Petőfi Népe, 1965. június (20. évfolyam, 127-152. szám)
1965-06-10 / 135. szám
4. oldal 1965. Június 10, esfttÖrtSk NAPTÁR 1965. Június 10, csütörtök. Névnap: Margit. Napkelte: 3 óra 46 perc. Napnyugta: 19 óra 40 perc. n j — A NYÁRI sörellátásban lényeges javulás várható, mert a gyárak 50 ezer hektoliterrel több sört adnak, mint a múlt év azonos időszakában, s a többlet lényegében a következő 3 hónapra jut. Palackozott sörből ugyancsak többet adnak ebben az évben. A söripar az idén hét, egyenként és óránként hatezer palackot töltő gépsort rendelt. A barna sör kedvelőire is gondoltak, az év végéig összesen 21 ezer hektoliter barna sört főznek, valamint 1200 hektoliter nektársört. — GYALOGTŰRÁ- RA indul a nyári szünetben a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Gimnázium 16 diákja. Dorogtól Mátrafüredig 260 kilométeres útat tesznek majd meg három hét alatt. Az indiai parlament „csók-vitája” Az indiai parlament egyik képviselőnője felvetette, hogy a nyilvános csókolózás sehogyan sem fér össze az indiai szemlélettel. Parázs vita keleti ke2ett, végül is megegyeztek, hogy aj indiai filmekben a csókolózást ..dalokkal ős fákkal” pótolják. Ahol a nyugati filmekben csókra kerülne sor, ott az indiai filmekben valamelyik fiatal énekelni kezd vagy átöleli a keze ügyébe eső fát. Vakcina a rák ellen? Dr. Björklund, a stockholmi bakteriológiai laboratórium munkatársa közölte, hogy a rákbetegség legelterjedtebb formái ellen kísérleti vakcinával száz honfitársát beoltotta. A kísérleteket 1961-ben kezdték. A csoportban mindeddig egyetlen rákos megbetegedés sem fordult elő. A kísérletben részt vevő személyek számát kicsinek tartják ahhoz, hogy megállapítható legyen, valóban van-e a vakcinának védőhatása. Hipnotizált halak A Leningrádi Halászati intézetben kísérletileg bebizonyították, hogy a halászhajókban elhelyezett vízszintes elektródák igen jó eredménnyel alkalmazhatók. Az elektróda körül a vízben keletkező elektronikus tér a tengeri halakat hipnotikus álomhoz hasonló állapotba hozza, úgyhogy fogva maradnak a hálóban. A villamos halászhajók másik előnye, hogy az elkábított halak nem tudnak riasztó jelzéseket leadni más halaknak és ezzel növelik a halászok esélyeit. — ŐSZINTE barátság. Kedves ismerősöket köszöntött a napokban Kunszentmik- lós ifjúsága. Kom- szomol-fiatalok látogattak el a község KISZ-ifjúságához baráti találkozóra. A meleg baráti légkörben lezajlott találkozót a szovjet fiatalok zenekarának közreműködésével tánccal fejezték be. (M. L.) — ÚJSZERŰ Kecskeméten az ifjúsági mozibérlet. A városban ugyanis a félhármas előadásokat elsősorban a diákbérleteseknek tartják fenn, akik min den napra válthatnak jegyet. A három hónapra érvényes bérletek az idén először különféle áron kerültek forgalomba. — Sátortábor helyett vikendházaikban töltik az idei nyarat a Szeli- di-tónál a hajósi nevelőotthon növendékei közül ötvenen, akik a szünetben is az otthonban maradnak. A gyerekek több évi keresetüket használták fel a pavilonok felépítéséhez és az építés nagy részét is maguk végezték. — EGÉSZ nyárra Kuníehértó mellé költözik a bácsalmási nevelőotthon. Elviszik a gyerekeket a Balaton mellé és bajai kirándulásra is, mert az a cél, hogy minél változatosabb üdülést nyújtsanak az állami gondozottaknak. — Az egészségügyi miniszter az országos vízügyi főigazgatóval egyetértésben adott