Petőfi Népe, 1965. április (20. évfolyam, 77-101. szám)
1965-04-11 / 86. szám
A fűz vessző poétája MINT AHOGY pénteki lapszámunkban a megyei bíróság elnökének nyilatkozata is foglalkozik vele: megyénkben, viszonylag magas az emberölése« bűncselekmények, illetve emberölési kísérletek száma. Ezek majd mindegyikénél szerepet játszik az alkohol, s a bűncselekményt elkövetők alacsony műveltségi színvonala. Nos, a szóban forgó esetnél inkább az utóbbival állunk szemben. Korábban már megírtuk, hogy a megyei bíróság egyik büntető tanácsa emberölés kísérlete miatt jogerősen háromévi szabadságvesztésre ítélte Németh Ferenc, Helvécia, Matkó II. kér. 1. szám alatti lakost, ugyanakkor egyévi időtartamra eltiltotta a közügyek gyakorlásától. Az eset: Németh társaival megtámadta Válik Ferenc nevű ismerősét és bicskával mellbe szúrta. A verekedés még 1963. szeptember 28-án zajlott le Kecskemét határában, a homokbányái italbolttól körülbelül egy kilométerre. Azóta Válik sebe begyógyult, Németh pedig a büntetését tölti. A BÜNTETÉS kiszabásával azonban rendszerint nincs vége az ügynek, s tévednek azok, akik azt hiszik, hogy felelőtlen tettüket megússzák néhány hónap — esetleg egy-két év — kitöltésével. Az erkölcsi veszteség mellett anyagiakkal is számolnia kell annak, aki embertársa életére, egészségére, testi épségére tör. A sérültet hetekig, esetleg hónapokig ápolják a kórházban. Amikor a büntetőügy jogerősen befejeződik, az ápolás, a gyógyítás költségeinek megtérítéséért az SZTK pert indít az elkövető ellen. Így történt ez Németh Ferenc ügyével kapcsolatban is. A kecskeméti járásbíróságon nemrégiben megtartott tárgyaláson Némethet közel három és fél ezer forint kezelési költség megfizetésére kötelezték. Azonban ez sem minden, mert az ügy sértettje kérheti a betegsége idején kapott táppénz és az elmaradt kereset közötti különbözet megtérítésére való kötelezést is. MONDHATJUK azt is, hogy Németh Ferenc viszonylag szerencsés helyzetben van. Sok olyan üggyel találkozhatunk ugyanis, amikor a verekedés során megszűrt, vagy leütött tai: összesen 40 szovjet és 22 román lövészhadosztály, 2 megerősített körlet, 3 harckocsi-, 2 gépesített, 3 lovashadtest és egy harckocsidandár; 750 harckocsival és rohamlöveggel, 10 200 löveggel és aknavetővel, 3100 repülőgéppel mintegy 800 kilométer kiterjedésű arcvonalszakaszon készültek fel nagy történelmi küldetésükre. A 2. Ukrán Fronttal szemben a nácik „Dél” hadseregcsoportja összesen mintegy 32 hadosztály, 5 dandár, 3500 löveg és aknavető, 300 harckocsi és 550 repülőgép támogatásával vívott elkeseredett védelmi harcot Magyarország birtoklásáért. A 2. ukrán front 18. harckocsi hadtestének egyik előretolt osztaga nyomult be elsőként szeptember 23-án Batto- nyánál az ország földjére. Ebben az időszakban a magyar hadsereget meglehetősen demoralizálta, hogy a háború az ország területén folyik, hogy az arcvonal mindössze két év alatt a nagy vérveszteséget követelő Dontól ezer kilométerekkel visz- szahúzódott, hogy október elején a szovjet csapattestek több ponton átlépték a Tisza vonalát, amelynek egyik eredményeként felszabadult az ország akkori második legnagyobb városa, Szeged. A déli kapu megnyílása volt támpontja Bácsembert nem lehet teljesen meggyógyítani, s munkaképtelenné válik. Ilyenkor még súlyosabb anyagi kihatásai vannak a meggondolatlan cselekedeteknek, az alkohol fűtötte indulatoskodásnak. A bíróság a tettest elítéli, majd a polgári per során