Petőfi Népe, 1965. június (20. évfolyam, 127-152. szám)

1965-06-13 / 138. szám

i. oldal 1965. június 13. vasárnap & n N A P T A B 1965. június 13, vasárnap. Névnap: Antal. Napkelte: 3 óra 46 perc. Napnyugta: 19 ór* 42 perc. — A Posta Központi Járműtelep PA 01—14 rendszámú személygép­kocsiját vezette Pető János, harminckilomé­teres sebességgel ha­ladt, mégis összeütkö­zött Kecskemét belte­rületén a vele azonos irányban haladó kivi- lágítatlan kézikocsival, amely nekivágódott a szemből érkező AC 31 —11 rendszámú gépko­csi elejének. A kéziko­csit vezető Marozsi Já­nos könnyebben meg­sérült. — KISZ-fiatalok klubdélutánját rendezi meg ma délután négy órai kezdettel a Kis­kunhalasi Gőzön Ist­ván Művelődési Ház. Este , táncmulatságra kerül sor. ffiniatür Hitler-szobor — a templomban A bajorországi Bamberg egyilc katolikus templo­mában felállitották Adolí Hitler szobrát a „gyűlö­let” és a „kapzsiság” szimbolikus alakjai mellé harmadiknak — a hata­lommal való visszaélés szimbólumaként. Csavargóöntudat Nem kevesebb, mint 4(H) ezer csavargót tartanak nyilván az NSZK-ban. A csavargók jobbára fiatal emberek, nem is igen tartoznak a bűnözők kö­zé, inkább sok közöttük az alkoholista. Furcsa no­mád életmódjuk indoko­lására azt szokták felhoz­ni, hogy képtelenek elvi­selni még a legenyhébb beleszólást is az életükbe. Egy rádió — 10 perc Érdekes újdonságot dol­goztak ki az egyik cseh­szlovák tervezőintézet szakemberei: tranziszto­ros rádiókészülékük tíz perc alatt összeszerelhe­tő. A vevőkészülék mű­anyag dobozból és kész szerkezeti egységekből áll, nyomtatott áramkörű, miniatűr kondenzátorok­kal és ellenállásokkal. Az újdonság a rádiótechnika iránt érdeklődő fiatalok körében nagy népszerű­ségnek örvend. Papírágy Egy svéd cég megkezd­te a papirágyneműk tö­megméretű gyártását. A paplanhuzatokat többré­tegű, préselt cellulózból, a lepedőket és a párna­huzatokat pedig krepp papírból készítik. A cég papírágynemüjét az egyik gyermekkórházban pró­bálták ki: A főorvos ki­emelte, hogy csökkenti a fertőzés veszélyét. A jö­vőben a szállodákban, a hálókocsikban stb. ilyen ágyneműt fognak hasz­nálni. Tartóssága eléri a — MAJDNEM teljes egészében befejeződött a dohánypalánták ki- ültetése a matkói do­hányszárítóval szerző­dött közös gazdaságok­ban. Nagyobb mennyi­ségű zölddohányt kap­nak majd a Városföldi Állami Gazdaság bu­gaci üzemegységétől, a kisszállása Alkotmány Tsz-tőd, valamint a ti- szakécsked Tiszagyön- gye Tsz-tői. — Üj kutat helyez­nek rövidesen üzembe Sükösdön. A községben ezzel 15 kilométeres szakaszon nemcsak víz­hálózat, hanem megfe­lelő vízellátás is lesz. — Szilvásváradon nyaral júliusban a kis- kunmajsai gimnázium negyven tanulója tíz napig, az iskola sátor­táborában, amelyhez saját konyha is tarto­zik. — Mintegy 100 má­zsa eper és 200 mázsa cseresznye indul ma exportra Jánoshalma, illetve Kecskemét kör­nyékéről. Az eper, fél­kilós tasakokban 48— 72 óra alatt jut el Svájcba. — A NÁCIZMUS kecskeméti üldözöttéi­nek baráti találkozóját szervezi a Hazafias Népfront városi bizott­sága. A június 23-ra tervezett összejövetel résztvevőinek műsorral kedveskednek, majd felelevenítik egykori közös harci emlékeiket. Kiállítják a vértesszöllösi űs-leiepülés maradványait A tatai várban levő Kuny Domokos Mú­zeumban vasárnap nyitják meg az állan­dó régészeti és vártör- téneti kiállítást. Ezen bemutatják majd az utóbbi évek legna­gyobb régészeti jelfe­dezését: a félmillió éves vértesszöllösi ős­kori település feltárt maradványait. — ÓVODÁSOKAT búcsúztatnak ma dél­után négy órakor a kecskeméti Hosszú ut­cai óvodában. 