nap a halasiak voltak a legjobbak, de mi is elsők, vagy legalábbis helyezettek akarunk lenni. Lehet, hogy sikerül? Egyelőre nem tudjuk. Az viszont bizonyos, hogy amikor a kunszent- miklósi „Kabala” brigád vezetője meghallotta szavait, elszántan csillant fel szeme, mintha ezt mondaná: Ebbe még nekünk is lesz beleszólásunk... — A lendületes munkakedven kívül persze romantikában sincs hiány — mondta Nagy Katalin táborparancsnok. — A minap például „fejre állította” az egyik sátrat a szél, ez volt idáig a legnagyobb szenzáció. De amint látják, a sátrak ismét állnak és a pillanatnyi ijedtségen kívül senkinek semmi baja nem történt. — A munka? — Jól halad. A kalocsai, a kiskőrösi, a kunszentmiklósi és a kiskunhalasi lányok nagy versenyben vannak. Személyenként 24 forintot kell egy nap megkeresni. Ezt a vállalást — már most nyugodtan elárulhatom — nemcsak teljesítik, hanem túl is teljesítik a lányok. Irta: Bubor Gyula Fényképezte: Pásztor Zoltán Vajon nem unják még az emberek ezt a sok árvízi tudósítást? — kérdezte nemrég valaki az újságírót, s az kérdésre kérdéssel felelt: — Miért, talán te unod? — Mondani sem kell, í hogy élénk tiltakozás volt a válasz, sőt, azt bizonygatta az illető, hogy soha még ilyen érdeklődéssel nem böngészte át az újságok első oldalait, ahol rendszerint nagy címbetűk alatt a legfrissebb hírek látnak napvilágot az árvízveszély pillanatnyi helyzetéről. Mint a társaság többi tagjának megjegyzéseiből is kiderült, mindenki centiméter pontossággal ismeri a Duna vízszintjének magasságát Budapestnél, Bajánál és Mohácsnál, sőt azt is, hogy mennyivel nagyobb ez az 1954. évi maximumnál. Vízügyi szak- kifejezések röpködtek a levegőben és nem akadt senki a jelenlevők közül, aki ne adózott volna elismeréssel, őszinte csodálattal a gátak sok ezernyi hős védője iránt. Kiragadott kis példa ez az ország népének, lakosságának jelenlegi megnyilvánulásaiból, de szinte általános jelenség. Ügy is mondhatnánk: a teljes együttérzés és figyelem kíséri a nagy folyam kiáradása elleni hatalmas munkát szerte a hazában. S mivel Bács-Kiskun megye egyik határát éppen ez a folyó, a Duna jelzi közel másfélszáz kilométeren át, érthető, hogy nálunk még fokozottabb az emberek odaadó érdeklődése és aggódása. Nyilván erős túlzás lenne honvédő háborúhoz hasonlítani a megáradt folyóval vívott küzdelmet, mégis sok a hasonlóság. Hiszen elemi erejű pusztítás megakadályozása, termőföldjeink, gabonáink oltalmazása, Túlteljesítette exporttervét a ZIM A Zománcipari Műveik Kecskeméti Gyáregységének dolgozód az üzemben folyó nagyarányú beruházási munka ellenére is túlteljesítették első félévi exporttervüket. Több mint 27 millió forint értékű árut készítettek külföldi megrendelésre. A világszerte ismert zománcozott fürdőkádból 27 ezer 252-t exportáltak. Miért ilyen kényelmesen ? Eddig 75 megyei vállalatnál alakították meg a munkaügyi döntőbizottságot, további 30 üzem pedig már beküldte az állandó elnök, illetve elnökhelyettes személyére vonatkozó javaslatot jóváhagyás végett a megyei munkaügyi döntőbizottsághoz. Sajnos, még mindig igen sok vállalat késlekedik ezzel, pedig kívánatos, hogy mielőbb munkához lássanak mindenütt a bizottságok. Harminc tsz kár jelentése Harminc termelőszövetkezet jelentett eddig árvízkárt a megyéből. A károk felmérése most folyik, adatot erről a későbbiek során kapunk. Beköszöntött a nyár, előfordul olyan nap is, hogy nem esik az eső, sőt hét ágra süt a nap. Ilyenkor hűs habokra vágyik kicsi és nagy egyaránt. Hol találhatja meg az áhított habokat legközelebb? Természetesen a strandon. Mint szorgalmas strandolónak módomban