kötelezik, hogy élet járadékot — havonta meghatározott összeget — fizessen az általa munkaképtelenné tett embernek, vagy ha az meghalt, özvegyen, támasz nélkül maradt feleségének, esetleg kiskorú gyerekeinek. Az sem ritka, hogy a fenti összegnek többszörösét ítéli meg a bíróság kórházi költség címén a biztositó központnak. Két éve lehet, amikor szintén e lap hasábjain írtunk arról, hogy egy kisgyerek légpuskával tólőtte társa szemét. A bíróság a törvények szerint ítélkezett, amikor a szerencsétlenül járt gyerek ápolási költségeinek megfizetésére kötelezte a lövöldöző fiú szüleit. De sorolhatnánk az eseteket hosszú oldalakon át, mert sajnos —, mint ahogy fentebb is mondtuk — eléggé elszaporodtak megyénkben az ilyen jellegű bűncselekmények. NEM ÁRT tehát, ha a heveskedésre, kötekedésre hajlamos emberek a kocsmába való beté- rés előtt ezt a körülményt is mérlegelik magukban. Ha már az ital csábításának, annyi baj és szerencsétlenség okozójának, nem tudnak ellentállni. Kiskun megye felszabadulásának is. Kecskemét lakosságát már hosszú idő óta az a vágy töltötte el, hogy megszabaduljon a háború rémétől. Sok kecskeméti családhoz érkezett ebben az időben a hír az apa, a fiú, a testvér, vagy a férj hősi haláláról. De a lakosság évek óta tartó háborús szenvedéseihez 1944. őszén hozzájárult még az a hisztéria és pánik is, amelyet a városon átvonuló menekülők okoztak. Már szeptember elején pompás lovak vontatta díszes hintókon menekültek a békési és a csongrádi földesurak. Éjszakára a Beretvás szállóba tértek, ahol hajnalig tartó pezsgés tivornyákon szövögették az illúziót: nemsokára visszajönnek! De nemcsak az urak, hanem a megtévesztettek, vagy a fegyverrel otthonukból elkény- szerített egyszerű emberek tízezrei is hömpölyögtek át a városon szomorú sorsukkal példázva a lehangoló reménytelenséget. A város törvényhatósági bizottsága a. felszabadulás első évfordulóján jegyzőkönyvbe ezeket rögzítette: „Történelmünk legszomorúbb őszére emlékezünk ... Éreztük és tudtuk, hogy Németország órái megszámoltattak, mégis összerezzentünk, amikor a Maros vidékéről az első menekültek átkocsiztak a Alkotói szenvedély, bele nem nyugvás a megszokottba, szakadatlan újat keresés, türelmes kísérletezés —, és kedvező társadalmi körülmények. Nagyjából ezek a feltételei annak, hogy valaki művésszé váljék. A tételt másutt és másnál is igazolva láttam már —, de sehol és senkinél nem hatódtam meg úgy annak igazságán, mint Alpáron, a Toldi utca egyik takaros házának öt gerendától átölelt tisztaszobájában... Az asztalon üvegpohárban jácint illatozik, mellette... Nos, mellette a 66 éves Horti József népművész egyik remekműve, literes fonott üveg díszük. Micsoda fonás, hasított nemes piros amerikai fűzből! Az ember pillanat alatt elfelejti, hogy az üvegnek más a rendeltetése, és csak a borításában gyönyörködik. És vallatná titkát, hogy az arabeszkek miképpen „álltak össze” szimmetriába a harmadrészbe szelt fűzvesszőből. Alkotója korát meghazudtoló frissességgel lép a szobába. Alacsony, kissé hajlott férfi —, s mosolyog a gyermekien tiszta szeme, a szava. (Figyeljék meg: a dilettánsok általában mogorvák, s zavarosan komor a tekintetük.) — Hogyan vált Józsi bácsi az üvegfonás népművészévé? Messziről kezdi. — Legénykoromban csak amolyan nincstelen, kapás-ka- szás-arató voltam. De kosárfonó családba házasodtam 1926-ban. Az asszony is értett ehhez a mesterséghez. A községben nagy kosaras vállalkozók