105 leg­kisebb kedveskedik műsorral 33 távozó társának, akik ősszel már iskolába mennek. Az ünnepséget termé­szetesen még kakaós uzsonnával kötik ösz- sze. — ÖT KONFLIS jár­ja még Kecskemét ut­cáit. A bérkocsitulajdo­nosok irodájában még sűrűn cseng a telefon, érkeznek a megrende­lések. A régimódi ko­csik gyakran könnyeb­ben elérhetők, mint egy modem taxi. — Az elmúlt hét nagy esőzései akadá­lyozták a gyümölcsök szedését. Így a mai fel­vásárlás a szokottnál gyengébb lesz. 100 má­zsa zöldborsót, 8—10 ezer csomó főzőhagy­mát, 20 mázsa sóskát várnak a MÉK telepei. — A NÖVÉNYÁPO­LÁS, porozás, permete­zés, a kertek és háztá­ji gazdaságok ápolása a hétvége programja falun. A nagyobb gaz­daságokban, ahol fel­szikkadt a föld, meg­kezdik a gépi mun­kát is. — VÉGET ÉRT az iskolai év, de rövide­sen megkezdődnek a beiratkozások. A Kecs­keméti Katona József Gimnázium nappali ta­gozatán június 14-én, 15-én reggel 8—12 óráig tartják a beirat­kozásokat. — EGY NEW YOEK-I orvos találmánya: a fel­fújható bútor. Különösen előnyös a korlátlanul megnagyobbítható és mi­nimálisra összehajtható könyvszekrény. Lottótájékozlató A 24. játékhétre be­érkezett 5 898 512 da­rab lottószelvény, öt találat nincs, négy ta­lálatot 51 fogadó ért el, a nyereményösszeg egyenként 86 742,50 fo­rint. Három találatot 4417 fogadó ért el, a nyereményösszeg egyenként 501,25 forint. A kéttalálatos szelvé­nyek száma 120 522 da­rab, ezekre a nyere­ményösszeg egyenként 18,40 forint. Az e heti nyerőszámok: 12, 28, 45, 62, 68. — Tavaly 24 lakás épült vegyes beruhá­zásból Kiskunhalason. Most további 16 lakás készül ilyen alapon. Ezeket is rövidesen át­adják. — ELSŐ fotókiállí­tását nyitotta meg a Tompái Művelődési Otthon fotoszakköre, hosszabb gyűjtő és rendszerező munka után. A kiállítás a község és a termelő- szövetkezetek életét, fejlődését mutatja be. 100 éve, 1865. június 13-án született William Butler Yeats Nobel-díjas ír-angol költő és dráma­író, a modern ír Irodalmi irányzat vezéralakja. Dublini ügyvéd és portré- festő fia volt. írói pá­lyáján 1887-ben egy hazai útleírással indult, majd hazája irodalmát és nép- költészetét tette hozzáfér­hetővé angol nyelven a világnyilvánosság számá­ra és megkísérelte az ír népköltészet megújítását. Megalapította az ír Iro­dalmi Társaságot és élére állt az ír nemzeti színház létrehozását szorgalmazó megmozdulásnak. Céljául tűzte ki a kelta hagyo­mányok ápolását, az ír nemzeti nyelv fejleszté­sét, a művészetek átitatá­sát a hazai föld legen­dáival, történeteivel, ér­zésvilágával. Saját művei­ben: nagyszámú prózai és verses drámájában, költe­ményeiben, Ifjú korát le­író regényeiben, elbeszé­léseiben, túláradó képze­lettel, misztikus ábrázo­lással is eszményeit kö­vette, s témáit előszeretet­tel merítette az ír nép mondaköréből, meséiből. Egy ideig részese volt az ír függetlenségi-forradal­mi mozgalomnak. Születé­se centenáriumán a Béke­világtanács ez évi kultu­rális emlékévfordulói to­rába iktatta. — Június 15-én az „Évfordulók'’ — ese­mények 1965.” elneve­zésű bélyegsorozaton belül 60 filléres em­lékbélyeget hoz forga­lomba a posta. A bé­lyegen Marx Károly és V. I. Lenin arcképe látható. Várható időjárás vasárnap estig: felhő­átvonulások, legfel­jebb kisebb átfutó eső­vel. Az élénk, helyen­ként erős északnyugati, északi szél mérséklő­dik. A nappali felme­legedés kissé fokozó­dik. Várható legmaga­sabb nappali hőmér­séklet holnap 18—23 fok között. rárom napot is. fi fröcskölő sofőr