tájékoztatást, hogy a Balatonon a halhullás erőteljesen szűnőben van, a viz a fürdőzők- re nem volt és most sem ártalmas, fürdési tilalom nem volt, és most sincs, a strandokon az időjárástól függően az előző évekhez hasonlóan fürdenek a vendégek. — AZ IDÉN előreláthatólag 400 külföldi fiatal dolgozik majd a KISZ nyári önkéntes építőtáboraiban, s ugyanennyi magyar középiskolás, illetve egyetemista utazik egyebek között az NDK-ba, Lengyelországba, Csehszlovákiába, Jugoszláviába és a Szovjetunióba. Kíváncsiság — MA DÉLUTÁN 3 órakor kezdődik Kiskőrösön békegyűlés, melyet a népfromtbi- zottság szervez. A gyűlést a KlOSZ-székház- ban tartják, előadója Kelemen Sándor, a kiskőrösi járási népfont- bizottság titkára. •— JIRI LÉC lengyel humorista állapította meg: — A házasság igen hasznos intézmény. Csak az a kérdés, hogy mekkora a résztvevők száma. — A KECSKEMÉTI Vörös Csillag Termelőszövetkezet kultúrott- honában ma este 7 órai kezdettel békegyűlésre kerül sor. 25 óve, 1940. június 10-cn hail meg Karnstok Károly festőművész. Nagyszerű formaérzékkel alkotott monumentális festményeivel már fiatal korában megalapozta művészi hírnevét, s realista felfogású életképei feltűnést keltettek. Erőteljes propagálója volt az új festői eszméknek és ezzel hatással volt — különösen ifjabb — művésztársaira. Tanította Derkovits Gyulát is, aki mellette vált igazi nagy művésszé. íróként is a kivételes alkotó szellemek közé tartozott. Szenvedélyes hangú tanulmányai. cikkei többnyire a haladó társadalomtudományi folyóiratokban jelentek meg. Tevékenyen részt vett a századeleji haladó politikai mozgalmakban. Az 1918-as forradalom idején népgyűlósek szónoka volt, agitált, szervezett. Hitt a munkásság forradalmi törekvéseiben. A Tanács- köztársaság leverése után emigrációba kényszerült, s csak egy évtized múlva térhetett haza. Emberi és művészi magatartásával mindig a haladás szolgálatára törekedett és forradalmi eszményeihez élete végéig hű maradt. — A Magyar Televízió és a Filmgyártó Vállalat forgatócsoportjai időznek ma Kecskeméten. A TV mezőgazdasági tárgyú riportot készít a város környékén. — 4000 új hellyel bővül a felsőoktatási intézmények kollégiumi hálózata. Az új tanévben kiemelt beruházásként az idén megkezdődik a nyíregyházi tanárképző főiskola építkezése, ahol az első ütemben az intézményhez tartozó diákszállót hozzák tető alá. — A kereskedelemben 2076 szocialista brigád működik, több mint 77 ezer taggal, s további 6548 brigád csaknem 54 ezer tagja versenyez a kitüntető cím megszerzéséért. — A hústermelés alakulása azt mutatja, hogy túlteljesíti tervét a Sükösdi Új Élet Tsz. Míg tavaly 46 mázsa, az idén már 104 mázsa húst adnak át a felvásárlóknak 100 hold után. — A HÉTEN befejezik a paprika palántázását a Fűszerpaprika- és Konzervipari Vállalat részére Kalocsán. 70 tsz és 4000 egyéni gazda mintegy 7200 holdon nevel paprikapalántát a vállalat részére. — BELMONDO filmjét a Riód kalandot tűzi ■ műsorára mától a kecskeméti Városi mozi. A film főként a kitűnő francia színész- sztár főszereplése miatt aratott mindenütt sikert. — Az aratási és cséplési munkákra való felkészülést vitatják meg ma este 6 órakor Csólyospáloson. Az MSZMP községi székházában községi elnökségi ülés keretében. — Saját telkük van Balatonzamárdiban a Kalocsai I. István Gimnázium növendékeinek. A gyerekek az idén június végétől