Petőfi Népe, 1965. június (20. évfolyam, 127-152. szám)
1965-06-27 / 150. szám
Gerinctörés — Mi szeretnél lenni? Mik a terveid? Ilyenkor mindig csak azt válaszolom, hogy tanárnő. Mikor kisebb voltam, még nem tudtam megokolni, miért is tetszik nekem ez a pálya. Csak arra emlékszem, hogy már akkor is mindig tanítónéniset akartam játszani. Most már többet foglalkoztam ezzel a kérdéssel, és talán meg is tudom mondani, mi vonz engem ahhoz, hogy tanárnő legyek. Én úgy gondolom, nagyon jó érzés lehet egy tanárnak, ha mindazt, amit ő tud, átadja tanítványainak, akik még nem rendelkeznek bővebb ismeretekkel. És ha néha sok baj is lesz a gyerekekkel, szeretnék majd igazságos lenni, és csak a szépre, jóra nevelni őket. . Az biztos, hogy sokat fogok tanulni, hogy ezek a tervek valóra váljanak. A legnagyobb öröm „Gimnáziumban folytatom tanulmányaimat — fogalmazza józan mondatait Cs. K. — Komoly elhatározásom, hogy ott is ugyanolyan jól fogok tanulni, mint itt, mert állandóan szem előtt tartom életcélomat, és érzem, hogy minden megtanult leckével és minden jó jeggyel közelebb jutok hozzá. Biokémikus szeretnék lenni. Hivatottnak érzem magam erre a pályára, mert szeretnék sok mindent felfedezni, és ezekkel előbbre vinni a világot... Szeretném, ha a mi gyermekeink A PER, amely nemrégiben zajlott le a bajai járásbíróságon, nemcsak azt a kérdést döntötte el, köteles-e a Gyapjú- és Textilnyersanyag Forgalmi Vállalat megfizetni az SZTK-nak a 24 8M forintot, de közvetett módon választ adott arra is, milyen körülmények között szabad és kell raktározási munkát végezni, s milyen feltételek szükségesek az ilyen területen meghirdetett munkaverseny balesetmentes lebonyolításához. Önmagukban a fenti megállapítások homályosnak tűnhetnek. Nézzük meg tehát, miről van szó, mi okozta Ignácz Imre balesetét, azt a sérülést, amelynek következményeit bizonyára egész életében viselni fogja. Az alig harmincéves fiatalember rakodómunkásként dolgozott az említett vállalatnál, amelynek címére 1964. március '5-én vasúton egy vagon műrost érkezett az NDK-ból. A bálák egyenként körülbelül két mázsát nyomtak. Kocsival szállították őket a mintegy 150 méterre fekvő raktárba, ahol a fal mellett egymásra rakva egy korábbi szállítmány bálái szorongtak három és fél méter magasságú sorokban. Ezek mellé kellett elhelyezni az újakat. A szállítást három ember végezte. Egy a kocsiról dobálta le, a másik bevitte a raktárba, Ignácz Imrének pedig az összerakás lett volna a feladata. ALIG LEHET elképzelni, hogy a kétmázsás bálák mozgatását egy-egy ember végezte. Ez igen nagy fizikai megterhelést jelentett (csoda, hogy egyáltalán bírták), azonfelül rendkívül balesetveszélyes volt. A raktárhelyiségben nincsenek — legalábbis a baleset idején nem voltak — korszerű rakodóeszközök. A báláknak máglyákba rakását egy négy keréken mozgó csörlő segítségével végezték. Ennek ellenére a vállalat raktározási versenyt hirdetett, amelynek célja, hoy a meglevő alapterületen minél több árut tudjanak elhelyezni. Kétségtelen, hogy ez csak úgy lehetséges, ha fölfelé, magasságba raktároznak. Ez viszont növeli a baleset lehetőségét, veszélyét. így történhetett azután, hogy a szabálytalanul tárolt, rögzítés nélkül egymásra rakott bálákból kettő leesett. Az egyik a fiatalemberen keresztül zuhant, A* a súly alatt Ignácz Imre gerinctörést szenvedett. A másik bála a lábára esett, de különösebb bajt nem okozott. A szerencsétlen embert munkatársai kiszabadították, majd a mentő kórházba szállította. A VÁLLALAT a balesetért Berger Imre raktárost tette felelőssé és írásbeli megrovásban részesítette. Berger fellebbezett. Ám az egyeztető bizottság ía- tályon kívül helyezte a fegyelmi határozatot éppen a fent részletezett körülmények miatt (korszerű rakodóeszközök