Petőfi Népe, 1965. július (20. évfolyam, 153-179. szám)
1965-07-22 / 171. szám
4. oldal 1965. július 22, csütörtök N A P T A R | 1965. július 22, csütörtök. Névnap: Magdolna. Napkelte: 4 óra 9 perc. . Napnyugta: 19 óra 32 perc. — A népfront és a TIT megyei saerveze- tének egyik legjelentősebb, most kibontakozó közös akciója, hogy a két szerv országos központja kezdeményezésére a megye 37 termelőszövetkezetében végeznek részletes gazdaságszervezeti és szociológiai vizsgálatokat. A felmérésiben mintegy 180 társadalmi aktíva működik közre. — ÚJ TANYAI FILMKLUB. A kecskeméti határ legújabb tanyai filmklubja o borbási Vörös Csillag Termelőszövetkezetben alakult meg, ahol a Bakfis című lengyel filmvígjáték vetítésével július 24-én kerül sor az első előadásra. — A közelmúltban adtuk hírül, hogy jelentős társadalmi ösz- szefogás segíti a kiskunhalasi felsővárosi óvoda kibővítését. A szakemberek és a társadalmi munkások ösz- szefogása nyomán a 70 helyett 120 kisgyermeknek otthont adó óvoda már tető alá került. niatür — Az elmúlt három hónap alatt több mint 555 ezer forint kártérítést fizetett ki az Állami Biztosító magán- személyek épület- és háztartási biztosítására. — A jövő évben megoldódik Kalocsa, Kiskunfélegyháza és Kiskőrös vízellátási gondja. A három helységben ez év végéig befejeződik a víztorony építése és a jövő év elején sor kerül üzembe helyezésükre. — SZABADTÉRI filmvetítés keretében „Utazz velünk” címmel július 24-én földrajzi filmet mutatnak be a kecskeméti Szabadság téren. — OLVASÓ FALU. Az alpáriak 764 napilapot járatnak, így a községben lakó 1200 család 63 százaléka rendszeres újságolvasó. Hitelvásárlási könyvek A nagy amerikai kereskedelmi cégek legújabban a hitelvásárlási könyvek rendszerével csábítják magukhoz a vásárlókat'. Mint a Financial Times című angol lap írja, az Egyesült Államokban jelenleg több mint 18 millió hitelkönyv-talajdonos van- Ezekre a könyvekre árut lehet vásárolni és különféle szolgáltatásokat lehet igénybe venni — hitelben. Útmutató banktisztviselőknek Angliában a banktisztviselőknek gengsztertámadás esetére szóló instrukciókat adtak ki. Az útmutatóban effajta hasznos tanácsokat olvashatunk: „A támadók jelenlétében lehetőleg ne mosolyogjon és kerülje a szarkasztikus arckifejezést. A gengszterek érzékeny és ingerlékeny emberek ... A „kezeket fel!” kiáltásra haladéktalanul emelje magasba a kezét. Ha parancsot kap, hogy töltse meg a gengszterek zsákjait pénzzel, a legkisebb címleteket söpörje a zsákokba!’! Férfiak csak fürdősapkában látogathatják az anglia! Coal wille nyilvános strandjait. A városatyák ezzel a rendelkezéssel eleget tettek a nők kívánságának, hogy a sokszor hosszabb hajú férfiakat is kötelezzék fürdősapka viselésére. Aruház — kutyák részéire Rómában a kutyák számára új áruház nyitotta meg kapuit. Az élelmiszerosztályon csontokat és különleges konzerve- ket lehet vásárolni, míg a rövidáruosztályon szíjakat és más bőrárukat kínálnak. Van lllatszerosz- tály és könyvrészleg is. A könyvek preparált oldalai különböző étvágy- gerjesztő illatokat árasztanak: csontok, máj, iuislsv.es illatát* . — Júliustól december végéig valamennyi megyében népi ellenőrök százai kísérik figyelemmel a második félév szállítási feladatainak megoldását. Tanulmányozzák, hogy a különböző irányító