Nincs egyedül, sajnos, ehhez a típushoz még rajta kívül is jó néhányan tartoznak. Csak az a kár, hogy a legtöbbször nincs ideje sem az „áldozatnak”, hogy felírja a számukat, némi okulásul. Nos, mi nem res- telltük a fáradságot cs utánaeredtünk jármüvünk­kel és feljegyeztük a söröshordókat vívó tehergép­kocsi számát: YA 93^06. Ez volt ugyanis az a jár­mű, amely Soltvadkerten, pénteken délelőtt, teljes sebességgel húzott cl mellettünk, pedig vezetője már messziről láthatta, hogy kétségbeesetten próbálmí*K még az árokba Is lehúzódni előle, s a sarat messzire fröcskölő kerekek elől. Bemocskolt ruhánkat tiszto­gatva arra gondoltunk: vajon ő mit szólt volna , hasonló helyzetben? KRESZ-iskola Lapunkban jövő héttől folytatásokban ismertetjük a BM és a KPM közös rendelkezését, amely február 1-én lépett életbe, s a gyalogosok és járművezetők közlekedési szabályait tartalmazza. A módosított KRESZ szabályait a Petőfi Népe 8. oldalán közöljük, s így lehetőség kínálkozik arra, hogy a KRESZ- iskola anyagát kivágva az érdeklődők mivel azt össze is gyüjthetik — vizsgára is felkészülhessenek belőle. Megismétlik az előadást Török Rezső: Anyósgenerális című víg játé­kával az elmúlt héten nagy sikerrel szerepelt a kelebiai Hazafias Népfront műkedvelő színját­szó csoportja. A darabot Kelebián és Balota~ szálláson adták elő, mindkét helyen elkelt min­den jegy már napokkal előbb. Színvonalas, szép játékuk minden elismerést megérdemel. A nagy érdeklődésre tekintettel csütörtökön, június 17-én megismétlik az előadást. A darabot Vereb László rendezte, főszerep­lők: Vetési Lajosné, Vereb László, zongorán kísért Vámos Marika. Tanácskozások az időszerű mezőgazdasági feladatokról A Megyei Mezőgazdasági Ope­ratív Bizottság, dr. Tompa Bé­tának, a megyei tanács vb el­nökhelyettesének elnökletével szombaton ülést tartott, ame­lyen többek között részt vett dr. Matos László, az MSZMP megyei bizottsága mezőgazdasá­gi osztályának vezetője is. A megbeszélés napirendjén a nyári mezőgazdasági munkákra való előkészületek, az aratási és a cséplési munkák megszervezé­se; a gépállomások felkészülése és a gépjavítás helyzete, vala­mint a gabona felvásárlásával és tárolásával kapcsolatos ten­nivalók szerepeltek. Ugyancsak szombaton a megyei takarmány­gazdálkodási bizottság is ta­nácskozott. Ülés! tartott a megyei kulturális bizottság Szombaton délelőtt Kecske­méten, a megyei pártbizottság tanácstermében tartották meg a megyei kulturális bizottság ülését. Az ülésen részt vett Szabó Lajos, a megyei pártbi­zottság propaganda- és művelő­dési osztályának vezetője és Madarász László, a megyei ta­nács vb elnökhelyettese. A résztvevők megvitatták a megyei tanács vb művelődési osztályának jelentését az 1964— 65-ös népművelési évad ered­ményeiről, valamint a követke­ző évad népművelési tervének elkészítéséhez kiadott útmutatót. A megye népművelői kiemel­kedően jó munkát végeztek a felszabadulás 20. évfordulójának tiszteletére megrendezett kiállí­tások gondos előkészítésével és színvonalas lebonyolításával. összesen 112 helyen tartottak ilyen kiállítást, s ezeket mint­egy 160 ezer látogató tekin­tette meg. Ehhez hasonló ered­ményeket egyetlen megyében sem értek el. A művelődési osz­tály jelentése kiemeli a to­vábbiakban a termelés segítését szolgáló népművelési formák fejlődését. A múlt évben to­vább növekedett a klubok és a szakkörök száma. A kulturális bizottság elfo­gadta, hogy á jövőben a nép­művelési évad tervezésében át­térjenek a kétéves időszakra. Á megyei kulturális bizottság ezután