Petőfi Népe, 1965. június (20. évfolyam, 127-152. szám)

1965-06-13 / 138. szám

I helytörténeti kutatás egyes kérdései

Az alábbiakban részeteket közlünk dr. Wekker Dániel, a Petőfi Népe fő- szerkesztőjének a Kecskeméten megrendezett leg~ újabbkori múzeológus- helytörténész konferencián elhangzott előadásából.

Nagyon örülünk, hogy a Legűjabbkori Történeti Múzeum városunkban rendezi kétnapos konferenciáját. Ebben a biztatás szándékát látjuk, ami bizony nagyon elkel az eddiginél egységesebb szemléletű, úgyis mondhatnám, hogy marxista— leninista helytörténeti kutatásnak. Miért használom a biztatást kifejezést? Alapvetően azért, mert hivatásos történészek és helytörténeti kutatók, a legújabbkori történet fontos eseményeinek teljes ismeretére igyekvők a követel oldalon még sok mindent tartanak nyilván. Az adósságot törleszteni kell és ennek a törlesztésnek fontos, ha nem is elsőrendű tényezője a helytörténeti kutatás és az ennek nyomán született feldolgozások.

Bizonyára sok megfogalmazás illette már, de véleményem szerint a helytörténeti kutatás helyét, szerepét, jelentőségét — a lokális érdeklődés kielégítésén túl — úgy kell felfogni, hogy egy-egy témakör, történelmi esemény, korszak precíz országos képének kialakítása, értékelése és sok adatra támaszkodó szintetizálása feltételezi a helyi, valósághű adatfeldolgozást, így kap vagy kaphat az országos szintű történetírás eleve nemes nyersanyagot a meggyőző és maradandó történeti művek szerzéséhez. Ez nemcsak szélesebb panorámát alakít, hanem jó kontroll az országos szinten dolgozó hivatásos történészek számára. Ezért is bizonyítom az országos és a hely- történeti kutatás, feldolgozó munka szoros kapcsolatát, amelyet mihamarabb egy átgondoltabb programba kellene foglalni.

A helytörténeti kutatás igaz — legalábbis a megyében — még nem produkált sokat, mégis az a véleményem, hogy nagyobb figyelmet és több támogatást igényelne. Lehet erre azt mondani, hogy munkájával és létével vívja ki a törődést, de azt hiszem, ennek kivárásával nem jutnánk különösebben előre, illetve a helytörténeti munkálkodás továbbra is magára hagyott, dezorganizált vállalkozás maradna.

Milyen támogatásra gondolok?

1. Létrehozni — társadalmi szervként — a helytörténeti kutatással és kutatókkal céltudatosan foglalkozó szervet. (Ez lehet a népfrontbizottságokban is, a fontos, hogy vitális szerv legyen.)

2. Az egységes szervezeti keret lehetővé tenné az egységes szemlélet kialakítását, amire olyan nagy szükség volna, hiszen a helytörténeti munkák a felfogásokat illetően nagy tarkaságot tükröznek. Többnyire a régmúltba vesznek, és számos bizonytalankodási tényező — és ez politikai bátortalanság is — miatt alig-alig mernek hozzányúlni a Tanácsköztársaság bukása utáni és még kevésbé a felszabadulás utáni időszakhoz.

3. Legyenek nyilvántartva a helytörténeti és tényleg fontos témákkal foglalkozó kutatók. Igazolvány birtokában kapjanak megkülönböztetett elbánást a könyvtárakban* * levéltárakban. Különösen fontos volna a könyvtárközi kölcsönzés biztosítása és a lebonyolítás gyorsítása. A nagyobb feladatokra vállalkozókat, mivel más foglalkozást űző, társadalmi munkásokról van szó — meghatározott ideig tartó szinekúrával kellene támogatni művük befejezéséhez. Ezt természetesen csak bizonyos minősítés után volna indokolt megtenni.

4. Gondoskodni kellene a

helytörténészek segédanyaggal való ellátásáról. Időnként konferenciákat kellene részükre tartani. Témákat — különösen, amelyek az országos történet- írás szempontjából nagy fontosságúak — kellene adni számukra, hogy ne — mint egyesek — évszázadokat akarjanak átfogni, aminek egyszerűen semmi értelme.

5. A Bács-Kiskun megyei Tanácshoz hasonlóan pályázatokat kellene kiírni, ami ugyancsak nagy ösztönzést adna. Már most felhívom a figyelmet a proletárdiktatúra kikiáltásának 50. évfordulójára. Ne legyen hazánknak, megyénknek egyetlen helysége sem, ahol a magyar történelemnek ez a felszabadulásunkig legnagyobb eseménye feldolgozást ne kapna.

