Petőfi Népe, 1965. május (20. évfolyam, 102-126. szám)
1965-05-29 / 125. szám
2. oldal 1965. május 29, szombat Imhert ragaszkodikavégrehajtó hatalomhoz Johnson „válaszolt” a nemzetközi bírálatra Kosslgln fogadta a KNDK katonai küldöttségét Santo Domingóban továbbra is fennáll az ingatag tűzszünet, de a koalíciós kormány megszületéséről még mindig nem hoztak döntést, sőt, I mb ért tábornok, annak a jobboldali juntának a vezetője, amelyet először az Egyesült Államok akart kijátszani az alkotmányos jogokért harcoló erők ellen, most volt támogatója ellen fordult. Ezt hangoztatta csütörtökön este is, amikor kétezer politikai híve előtt beszédet mondott. A politikai gyűlésre mellesleg a fővárosnak abban a kerületében került sor, amelyet amerikai katonák tartanak megszállva. Imbert kijelentette, hogy ő és juntája nem tűrik, hogy idegenek kényszerítsenek új kormányt Dominikára: ez azt jelentette, hogy nem hajlandó beleegyezni a „szélesebb alapokon nyugvó” koalícióba, amiből neki és az ellentábor vezetőinek, Caamano ezredesnek is ki kellene maradnia. Caamano már többször leszögezte, hogy hajlandó a kompro- miszumra. Imbert még mindig ahhoz ragaszkodik, hogy választások nélkül, megbízott képviselőkből álló törvényhozó testületet állítsanak össze, s a végrehajtó hatalom maradjon a junta kezében. Az Amerika-közi erők 1300 főnyi brazil kontingensének első csoportjai repülőgépen A Pentagon túllicitálja a hadügyminisztert Az amerikai szenátus hozzájárult ahhoz, hogy a Pentagon több mint tizenöt milliárd dollárt fordítson hadihajók, repülőgépek, és rakéták építésére, valamint új modern fegyverek gyártására. A képviselőház a törvényjavaslatot már május 26-án megszavazta. Ily módon a hadikiadások előirányzatait az amerikai kongresszus minden halogatás nélkül hagyta jóvá, amely 105,6 millió dollárral haladja meg a hadügyminiszter által előzetesen kért összeget. (MTI) Tengerbe zuhant a „Torso Tom“ megérkeztek Santo Domin- góba. Johnson amerikai elnök pénteken előadást tartott a texasi Waco egyetemén, s beszédének java részét a dominikai témának szentelte. Az elnök kijelentette, hogy további 1700 amerikai katonát vonnak ki a közeljövőben Dominikából, azon az 1600 katonán túlmenően, akinek hazatelepítését már előzőleg bejelentették. Még így is körülbelül 20 800 amerikai fegyveres marad Dominikában, s ez a fejlemény nem sokat változtat az amerikai invázió következtében eltolódott erőviszonyokon. Johnson pénteki beszédében válaszolt azokra a nemzetközi bírálatokra, amelyek elsősorban latin-amerikai részről érték amiatt, hogy az Amerikai Államok Szervezetének megkerülésével küldött katonákat Dominikába, Johnson „a kommunista- veszélyt” emlegette, és azzal érvelt, hogy elsősorban „gyors akcióra” volt szükség. Az elnök ezzel kapcsolatban dicsőítette az AÁSZ-nak azt a döntését, hogy felállította az Amerika-közi haderőt Dominikában, s egyszersmind kifejezte reményét, hogy az AÁSZ új és gyors Amerika-közi rendszert hoz létre, latin-amerikai közös haderőt, amelynek célja az lenne, hogy leszámoljon a nyugati féltekén minden baloldali mozgalommal. Hozzáfűzte, hogy Bruce Palmer tábornok, az Egyesült Államok dominikai inváziós csapatának parancsnoka tárgyalásokat kezd a brazil Panasco Alvim tábornokkal, az AÁSZ-erők vezetőjével arról, hogy esetleg további amerikai erőket távolítanak el Dominikából. MOSZKVA (TASZSZ) Pénteken a Kremlben Alek- szej Koszigin szovjet kormányfő fogadta a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság katoAz AFP saigoni tudósítója érdekes elemzést ad a VDK elleni amerikai „nonstop” légitámadások növekvő nehézségeiről. A tudósító rámutat: az utóbbi időben az amerikaiak egyre közelebb repülnek Hanoihoz, de számolniuk kell azzal, hogy az észak-vietnami védelmi rendszer napról napra hatékonyabbá válik, s a légvédelem egyre érzékenyebb csapásokkal nai küldöttségét, amely Coj Hvam hadseregtábomok, nemzetvédelmi miniszterhelyettes és vezérkari főnök vezetésével érkezett a Szovjetunióba. válaszol. A Hanoiban megjelenő Nhan Dán pénteki számában fontos adatokat közöl a délvietnami nép felszabadító harcának