hiánya, zsúfoltság, munkaverseny stb.). Ezután az SZTK bajai kirendeltsége kérte a vállalattól a balesettel, illetve az ápolással kapcsolatban felmerült 24 864 forint költség megfizetését. A vállalat ezt megtagadta. A társadalombiztosító viszont fizetési meghagyást küldött a bíróságon keresztül, ami ellen a textil- nyersanyag-forgalmi fellebbezett .......mivel nem nyert igazolást, ho gy vállalatunk balesetvédelmi, vagy óvórendszabályt sértett volna...” A járásbíróság azonban elutasította a vállalat keresetét és kötelezte az összeg megfizetésére. A Gyapjú és Textilnyersanyag Forgalmi Vállalat, amikor tiltakozott a fizetési meghagyás ellen, nyilván tisztában volt a baleset körülményeivel, az ezt kiváltó okokkal. Felíebezését mégis benyújtotta, bár valószínű, maga sem hitt annak sikerében. Súlyos hiba volt ugyanis, hogy ezek az emberek — a rakodómunkások — a megengedettnél sokkal nagyobb terhet mozgattak. A raktározási körülmények elavultak voltak, s a vállalat versenyt hirdetett. A MUNKAVERSENY nem lehet öncélú. Megindítása előtt a vezetőknek kötelességük meggyőződni annak reális feltételeiről. A kilátásba helyezett jutalom, dicséret stb. nyilván ösztönzi a ^dolgozókat a gyorsabb, jobb munkára. Ez azonban nem szabad, hogy balesethez vezessen. Gál Sándor Tóth Katalin három hete lett tagjelölt. Mindössze húszévesen; ugyanakkor, amikor kilép az életbe, mint végzett óvónő, s elfoglalja első munkahelyét. Hogyan jut el valaki ebben a korban a pártig és miért jelentkezett: mit vár tőle és tud- je-e, mit vállal azzal, hogy a munkásosztály élcsapatához tartozik? Fontos kérdések, amelyekben önkéntelenül bennfoglaltatik a számunkra legfontosabb is: milyenek tehát azok, akik utánunk következnek, akik nyomunkba lépnek majd, hogy folytassák, amit mi elkezdtünk? Ezekre vártam választ Tóth Katalintól. Gondolkodó fővel De lássuk előbb a történetét. Édesapja röviddel a felszabadulás után meghalt, Kati nem is emlékszik rá. Az özvegy édesanya négy lánya nevelésének gondjaival birkózott önfeláldo- zóan két évtizeden át. Nekik élt. Amikor megkérdeztem Katitól, hogy kommunistává érlelődése otthonról indult-e, párás tekintettel elmosolyodik: — Az én drága anyám!? ... Ö csak velünk törődött, rajtunk kívül senki és semmi nem érdekelte. De ránk bízta, hogy mit gondolunk.., Azután így folytatja: — Gyerekfejjel olyan titokzatosnak tartottam, hogy valaki párttag. Fiatal párttagokat nem ismertem, s nem is hittem, hogy valaha magam is az lehetek... Az elmélet szépségei ragadták meg legelőbb: — Szerettem az iskolában a történelmet. Az események leírásánál jobban a következtetéseket, az indítékok boncolgatását. A marxizmusból nem sokat tanultunk a középiskolában, de a tanárnőnk észrevette, hogy érdeklődöm és ideadta elolvasni a Kommunista Kiáltványt. Lenyűgöző olvasmány!... Ezzel kezdődött. S most, a tanév végén másfél óráig vizsgázott Kati tudományos szocializmusból. Volt miről beszélnie. Tanárával együtt észre sem vették, hogy elrepülta az idő. Az iskolának azonban, amelyet végigjárt a tagjelöltfelvételig, gyakorlati osztályai is voltak. A középiskolai KlSZ-szer- vezetben végzett munka, majd itt, a kecskeméti Óvónőképzőben ő lett az évfolyam KISZ- titkára. S eközben kifejlődtek benne a kommunista olyan alapvető jellemvonásai, mint az érdeklődés a köz ügyei iránt, a készség a kötelességteljesítésen felüli többletre is, és a szókimondás. Amire egy jellemző epizódot jegyeztem fel: Hármasban beszélgettünk Sebő Gyula igazgató szobájában. A marxizmus oktatásáról volt szó. — Nagyon szerettem a szemináriumokat, el nem mulasztottam volna egyet sem — mondja Kati. Aztán cseppnyi zavar nélkül így folytatja: — Csak az a baj, hogy ritkán volt vita. Pedig a szemináriumon nem csupán „átvenni” kellene az anyagot, hanem mindenkit egyénileg is