Petőfi Népe, 1965. július (20. évfolyam, 153-179. szám)

1965-07-28 / 176. szám

Világ pwflttfijfti» egyesüljeieW XX. ÉVFOLYAM, 176. SZÄM 1965. jCtlUS 28, SZEROA Mi történt a négy legnagyobb — Kecskemét, M ém r „ ZIM-rekonstrukció, fél éV OiOff Bajai Hűtőház, bortárolók Több olyan beruházás folyik a megyében, amelynek határ­időre való elkészüléséhez jelen­tősebb népgazdasági érdekek fű­ződnek. Ezekről beszélgettünk Kárpáti Andrással, a Magyar Beruházási Bank megyei fiókjá­nak vezetőjével. — Először az Országos Ba- fomfifeldolgozó Vállalat kecske­méti gyáregységének korszerűsí­tését említem — kezdte Kárpáti elvtárs. — Azért beszélek erről elöljáróban, mert ez az a beru­házás a megyében, amelyen minden mozzanat — a Bács me­gyei Állami Építőipari Vállalat becsületére legyen mondva — a kivitelezési szerződés által előírt ütemben haladt. Most fo­lyik az épületek műszaki átadá­sa, s az őszi szezonban már meg­kezdődhet a termelés az új, modern gépekkel felszerelt baromfielőkészítő és feldol­gozó üzemben. — Mit tapasztalt a banki el­lenőrzés a Zománcipari Művek Kecskeméti Gyáregységének re­konstrukcióján? — Erről is csak jót mondha-i tok — válaszolt a bankfiók ve­zetője. — Ismeretes, hogy a ter­veket késve kapta a Bács me­gyei Állami Építőipari Vállalat. Ennek ellenére minden előké­születet idejében megtett az építkezés megkezdésére, jól kon­centrálta építőgépeit, műszaki és munkásgárdáját, s a munka len­dületesen halad, Ha a Győri Wilhelm Pieck Vagon- és Gép­gyár időben szállítja a vasszer­kezeteket és valamennyi alvál­lalkozó — többek között a Ganz-MÁVAG — ütemesen teljesíti kötelezettségeit, s a be­ruházás tervellátottságát is meg­javítják a tervezett időpontban megkezdhetik a melegüzemi nagycsarnokban a külföldi gé­pek szerelését. A. harmadik igen fontos beru­házás a Bajai Hűtőház, amely az év elején kigyulladt, s ez építését jelentősen visszavetette. A mintegy 11,5 millió forintos tűzkár kijavításának a költség- vetése elkészült és már megkezdték a helyre- állítást is. A 31-es számú Állami Építőipa­ri Vállalat — amint a helyszí­nen tapasztaltuk — megfelelő erőket összpontosított Bajára és a tárolótérnek körülbelül 50 szá­zaléka még az idén elkészül. Jól haladunk az irodaház épí­tésével, ugyanakkor lemaradás mutatkozik a kazánháznál, amelynek készültségi foka a fél­év végén csak 20 százalékos volt. A hűtőház üzembe helye­zését késleltetheti a szennyvíz­elvezető csatorna, amelynek épí­tését sajnos még el sem kezdték. — A megye lakosságának egy részét most legközvetlenebbül a bortárolók építése érinti. Ezek elkészülnek-e határidőre? — A bortárolók építéséről so­kat cikkezett a Petőfi Népe, ily- módon a lakosság előtt sem is­meretlen, hogy.két vállalat.vág megbízva kivitelezésükkel Ki­lenc tárolót a Bács megyei Álla­mi Építőipari Vállalat épít. Ezeknek a terveit is későn kap­ta meg a vállalat, de nagy erőt összpontosított az építkezésre. Ennek köszönhető, hogy a már­ciusban még csak kijelölt 9 munkahely közül június 30-án a kiskunmajsai 70, a keceli 70, a bácsalmási 60, a szabadszállási 60, a csátaljai bortároló építé­sének készültségi foka pedig 55 százalékos volt. Ezeken a helye­ken minden remény megvan ar­ra, hogy augusztus végén tárolóké­pes állapotban lesznek a bortartályok. Sokkal rosszabb a helyzet az ÉM 31-es Állami Építőipari Vállalatra bízott három bortá­roló építkezésén. Jánoshalmán tíz, Csengődön 15, Izsákon 20 százalékát végezték csak el a munkának az első félévben. A 31-es építőknek nagyobb mun­káslétszámot kell ezekre a mun­kahelyekre irányítani és sürgő­sen meggyorsítani az építkezés fiz utolsó állomás Lyukacsos falú vaskosarak­ban érkeznek a zöldbabbal töltött üvegek a konzervüzem­ből a sterilezőbe. Bakos István apró kézmozdulatait engedel­mesen követi a DEMÁG-emelő és a következő pillanatban már el is tűnik a törékeny rakomány az autokláv gőzölgő torkában. A szezonban napon­ta hat vagon zöldbabkonzer- vet készítenek a Kecskeméti Konzervgyárban. (Pásztor Zoltán felvétele.) ütemét, hogy a népgazdaság szá­mára igen fontos bortárolók szeptemberre töltőképes