eredményeiről. Eszerint 1961-től ez év májusáig a partizánosztagok több mint 500 000 ellenséges katonát tettek harc- képtelenné: egy részüket megölték, másokat megsebesíteueK, illetve foglyul ejtettek. Az ellenség 2100 repülőgépet, 1000 hadihajót, illetve naszádot vesztett, a hazafiak 2300 katonai teherautót és több mint 170 katonai vasúti szerelvényt robbantottak fel. Körülbelül 60 000 lőfegyvert zsákmányoltak a szabadságharcosok. A dél-vietnami lakosság és a felszabadító hadsereg egységei körülbelül hatezer „stratégiai falut” számoltak fel. Négy év és négy hónap alatt Dél-Vietnam területének négyötödét szabadították fel. E területen tízmillió ember él. (TASZSZ, AFP, AP, Reuter, Üj- Kína). Az SZKP küldöttsége Bulgáriában SZÓFIA (TASZSZ). A szovjet pártküldött »ég, amely Szuszlovnak, az SZKP Központi Bizottsága elnökségi tagjának, a Központi Bizottság titkárának vezetésével vendégeskedik Bulgáriában, a csütörtöki napot Rusze városban töltötte. Délben a küldöttség találkozott a Rusze kerület pártbizottságának tagjaival. Danailov, a kerületi pártbizottság első titkára tájékoztatta a küldöttséget a pártszervezet tevékenységéről. M. A. Szuszlov köszönetét mondott a bolgár elvtársak'iák Í a tájékoztatásért és átnyújtotta nekik az SZKP Központi Bizottságának ajándékait. (MTI) Ä vietnami sseSi^arifás hete Taylor mégsem átázott Washingtonba Franciaországot polgári tisztviselők képviselik a SEATO-isan A SAIGONBÓL érkező jelentések most is arról számolnák be, hogy az amerikai repülőgépek folytatják kalóztámadásaikat a VDK ellen. Péntekre virradó éjjel négy gép hajtott végre fegyveres felderítést és bombákat oldott ki Hanoitól 200 kilométerre ismeretlen célpontok felett. De a világ minden tájáról éi'kező távirati jelentések beszámolnak arról a nagyarányú akcióról, amellyel a világ népei fejezik ki szolidaritásukat az agresszorok ellen harcoló Vietnammal. A Béke-világtanács kezdeményezésére ez a hét ugyanis a Vietnammal való szolidaritás hete, egyben nyitánya annak a megindult békekampánynak, amellyel a világ a finn fővárosba, Helsinkibe, július elejére összehívott nagyszabású béke-világkongresszusra készül. A szolidaritásnak ezek a megnyilvánulásai — Párizsban csaknem három tucat ország ifjúsági szervezetei tárgyalnak arról, hogyan segítheti a jövő nemzedéke a vietnami nép bátor függetlenségi harcát. Olaszországban sikeresen halad a gyűjtés egy vietnami tábori kórház javára. Eddig 100 millió líra gyűlt össze. Ausztráliától Münchenig a Vietnammal való szolidaritás jelszavait emelték magasba. A szocialista országokban tömegével jelentkeztek önkéntesek, hogy szükség esetén vállvetve harcoljanak a vietnamiakkal.. . — természetesen, nem szűkülnek le egyetlen hétre. Amióta csak megindult a vietnami háború, az imperialisták szelet vetnek — vihart aratnak. EzekEGY NAP A KÜLPOLITIKÁBAN ben a napokban különösen erőteljes a felháborodott tiltakozás hangja. Vietnam hete kiemelkedő eseményt jelent a nemzetközi szolidaritási kampányban. DÉL-VIETNAMBAN a Bien Hoa-i légitámaszponton újabb „baleset” történt. Hivatalosan közölték, hogy két amerikai személyzetű helikopter összeütközött, kilenc katona életét vesztette, ketten súlyosan megsebesültek. Dal-Vietnamban folytatódnak a letartóztatások a múlt heti meghiúsult államcsínykísérlettel összefüggésben. A biztonsági szolgálat újabb tíz tisztet tartóztatott le. A saigoni bizonytalan politikai helyzet és az általános nyugtalanság miatt Taylor nagykövet a tervek ellenére pénteken sem utazott Washingtonba — ehelyett részt vett a kormányklikk és az amerikai parancsnokság rendes heti megbeszélésén. Washingtoni útjára csak ma vagy vasárnap kerül sor. FRANCIAORSZÄG nem akarja, hogy tisztjei valamilyen vietnami akcióba keveredjenek, s ezért az AP-hírügynökség tájékoztatása szerint visszahívta a SEATO bangkoki központjából hat katonai képviselőjét. Ez a fejlemény azt jelenti, hogy a SEATO-ban Franciaországot csak polgári tisztviselők fogják képviselni. Az AP szerint ez csak időleges megoldás, s nem azt jelenti, hogy Franciaország a SEATO-ból való kilépésre készülne. Francia hírforrások biztosan tudják, hogy