augusztus elejéig üdülnek a fürdőtelepen és tovább építik a konyhát és a raktárát, amelyet az idén tető alá szeretnének hozni. — KÉTMILLIÓ-EGY- SZÁZEZER forint kártérítést fizetett ki az Állami Biztosító a megye szövetkezetei részére májusban. A szövetkezetek 428 esetben nyújtottak be fizetési igényt a biztosító fiókjainak. — Látványosságnak is pompás négyesfogatok: Mezőhegyesről fekete nóniusz kancák, a Kiskunsági Állami Gazdaságból pedig pejszínű magyar félvér kancák — indultak Hamburgba, a június 10—13 között megrendezésre kerülő német fogatderby nemzetközi versenysorozatára. — LISSZABONBAN öt portugált, köztük egy fiatal nőt, 14—17 havi börtönbüntetésre ítéltek azzal a váddal, hogy tagjai a kommunista pártnak. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: Június 8-án a középhőmérsékJet 17,9 (az ötvenéves átlag 19,7), a legmagasabb nappali hőmérséklet 25,0 Celsius- fok volt. Napsütéses órák száma 6. Június 9-én a reggel 7 órakor mért hőmérséklet 13,5, a délután 2 órakor mért hőmérséklet 19,4, a legalacsonyabb nappali hőmérséklet 12,8 Celsius-fok volt Csapadék 17 milliméter. Az elmúlt év novembere óta „ékesíti” a kiskunhalasi Kossuth utcai gyógyszertár bejáratát a Kiskunhalasi Fa- és Építőipari Vállalat jóvoltából állványerdő. Az állványokat a járási tanács épületének tatarozása céljából építették fel, azonban a tatarozás alig pár napi munka után félbemaradt. A város lakossága élénk kíváncsisággal figyeli, hogy a főútvonalat meddig díszítik még az állványok az arra járók és a gyógyszertár dolgozóinai osztatlan „öröméire”. — Több olvasónk kívánságára közöljük, hogy lapunk június 3-i számában megjelent Letartóztatták a „zsebest” című cikkünkben szereplő Mócza István 1946-ban született, Kecskeméten a Fűzfa utca 10. szám alatt lakott. Várható időjárás csütörtök estig: felszakadozó felhőzet, záporeső, zivatar. Időnként élénk délnyugati, a Dunántúlon északnyugati szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet . holnap nyugaton 15—19, keleten 19 —23 fok között. Német vendégek a garat barátsági esten Amint arról már beszámoltunk, kedden,, a Hazafias Népfront megyei titkárságának vendégeként megyénkbe érkezett Erwin Bonzin, a Német Demokratikus Köztársaság Nemzeti Frontja Országos Tanácsának helyettes osztályvezetője, aki részt vett a hajósi barátsági esten. Tegnap folytatódott a vendég részvételével megrendezett ünnepi program. Ezúttal Gara községet kereste fel vendégünk a megyei népfrontbizottság vezetőinek kíséretében. Útközben még megtekintette Baja nevezetességeit is. Ellátogatott a múzeumba, a csillagvizsgálóba és a német gimnáziumba. Garán a község vezetői fogadták a vendéget, bemutatták a helység jelentősebb létesítményeit, s a német—magyar iskolát. Ezután a művelődési házban barátsági est keretében Erwin Bonzin az NDK életéről tartott előadást, majd filmvetítés zárta be a programot. 