szervek és a munkában részt vevő vállalatok, egységek kellőképpen felkészültek-e a múlt évinél csaknem 8 százalékkal nagyobb kötelezettségek teljesítésére. A megyei népi ellenőrzési bizottságok ezekben a napokban elsősorban a betakarítással kapcsolatos szállítások sorsát kísérik figyelemmel. Indiának is lesz tv-je A kormány már jóváhagyta azt a nagyszabású tervet, hogy tv-állomásokkal hálózza be a 16 szövetségi államot. Az adás a legfontosabb 14 nyelven történnék. A költségek kb. 75 millió font sterlinget tesznek ki, s az egész hálózat húsz év alatt készülne el o° 9'/» Ülésezett a NEB Tegnap délelőtt kilenc órakor ült össze Kecskeméten a városi tanács székházában a megyei Népi Ellenőrzési Bizottság, hogy megtartsa rendes havi ülését. A résztvevők ezúttal három napirendi pontot vitattak meg. Először a 3094/ 1964-es számú, az építőiparra vonatkozó kormányhatározat végrehajtásának ellenőrzéséről készült beszámolót beszélték meg, majd különböző kérdésekről szóló elnöki tájékozható következett. Harmadik napirendi pontként a kulturális és propaganda célokat szolgáló főbb előirányzatok célszerű felhasználásával, továbbá az 1965-ös év második felében az áruszállítások zavartalan lebonyolításával kapcsolatos vizsgálatok megindításáról volt szó. fi tavalyinál 80 millió forinttal több értékű mezőgazdasági áru flutós-találkozó Debrecenben A vidéken váltott gépkocsinyeremény-betét- könyvek első vidéken megrendezésre került sorsolását augusztus 20-án Debrecenben bonyolítja le az Országos Takarékpénztár. Ebből az alkalomból az OTP és a Magyar Autóklub közös rendezésében nagyszabású céltúrás autós-találkozóra is sor kerül Debrecenben. A találkozóra Hajdú-Bihar, Bács-Kiskun, Békés, Borsod, Csongrád, Heves, Szabolcs és Szolnok megye autótulajdonosait várják, s közöttük egy 5 ezer forintos gépkocsinyeremóny-betétkönyvet sorsolnak ki. A céltúrára való jelentkezés feltételeiről, a részletes programról a helyi autóklubok, illetve az OTP ad tájékoztatást az érdeklődőknek. Az USA „békenagykövete”. (Chicago Son-Times karikatúrája.) Sokemeletes temető Olaszországban az igen magas földárak miatt óriási összegbe kerül sírhely. Nanűa Vigo építész nemrég eredeti ötlettel állt elő. Húszemeletes felhőkarcoló temetőt tervez. Az építményben „jutányos áron” legalább 14 ezer embert lehetne eltemetni. A Vatikán jó váhagyását már megkapta. Az első ilyen temető Rossano olasz városkában épül fel. A tervező optimista. — A tompái Szabadság Tsz-ben gyors ütemben halad a kalászosok betakarítása, őszi árpából 16 má zsán felüli a holdanként! átlagtermés. A nagy hozamú szovjet búzafajták ugyancsak jó termést ígérnek, így ezekből holdanként átlagosan 22 mázsára számíthatnak. (Dózsa György gyakornok leveléből.) Hatékony szer Az Amerikai Orvosegyesület folyóirata arról ad hírt, hogy a pennsylvá- niai egyetemen sikerült eredményes szert kidolgozni a kopaszodás ellen. Az eljárás abból áll, hogy naponta testosteron hormonnal kenik be a kopaszodó fejbőrt. Reménykednek abban, hogy a testosteronból komoly hajnövesztő szert lehet előr állítani. — A kubai népek barátsága intézet meghívására szerdán Méhes Lajosnak, az MSZMP KB tagjának, a KISZ KB első titkárának vezetésével háromtagú magyar küldöttség utazott Havannába. A küldöttség tagjai: Kovács Tibomé, a Magyar Nők Országos