a megye múzeumainak munkájáról szóló jelentést, s a Kecskeméti Katona József Szín­ház 1965—66. évi műsortervét tárgyalta meg. Hol járt Fortuna májusban? Egy héten nyolc négyes a lottón 32 tárgynyeremény között két kubai utazás Az. OTP megyei igazgatósá­gán elkészült összegezés alapján elmondhatjuk, hogy májusban szinte állandó vendége volt megyénknek a szerencsét hozó Fortuna. Ugyanis nem volt olyan hét, amelyen egy vagy több nagyobb értékű nyere­ményhez ne jutottak volna a megyénkben élő totózók vagy lottózók. A végeredmény: két százezer forinton felüli nyere­mény a totón, s tizenöt négy- találatos a lottón. A 19. játék­héten négy, a 22. játékhéten nyolc négyes találat érkezett be a megyéből, s rekordot ál­lítottak fel a bajaiak, akik egy héten öt négyes találatot értek el. A májusi négyesek — a ti­zenöt nyertes fogadó számára — összesen közel 1 millió fo­rintot „hoztak a házhoz”. A május eleji tárgy sorsolás alkalmával sem került el ben­nünket a szerencse. A sorsolás­ban részt vevő 17. játékhét szel­vényei közül 32-t húztak ki, melynek tulajdonosa a megyé­ben él. A harminckét nyertes között egy kecskeméti fogadó és a keceli Veréb Istvánná 14 napos Moszkva—Kuba társas- utazást és kétezer forintos vá­sárlási utalványt nyert. A nagy értékű tárgynyereményeknek több mint egynegyede került a kiskőrösi járásba, ugyanis a kubai utazáson kívül egy járá>>- beli lottózó nyerte a 29 700 fo­rintos szobabútort, kettő tízezer forintos vásárlási utalványt, egy fogadó AT 550-es tv-készü- léket, egy pedig 5000 forintos lottó éléskamra vásárlási utal­ványt. Egy tiszakécskei lakos 25 ezer forint értékű szobabú­tort, szőnyeget, egy kecskeméti lakos pedig hat darabból álló, több mint 11 ezer forint értékű háztartási kisgépsorozatot vall­hat magáénak, — a sorsolás jóvoltából. Embert ölt a lopott áram A Dél-magyarországi Áram­szolgáltató Vállalat Kiskunhala­si üzemegysége június 3-tól fo­lyamatosan átépítette a közvilá­gítási hálózatot Soltvadkerten. A munkálatok elvégzése során különböző körzeteket áramtala- nítottak. Június 10-én az esti órákban a Hunyadi utca 31. szá­mú háztól, amely egy másik áramkörzethez tartozott, a ház tulajdonosának engedélye nél­kül PVC-huzallal áramot veze­tett saját házába a Hunyadi utca 27. szám alá Komlós Sán­dor 55 éves soitvadkerti rádió- és villanyszerelő kisiparos. A lopott áramra azért volt szük­sége, hogy az esti televíziós adást megnézhesse. A szomszéd háztól elvezetett áramot a konnektorba kapcsol­ta Komlós János, amelynek kö­vetkeztében az áramtalanított körzetbe áramot szolgáltatott. A felelőtlen kisiparos még más­napra sem szüntette meg ezt a szabálytalanul bekötött vil­lanyvezetéket, s így a közvilá­gítási hálózat — amelynek ve­zetéke egy fára volt telcsavar­va — szintén áram alá került. Június 11-én reggel a DÁV munkásai, Fricska Mihály 17 éves kiskunhalasi ipari tanuló, Krizsán János, Gillich Konrád és Lengyel András, hozzákezd­tek a közvilágítási hálózat mun­kálatainak elvégzéséhez. Egy ia kivágásakor az árammal telí­tett vezeték ráesett Krizsán Já­nosra, akit áramütés ért. Frics­ka Mihály az áram sújtotta ember segítségére sietett, s kéz­zel le akarta rántani a vezeté­ket, eközben azonban olyan nagy erejű áramütés érte, hogy a helyszínen meghalt. A megyei rendőr-főkapitány­ság Komlós Sándort őrizetbe vette, s ellene gondatlanságból elkövetett emberölés bűntette miatt indított eljárást. A halá­los kimenetelű áramütés ügyé­ben a rendőrség tovább foly­tatja a vizsgálatot. G. G,

Next

/
Thumbnails
Contents