Petőfi Népe, 1965. július (20. évfolyam, 153-179. szám)

1965-07-28 / 176. szám

Z. oldal 1965. július 28, szerda Az önbecsapás veszélyes formája Nasszer Egyiptom forradalmáról EGY NAP A KÜLPOLITIKÁBAN JOHNSON elnök úgy látszik, biztosra akar menni — ahogy monda­ni szokás —mert annak ellenére, hogy már egy hete tárgyal bizalmi em­bereivel és katonai tanácsadóival a vietnami háborúról, még kedden sem tette közzé határo­zatait, noha a jelzések szerint tegnap került volna sorra ez az esemény. Mint jelentik most még a két amerikai párt vezetőivel is tárgyalni kíván a vietnami helyzetről. S ennek valóban el is érkezett az ideje. Az amerikai államok kormányzóinak minneapoliisi értekezletén a köz­társaságpárti kormányzók szóvivője bizonyos fenntartásokat hangoztatott. Idaho állam kor­mányzója, Smylie kijelentette, hogy mielőtt va­lamely javaslat megszavazására felszólítanák, joga van arra, hogy nyíltabb tájékoztatást kap­jon a vietnami helyzetről, mint amilyet a kong­resszustól és az elnöktől kapott, illetve kaptak a politikusok. Ezt a követelést hétfőn több re­publikánus politikus is megismételte. Hatfield oregoni kormányzó például kijelentette: „Az el­nök esetleg világháborúba viszi az országot anélkül, hogy döntéseit tanácsadóinak szűk kö­rén kívül bárkivel is megbeszélte volna.” A re­publikánusok azonban csupán a vietnami kér­désben követett módszerekkel nem értenek egyet. 'Walter Lipmann, a neves amerikai pub­licista keddi cikkében kétségbe vonja az erő po­litika helyességét. Rámutat arra, hogy a csend­őrszerepben való tetszelgés bonyolította az Egye­sült Államokat a vietnami válságba. „Ez az el­képzelés az önbecsapás veszélyes formája.” — írja Lippmann. Az Egye­sült Államok képtelen a világ megrendszabá- lyozására és rendkívül ve­szélyes annak elhitetése és kipróbálása, hogy a világ csendőrei vagyunk — folytatja a to­vábbiakban. AZ EGYESÜLT Arab Köztársaság Alexand­riában rendezett ünnepségsorozatot Faruk ki­rály eltávolításának 13. évfordulója alkalmából, ahol Nasszer elnök is beszédet mondott. Több fontos kérdést érintett az EAK kül- és belpoli­tikájára vonatkozóan, és kifejtette nézeteit az egyiptomi forradalomról is. Rámutatott arra, hogy az EAK ellenfelei elfelejtik, hogy a köz­társaságban 13 évvel ezelőtt nem államcsíny, hanem forradalom zajlott le, amply ma is él, mert célja nem a hatalom megragadása volt pusztán a hatalom birtoklásáért, hanem a for­radalom a hatalmat a társadalom átalakítására, gyökeres változások megvalósítására használja fel. Egyiptomban egy élcsapat hajtotta végre a forradalmat, de ez kifejezte a nép vágyait és törekvéseit — mondotta. Majd azzal folytatta, hogy az EAK-ban végbement hatalmas válto­zások nem egy ember nevéhez fűződnék. A for­radalom ellenségei ezért hiába tömének a for­radalom vezetőinek életére. Kijelentette, hogy Irakkal jó a köztársaság kapcsolata, Jemen for­radalmát támogatja az EAK népe. Szíria, Da­maszkusz viszont teret ad az EAK elleni pro­pagandának. Az elnök különösen a szíriai ál­lamcsíny jellegéről beszélt sokat. Johnson szót fogad Két napja jött a hír, hogy füstbe ment egy 50 millió dol­láros amerikai üzlet, melyről a Firestone cég tárgyalt Ro­mániával. Ennek értelmében mfigumigyárat építettek volna a