a katonákat, akiknek hivatali megbízásuk lejárt, egyelőre nem váltják fel másokkal. Dél-Vietnam négyötödét, tízmillió lakost szabadítottak fel a hazafiak VANDENBERG. (MTI) Csütörtökön a kaliforniai Van- denberg légitámaszpontról fellőttek egy „Atlas” típusú amerikai rakétát, amelynek belsejéSúíyos bányaszerencsétlenség Indiában 300—400 ember a betemetett almákban flz arab kormányiíik értekezlete elutasította Burgiba javastatái ben egy 40 kilogramm súlyú „Torso Tom” elnevezésű műanyag űrhajósbábut helyeztek el. Két perccel a fellövés után a rakéta felrobbant és a tengerbe zuhant. „Torso Tom” testében érzékeny műszerek voltak, amelyekkel a kozmikus sugárzás bizonyos hatásait vizsgálták volna. A robbanás oka még nem ismeretes: a rakétakísérlet számos részletét nem hozták nyilvánosságra. (DPA, Reuter, TASZSZ) LUSAKA (MTI) Tanzania küldöttsége határozati javaslatot terjesztett az ENSZ-nek a gyarmati rendszer megszüntetéséről tárgyaló 24 tagú különbizottsága elé. A javaslat felhívja Angliát, tegye lehetővé, hogy a bizottság albizottságot küldhessen Dél-RhoDHANBAD (Bihar állam, India) (MTI). Az indiai bányaügyi minisztérium szóvivője pénteken bejelentette, hogy hajnaltájban súlyos katasztrófa történt a Dhanbad közelében levő Bhovi bányában. A kormányszóvivő az első jelentésekből úgy értesült, hogy a felrobbant aknákban 300—400 ember dolgozott. Valamennyien el vannak vágva a külvilágtól, de az is 'ehet, hogy már mind meghaltak. A Bhori szénbánya fölött a robbanás után hatalmas szénpor-felhő terjengett és négy négyzetdesiába. Az albizottság feladata az lenne, hogy tanulmányozza a gyarmat helyzetét, a lakosság különböző rétegeinek álláspontját és beszámolót terjesszen végül is a bizottság elé. A tanzániai javaslatot a 24 tagú bizottság valamennyi afroázsiai tagja támogatta. kilométeres területet borítottak el a romok. Az Üj Delhibe érkező hírek csak töredékesek voltak. Ezekből a hírügynökségek arra következtetnek, hogy valószínűleg sújtólégrobbanás okozta a súlyos szerencsétlenséget. BRÜSSZEL. (AP) Egy fiatalember betört a belga televízió hírszerkesztőségének irodájába és revolvert fogott az egyik ott tartózkodó újságíróra. Senki sem sebesült meg. A támadót lefegyverezték, és a rendőrség egy ideggyógyászati klinikára szállította kivizsgálás céljából. * * * OSLÖ. (TASZSZ) Oslóban megnyílt a Norvég Munkáspárt 40. kongresszusa. A politikai helyzetről és az Ősszel megtartandó parlamenti választásokkal kapcsolatban a pártra váró feladatokról Gerhadsen miniszterelnök, a párt elnöke mondott beszámolót. Az arab kormányfők kairói értekezlete csütörtökön egyhangúlag elfogadott egy határozatot, amely erélyesen elutasítja Burgiba tunéziai elnöknek az Arab Liga és Izrael közti tárgyalások megindítására vonatkozó javaslatát. A miniszterelBELGRÁD (MTI) Nemzetközi értekezlet kezdő- tött Belgrádban, amelyen osztrák, bolgár, csehszlovák, német, magyar, lengyel, szovjet és jugoszláv meteorológusok vesznek részt. Az egybegyűlt száz meteorológus a Kárpát-medence Időjárási viszonyairól tanácskozik. A háromnapos értekezleten negyven beszámolót olvasnak fel. * * * LIPCSE. (ADN) A lipcsei Marx Károly egyetem filológiai kara pénteken díszdoktori oklevéllel tüntette ki Mihail Solohovot. nökök megerősítették azt az álláspontjukat, hogy tiszteletben tartják az eddigi arab csúcsét-e kezleteken Palesztina felszabadításával kapcsolatban hozott határozatokat. Sukeiri, a Palesztinái felsza- badítási szervezet elnöke előzőleg előterjesztette azt a követelését, hogy Tunéziát zárják ki az Arab Ligából. Amikor az értekezlet ezt a javaslatot elutasította, Sukeiri bejelentette, hogy lemond tisztségéről, de a kormányfők a lemondást nem "ogadták el. Magyar—szovjet rádió- és televízió- megállapodás Tömpe István, a Magyar Rá dió és Televízió elnöke és Ni- kolaj Meszjacev. a Szovjetunió Állami Rádió és Televízió Bizottságának elnöke pénteken délután Moszkvában öt évre szóló rádió- és televízió-együttműködési szerződést írt alá a két fél közötti eredményes tárgyalások befejezéseképpen. Tanzania javaslata: ENSZ-bizottsáo menjen Dél-Rhodesiába Hírek sorokban