meggyőzni a tanultak igazságáról... Ezért nem voltak jók nálunk a szemináriumok. Eszébe se jut, hogy ilyet talán „nem illik” kimondani az igazgató előtt, vagy, netalán baj lesz belőle. Tóth Katalin szemre nyúlánk, csinos nagylány. Pár percnyi beszélgetés elég hozzá, hogy az ember lássa: amellett, hogy okos, talpraesett teremtés, közvetlen, derűs egyéniség is. Irtózom a nagy szavaktól Annál komolyabb, amikor arról érdeklődöm, hogy hogyan zajlott le a felvétel. — Egészen kiszáradt a torkom az izgalomtól. Attól féltem legjobban, hogy megkérdezik: Miért akarok párttag lenni? De nem kérdezte senki. Felolvasták a javaslatokat, néhányan hozzászóltak.,. (szégyelltem magam, mert túidicsértek) ... Azután szavazásra került a sor. — És tényleg, miért akar párttag lenni? Nekifohászkodik: — így, beszélgetés közben talán könnyebb lesz... Tehát: Úttörő korom óta számomra a párt azoknak az embereknek a csapata, akik a legkülönbek, akik a legtöbbet teszik másokért, akik nemcsak óhajtják, hanem meg is teremtik a boldogabb jövőt. Közéjük tartozni nagy tisztesség... és úgy képzelem, ez nagy erőt ad. — De miért félt ezt elmondani a taggyűlésen? — Irtózom a nagy szavaktól Ezekről pedig nem lehet széf szavak nélkül beszélni... Féltem, hogy ha ott, a taggyűlé sen megkérdezik, nem tudói majd mást mondani, mint valami ilyet, hogy: szeretném a szocializmust építeni. Bármily« igaz is, ezt így önmagában elég telennek gondolám... Hisz« sokkal többet érzek annál, min amit szóban ki tudnék fejez ni... — És hogyan képzeli a jövőt1 Az életét, a munkáját, azt, ami a szocializmus építéséből való ban vállalni is fog? — Még hátra vannak az ál lamvizsgák — (Kati azóta tiszt : kitűnőre vizsgázott most csü törtökön.), — azután augus? • tus elsejétől Bugacra kerülői ■ az új óvodába. Még sohaser jártam ott, de már ismerem a ' új kolléganőket. Nagyon kedve . sek voltak, s múltkor benn jái tak Kecskeméten és felkerestél I megismerkedtünk. Fiatalok ő ! is, és biztattak, hogy jó lesz né luk. Örülök, hogy falura 1« rültem, ott nagyobb szükség van az emberre ... Meg Bugac közel is van Félegyházához. 92-ből hat — Kinn fog lakni, vagy kijár naponta? — Jobban szeretnék ott lakni. Akkor nemcsak a munkaidőt tölthetem ott. Több idő jut a családlátogatásra, meg segíthetek talán a KISZ-ben is. Még nem tudom, hogy mit — elmosolyodik —, de biztosan jut nekem is munka. — Efelől én is biztos vagyok. Hanem Kati, egy olyan kis faluban másképp gondolkoznak ám az emberek, mint városban, ahol eddig élt. Megeshet, hogy a legjobb szándékai is visszájára fordulnak, csak: mert idegen. Gondolt erre? Nem is töpreng a válaszon, de nagyon elkomolyodik, mint aki nem először gondolkodik rajta: — Igen, erről sokat beszéltünk a lányokkal... Bízom benne, hogy az emberek felismerik a jó szándékot. S különben is — már ismét nevet a szeme — nekem könnyebb: a gyerekek segítenek majd a szüleik szívébe férkőzni. És még valamit: A párthoz tartozom. Ez a tudat erőt és lelkiismeretet ad az embernek, azonfelül számíthatok az ottani elvtársakra is. Eddig nem idézgettem Sebő Gyula igazgatót, pedig neki köszönhetem, hogy Tóth Katalin ennyi mindent elárult magáról. Minduntalan segített egy-egy közbeszólással. Most megnyugtat: — Nem féltjük mi Katit, állja ő a sarat. Nem keveset kellet neki hadakozni itt a KISZ- ben sem. — Mondja csak, Kati — kérdezem —, magáról itt csupa jót hallok; nem úgy került a pártba, hogy felszólították: Elvtársnő, neked köztünk a helyed? — Ugyan! — mosolyog Sebő elvtárs — A 92 végzősből hatot vettünk fel. — Hogyan? Éppen erre volnék kíváncsi. Életre szóló szolgálat Kati felel megint: — A félév után szólt Piroska néni — (Körösi Józsefné tanár, a pártvezetőség tagja) — hogy beszéljük meg a tanuló- csoportban: aki kéri a felvételét és alkalmasnak