szocialista köztársaságban. Fulbright szenátor, az ame­rikai kongresszus külügyi bi­zottságának elnöke élesen el­ítélte az akciót, mondván, hogy szűk magánérdekek ke­resztülhúzzák a kormány kül­politikáját. Amerikának, mon­dotta, ezzel az üzlettel kellett volna illusztrálnia az ország megváltozott politikáját a szo­cialista országok irányában, s a monopolérdek „megfúrta” az ügyet. A tegnapi New York Times pedig egyenesen felszólította a kormányt, hogy vizsgálja felül, milyen alapon mondták vissza Firestone-ék a gumigyár felépítését. Es tessék! Johnson elnök szót fogad a sajtónak! Íme itt a példa. Az elnök elrendelte a kivizsgálást ez ügyben. Meg­bízta Ball külügyminiszter-he­lyettest, lebbentse fel a fáty­lat arról, hogy miért kénysze­rült az említett cég lemondani a vállalkozást. Netalán még azt is megér­jük, hogy külügyminiszterét is felszólítja Johnson; kérje az ENSZ közbenjárását a vietna­mi válság megoldására —, mivelhogy ezt nem egy cikk és nem egy szenátor, hanem az amerikai többség és világ- közvélemény követeli. B. K. Megnyílt az alom- és hidrogénfegyyerek betiltásáért küzdő világkongresszus Mint a Reuter jelenti, kedden a japán fővárosban megnyílt az atom- és hidrogénfegyverek be­tiltásáért küzdő XI. Világkong­resszus. A kongresszuson 41 or­szág 150 küldötte vesz részt. Carapkin és Foster megbeszélése Kedden délelőtt Szemjon Ca­rapkin és William Foster, a gen­fi leszerelési értekezlet két társ­elnöke egyórás megbeszélésre ült össze. Hírügynökségi jelen­tés szerint a szovjet és az ame­rikai küldött a délutáni ülést megelőzően ügyrendi kérdéseket vitatott meg. A délután megnyíló értekez­letet üdvözölte Johnson ameri­kai elnök és U Thant ENSZ-fő- titkár. Mindketten sikert kíván­tak a tárgyalóknak és intézke­déseket sürgettek a nukleáris fegyverek elterjedésének meg­akadályozására. Általános mozgalom Görögországban Sztrájktörésre buzdít a szószegő kormány Görögországban éjfélkor (ma­gyar idő szerint hétfőn 23 óra­kor) megkezdődött az általános sztrájk. A sztrájk kiterjedésé­ről még nem lehet pontos ké­pet alkotni. A kinevezett hivatalnokkor­mány az esti órákban váratla­nul megváltoztatta korábbi ál­lásfoglalását és törvénytelennek nyilvánította a sztrájkot. Isme­retes, hogy a kormány szóvivő­je a délutáni órákban még azt mondotta, hogy mozgósították Ugyan a fegyveres erőket az esetleges zavargások leverésére, de a sztrájkba nem avatkoznak be. A saját Ígéretét nyomban megszegő kormány azonban nem sokkal kérőbb kiadott nyi­latkozatában arról beszélt, hogy a sztrájkot „anarchiát akaró személyek szítják”. A sztrájk letörése végett a közüzemi dol­gozókat utasították, hogy je­lentkezzenek munkára, külön­ben bírósági eljárást indítanak ellenük. A kormány védelmé­ről biztosította a sztrájktörőket és arra buzdította a munkálta­tókat, hogy bocsássák el mind­azokat az alkalmazottakat, akik nem jelennek meg munkahe­lyükön. Az athéni orvosok, ügyvédek és kisiparosok bejelentették, hogy a hivatalából elűzött Pa­pandreu volt miniszterelnök tá­mogatására ök is csatlakoznak a sztrájkmozgalomhoz. A kormány, hogy m©aakadáT lyozza a munkabeszüntetést, a közüzemekben végzett munka biztosítására katonaságot vezé­nyelt ki. Ennek ellenére, mint a szak- szervezeti szövetség