600 író—olvasó lalálkosó Közel 29,5 millió forintos forgalom 29 400 000 forint értékű verseskötet, regény, ismeretterjesztő mű, lexikon, művészeti album talált gazdára az Ünnepi Könyvhéten. A SZÖVOSZ bolthálózata hétmillió forintos forgalmat bonyolított le. Könyvtáraik gyarapítására, gyűjteményeik megalapozására az olvasók az idén körülbelül 12 százalékkal nagyobb összeget fordítottak, mint tavaly, amikor 26 200 000 forint volt a könyvhét összbevétele. Az Ünnepi Könyvhéten körülbelül 600 író—olvasó találkozón ismerkedtek meg a szerzőkkel az irodalombarátok tízezrei. Magyar—kubai gazdasági megállapodást írtak alá Carlos Rafael Rodriguez, a Kubai Szocialista Forradalmi Egységpárt országos vezetősége és a Kubai Forradalmi Kormány tagjának vezetésével hazánkban tartózkodó kubai kormányküldöttség megbeszéléseket folytatott a két ország gazdasági és kereskedelmi kapcsolatairól. Az őszinte, baráti légkörben folytatott tárgyalások a két ország közötti gazdasági kapcsolatok fejlesztésének kedvező lehetőségeit tárták fel. A külkereskedelmi miniszter távollétében Karádi Gyula, a külkereskedelmi miniszter első helyettese és Carlos Rafael Rodriguez, kubai miniszter szerdán megállapodásokat írtak alá, amelyek 1965. évre a két ország közötti árucsere-forgalom bővítését irányozzák elő. A megállapodások magyar részről különböző ipari termékek, gyógyszerek, -vegyi anyagok stb., kubai részről pedig ércek és érckoncentrátumok, vegyi cikkek, műrost stb. szállítását irányozzák elő. A közöst gyarapítják A szanki Hunyadi János Tszcs köztudomás szerint egyike a legjobban működő szövetkezeti csoportoknak a járás területén. A vezetőség igen népszerű a tagság körében, s a szövetkezeti tagok fegyelmezett munkája is példamutató. A közelmúltban lezajlott zárszámadó közgyűlésen egyhangúlag elhatározták, hogy minden tag évi két napot, minden kétlovas fogat egy-egy napot, az egylovasok pedig két napot díjtalanul dolgoznak a szőlőben és gyümölcsösben. Ezzel azt akarja a szövetkezet elérni, hogy ne vegyenek fel több hitelt, mint amit az új telepítések termőre fordulásakor az állam elenged. Így az adósság nem szaporodik. Erre az „ingyen munkára” — amely később bőségesen megtérül — csak ez évben és jövőre lesz szükség, mert utána a hatvan hold- nyi szőlő és 30 hold gyümölcsös teremni fog. A szövetkezet múlt évi felosztható tiszta jövedelme 230 ezer forint volt, ami lényegesen felülmúlta az előző évit. A közgyűlésen, melyen szinte teljes létszámban megjelent a tagság, bizalmat szavaztak az elnökségnek és vezetőségnek, s azt csupán két új taggal frissítették fel. Csábrády János tudósító Szimpla munka, dupla ár A tiszakécskei Tiszagyöngye Termelőszövetkezet vezetősége nemrégiben feljelentést tett a közös gazdaságban működő építő brigád vezetője ellen. A tsz vezetői azt gyanították, hogy az 1964. év végén épülő hollandi ágyak festésénél az építő brigád több munkát számolt el, mint amit ténylegesen elvégeztek. A rendőri, nyomozás beigazolta a tsz vezetőinek feltevését. Szabó Lajos és három társa Cseh József, Fábián Sándor és Pesti Mihály az építő brigádban dolgoztak. A termelőszövetkezet részére hollandi ágyakat készítettek, s e munka elvégez- tével a festést is ők „rakták fel” a keretekre. Szabó Lajos társaival együtt ez<t a munkát feleségeikre illetve alkalmi munkásokra bízták. A hollandi ágyak átadása sürgős volt, s ezért azokat nem a szabályoknak megfelelően kétszer, hanem csak egyszer mázolták be. Az építő brigád tagjai ilyen módon 17 300 forint jogtalan haszonra tettek szert. Szabó Lajos 4600, Cseh József 4400, Fábián Sándor 4600, Pesti Mihály pedig 3700 forintot vett fel. A nyomozás során Cseh és Pesti kivételével a többiek visz- szatérítették a közös gazdaságnak okozott kárt. Ennek ellenére mind a négy férfi ellen eljárást indítottak társadalmi tulajdont károsító csalás miatt. G. G.