Tanácsa VB tagja, a Tükör helyettes főszerkesztője, és dr. Jandek Géza, a SZOT termelési osztályának vezetője. Mikor szabad hazudni Az Osservatore della Domenica, a Vatikán hetilapja kifejti, hogy az egyház megbocsátja a hazugságot akkor, ha az, aki a hazugságot elkövet te, bevallja, hogy mennyivel emelkedett így a jövedelme — és teljesíti magasabb adófizetési kötelezettségét. Várható időjárás csütörtök estig: változó mennyiségű felhőzet, többfelé újatjb zá* por, zivatar. Mérsékelt, a zivatarok idején átmenetileg megélénkülő szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 24—28 fok között. Elkészült megyénk első félévi felvásárlásának a mérlege. — Eszerint az elmúlt hat hónap alatt csaknem 600 millió forint értékű — a tervezettnél 9,1 százalékkal több — mezőgazda- sági jellegű árut értékesítettek a termelőszövetkezetek és a háztáji gazdaságok. Főként sertésből és vágómarhából volt gazdag a felhozatal. Az előbbiből például 640, vágómarhából pedig 64 vagonnal többet vásároltak fel, mint az elmúlt év azonos időszakában. Ezenkívül baromfiból és tojásból is jó volt a felhozatal, ösz- szeségében 80 millió forint értékű áruval többet értékesítettek, mint 1964 első felében. A kedvezőtlen kitavaszodás — ami körülbelül három héttel késleltette a kertészeti növények beérését — hátráltatta a zöldség- és gyümölcsfélék felvásárlását. A tervezettnél 400 vagonnal kevesebb — mindösz- sze ezer vagon — terményt vásároltak fel július elejéig. Borból viszont — miután az idei termés is jónak ígérkezik — több mint negyedmillió hektolitert értékesítettek a megye szőlővel rendelkező termelő- és szakszövetkezetei. A helyi piacokon is gazdag a felhozatal. A háztáji gazdaságokon kívül a termelőszövetkezetek is sok terményt, mező- gazdasági terméket értékesítenek helyben. A szakemberek véleménye szerint a megyénkben forgalomba hozott és elfogyasztott termények mennyisége majdnem ugyanannyi, mint amennyit a központi készletbe adtaik. Több mint ötezer hízó a jánoshalmi sertéskombinátban Az idén először teljes kapacitással üzemel Jánoshalmán megyénk egyik legnagyobb tsz- közi sertéskombinátja. Az új telepen több mint ötezer sertést hizlalnak meg ebben az évben a közfogyasztás céljára. Eddig 2200-at már értékesítettek is — és majdnem 3300 hízik az ólakban. A hizlaldákban folyó munkát többnyire gépesítették. Csupán néhány ólba hordják még mindig vödörrel az eledelt. Ez egyébként módot ad arra, hogy a régi és az új etetési rendszer költségeit tanulmányozhassák, illetve egymással szembeállíthassák. Megállapították, hogy a pneumatikus etetővel ellátott ólakban kétszer annyi sertést tudnak ellátni a gondozók, mint ott, ahol a hagyományos módszerrel etetnek. Emellett az önetetős rendszer alkalmazásával nemcsak csökkennek a költségek, hanem az állatok gyarapodása is egyenletesebb, gyorsabb. Ennek tudható be az is, hogy az idén a tervezettnél 80 fillérrel kevesebb összeget fordítanak egy kiló sertéshús előállítására. A telep önállóan tevékenykedik a hízóalapanyag előállításában is: 550 tenyészkoca biztosítja a szaporulatot. Kétéves műsortervet állított össze a kalocsai értelmiségi klub A kalocsai értelmiségi klubban a megalakulás óta évente átlagosan 40—45 ismeretterjesztő előadás hangzott el. Ezeknek célja az általános műveltség emelése, a szakmai