állapot­ban legyenek. Helyes lenne, ha ehhez a helyi szervek minden tőlük telhető segítséget — mun­kaerő-toborzás stb. — megadná­nak, — mondotta befejezésül Kárpáti elvtárs, N. O. Hsat hőiMsp erfatt 136 millió forint előleg tsz-einkben Megyénk termelőszövetkezeti gazdaságaiban a közös munká­ban részt vevő tagok rendszere­sen havonként kapnak pénzelő­leget. Az év első felében 136 millió forintot fizettek ki nekik a közös kasszából, 25 millió fo­rinttal többet, mint az elmúlt év azonos időszakában. A hartai. közös gazdaságok példájára mind több tsz-ben al­kalmazzák a havonkénti kés»» pénzfizetést. Ez esetben az el­végzett munka ellenértékének a 70 százalékát kapják kézhez a gazdák, a többihez pedig év vé­gén egy összegben jutnak hozzá. A szövetkezeti gazdaságok zö­mében azanban minden munka­egység után átlagosan 10—15 fo­rint előleget kaptak a tagok. , 4 vasúti síneket elvitték a dzsungelbe Szárazföldi közlekedés nincs H Városok blokád alatt Hallgatnak a Phantomról ü Hat légitámadás a VDK ellen SAIGON. (MTI) Saigoni jelentések szerint hét­főn az amerikai légierő hat tá­madást intézett a VDK terü­lete ellen, a keddre virradó éj­szaka pedig az Indepedence amerikai repülőgép-anyahajáról felszállt gépek két kisebb cso­portban bombázták Dong Hói körzetét és egy Hanoitól 100 ki­lométerre délre fekvő átkelőhe­lyet. Az észak-vietnami hírügynök­ség Hanoiból érkezett jelentése szerint a hétfői légitámadások során két amerikai gépet lőtt le a VDK légvédelme, s ezzel az 1964. augusztus 5-e óta megsem­misített gépek száma 406-ra emelkedett. Saigonban az amerikai ható­ságok teljes hallgatásba burkolóz­tak a Phantom F—4C típu­sú amerikai repülőgépről, amelyről korábban azt állítot­ták, hogy szombaton minden va­lószínűség szerint légelhárító rakétával lőtték le Hanoitól 65 kilométernyire. Hétfőn egy ame­rikai katonai szóvivő sajtóérte­kezletét, amely ezzel a kérdés­sel foglalkozott volna, váratla­nul lemondták. A keddi dél-vietnami katonai közlemény szerint hétfőn csak csekély harci tevékenység folyt az országban — az AP saigoni tudósítása viszont egy hosszabb időszak eseményeit elemezve rá­mutat, hogy a dél-vietnami szá­razföldi közlekedési hálózatot a partizánok gyakorlatilag hasz­nálhatatlanná tették. A vasútvonalakat felrobban­tották, a hegyi utakon hatalmas fákat döntöttek ki és ezzel torlaszol­ták el a közlekedést, másutt né­hány méterenként árkok szab­dalják keresztül az utakat. A hidakat felrobbantották a sza­badságharcosok, a vasúti síne­ket elvitték a dzsungelba. A í Vietnam belső részén fekvő vá- i rosokat gyakorlatilag gazdasági • blokád zárja el a külvilágtól: a • legtöbbjüket csak légi úton* ■ vagy erős fegyveres őrséggel ■ biztosított konvoj segítségével lehet elérni. A kormányerők i nagy erőfeszítésekkel megnyít- : ják az utat nappal, de éjszaka ; ismét le kell mondaniok ellen­őrzésükről. Az ország középső i részére nehezedő nyomás vala­melyest enyhült az elmúlt hé­ten, amikor is 10 000 katona tar­totta fenn a forgalmat a 19-es számú úton, s ezalatt 1000 ton­na utánpótlást szállítottak Plei- kuba. Azóta a csapatok elvo­nultak és az utat ismét a partizánok ellenőrzik. Az észak-vietnami hírügynök­ség jelentése szerint a július 11-vel Végződő héten a szabad­ságharcosok Quang Ngai tarto­mányban 12 ellenséges helyőr­séget semmisítettek meg és tíz­ezer embert szabadítottak feL te A Szovjetunió támogatja az afrikaiak törekvését Ebéd Sekou Touré tiszteletére MOSZKVA. (TASZSZ) Kedden a Kreml nagypalotá­jában az SZKP Központi Bi­zottsága, a Legfelső Tanács El­nöksége és a kormány ebédet adott Sekou Touré guineai el­nök tiszteletére. Az ebéden megjelent Leonyid Brezsnyev. Alekszej Koszigin, Anasztasz Mikojan és több más szovjet vezető. Leonyid Brezsnyev beszédé­ben üdvözölte a guineai nép képviselőit. Hangsúlyozta, hogy a Szovjetunió támogatta és a jövőben is támogatni fogja az afrikaiak törekvését, hogy az egész afrikai földrészen végle­gesen felszámolják a gyarmati és a fajgyűlölő rendszert és meghiúsítsanak minden új-atíb 1 gyarmaíositási kísérlet.

Next

/
Thumbnails
Contents