voltak, akikvároson. A Beretvás előtt megálltak az úri fogatok teli távoli országok rangos szállóinak vignettáival. Riadtan bámultak a piacról hazatérő asszonyok... Az ágyúszó erősödött, menekültek áradata rohant át a Duna—Tisza közén, a propaganda pedig rendületlenül hirdette a fegyverek eljövetelét.” S miközben a helyzet így alakult, mit mondtak-tettek a város urai? A Kecskeméti Közlöny 1944. szeptember 23-i számában tett egyik nyilatkozat így szólt: „Az ország előtt ma egyetlen lehetőség van. Határainak megvédése. Minden magyar egyetlen kötelessége pedig, hogy a szent magyar határokért folyó roppant erőfeszítést körömszakadtáig való munkával a maga helyén alátámassza. Végképpen elmúlt már az ideje a mindenért való értelmetlen panaszkodásnak, a nehézségek és kényelmetlenségek hánytorgatá- sának.” A hivatalosok szofisztikája nem jelentett mást, minthogy a város lakossága zokszó nélkül vállalja a meglevő és még ráváró nehézségeket. Ha tényleges intézkedéseikben a lakosság minimális érdekeinek szolgálatát kutatjuk, ilyennel bizony nem találkozunk. A Jurcsek-féle beszolgáltatás kíméletlen végrehajtásán túl annyit még megtettek, hogy az iskolák évnyitását október 1-re halasztották. nek számosán dolgoztak. Jó hasznot húztak a zöld gazdasági kosarakból, s hogy lássék, ők is csinálnak valamit a jövedelmükért, gondoskodtak a fűzvesszőről. Így kötelezték le maguknak a fonókat. Ebbe én nem nyugodtam bele. A feleségemnek magam szereztem be a nyersanyagot. Tehát lázadással kezdődött. — Aztán, amikor hazajöttem a napszámból, az asszony megkért, „apukám, segíts már egy fonatot megcsinálni”. Megmutatta: hogyan kell az álló-, s a patkóvesszővel bánni. Csakhamar belejöttem a kosárfonásba. Az ösztönöm azonban mindig hajtott a szép felé. A fehérmunka iránt kezdtem érdeklődni. (Ez a héjtalanított vesszőből készült fonást jelenti.) Közös készítményeinket az asszony kivitte az alpári piacra, vagy az apámnál kiraktuk őket a kerítésre. A félegyháziak aztán bebetértek hozzánk, s egyre kelendőbbek lettek a fehér kosaraink. Nehéz volna most már megállapítani, hogy a kosarat esténként fonogató napszámost művészi pályáján milyen erővel lökte előre a szerencsétlensége, de tény, hogy 1931-ben erdei favágás közben eltört a lába, „ezer darabra ment a bokám”, s a sokáig tartó gyógyulása idején a megélhetés kényszere arra sarkallta, hogy még különb és különb fonatokkal jelentkezzék a piacon. A következő évben hastífuszban betegedett meg. Újabb ok, hogy búcsút mondjon a nehéz fizikai munkának. — Ezeritílencszázharmincnégy- től már csak kosárfonással kerestem családomnak a kenyeret. Aztán voltak, akik megkérdezték: „be tudnád-e fonni ezt az öt-, vagy kétliteres üveget?” Megpróbáltam. Sikerült. És mindig spekuláltam valami újon. Ha a kecskeméti, vagy a félegyházi piacon megtetszett egy-egy Volt még egy igen í(jelentős” polgármesteri rendelkezés a kereskedelemben és magánkézben levő sima- és tüskés dróthuzalok beszolgáltatásáról, amelyet még akkor is át kell adni, ha azt „beépítették kerítés, vagy más célra”. Feltételezhető, hogy a város urai szöges dróttal akarták útját állni a szovjet hadsereg ember- és hadianyagban nagy fölénnyel megindult és mindennap nagy hadisikereket elérő támadásának. Az idézett nyilatkozat és az említett intézkedés is aközben történt, amikor az ágyúk moraja távolról már hallatszott, amikor repülőgépek ezrei szántották az eget, amikor már minden józanul gondolkodó magyar ember