találja a pártszervezet, azt felveszik. Ne kelljen várnia évekig, míg a munkahelyén megismerik ... Aztán sokat beszélgettünk erről egymás közt, meg Piroska nénivel is. Az ő tanulócsoportjából négyen lettünk tagjelöltek. — És hányán jelentkeztek? — Már nem tudom pontosan. De nem mindenkit fogadott el a pártvezetőség. Megmondták, hogy ha valaki nem párttag, attól még jól dolgozhat. De a felvételt előbb ki kell érdemelni. ... Sokat beszélgettünk mi ezekről. Hogy párttagnak lenni nem előny, hanem többlet... Az egyik lány úgy döntött, hogy mégsem jelentkezik, mert úgy kevesebb lesz rajta a felelősség ... Azon is vitatkoztunk, vajon az új munkahelyen elég-e egy év bebizonyítani, hogy jó párttag lesz belőlünk... Kati most észre se veszi, hogy voltaképpen milyen nagy sza■ vakat használ. A jövőről, mun■ káról, felelősségről, a párttag kötelességeiről beszél, arról, ami annyit foglalkoztatja. Így már minden szó kézzelfogható való1 ság, maga az élet A szép el■ határozásokkal, tervekkel, hittel ■ átszőtt mindennapi élet. > Ha majd Tóth Katalin meg- 1 kapja a tagikönyvét, az áll ben- ! ne: A munkásmozgalomban részt- vesz: 1965 óta. 1 A párt egy ifjú katonája meg- c kezdte az életre szóló szolgála- tot. Mester László olyan emberek, akiket csak a pénz érdekel, s az olyan életpályát szemelik ki maguknak, amely jól jövedelmez. Az ilyen ember jobb, ha más foglalkozás után néz, mert soha nem tudhatja, hogy amit ő kitűzött maga elé, csak a pénzért, azt más csupa jó kedvvel, életkedvvel végezné el. Én az ilyen egyéneket elítélem, és el is kell ítélni. Jövőmre nézve: én orvos szeretnék lenni. Anyuék gyakran beszélnek a nagymamával nagyapa rákbetegségéről, s és elgondolkozom azon, hogy még sok ismeretlen vár felfedezőire az orvostudományban. Talán akik most nyolcadikosok és orvosok akarnak lenni, majd a jövő tudósaiként fedezik fel az egyik betegség kórokozóját a másik ;• után. Ha olyan kiváló lennék : az egyetemen, hogy laboratóriumban dolgozhatnék mint ku- • tató, akkor életemet én is a . rákkutatásnak szentelném. Én nem tudom tétlenül nézni, hogy olyan sokan halnak meg végzetes kórban. \ Alig várom, hogy felnőjek, s nemcsak elméletben, hanem i gyakorlatban is bizonyítsam az x orvosi pálya szépségét.” » Tizennégy évesek vágyai, ábrándjai ... De egyik sem álom, amely megalapozatlan lenne, elérhetetlen távolságban lebegne. Bízó, tiszta szívvel, hivatásérzettel épülő tervek ezek. Alapo- . zásuk az iskolában kezdődött. z melytől most olyan forró szere- _ tettel búcsúztak... n Tóth István még szebb, még boldogabb életet élnének, és ennek a megvalósulását fogom elősegíteni munkámmal, mert „Hirdessük: itt nem boldogul más, Csak aki alkot, aki munkás!” Tágítsuk egy kicsit tüdőnket, képzeletünket L. Zs. terveivel. „Én már két évvel ezelőtt elhatároztam, hogy geológus leszek. Sok könyvet olvastam már, amelyek az ő munkájukkal foglalkoznak. Nagyon szeretek hegyet mászni, és szeretem általában a természetet. Sokszor elképzelem, hogy majd egy kutatócsoport tagjaként a kiálló szirteken én is ott mászom tár- . saimmál. Látom magam: hátizsákkal a vállamon, gumiszöges túrabakancsban, s a geológusok■ tói elmaradhatatlan kalapáccsal . a kezemben... De sajnos, ez mind csak álom. Vannak, akiket a pénz vonz egyes szakmákhoz, ők egész életükön keresztül unni fogják azt, ■ amit csinálnak. Bár a geológus- x pálya egyáltalán nem kifizetődő, engem a környezet szépsége t vonz. Szerintem nincs nagyobb öröm j annál, ha valaki azon a pályán dolgozik, amit legjobban szeret." | A hivatás szépsége Tiszta hit, határozott ítélőké- pesség hatja át B. M. mondani- valóit. „... Aki igazán hivatá- sának fogja érezni azt az élet- •l célt, amit maga elé tűzött, ai- mindent elkövet vágyának tel- k jesüléséért. Vannak azonbar Ami nacav erőt ad...