főtitkára, Papageorgiu közölte, a dolgo­zók megmozdulása sikeres volt, a taxisofőrök és a vízművek dolgozói csaknem száz százalék­ban, a távközlési dolgozók 90 százalékban követték a sztrájk- felhívást. Pireuszban a dokk­munkások 60 százaléka szüntette be a munkát, Szalonikiben az építőipari dolgozók 85 százalé­ka, a dohánygyárak munkássá­gának fele lépett sztrájkba. A sztrájkkal párhuzamosan újabb tüntetések is lezajlottak Görögország nagyvárosaiban. Athénben tízezernél több fiatal és építőipari munkás vonult a parlament elé, követelte a hiva­talnokkormány lemondását. „Le a gyilkosokkal! Inkább áll­va halunk meg, semhogy térdre kényszerüljünk... Népkormányt akarunk, nem pedig az ameri­kaiak, a NATO vagy pedig a palota kormányát” — kiáltoz­ták a felvonulók, összetűzésre nem került sor, mert a riadóké­szültségbe vezényelt rendőrség megjelenésére a tömeg fegyel­mezetten szétoszlott. Szalonikiben ötezer főnyi tö­meg vonult az utcára, éltette Papandreu volt miniszterelnö­köt. A hírügynökségek hozzáfűzik még, hogy Görögország más he­lyein is voltak rokanszenvtünte­tésdb Hat helyett öt Tanácskoznak az EGK kliliigyminiszterei BRÜSSZEL. (AFP—Reuter) Az Európai Gazdasági Közös­ség miniszteri tanácsa kedden délelőtt folytatta tárgyalásait. A Franciaország képviselője nél­kül tanácskozó öt külügyminisz­ter ezúttal főként a külkapcso- latok kérdéseivel foglalkozott. Meghallgatta azt a jelentést, amely a Kennedy-forduló vám- csökkantési problémáiról folyta­tott genfi tárgyalásokról szól. Erről a problémáról egyébként Jean Rey, a Közös Piac végre­hajtó bizottságának belga tagja tájékoztatja a későbbiekben a Közös Piacot bojkottáló Fran­ciaországot. A délelőtti megbe­szélésen emellett szó volt Ma­rokkó és Tunézia, valamint Ni­géria közöspiaci tagságáról is. Vita a gazdaságirányítás és tervezés megváltoztatásáról Megnyílt a LEMP Központi Bizottságának plénuma VARSÖ. MTI) Kedden Varsóban megnyílt a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának IV. plé­numa. A részvevőknek szétosz­tották a politikai bizottság be­számolóját a gazdaságirányítás és a tervezés rendszerében foga­natosítandó változtatásokról. Az újabb változtatások lénye­ge a következő: el kell mélyíte­ni a tervezés tudományos jelle­gét és javítani kell a tervezés rendszerét abból a célból, hogy az minél jobban megfeleljen a fejlődés követelményeinek, a vállalatokat fokozottabban kell bevonni a tervek kidolgozásába, nagyobb mértékben kell figye­lembe venni egyrészt az áru- és pénzviszonyokat, másrészt a ter­melés jellegét meghatározó tár­sadalmi szükségleteket; új gaz­dasági ösztönzőket kell alkal­mazni; mind nagyobb lehetősé­get kell biztosítani a gazdasági tevékenység sokoldalú koordiná­lására. A politikai bizottság javasolja^ hogy miután a vállalati alap­szervek párttitkárainak szerepe egyre inkább növekszik, adják meg nekik a központi bizottság instruktorait megillető jogo­kat. A központi bizottság referátu­ma feletti vitaindító beszédet Stefan Jedrychowski, a LEMP Politikai Bizottságának tagja* a Lengyel Állami Tervhivatal el­nöke tartotta. Jedrychowski beszéde után megkezdődött a vita a központi bizottság referátuma felett. Dominikával foglalkozott a Biztonsági Tanács A Biztonsági Tanács hétfő es­ti ülésén