állt izzadó embertársaim viselkedését megfigyelni a hűs habok mellett. Ha egyes megállapításaimban tévednék, vagy netalán túlságosan telibe találnám az igazságot, úgy kérem a kedves olvasót, vegye figyelembe, hogy megfigyeléseim plusz 32 Celsius-foknál történtek, árnyékban. ■ A táplálkozók: Hatalmas táskával érkezik, családtagjai szintén. Kabin után a kellemesen hűvös fa alatti helyen, pillanatnyi várakozás nélküli, azonnali kipakolás. Csirke rántva, kacsasült, főtt tojás, meggyes lepény stb. Egyórai csendes csám- csogás után a családfő megszólal: „Mondtam neked Anyus, hogy ezt a kölyköt az óvodában elrontják. Ahelyett, hogy örülne, hogy ezt a pár falatot elfogyaszthatja velünk, örökké nyavalyog a fülembe, hogy fürödni szeretne. Hallottál még ilyent?” ■ A szomjas: „Tyüh, de kutya meleg van", j ezzel állít be a strandi ra. Villámgyorsan vetI kezik. „Kabinos úr, STRANDOLGATUNK... hol van a büfé?” kiabálja, pillanatok alatt eltűnik a Vendéglátó Vállalat üzemegységéhez vezető lépcső kanyarulatában. Nem is kerül elő csak zárórakor. „Tyüh, de kutya meleg van" kissé bizonytalanul hangzó, de mindenesetre piros arcszínével meggyőzően alátámasztott, harsogó kijelentéssel. ■ A kártyás: Idegesen érkezik, izgága, mindenben kifogást talál. Szerinte az egész strand ízléstelen, főleg az aktszobor. Mindaddig dúl-fúl, míg két hasonszőrű partnerre nem akad. Akkor aztán odaülnek a sokat szidott akt árnyékában viruló székekre és az első piros negyvenszáz ultinál — húszfilléres alapon játszva, piros dupla — a nyereség beseprésénél már meg is békül, lopva még rá is kacsint az alumínium delnőre. Hiába, ez nem nikkel, ezt tudni kell — mondja a kacsintása. Most már az a véleménye, hogy egyetlen hely van. ahol igazán lehet ultizni, az a strand. A másik kettő mindaddig nem osztja a véleményét, amíg hasonló partiban nem inkasszál. ■ Az öltözködő: Kilencvenkilenc százaléka a gyengébb nem közül kerül ki. Jellemző rájuk, hogy a halványlilától, a kiki- ricssárgáig minden színben pompáznak, hajviseletüket óránként váltják. Mint a kaméleon, úgy változtatják színűket. Született manekenek, csodálom, hogy az Állami Áruház még nem figyelt fel rájuk. Fürdeni persze ezekben a majdnem ruhákban nem lehet, nem is teszik, hiszen az örökös öltözködéstől és fésülködéstöl nincs rá idejük. ■ A szemlélődő: Javakorabeli férfiú, sok hájjal és kevés hajjal. Fáradhatatlanul sétálgat, olyan mint egy jó piaci ellenőr. Az embernek óhatatlanul egy nóta jut az eszébe: „Az ifjakat nézi-nézi, a múltakat felidézi.” ■ A deltas: Csodálatos alakú atléta 18— 20 év között. Ismertető jele: féltenyérnyi úszónadrág, határtalan széles váll, csak a mások takaróján és a békésen napozók hasán keresztül átlépve tud közlekedni. Dagadó izmok és teljes fokú korlátoltság. Ez utóbbi odáig fajul, hogy időnként elfelejt lélegzetet venni. Ettől nő a deltája, viszont csökken irányában embertársai részéről a megbecsülés. Csodás fiú! Aranyba kellene önteni. Lehetőleg forróba! ■ A szektás: Nagyon ritka tünemény, teljesen elvétve lehet csak vele találkozni. Ez tudniillik úszik! Nem fürdik (ilyen se sok van a felnőttek között), hanem úszik. Megszállott. A nem fürdő strandolok között természetesen a legnagyobb megbotránkozást váltja ki. Mindenki messzire elkerüli. Egy feltűnést kereső, felvágós alak. Majdnem huligán. ■ A bikinisek: Olyon csöpp fürdőruhájuk van, hogy az embernek kétszer kell rájuk nézni, hogy egyszer észrevegye. Én fejlődésében nézem a dolgokat és meg kell, hogy állapítsam, ha ilyen ütemben fog továbbra is fogyni a női fürdőruha, akkor pár éven belül már csak az emléke lesz meg. Most még meg