számára nyilvánvalóvá lett a háború kimenetele. De Horthy és Szálasi színpadának elvakult helyi szereplői tovább mondták a megtanult szöveget, bízva a göbbelsi propaganda csodafegyverében, amelyet az akkori híresztelések szerint éppen Kecskeméten fognak bevetni. Ez a rémhír és a csodafegyver hatásaként jelentkező „fagyasztás” meséje a fegyveres erőszakon kívül nagymértékben okozója volt annak, hogy a menekülés valóságos járvány lett a városban. Következik: Rendkívüli állapot kosár, megvettem, hogy tanulmányozhassam a fonását. Eleinte nehezen ment, de a végén győzedelmeskedtem... Bertloff Endrénél, amolyan félig úriember volt, fonott bútorokat láttam. „Tekintetes úr, adja nekem őket kölcsön.” — Minek? _ Lemásolnám.” Napokig próbálgattam, aztán annyira belejöttem a bútorfonásba, hogy alig győztem Pestre, Kecskemétre készíteni a fonott székeket, asztalokat. .. Aztán felfedeztem a nyúlvesszőt. Kitűnő anyag. A vasúti töltéseken található. Azóta ezzel is fonok, nemcsak fűzzel. A felszabadulás időszakában Józsi bácsi már művészévé fejlődött a fonásnak, főleg az üvegburkolatok készítésének, de a hivatalos elismerés egyelőre még késett. Idő kellett, amíg minden vonatkozásában rendjébe igazodott az új társadalom. És ezt az elrendeződést a kosár- és üvegfonó is segítette. „Jött valami kartárs Budapestről. Nálam lakott három napig, három éjjel. Én jártam vele a kosárfonókat, s 1951-ben száznyolcvanán megalakítottuk a háziipari szövetkezetét. Innen tavaly mentem nyugdíjba, de ma is az ellenőrző bizottság elnöke vagyok.” Ám ne szaladjunk előre. Tizenegy esztendeje Ibolya János szentesi lakos, 12 szövetkezet felügyelője betoppant Horti Józsefhez. „Éppen gazdasági kosarat kötöttem, de voltak készen díszfonatú üvegeim, asztaltálcáim is.” — Ezeket is maga csinálta? —„Igen.” — És maga zöldkosarat köt ekkora tudással? Nem szégyelli magát?! — „Nem én. Pénzt kell keresni.” — Józsi bátyám, azonnal csomagolja össze ezeket és küldje fel Pestre, a Népművészeti Tanácshoz! Az egykori napszámost nemsokára hivatalosan népművész- szé nyilvánítják, s először havi 200, majd 300 forint alkotói díjat kap, most pedig már 400 forint ez az összeg. Remekeit megcsodálták már a Brüsszeli Világkiállításon, s nemegyszer a Budapesti Nemzetközi Vásáron is. A belga fővárosba 251 művét küldte el, s mindegyik rövid idő alatt gazdára talált. Tízszer annyi is elkelt volna. Ezüst oklevelet is kapott értük. Egyébként az öt fia közül egy pedagógus, kettő autóbuszvezető, egy műszerész, egy pedig Tatabányán az útépítésnél dolgozik. „Mindegyik ért a fonáshoz, csak a műszerész nem.” Láthatóan büszke rá, hogy gyermekeinek kenyeret adott a kezébe, — ha nem is fonással jutnak hozzá. És büszke arra is, hogy nem szorul rájuk. Az alkotói díja mellé 588 forint a nyugdíja és havonta 420 forint értékben dolgozhat a szövetkezetnek. „Egy hét alatt megcsinálom.” — És a művészi utánpótlás? — Három éve tan folyamot vezettem a szövetkezetben. Huszonkét tanulóm volt, de a művészi fonást csak hárman tudták elsajátítani. Igen: tanfolyam nem elég ahhoz, hogy bárki is művésszé váljék. Ahhoz kell még valami, amit semmilyen előadássorozaton való részvétellel nem lehet elsajátítani. Elhivatottság, az embernek a vele született tehetsége? Lehet. De mindenképpen olyan törekvés, kitartó szorgalom, tiszta lelkűség kell hozzá, amelyennel Horti József is rendelkezik. Amivel költészetet tud álmodni a fűzvesszőbe is! Tarján István Fizet a bűnös