Azt hiszem, megállapíthatjuk, hogy a hazánk felszabadulásának 20. évfordulójára való készülődés nagy lendületet adott a helytörténeti kutatómunkának. Ez kifejezésre jutott a kiállításokon szereplő gazdag doku- mentális anyagban, a vasta- gabb-vékonyabb helytörténeti munkákban, a szereplők hiteles emlékezéseinek összegyűjtésében, amihez kapcsolódik még az úttörők színes, érdekes munkája is. (Az erre az alkalomra készült monográfiák közül megyénkben kiemelkedik a kiskunhalasi.) Ebben a mozgalmas serénykedésben bennfoglaltatik a felszabadulás nagy történelmi ténye iránti elismerés, de az a felismerés is, hogy tovább nem halasztható a felszabadulás körülményeinek tisztázása, a fasizmus 25 éves rémuralmának mérlegre tétele, a kommunista és más pártok megalakulásának és az újjáépítés nagy munkájának megkezdése, körülményeinek feltárása. Mindennek nélkülözhetetlen alkotóeleme természetesen a baloldali erők a felszabadulás előtti ténykedése, szerveződése, az antifasiszta harc kibontakozása és a népi demokratikus forradalom érlelődése. A gyűjtőmunkát nagyon megnehezítette, hogy a dokumentális anyag nagy része elveszett, egyrészt a háborús enyészet, másrészt elsősorban a terhelő adatokat eltüntető érdekeltek részvételével. És amit ugyancsak nélkülözünk: közvetlen a felszabadulás után a hivatalos tényezők legkisebb gondja volt feljegyzések készítése, illetve az események regisztrálása. A lapok is későn indultak meg.

A kutató számára legtöbbet adtak a kezdeti időkben szerepelt emlékezők, akiknek száma — mivel az induláskor sok volt az idős, elsősorban 19-esek — nagyon megfogyatkozott. Ez egyben azt is jelzi, hogy a munkában egy pillanatnyi szünet sem lehetséges. Ne várjunk a felszabadulás 25. évfordulójára, hanem mindaz, ami mostanában megkezdődött, töretlenül folyjék tovább.

A helytörténeti feldolgozásokat mindezeken túl azonban egyéb körülmények is indokolják és sürgetik. Ezek bizonyosan nem mindenütt hatnak egyformán, de Kecskeméten testesebben jelentkeznek. A felszabadulás előtti múltra nagyjából még két generáció emlékezik. S közülük — különösen a kispolgárság — még mindig hordoz magában bizonyos illúziókat a valamikori rend és vezetőivel kapcsolatosan. Ebben kimondatlanul benne van a mi eddigi fogyatékos helytörténeti munkánk, nevezetesen az, hogy sok helyütt, így Kecskeméten sem végeztük el — a felszabadulás utáni közvetlen időkben a felfokozott jélzőhad járatom kívül — az alapos feltáró és leleplező munkát. Vannak, akikben még szinte csorbítatlanul él a „tulajdonképpen jót akartak” felfogás, amit Kecskeméten még elfedett a közös sors azáltali hangoztatása, hogy csak az számított

Szalontai György: Indulás.

ÉL EGY MADÁR...

A tengeren túl, kék üveghegyen, él egy madár, a neve szerelem, rubint a csőre, és a két szemén gyémántos tűzben szikrázik a fény. A szárnya zöld, hegyén rózsás pihe, alatta forrón ver piciny szíve, és mint a villám, lecsap hirtelen, viharból, fényből jön a szerelem.

Egyszer már láttam, volt egy pillanat, szívemre ült, s azt hittem itt marad, utána kaptam gyorsan, és kezem átfogta kicsiny testét melegen, vergődött, karmolt, és az átkozott, tenyeremben verébbé változott, igaz valója eltűnt, messzeszállt, talán egy más szív fölött muzsikált.

Elfogni őt, bezárni nem lehet, akár a fényt, vagy nyargaló szelet, csupán a vágy oly szárnyaló, szabad, hogy utolérje azt a madarat, a színe, hangja, mindig újra más, meseszerű, különös és csodás ... és fönt lakik a kék üveghegyen — az a madár... a neve: szerelem.

Várnai Zseni

Allah akhbar

rosrészt, mert már nem sokáig látni az EAK-bam ilyesmit, hiszen már a közeli jövendő felszámolja.