ismeretek gyarapítása, s nem utolsósorban a szocialista tudat kialakításának segítése: a munkaerkölcs, a közösségi szellem, a hazafiasság, az internacionalista eszmék terjesztése. Mivel Kalocsa művelődésügyi intézményei most kétéves tervet állítanak össze, az értelmiségi klub is az 1965—66, valamint 1966—67-es idényre készíti elő a programot. Folytatódik a nagy sikerű drámaest- sorozat, továbbá több helytörténeti előadás. A megkezdett zenei előadások kiegészítésére film- és televízióműsorok megvitatása is szerepel a klub tervében. Szó lesz az őszi-téli ismeretterjesztési idényben a modern építészetről és a lakásról, a termelőszövetkezet és állami gazdaság, mint nagyüzem működéséről, az ott dolgozók életéről, a műanyagokról, az atomról és magkémiáról, az öntözésről, az idegrendszer kopásáról (stressz), a rák gyógyításáról stb. A gazdálkodás nemzetközi kérdéseiről, továbbá a munka-1 erkölcs társadalmi és családi vonatkozásairól, a szomszédos népek irodalmáról, a magyar szellemi exportról (feltalálók, tudósok, sportemberek, mérnökök, karmesterek külföldi posztokon) beszélnek maid kiváló helyi és meghívott előadók. Kirándulásokat tervez az értelmiségi klub a Szelidi-tóhoz, a gemenci erdőbe, a bajai csillagvizsgálóba és Sopronba. Az eddig 31 taggal működő Katona István Társaság, valamint a 135 fős fiatalok köre és a 24 tagú műszakiak csoportja mellett az értelmiségi klub szeretné megalakítani a helyi mezőgazdasági szakemberekből az agronómusok szakcsoportját. Az orvosok, pedagógusok és jogászok körének megalakítása pedig szakmai kezdeményezők szervező munkáját várja. Bozsó Ferenc Megyei úttörők Sikondán Sikondán üdül a csikériai, kunbajai és bácsszőlősi általános iskolák mintegy 90 úttörője. Utánuk száz tompái kisdiáklátogat el a festői szépségű Ba- ranya megyei kirándnlóbnig«» 25 éve, 1940. július 22-én halt meg Marczali Henrik történetíró. Hazai és külföldi egyetemeken folytatott , tanulmányai után, egész fiatalon, 19 éves korában avatták doktorrá. Középiskolai tanár korában választotta tagjául, 1893-ban, a Tudományos Akadémia, két évvel később a Budapesti Tudományegyetem tanára lett, amíg a Tanácsköztársaság bukása után az ellenforradalom megfosztotta katedrájától. Kiterjedt és sokrétű munkássága során, többnyire önálló kutatásokon alapuló, nagyszámú művei .gazdagította az oknyomozó történelmet. A magyar történelem csaknem minden korszakához alapos fel- készültségről tanúskodó értekezésekkel; tanulmányokkal, nagyobb szabású munkákkal járult hozzá és kiváló művelője volt a világtörténelemnek is. .Munkássága külföldön szintén becsülték. Szerkesztette a legnagyobb terjedelmű magyar történelmi munkát, a 12 kötetes Nagy Képes Világtörténelmet, amelynek felét, az újkort tárgyaló hat kötetét maga írta. — Két városi és egy járási tanácsunk végrehajtó bizottsága ülésezik holnap. A Kalocsai Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága a költség- vetés és városfejlesztés, valamint az adóbevételi terv teljesítésének első félévi eredményeiről tárgyal, a Kiskunhalasi Városi Tanács V. B. ülésén az első félévi KöFA-munkáról szóló beszámoló mellett a város részletes rendezési tervének módosításáról is tanácskoznak. A Bajai Járási Tanács V. B. pedig az adótervek teljesítése mellett a felvásárlás első félévi eredményeiről tárgyal.