Platon Morozov a Szovjetunió képviselője, a Biz­tonsági Tanács e havi elnöke felolvasott egy közösen kidolgo­Léopoldville-i terrorakció brazzaville-i Kongó ellen Vezetők meggyilkolására kaptak megbízást BRAZZAVILLE. (TASZSZ, AP) Massemba-Debat, a brazza­ville-i Kongó elnöke hétfői saj­tóértekezletén bejelentette: a közelmúltban Léopoldville-ből egy terrorista csoportot dobtak át Brazzaville-be azzal a fel­adattal. hogy döntsék meg a kormányt és hiúsítsák meg az első afrikai sportjátékok meg­tartását. A kongói elnök elmondotta, hogy a július 15-ére virradó éj­jel átdobott 32 tagú terrorista csoportnak fel kellett volna robbantania a központi sta­diont, a villanytelepet, elvágni a Brazzaville-ből Pointe Noire- ba vezető utat. A terroristák Ynegbízatást kaptak pánikkel­tésre és vezető személyiségek meggyilkolására. A csoport tag­jai a Mobutu-ejtőemyősök léo- poldville-i táborában kaptak kiképzést. A fegyverek néhány európai állam léopoldville-i nagykövetségéről származtak. A terroristák közül tizennyol­cat elfogtak, egyet megöltek, a többi a Brazzaville környéki er­dőkbe menekült. Massemba- Debat a sajtóértekezleten be­mutatta a terroristáktól elkob- zottt spanyol és belga gyárt­mányú géppisztolyokat, időzít­hető aknákat, pisztolyokat, ké­zigránátokat ég robbanószerke- sete^et, Massembat-Debat végezetül hangsúlyozta, hogy a külföldi hatalmaknak, hiába nevezik magukat képmutatóan Kongó barátjának, nem lesz módjuk­ban hatalomra juttatni a You- iou abbét, akit az 1963 augusz­tusi forradalom döntött meg. zott nyilatkozatot, amely össze­gezi a tanács tagjainak vélemé­nyét a dominikai helyzetről. A nyilatkozat hangoztatja, hagy a Biztonsági Tanács tagjai követe­lik a fegyverszünet betartását, elítélik az emberi jogok durva megsértését a Dominikai Köz­társaságban. „Újra megismételjük, hogy haladéktalanul ki kell vonni az amerikai és egyéb intervenciós csapatokat Dominika területé­ről. Éneikül szó sem lehet a köztársaság belső helyzetének normalizálásáról, a dominikai nép enélkül nem dönthet saját sorsáról” — hangoztatta Moro­zov. A nyilatkozat elfogadása után a Biztonsági Tanács meghatáro­zatlan időre elnapolta üléseit. Rekordszámú napirendi pant az ENSZ-közgyűlés 20. ülésszakán Szeptember 21-én kezdődik a világszervezet következő ülésszaka NEW YORK. (Reuter) Közzétették az ENSZ-közgyű- lés szeptember 21-én kezdődő 20. ülésszakának ideiglenes na­pirendjét, amelyet még az ál­talános ügyrendi bizottságnak és a közgyűlés plenáris ülésé­nek is jóvá kell hagynia. A napirenden újra ott szere­pelnek a hagyományos kérdé­sek, mint például a leszerelés, az atomfegyver-kísérletek, a koreai probléma, a Palesztinái menekültek kérdése, a dél-afri­kai fajüldözés, Nyugat-Afríka helyzete és a gyarmati rendszer elleni harc kérdése, A ciprusi kérdés két változatban is sze­repel a napirendi pontok kö­zött: az egyiket a ciprusi kor* mány, a másikat a török kor­mány terjesztette be. összesen 97 napirendi pontot tartanak nyilván, ami az ENSZ megalakítása óta rekordszámot jelent. * Az ENSZ békefenntartó mű­veletei és az ezzel kapcsolatos pénzügyi problémák tanulmá­nyozásával foglalkozó ENSZ- kü lön bizottság augusztus 16^ tói augusztus 31-ig tartja újabb ülését»

Next

/
Thumbnails
Contents