Mind beljebb kerültem az ódon negyedben. Egy helyen azután nagyot kellett kerülnöm, mert egy óriási sátort állítottak fel, s az teljesen lezárta az egyébként is szűk utcát.

— Valaki meghalt — világosítottak fel — s a hozzátartozók, barátok itt siratják el a megboldogultat. Gazdagon terített asztalok mellett. Azt mindenki természetesnek tartja, hogy az utcákat ilyenkor — szükség törvényt bont — lezárják.

Megkerültem a lezárt utat, s egy ház nyitott kapujában megálltam. Fiatal férfi közeledett, jól öltözötten, európai ruhában.

Udvariasan köszöntött, majd bemutatkozott.

— Ahmed — nyújtotta a kezét. — Honnan? — s látva hogy idegen vagyok, választ sem várva beszélni kezdett.

— Barátom — mondotta — sajnos, ez a városrész még így fest. S ha ezeken a köveken jár, tudnia kell, hogy én, noha harmincéves sem vagyok, még ismertem a koldusgyártót. Azt az embert, aki az itt élő családok tizenvalahányadik egészséges gyerekének eltörte a lábát, kitekerte a kezét, egy életre eltorzította a szerencsétlent, hogy legyen indoka a koldulásra. Azután ebből élt a család. Micsoda világ volt az! De a koldusgyártó munka nélkül maradt, s vele együtt eltűnik ez a negyed is.

Néztem újdonsült ismerősömet, Ahmedet. Meggyőződéssel beszélt, meggyőzően. Igaza volt. Egy évtized nem tüntetheti el évszázadok szomorú örökségét. Invitált volna a házba, hiszen az arabok híres vendéglátók, de abban a pillanatban a közelben hangszóró reccsent:

— Allah akhbar! — Allah hatalmas! — dörögte a közeli mecset karcsú tornyáról a müezzin hangja, majd monoton énekbe kezdett.

— Jöjjön! — szólított Ahmed — nézze meg az imára gyülekező hívőket.

Szótlan követtem Ahmedet a mecsetbe. A bejáratnál mozdtuA világ legrégibb egyeteménél, az A1 Azharinál szálltam ki a taxiból, a hárommilliós metropolis, Kairó legáltalánosabb közlekedési eszközéből. Az ősi A1 Azhar-mecset falai mellett indultam el egy nevesincs szűk sikátoron át az egyik külvárosnak számító városrészbe. Európai emberre az egzotikum erejével hat ez a régmúltból itt felejtett városnegyed szűk ut- ! cáival, gyermefchad zajától han- ; gos sikátoraival, egykedvűen ; álldogáló tevéivel, szamaraival, ■ s lépten-nyomon földön kucor• gó árusaival.

A házak kapualjaiban, vagy ; bejárattá szélesített ablakaiban ; halsütők, pékek, takácsok, — > agyagformálók, szabók, edény- ! foltozok tanyáznak. Arab bará- ! tóm hívta fel a figyelmemet, lá- ! fogassam meg ezt az ősrégi váembernek, akinek szőlője volt; miért is minden vezető, tisztviselő, katona, ügyvéd, bíró ki- sebb-nagyobb szőlőterülettel rendelkezett. Ehhez egyesek még azt is hozzátették, hogy Kecskeméten már régen demokratikus földbirtokviszonyok vannak, hiszen nem volt feudális nagybirtok, illetve nagybirtokos. Ez tényleg — legalábbis szó szerint — igaz, de ezzel az illú- zóival is szembe kell nézni. Kecskemét nagybirtokosa a város volt több tízezer hold erejéig, amelyet több ezer kisha- szonbérletként hasznosítottak. A kishaszonbérlőt ezáltal egy földesúr vagy intézője helyett egy egész városi hierarchia — nemcsak bérlete, hanem saját földje erejéig — tartotta kézben.

Tapasztalat van arra. hogy ezekben a — legalábbis a történelmi események értékelését illetően — felvilágosulatlan rétegekben, ha megismerik a valamikori idők józan hangú, érvelő történetét — a dolgok belső logikája következtében — növekedik tudatukban a régi és az új világ közötti kontraszt, fokozódik a politikai tudatosság, a szocialista rendszer tisztelete és becsülése. így hát a helytörténeti munka általában, de ebben a vonatkozásban is szervesen illeszkedik abba a széles fronton hömpölygő eszmei oífenzívába, amely a párt tudatos harca az emberek szocialista tudatának nagyobb iramú kialakítása érdekében, és jól szolgálja a Központi Bizottság ideológiai irányelveiben közzé- ! tett célkitűzéseket is.