van a bikini, de olvastam tavaly, hogy Amerikában már a monokini- vel kísérleteznek, elég szép számú rendőri és riporteri közreműködéssel. Lehet, hogy a hőség hatására, de mindenesetre kint a strandon hölgyeink szemlélése közben egy zseniális ötletem támadt. Már előre elnevezem azt a fürdőruhát, ami majd ezután következik és amelyet Éva anyánk oly sikerrel hordott. Megvan a neve is már, íme most felajánlom közhasználatra: legyen a neve nukukini! — szőts — lakott helyek megmentése a cél. S van valami megrendítő hasonlatosság abban is, hogy e harcban éppen a fegyverforgatáshoz szokott és hazánk védelmére kész katonák — vállvetve a polgári lakossággal, szállítási dolgozókkal, vízügyi szakemberekkel — veszik ki leginkább a részüket. Nem meglepő tehát, hogy ország- és megyeszerte olyannyira figyelik az emberek az árvízvédelemről szóló híreket, tudósításokat, riportokat. Közös javaink, embertársaink féltett ingóságainak, hajlékának megóvásáról van szó, s ha az árvíz közvetlenül nem is veszélyezteti valamennyiünk otthonát^ csak az elvetemült, cinikus egyén maradhat közömbös ilyen esetben. Nem lehet meghatódás nélkül olvasni a helytállás szép és ragyogó példáit. Nem a vakmerő önfeláldozásért, habár arról is lehetne beszélni, de a naponta és óráról órára megnyilvánuló szívós és makacs tettekét, amelyekhez nemcsak alkalmi nekibuzdulás, fellángolás kell, de az akarat kitartó és ál- ' landó győzelme is a fáradt izmok és idegek felett. Még kimondani is sok, hogy az elmúlt három hónap alatt kilencszázezer homokzsákot építettek be a déli Duna-szakaszon a gátak megerősítésére, a feltörő szivárgások leküzdésére. Ugyanennyiszer nyolcvan kiló ez, s minden egyes zsákot vinni kellett vállon is, gyakran keskeny pallókon át és nem kis távolságra, s nemcsak ledobni, de helyére illeszteni, döngölni, hogy szilárdabban kössön, ne eressze át a vizet. Horák István százados és brigádja, Zsíros Pál, Halmos Attila, Blahut László és társai, sok ezer honvéd tudna erről bővebbet mesélni, ha nem tiltaná a szerénysége. Az MHS könnyűbúvárai, a „békaemberek” sem gondolták még nemrég, hogy rövidesen ilyen kemény próbája következik sportból és kedvtelésből űzött merülési gyakorlataiknak. A családjuktól távolba szakadt nyíregyházi, debreceni, szolnoki, szegedi és kecskeméti gépkocsivezetők is zokszó nélkül végzik a nehéz terepen, s ha kell, éjjelnappal, nélkülözhetetlen munkájukat. Szovjet mentőosztagok és bajai munkásőrök vállvetve tették, amit kell, csakúgy, mint Liszka Ferenc és Frank Ferenc, a fatömegcikkgyártó vállalat dolgozói, akik az elöntött üzemi épületekből fáradhatatlanul mentették ki a készárut, hogy ezzel is kevesebb veszteség érje a népgazdaságot. „Elvtarsaim nevében mondhatom, készek vagyunk a további veszélyek elhárítására, mert eskünkben megfogadtuk, hogy küzdünk, harcolunk a nép javainak megvédéséért” — írja Márky Albert honvéd A haza őre című tábori újságban, mely az árvízvédelemben hely tálló katonák tetteit méltatja. S nem is lehet kételkedni e szavak hitelességében. Mégis azt kívánjuk, hogy minél kisebb legyen már a veszély, s ne legyen szükség újabb erőpróbákra a gátakon. Hiszen a Mohácsi szigeten már aratnak, s ez a legnagyobb győzelem! Sikerült megmenteni a termés zömét a víztől. És végig a Duna mentén zúgnak a gépek, hajladoznak az aratók, s bízunk benne, hogy nem akasztja meg már az áradás a munkájukat. rlpad a Duna — írják a lapok, s ennél jelenleg nem is tudunk elképzelni szebb szót. Az ember kiállta a próbát, s ha nem is múlt még el a veszély, de mégis győzelmi híradás ez. Dicséret és köszönet érte a hős árvízi védőknek. T. P.
